Mindenhol jó, de a legjobb külföldön?

Egyszerűsített elvándorlás magyaroknak, szerbeknek

„Nem úgy történik, hogy az ember ül otthon Szerbiában, szuperül érzi magát, majd egyszer csak kap egy magyar útlevelet és azt mondja, no, akkor én inkább elmegyek innen. Valószínűleg egyébként is tervezte az elvándorlást, az okmány csak megkönnyítette az útját” – fejtegette lapunknak a zentai történelemtanár, Jovan Gašović. Mint mondja, ő soha nem hagyná el az országot, de a környezetében élő szerbek és magyarok egyaránt megállíthatatlannak tűnnek. Bújják a magyar nyelvkönyveket, gyűjtik a szükséges dokumentumokat, és ahogy megkapták az EU-s állampolgárságot, dobbantanak. Ráadásul egyre fiatalabb és képzettebb az a réteg, amelyik útilaput köt a talpára – derül ki abból a friss tanulmányból, amely a 2011-es népszámlálási adatokat elemzi. A Szerbiában maradt értelmiség pedig elszántan kongatja a vészharangokat: Dévavári Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt alelnöke,  például egyenesen egzódusról beszél.

Fotó: Csillik Blanka

Helyszín: Szabadka, fotó: Csillik Blanka

ELSŐDLEGES CÉLPONT AUSZTRIA ÉS NÉMETORSZÁG

A Szerbia a külföldi migráció folyamatában című kötet szerzője Vladimir Stanković szociológus, aki a belgrádi Politika napilapnak elmondta: a népszámlálás során kapott eredményekből csupán hozzávetőleges következtetéseket lehet levonni. Nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, hány szerbiai állampolgár él külföldön, hiszen csak azokról van tudomásuk, akiket az összeíráskor valaki bejelentett. Gyakori jelenség, hogy egész családok hagyják el az országot, így ők láthatatlanná válnak a felmérést végzők számára, és ilyen típusú statisztikákat Szerbia diplomáciai, konzuli képviseletei sem vezetnek.

A hivatalos adatok alapján ugyan beszélhetünk az elvándorlási kedv enyhe csökkenéséről a háborút követő időszakhoz (2002) képest, amikor a lakosság 5,3 százaléka élt külföldön, de az arány továbbra is magas. A legújabb népszámlálási adatok szerint Szerbia 4,2 százaléka (313 411 fő) él az országhatárokon kívül, a legtöbben Ausztriát és Németországot választják új lakóhelyül. Ezekkel az eredményekkel azonban még maguk a szakemberek is vitába szállnak a már említett lekövethetetlenség miatt. Stanković 4 milliós szerbiai diaszpóráról beszél, Laura Thompson, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) vezérigazgató-helyettese pedig 2,5–4,5 millióra becsüli számukat.

11296349_10204411238465201_985506953_o

159 országban élnek szerbiai származású személyek, 24 olyan ország van, ahol jelentősebb számban (1 000-70 000)

EUFEMIZÁLT ELVÁNDORLÁS JUGOSZLÁVIÁBÓL

A „gastarbeiter” (vendégmunkás) kifejezés már a titói érában (1945-1980) is a mindennapos szóhasználat részét képezte, ami utalt a kor tömeges emigrációs hullámaira. Jugoszlávia volt ugyanis az egyetlen az egykori szocialista országok közül, amelyik engedélyezte állampolgárainak a nyugat-európai munkavállalást – és ők éltek is a lehetőséggel. Ennek eredményeként a 60-as években létrejött az „új diaszpórának” nevezett gazdasági elvándorló réteg, amely még ma is a migráns hálózatok alapját képezi. A tömeges elvándorlás a kezdetekben meglehetősen váratlanul érte a politikusokat, akik zavarukban „érdekes jelenségként” aposztrofálták. A pártdokumentumokba pedig a túlnépesedés kellemetlen következményeinek elkerüléseként, és a munkaerőfelesleg más országoknak való jószívű átengedéseként került be – tudhatjuk meg Gábrity Molnár Irén Szociológiai jelenségvizsgálatok a Vajdaságban című 2011-es tanulmányából.

Jugoszláv vendégmunkások megérkezése Frankfurtba, 1972-ben

Jugoszláv vendégmunkások érkeznek Frankfurtba 1972-ben (fotó: dpa)

Az első igazán jelentős, irányított elvándorlási hullám az 1965-ös gazdasági reform következtében alakult ki. A fordulatot előkészítő szakértők egyrészt a hazatérő vendégmunkások vagyonára apelláltak, másrészt így próbáltak megszabadulni a faluról városba özönlő munkanélküli tömegek okozta szociális feszültségtől. A nyugat-európai országok a gazdasági fellendülés időszakát élték, elkelt hát a betanított, olcsó munkaerő. Rohamléptekben nőtt a külföldön dolgozó jugoszlávok száma: ‘64-ben 100 ezer, ‘71-ben 750 ezer, ‘73-ban pedig már 1, 1 millióra tehető az emigránsok száma. Ez utóbbi évre esett az „első olajsokk”, amelynek hatására megnőtt a nyugat-európai munkanélküliség, a gastarbeiterek száma pedig csökkent. A következő nagy „népvándorlás” a 90-es években, a háború elején zajlott, amikor mintegy 200 ezer fiatal szakember hagyta el az országot. Ekkorra már a lakossági megtakarítások jelentős része a vendégmunkások által hazautalt pénzekből származott. Slobodan Milošević államfő ezeket önkényesen befagyasztotta, majd elkobozta – és a délszláv háború finanszírozására fordította.

A VÁRVA VÁRT FELLENDÜLÉS – ELMARAD

A migrációs kedv sajnos a délszláv válság után sem lankadt, az előrejelzések szerint 2050-re kétmillióval lesznek kevesebben Szerbiában, mint most – sokkolta bejelentésével a közvéleményt tavaly novemberben Vladimir Nikitović, a Demográfiai Kutatóközpont tudományos munkatársa. Feltevését az alábbi adatokra alapozta: a negatív természetes szaporulat hatására az ország 30 ezer embert veszít évente, az elvándorlók száma pedig 10 és 15 ezer között mozog. Ha ez a tendencia nem változik, reálisnak tűnik a következtetés, miszerint a per pillanat 7,18 milliós Szerbia 35 év múlva 5 milliósra zsugorodik.

Népességnövekedés csupán Újvidék és Belgrád vonzáskörzetében figyelhető meg, a többi régióval ellentétben itt még vannak lehetőségek, nyílnak új munkahelyek. Csalóka azonban a kép, hiszen a nagyvárosok duzzadása belső migráció eredménye, amely a vidék elsorvadásával jár együtt. Annak ellenére, hogy arányaiban Belgrádból mennek el a legkevesebben, az agyelszívás mégis ebből a régióból a legintenzívebb. A 12 ezer külföldön tanuló diák 32 százaléka a fővárosból származik.

„Szabadkáról az elmúlt néhány évben 4-5 ezer ember ment el, csak az utóbbi három hónapban ezer” – jegyezte meg a minap Slobodan Vujinović, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke a stratégiai projektumok központjának konferenciáján Belgrádban. Decemberben pedig arról szóltak a hírek, hogy egész családok hagyják el a várost, akik ha kell, jócskán ár alatt, reális értékének akár a 60 százalékáért is hajlandóak megválni ingatlanjaiktól, csak hogy kellő indulótőkére tegyenek szert külföldi boldogulásukhoz.

20150511_160205

Szintén Szabadka, fotó: Csillik Blanka

Dévavári Zoltán szintén szabadkai lakos, aki mostanáig nem hagyta maga mögött Kosztolányi városát, ahogy azt tette anno még maga a költő is. A VMSZ április végén tartott tisztújító közgyűléséig ő töltötte be a párt alelnöki posztját, azóta visszavonult a közéletből. Dévavári nagy port kavart beszédet mondott március 11-én Zentán az év vajdasági magyar újságíró díjainak átadásakor, amelyben a politikum, az értelmiség és általában a még otthon maradt magyarság közös felelősségét hangsúlyozta. Úgy véli, az emigráció a közösség létét fenyegeti, 1912, 1923, 1967 és 1991 után napjainkban zajlik ötödik nagy egzódusunk.

A történész végzettségű egykori politikus megkeresésünkre bővebben is kifejtette, milyen okokat lát az elképesztő méretű elvándorlási hullám mögött:

Dévavári Zoltán a Napleány-díj átadásán

Dévavári Zoltán (fotó: Vajdaság Ma)

– Kétfajta migráció van. Az egyik, amiről a legtöbbet beszélünk, alapvetően gazdasági természetű. Hasonlóan fontos azonban a másik, amely a társadalom belső viszonyaiból, a közhangulat egészéből táplálkozik. A bizánci és machiavellista politikai stílusból, a Móricz Zsigmond által zseniálisan leírt Rokonok-attitűdből, a generációk közötti ellenérdekekből és harcból, a kontraszelekcióból, az utcák, a terek, az épületek állagából, az ott generált verbális és fizikai agresszióból. Utóbbi elsősorban az értelmiségi migrációra hat ki. Ez a társadalmi réteg felismeri és elutasítja az országban uralkodó Stockholm-szindrómát. Nagyon jó lenne végre ezzel szembesülni, beszélni róla.

Jovan Gašović 15 éve tanít történelmet a Zentai Gimnáziumban. Ő így ragadta meg a szóban forgó problémát:

– Egyfajta perverz kontinuitás figyelhető meg a régióban az elmúlt 150 év során – kezdte. – Gondolok itt a balkáni térségre, az ex-jugoszláv államokra, Romániára, és – mint köztes államot – Magyarországot is ide sorolom. Első ránézésre történelmüket diszkontinuitások tarkítják: háborúk, belső politikai ellentétek, diktatúrák, mégis bizonyos tekintetben felfedezhető a folytonosság. Mégpedig az uralkodó elit alkalmatlanságában. Ezek a modern kori vezetők egyszerűen nem tudták a megfelelő irányba terelni és biztosítani népeik számára a fejlődést. Így az, ami 2000. október 5-e után történt Szerbiában, nem annyira számít kivételesnek, mint inkább szabályszerűségnek.

A migrációs hullámmal kapcsolatban a szerb történész nem tartja ugyan átgondolt stratégiának, de teljesen a véletlen művének sem, hogy a szerb kormányok mellőzik a témát – mintegy megszilárdítva vele saját hatalmukat. Gašović szerint ez egy „társadalmi szelep”, hiszen ha otthon maradna az elégedetlen tömeg, előbb-utóbb zúgolódni, lázongani kezdene és kikövetelné a változást. Azzal, hogy ők elhagyják az országot, a vezetők zavartalanul folytathatják munkájukat.

(fotó: Csillik Blanka)

A „belső migráció” eszköze – belülről (fotó: Csillik Blanka)

A GAZDASÁG SZEGÉNYSÉGI MUTATÓI

Az elvándorlás megakadályozásához a zentai történelemtanár elengedhetetlennek tartja a rurális területek helyzetének javítását. „Amikor 1997-ben Zoran Đinđić Zentán járt, én is ott voltam a tömegben. Azt mondtam akkor az egyik barátomnak, hogy ezt az országot csak akkor lehet fenntartani, ha felfejlesztik a vidéket. Nem normális állapot, hogy Padén 4000 euróért vehetsz házat réttel.” Gašović aggodalmait a kistérségek elnéptelenedéséről a legutóbbi népszámlálási adatok is alátámasztják. 2011-ben 1458 olyan település volt Szerbiában, ahol egyetlen gyerek sem született, a falvak 81, 3 százalékában pedig negatív a természetes szaporulat.

Dévavári szerint a szerb politikai elit a 2000-es rendszerváltás óta folyamatosan mellékvágányon mozog.

– Tudomásul kell venni, hogy a 19., 20. század kulcskérdése az iparosítás volt, a 21. század azonban a totális informális globalizáció időszaka. Szóval ez most az innováció, a szolgáltatás és az információ százada. Csak azok az államok lehetnek sikeresek, amelyek ezt megértik, és nem zárkóznak el a nemzet szellemi szintjének emelésétől.

Jovan Gašović

Jovan Gašović

Gašović szerint ez egy ördögi kör:

– Attól, hogy elmennek az emberek, nem marad több munkahely az itthon maradottaknak, mert nincs kinek befektetni, így a gazdaság sem működhet. Nem ítélem el azokat, akik elhagyják az országot, nevetséges is lenne, de ez egyszerűen nem vezethet semmi jóra. Ezek a kis országok egyre gyengébbek lesznek és egyre kevésbé tudják irányítani saját sorsukat.

AGYELSZÍVÁS FELSŐFOKON

1971-ben még a legritkább esetben hagyták el az országot magasan képzett szakemberek, a 80-as évektől azonban Jugoszlávia megismerkedett az „agyelszívás” jelenségével. Jelenleg pedig már a Világgazdasági Fórum adatai szerint Szerbia 144 ország közül a nem túl előkelő 141. helyet foglalja el a fiatal tehetségek otthon tartása tekintetében. A rátermett emberek bevonzásában még rosszabbul teljesít az ország: a lista utolsó előtti helyén áll. A legnagyobb számban az elektrotechnikusok és a gépészmérnökök válnak meg hazájuktól, őket követik az orvosok, fogorvosok, közgazdászok. „Ezért nem feltétlenül csak a politikum a felelős, hanem az egész társadalom – véli Dévavári –, amely a politikai és gazdasági rendszerváltást követően leragadt egy nem létező, réges-rég meghaladott térben és időben, és egyenesen irtózik a versenyszellemtől.” Nemzetközi összehasonlítással szemlélteti a problémát: „Éppen azt a generációt tolja, löki el magától az ötven és hatvan év felettiek társadalmának jelentős része, amelynek az ország szellemi, gazdasági erejét, motorját kellene jelentenie. Sebastian Kurz, Ausztria külügyminisztere például 1986-ban született, most huszonkilenc éves. A fejlett világban a vezető pozíciók jelentős része úgy az állami, mind a magánszférában a huszonöt és negyven közötti generáció kezében van.”

Sebastian Kurz (www.wirtschaftsblatt.at)

Sebastian Kurz, osztrák külügyminiszter (www.wirtschaftsblatt.at)

Szerbiában tavaly a legtöbb munkanélküli 25 és 29 év közötti volt, ami 101 000 fiatalt jelent, őket pedig a 20 és 24 év közöttiek követik (90 500). A korosztályt érintő ekkora méretű munkanélküliség 2008 óta vált trenddé, „80 százalékuk több mint egy éve várja, hogy állást szerezzen. Pont emiatt egyre többen érzik úgy, hogy ez Szerbiában lehetetlen, ezért inkább elhagyják az országot” – mondta Vladimir Radovanović a SKONUS (Studentske konferencije univerziteta) alelnöke a Gazdasági Ifjúsági Fórum 2015 című konferencián.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint a legmagasabban képzett szakemberek és doktorok a legnagyobb arányban az Egyesült Államokba, Németországba, Angliába és Kanadába távoztak, az akadémiai tanulmányaikat végzők közül pedig 12 000 él az országhatáron kívül – Amerika után a legtöbben Magyarországon.

A Zentai Gimnázium történelemtanára így éli meg ezt a jelenséget:

– Mostanában volt a ballagás. Elnéztem a gyerekeket, ahogy egész nap szépen, kulturáltan barátkoztak, nem történt semmilyen incidens, egy poharat nem törtek össze, és sajnáltam, hogy, nincsenek dupla ennyien. Hatalmas potenciál rejlik ezekben a fiatalokban, igazán kár, hogy nem olyan országban élünk, ahol örömmel dolgoznának, alapítanának családot.

ÁLOM-POLGÁRSÁG

Nem jön rosszul az EU-s útlevél, ha az ember úgy dönt, elhagyja hazáját. A külföldön élő emigránsok kétharmada szerbiai állampolgár, harmaduk vagy kettős-, vagy pedig egy másik ország állampolgára. Az év eleji mutatók szerint több mint 130 ezer szerbiai igényelte a magyar útlevelet. Legnagyobb részük vélhetően magyar nemzetiségű, de a törvény adta lehetőségek azok számára is lehetővé teszik az okmány megszerzését, akik nem tartják magukat magyarnak, az állampolgárság azonban megkönnyíti az elvándorlást. Ezt a faramuci helyzetet figurázta ki a Vajdasági Rádió és Televízió népszerű szórakoztató műsora, a Državni posao (Állami munka).

Az egyik szerb hivatalnokról kiderül, hogy a magyar útlevélre gyúr, ezért munkatársai kígyót-békát kiabálnak rá. Boszniából származó kollégája egyenesen azt vágja a fejéhez, hogy ősei nem ezért áldozták fel életüket a Monarchia elleni felkelésben. Az epizód végére mindhármukról kiderül, hogy az okmánnyal járó előnyök felülírják elveiket, és megbeszélik, hogy együtt kezdenek el magyarul tanulni.

Szerb származású zentai interjúalanyunk is találkozott már hasonló jelenséggel:

– Egyesek elfogadhatónak tartják, ha valaki szerb létére igényli a magyar állampolgárságot, másoknak nem tetszik, mert úgy értelmezik, hogy „eladják magukat”. Egy volt tanítványom beadta a kérvényt, aminek hatására az egyik közeli barátja azt kiabálta neki az utcán: „olyan voltál, mint a testvérem, de most már nem tudom, ki vagy.” Viccelődve mondta, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen annak szánta.

Abban, hogy a szerbek tömegesen kezdtek el magyarul tanulni, Dévavári nem a kultúra közvetítő erejét véli felfedezni, hanem úgy látja, ennek fókuszában alapvetően az egyéni érdekek állnak.

– Ezek a személyek és utódaik nem feltétlenül a magyar kultúrán, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Szabó Lőrinc, József Attila, Radnóti Miklós versein, a magyar történelmen fognak szocializálódni, hanem a bécsi, kölni, londoni stb. milleau-ben és spleenben.

Miloš már Berlinben

Miloš már Berlinben

Nem próbáljuk cáfolni ezt az általános tendenciát, mi mégis olyan szerb nemzetiségű friss magyar állampolgárra bukkantunk, akivel Liszt Ferencről, Szenteleky Kornélról, Gárdonyi Gézáráról is lehetett beszélgetni, sőt még az Öreg néne őzikéje című vers kezdősorait is elszavalta. 

Miloš Udovičić nagymamája révén magyar származású. Négy évet húzott le Újvidéken az orvosi egyetemen, majd váltott, és történelem szakon végzett. A napokban ünnepelte 35-ik születésnapját. Mivel mostanáig Szerbiában nem sikerült a szakmájában elhelyezkednie, elvégzett egy másfél hónapos idősápolói tanfolyamot. Zsebében az oklevéllel és a frissen megszerzett magyar állampolgársággal ez év márciusától Berlinben dolgozik. Végre van munkája, jövedelme, jövőképe.

– Az egyetem alatt kezdtem el magyar nyelvtanfolyamra járni, hogy elsajátítsam a helyesírást. Akkor még szó sem volt az állampolgárságról, mindössze ketten alkottuk a csoportot, később azonban hirtelen nagyon sokan lettek. Nem is győzte a tanárnőm.

Viszlát!

Viszlát!

Én is tanítgattam azokat, akik megkértek, de mondtam nekik, hogy ez nem elég, iratkozzanak be rendes kurzusra. Én két évig jártam, mostanában viszont azt hallom, hogy három hónap alatt felkészülnek az állampolgársági beszélgetésre. Szerintem az semmire sem elég.

Gašović elmesélte lapunknak, hogy múlt év októberében elvitte a diákjait a belgrádi könyvvásárra, ahol egy nyelvkönyveket árusító standnál megkérdezte, hogy magyar kiadványuk van-e. „Ez a legkeresettebb” – jött a válasz. A történelemtanár az állampolgársági felhajtás előtt és ettől függetlenül is mindig arra biztatta szerb ajkú diákjait, hogy sajátítsák el a magyar nyelvet, mondván: „Ha egy olyan városban élsz, ahol a lakosság 80 százaléka magyar, természetes, hogy megtanulod a nyelvüket.”

Csillik Blanka – Laskovity J. Ervin

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.