,,Kevésből adni dicsőség, sokból adni kötelesség”

A Migráns Szolidaritás szegedi csoportjának egyik szervezőjével beszélgettünk

Gyermekkorom egy darabkáját, a kék-sárga csíkos zsiráfot nyomom a mosolygó afgán gyerek kezébe, aki nem válaszol, csak csillogó szemekkel néz rám. Közben az őt szorongató édesanyja hálásan bólogatva suttog valamit, talán egy köszönömöt…

Néhány napja egy lelkes szegedi csapat úgy döntött, nem nézi tovább tétlenül a városba érkező megfáradt, éhes és tanácstalan menekült családokat, hanem megpróbálja megkönnyíteni számukra az itt töltött időt. A szegedi MigSzol Csoport egyik szervezőjével, Nyemcsok Éva Esővel beszélgettem erről.

Mi történik most Szegeden? Kik érkeznek ide?

– A legtöbben Afganisztánból, Észak-Afrikából és persze Szíriából érkeznek. Sok közöttük az értelmiségi: ügyvédek, tanárok, orvosok, akik nem akartak bevonulni, részt venni a háborúban, nem egyszer a közvetlen életveszély elől menekülnek. Fontos hangsúlyozni, hogy nem akarnak Magyarországon maradni, Ausztria, Franciaország és Németország felé igyekeznek. Oda, ahol a leginkább elfogadják a muzulmán vallásúakat és tekintélyes muszlim közösségek is élnek. Sokukra már várnak kint.

Erről az a jelenet jutott eszembe, amikor néhány napja cipőt és nadrágot kerestünk egy 40 év körüli férfinak. Elúszott a csomagja a vízben, amikor családjával átkeltek a határon. A rengeteg adomány között perceken belül találtunk is egy lenge, nyári nadrágot, amit nagy hálálkodások közepette vitt magával. Néhány perccel később visszajött és a kezünkbe nyomott 1000 forintot. A nadrág zsebében találta, de nem akarta megtartani, mert azt mondta, nincs rá szüksége.

Mi történik velük, amikor Magyarországra érkeznek?

– Amikor átérnek a határon, sokan önként keresik meg a hatóságokat, hogy menedékjogért folyamodjanak. Őket néhány napra az Algyő melletti Nagyfán helyezik el. Innen hozzák őket busszal Szegedre, kezükben egy papírral arról, hogy 48 órán belül a kijelölt menekülttáborokba kell továbbmenniük. A probléma részben az, hogy Szegedre sűrűn este 9 óra után érkeznek meg, amikor már az utolsó vonat is elindul Budapest felé. Az emberek így kénytelenek az utcán tölteni az éjszakát, mindenféle tájékoztatás, étel és meleg takaró nélkül. A mi munkánk az, hogy ezt az itt töltött néhány órát megkönnyítsük számukra, hiszen tudjuk, hogy vannak közöttük olyanok is, akik napok óta nem ettek.

– A szegedi MigSzol ötlete néhány napja született meg, akkor, amikor szembesültünk a szomorú helyzettel. Remélni sem mertem, hogy ennyi segítőkész ember vesz majd részt a munkánkban. Azt gondoltam, hogy a 20-30 fős baráti társaságom összefogása lesz, majd hirtelen, pár nap alatt több, mint 2000-en lettünk. Mindez visszaadta a hitem az emberiségben.

– Ezúton is szeretném megköszönni a segítséget az önkénteseinknek, akik a nap 24 órájában velünk vannak, segítenek és támogatnak minket.

NÉZEGESSETEK KÉPEKET AZ ÖNKÉNTESEK MUNKÁJÁRÓL!

Milyen nehézségekkel kell megküzdenetek?

– Talán a legnehezebb, hogy napok óta nem alszunk. Csütörtöktől dolgozunk azon, hogy segíthessünk, vasárnap óta pedig aktívan kezeljük az online szerveződést is. A legnagyobb probléma az, hogy nem tudunk mindenre elég gyorsan reagálni, hiszen folyamatosan érkeznek a menekültek, rengetegen egyéni problémákkal, akár a papírjaikat illetően, vagy útközben szereztek valamilyen sérülést.

Civilként az emberek miben tudnak/tudunk nektek segíteni?

– Néhány napja egy öreg néni csöngetett be hozzánk, és sajnálkozva nyújtott át nekem két liter tejet. Azt mondta, ne haragudjak, de sajnos csak ennyit tud adni… Azt hiszem, az adományozóknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen sokat jelent egy pohár tej annak a gyermeknek, aki hónapok óta nem kapott, ahogy meleg ételt sem evett. Aki segíteni szeretne nekünk, tudnia kell, hogy a legapróbb felajánlás is hatalmas segítség! Amire folyamatosan szükségünk van: víz, meleg tea, egészségügyi csomagok, nem romlandó élelmiszerek, leginkább tartós tej, kenyér, gyümölcs. Megkérjük azokat, akik húskészítményt hoznak, hogy kerüljék a sertést. Ezeket a vasútállomáson levő gyűjtőpontunkon, a nemrégiben elkészült faházban lehet leadni. Aki esetleg külföldről szeretne nekünk adományozni, az a nagyobb áruházak webes felületén keresztül küldhet nekünk csomagot, de pénzt nem fogadunk el. A segítség azonban nemcsak az adományok szintjén kell, hanem azok rendszerezésében, kiosztásában is, illetve az online felületek kezelésében, hogy folyamatos kommunikációt alakíthassunk ki. Egyetlen adományt sem szeretnénk azért elveszíteni, mert nem reagáltunk időben egy üzenetre. Szükséges még az állandó éjszakai ügyelet a vasútállomáson, hogy nyugodt pihenést tudjunk biztosítani azoknak, akik itt töltik az éjszakát.

– Mivel nem tudjuk, hogy ez az állapot meddig fog tartani, bízom benne, hogy sikerül az emberek kezdeti lelkesedését hosszú távon is fenntartani. Lehet, hogy hónapokig szükség lesz a segítségünkre.

A MigSzol munkájának köszönhetően a szegedi önkormányzat cégei ivókutakat, mobilvécéket és egy több mint 20 négyzetméteres tárolóhelyiséget biztosítottak. Ezen felül hálózat nélküli internetet, hogy a családok könnyebben elérhessék otthon maradt rokonaikat. A civilek pedig nem csak adományokkal és a munkájukkal segítették az ideérkezőket… volt, aki zenével próbált mosolyt csalni az arcokra.

Ezt látva, úgy érzem, igazzá vált a mondat, amelyet néhány napja hallottam valakitől, aki Weöres Sándort idézte: „Vigyázz, hogy világosat gondolsz- e, vagy sötétet: mert amit gondoltál, megteremtetted.” A MigSzol csapata nem csak világosat, hanem valami hihetetlenül fényeset gondolt, amikor úgy döntött, segít embertársain, hiszen együttes erővel megteremtette mindezt.

Így éreznek az önkéntesek:

,,Hat éve dolgozom a menekültügyben. Mindenféle giccsre való hajlam nélkül mondhatom, hogy történelmet írtok épp.” / Adrienn /

,,Egy afgán kisfiú rajzolta ezt nekem… Egy napocskát, egy szívecskét és egy házat.’’ / Kata /

,,Még a négyéves gyermekem is elkezdte összegyűjteni a játékait, hogy odaadjuk őket az érkező gyerekeknek. De nem azokat, amelyekre már nincs szüksége, hanem a kedvenceit!” / Edina /

,,Ma bekötöttem egy kislány cipőjét, és ettől valahogy boldognak érzem magam.”/Éva /

„Örülök, hogy már valószínűleg sok millióan olvassák kissé nehezen kiejtve: Szeged, esetleg előveszik a térképet és csodálkoznak, ez a kis város, ott messze középen, Európában, kiáll az elesett emberekért és vállalja azt, amit mások egy vállvonással elintéztek.” / Viktória /

The following two tabs change content below.
Dobroka Alexandra

Dobroka Alexandra

Mindegy, hogy Portugáliából stoppolok Budapestre vagy barátaim történeteivel úszok térben és időben, a cél mindig adott: ellenállni a mozdulatlanságnak az új, az ismeretlen megismerése érdekében. Szabadkán nőttem fel, és még ha vajdasági gyökereim olykor szorosan fognak is, a sodródó ár könnyen magával ránt. 2013-ban fejeztem az újságírást Szegeden és jelenleg is az egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékén tanulok, immáron mesterképzésen. Témáim leginkább a kultúra, a művészetek és az emberi kapcsolatok irányába mutatnak, melyekre nagy hatással vannak utazásaim és természetesen az egyetemi tanulmányaim.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!