A megosztott figyelem károsabb, mint a marihuána

A modern világ falja az agyunkat

A The Guardian „Why the modern world is bad for your brain” című tanulmányának magyar változata

Az e-mailek, sms üzenetek, a Facebook és a Twitter világában elvárják tőlünk, hogy mindent egyszerre csináljunk. A folyamatosan több feladatra való koncentrálásnak azonban megvan az ára. Lássuk, hogyan tesz minket egyre kevésbé hatékonnyá a technológiafüggőség!

multitasking_klein

Manapság az agyunk elfoglaltabb, mint valaha. Tények, áltények, pletykák, mindenféle információ áramlik mindenfelől. Eldönteni, hogy mire van valójában szükségünk és mire nincs, meglehetősen kimerítő.

Egyszerre több mindent csinálunk. 30 évvel ezelőtt az utazási irodák intézték el nekünk a szállásfoglalást, a repülőjegyet és mindent, ami az utazáshoz szükséges, az eladók segítettek abban, mit hol találunk, hivatásos gépírók és titkárnők könnyítették meg az elfoglalt emberek munkáját, intézték a levelezést. Ma szinte mindent mi magunk csinálunk. Tíz különböző ember munkáját végezzük, miközben igyekszünk helytállni magánéletünkben is, foglalkozni a párunkkal, a gyermekeinkkel, a szüleinkkel, a barátainkkal, a karrierünk mellett a hobbinkkal, no és ne felejtsük el a sorozatokat sem, amiket nézünk…

Az okostelefonunk olyan, mint egykor a svájci bicska – egy mindent tudó készülék, ami tartalmaz szótárat, számológépet, webböngészőt, e-mailezni lehet rajta és játszani, naptárat biztosít a számunkra, rögzíti a programjainkat, van benne hangrögzítő és időjárás-előrejelző, GPS, Facebook, sőt még zseblámpaként is használható.

Ezek a telefonok ma sokkal erősebbek és jóval több mindre képesek, mint a 30 évvel ezelőtt kifejlesztett legmodernebb vállalati számítógép. A mobilt állandóan használjuk – 21. századi mániává lett, amivel kitölthetünk minden egyes pillanatot, amikor éppen nem csinálnánk semmit. Üzenetet írunk, miközben az utcán sétálunk, megnézzük az e-mailjeinket, amikor sorban állunk – és miközben a barátainkkal ebédelünk, titokban azt nézegetjük a facebookon, hogy más barátaink éppen mit csinálnak. A konyhában a bevásárlólistát már nem papírra, hanem okostelefonba írjuk.

article-2138202-12DE3373000005DC-212_634x610

Ám van mindebben egy kis szépséghiba. Noha azt hisszük, hogy számos dolgot oldunk meg egyszerre, ez egy ördögi illúzió.

Earl Miller neurológus, a Massachusetts Institute of Technology (MIT ) munkatársa, egyike a világ legnagyobb szakértőinek a megosztott figyelem témában, így fogalmaz: agyunkat nem arra tervezték, hogy ennyi feladatot csináljon egyszerre. A „multitasking” nem megy igazán jól neki. Amikor az emberek azt gondolják, hogy éppen remekül állnak e téren, valójában csak nagy gyorsasággal egyik feladatról a másikra váltanak. S valahányszor ezt teszik, annak bizony ára van. Itt nem arról van szó, hogy szakértő zsonglőrként dobálunk több labdát a levegőbe – sokkal inkább ahhoz hasonlítható ez, mintha rossz, amatőr tányérpörgetők lennénk a cirkuszban, kétségbeesetten kapcsolva egyik feladatról a másikra – ignoráljuk azt, amelyik éppen nincs előttünk, de közben folyton attól tartunk, hogy az a háttérben leesik és összetörik. Tehát miközben azt hisszük, hogy egyszerre több mindent csinálunk meg (jól), ironikus módon sokkal kevésbé vagyunk hatékonyak.

the-myth-of-multitasking

…mert az olyan jó!

A multitasking, vagyis több feladat egyszerre való végzése kihat a stresszhormonképződésre. Kiderült, hogy a kortizol nevű stresszhormon szintet növeli, ahogyan a „küzdj vagy menekülj” hormon (adrenalin) termelődését is, mely túlstimulálja az agyat és mentális ködöt, zavaros gondolkodást eredményez. Ha több feladatot csinálunk egy időben, az dopamin-függő ördögi kört alakít ki, hatékonyan jutalmazva az agyat, hogy elveszítse a fókuszt és folyamatosan külső stimulációt keressen.

Még rosszabb, hogy az agyban a prefrontális kéreg figyelmét könnyen el lehet terelni valami újdonsággal – pontosan úgy, ahogyan a csillogó tárgyak vonzzák a babákat vagy a kisállatokat. A probléma az, hogy miközben a sok feladat közepette egyre próbálunk koncentrálni, az az agyi terület, melyre támaszkodnunk kell, hogy a feladatunkon maradjunk, egyszerűen „eltéríthető”.

Válaszolunk a telefonhívásra, megnézünk valamint a neten, ellenőrizzük az e-mailjeinket, elküldünk egy sms-t, mindegyik ilyen jellegű teendő a jutalomkereső központot érinti, az endogén opiátok túltengését okozva – nem csoda, hogy jó érzésünk van tőle, szinte lehetetlenné téve, hogy egy feladatnál maradjunk. Mintha az agyunk egy üres kalóriás cukorka lenne. Ahelyett, hogy begyűjtenénk a megérdemelt jutalmat a valós erőfeszítésekért, üres, kis jutalmakat gyűjtögetünk, a számos kicsi, cukorral bevont feladatocska elvégzésével.

art-of-multitasking

.

Régebben, ha a telefon csörgött és elfoglaltak voltunk, vagy nem válaszoltunk rá, vagy kinyomtuk a csengést. A telefonok a falakhoz voltak kötve, nem várta el senki, hogy mindig elérhetők legyünk – lehet, hogy éppen a helyünkön se voltunk, egy másik helyiségben intéztünk valamit vagy ne adj’ Isten sétáltunk egyet. Normális volt, hogy nem vagyunk mindig elérhetők. Ma több ember rendelkezik mobillal, mint vécével.

Ez egy implicit elvárást hozott létre, azt, hogy képesek legyünk bárkit, bármikor elérni, amikor nekünk kényelmes, attól függetlenül, hogy mi a kényelmes neki. Olyannyira ez lett a normális, hogy egy megbeszélésen is felvesszük a telefonunkat és jelezzük a hívó félnek, hogy sajnáljuk, most éppen nem tudunk beszélni. Egy-két évtizeddel ezelőtt ugyanilyen helyzetben a vezetékes telefonokon érkező hívások megválaszolatlanul maradtak. Az elérhetőséget illetően mások voltak az elvárások.

Rosszabb, mint a marihuána

A több feladat egyszerre végzésének már a lehetősége is káros a kognitív teljesítményre. Glenn Wilson, a londoni Gresham College vendég pszichológiaprofesszora infomániának nevezi a jelenséget. Vizsgálata fényt derített arra, hogy egy olyan szituációban, amikor egy feladatra igyekszünk koncentrálni, de egy e-mail olvasatlanul „hever” a levelesládánkban, hatékonysági IQ-nkat ez 10 ponttal képes csökkenteni.

S bár az emberek előnyöket tulajdonítanak a marihuánának, beleértve a megnövekedett kreativitást, a fájdalom és a stressz csökkentését, dokumentált tény, hogy annak fő összetevője, a cannabinol a dedikált cannabinol receptorokat aktiválja az agyban, akadályozva a memóriát és képességünket az egyidejűleg több dologra való koncentrációra. Wilson kimutatta, hogy a multitaskingból származó kognitív veszteségek még annál is nagyobbak, mintha marihuánát szívnánk…

marijuana_girl_smoke_law

Russ Poldrack, a Stanford neurológusa arra is fényt derített, hogy egy új információ feldolgozása, miközben éppen több dolgot végzünk egyszerre, azt eredményezi, hogy ez az új információ az agyban nem a megfelelő helyre kerül. Ha például egy diák tanul és tévét néz egyszerre, a tanulásból származó információ a striátum nevű agyi részbe jut, abba a régióba, amely új eljárások és képességek tárolására szolgál és nem oda, ahol a tényeket, elgondolásokat raktározza. A tévé figyelemelterelő jelenléte nélkül az információ a hippokampuszba kerül, ahol többféle módon kategorizálódik, könnyebbé téve a visszakereshetőségét.

Earl Miller hozzáteszi, hogy az ember egyszerűen nem tudja jól csinálni egyszerre több dolog végzését. Ha azt mondja, hogy igen, akkor magát csapja be.

Természetesen „metabolikus költségei” is vannak a dolognak. „Ha az agyat arra késztetjük, hogy egyik tevékenységről a másikra irányítsa a figyelmet, annak az az eredménye, hogy a prefrontális kéreg és a striátum oxigéndús glükózt éget el, ugyanazt az üzemanyagot, mely ahhoz kell, hogy egy adott feladatnál maradjunk. Ez a gyors, állandó váltás, amit a multitasking jelent, oda vezet, hogy az agy túl gyorsan elégeti az üzemanyagot, ezáltal kimerültnek, dekoncentráltnak érezzük magunkat már igen rövid idő után. Szó szerint kimerítjük a tápanyagokat az agyunkban.” – fogalmaz Miller.

Ez pedig kompromisszumokhoz vezet, kognitív és fizikai teljesítményünk terén is. Más dolgok mellett az egy feladatra való ismételt visszatérés szorongást okoz, mely emeli a kortizol stresszhormon szintjét, ez pedig agresszív, impulzív viselkedéshez vezethet. Ha ellenben egy adott feladatnál maradunk, melynek végzését az elülső cinguláris kéreg és a striátum vezérli, központi „végrehajtó üzemmódba” kapcsolunk, ez az állapot pedig jóval kevesebb energiát igyényel, mint a multitasking. Sőt, csökkenti az agy glükózszükségletét is.

stress-pencil-cropped

Ha ez még nem lenne elég, a multitasking döntéshozást is igényel: válaszoljak erre az üzenetre, vagy hagyjam figyelmen kívül? Hogy válaszoljak rá? Folytassam, amit elkezdtem, vagy tartsak szünetet?

A döntéshozás ugyanolyan kimerítő neurális erőforrásainkra nézve, a kisebb döntés is annyi energiát vesz igénybe, mint egy nagyobb. Az első, amit elveszítünk, az az impulzuskontroll. Ez pedig hamar egy olyan kimerült állapotba taszít minket, mely, miután számos kevésbé jelentős döntést hoztunk meg, aztán egy fontos kérdésben kifejezetten rossz döntésre késztethet.  Megéri?

Agyzsibbasztás felsőfokon

Az információtúlterheléssel kapcsolatosan a Fortune 500 vezetői – vezető tudósok, írók, diákok, kisebb vállalatok tulajdonosai – az e-mailek jelentőségét is kiemelik. A sok-sok beérkező e-mail bizony igencsak agyzsibbasztó! Erre egy beszédes példa az alábbi.

Amikor Jeff Mogil neurológus 10 éves fia megkérdezte az apját, mit csinál azért, hogy megéljen, a válasz az volt: „e-maileket válaszolok meg.” És ez nincs is túl messze az igazságtól. Számos olyan munkaterület van, ahol a beérkező e-mailek mennyisége túlságosan sok, számos órát elvéve a dolgozó napjából azzal, hogy meg kell válaszolnia őket. Úgy érezzük, kötelességünk válaszolni rájuk, de képtelenségnek tűnik mellette más egyebet is elvégezni.

Mielőtt az e-mailezés lehetősége egyáltalán megszületett, ha valakinek írni akartunk, egy kis erőfeszítést kellett tennünk ezért. Leültünk egy papírral és tollal az asztalhoz, vagy az írógép elé, és megalkottuk az üzenetet. Mindez időbe telt, ahogyan azután a borítékkeresés, a megcímzés, a levél feladása is. Több lépésből állt a dolog. Nemigen volt mód arra, hogy akkor is válaszoljunk, ha nem áll rendelkezésre elég információ vagy nincs igazán mit mondanunk. Az e-mail azonban a maga azonnaliságával nem ad elég időt a gondolkodásra, sokszor a helyes megfogalmazásra sem. Az e-mail ráadásul semmibe se kerül. Egyszerűnek tűnik lenyomni a „küldés” gombot. Persze, fizettünk azért, hogy van internet és pénzbe került a számítógép is, de annak nincs plusz költsége, hogy elküldünk még egy e-mailt… Hasonlítsuk ezt össze a papírformájú levelekkel: mindegyikkel postaköltség jár, meg kell venni a borítékot. Ha ráadásul elfogy a levélpapír vagy a boríték, még a boltba is el kell menni másikért.

Letter

Az e-mailek könnyed küldése megváltoztatta a modorunkat is: kevésbé vagyunk udvariasak a másokkal való kommunikáció során. Az e-mailek többségét olyan emberektől kapjuk, akiket nem is ismerünk igazán, értük kell valamit tennünk. Az e-mail valahogy megváltoztatta a hozzáállásunkat. Olyasmit is megmondunk benne, amit telefonon, vagy személyesen nem tennénk.

Az e-mailek szakadatlanul jönnek

A fogadó oldalon nagy különbség van a „csigaposta”, azaz a régi levelezés és az e-mailezés között. Régebben általában napi egy-két levél érkezett, amit be kellett gyűjteni és rendszerezni. Néhány napba telt, mire megérkezett és nem várta senki az azonnali választ. Ha valami egyéb dolgunk volt, csak hagytuk állni a levelet a ládában vagy az asztalon és akkor bontottuk ki, ha volt időnk foglalkozni vele. Most az e-mailek szakadatlanul jönnek: mindegyikkel kezdeni kell valamit. Az az érzésünk, hogy megcsináltuk a dolgokat, és egyes esetekben igaz is. Ám közben a hatékonyságot és az alapos koncentrációt áldozzuk fel, ha megszakítjuk fő tevékenységünket egy-egy e-maillel.

Egészen a közelmúltig a kommunikáció minden egyes formájának meg tudtuk ítélni a vonatkozását, fontosságát, szándékát. Ha egy szeretett személy versen vagy dalon keresztül mondott el valamit, még mielőtt az üzenet egyértelmű lett volna, feltételeztük a tartalom természetét, érzelmi töltetét. Amennyiben ugyanez a személy mondjuk egy bírósági személyen keresztül  kommunikál velünk, még azelőtt más érzésünk van az üzenettel kapcsolatban, hogy elolvasnánk azt. A telefont korábban jellemzően különféle üzleti dolgok intézésre használták, a táviratot, üzleti leveleket váltotta fel.

Telephone_exchange_Montreal_QE3_33

Ma az e-mailezést mindenre használjuk. Ez az egyik legnagyobb hátránya. Ma is szelektálnunk kell a magánlevelek és a más jellegűek között, ám a tény tény marad: az e-mail napjainkban mindenre használatos – állandóan ellenőrizgetjük a postafiókunkat, sosem tudjuk, hogy a következő e-mail vajon jó hírt hoz-e, vagy számlabefizetés-elmaradásról tájékoztat majd, szabadidős programot ajánl vagy egy újabb „csináld meg ezt és ezt” utasítást tartalmaz. Gyorsan észleljük és besoroljuk őket.

Mindez bizonytalanságot okoz és felesleges stresszt, túlterhel minket a döntés kényszere is. Minden e-mail döntést kíván! Válaszoljak? Most vagy később? Mennyire fontos ez? Mi lesz a következménye, ha nem válaszolok, vagy csak később felelek?

Sőt, lassan már az e-mailek is elavultnak számítanak. A 30 év alatti fiatalság ugyanis már annak tartja őket, valaminek, amit csak az idősebbek használnak. Rövid szöveges üzenetek, sms-ek és a Facebook váltotta fel esetükben az e-mailt, melyhez dokumentumot, fotót, videót és számos linket lehet csatolni. Számos, 20 év alatti fiatal pedig már lassan a Facebook-ot is az idősebb generáció eszközének tekinti.

Számukra a szöveges üzenetek írása a kommunikáció elsődleges formája. Lehetőséget ad a magánjellegű üzenetekre, amit a telefonálás nem mindig biztosít és azonnaliságot is nyújt, amit az e-mail nem feltétlenül ad meg. Már a krízisvonalak is fogadnak a veszélyeztetett fiataloktól szöveges üzeneteket – egyszerre több emberrel is tudnak így foglalkozni, továbbadhatják a beszélgetést egy szakembernek, anélkül, hogy a kommunikációt megszakítanák.

A függőség receptje

stock-footage-usb-pen-drive-message-in-a-bottleÁm az sms-szerű üzeneteknek szintén megvan az a problémája, ami az e-mailnek is. A karakterek limitáltak, az átgondolt vitát, eszmecserét ez gátolja, részletekbe sem bocsátkozhatunk. Az sms hiper-azonnalisága a függőséget is súlyosbítja. Az e-mailnél egy kis időbe telik, mire megérkezik, ki kell nyitni, el kell olvasni. A szöveges kis üzenetek szinte a semmiből jelennek meg a telefon képernyőjén, azonnali figyelmet követelve. Ha nem válaszolunk rá, az a küldő számára sértő lehet, hiszen még látja is, hogy olvastuk az üzenetet. Íme a függőség receptje: kapunk egy szöveges üzenetet, mely aktiválja az „újdonság-központunkat”. Válaszolunk, jutalmazottnak érezzük magunkat, hogy befejeztünk egy feladatot (még ha az a feladat 15 perccel ezelőtt mégcsak nem is létezett). Minden ilyen eset biztosítja a „dopamin-lövetet”, amiért a limbikus rendszer kiált: „Még! Még! Adjatok még!”

Egy híres kísérletben Peter Milner és James Olds neurológusok kis elektródát helyeztek el patkányok agyába, a limbikus rendszer egy apró kis részébe, melynek neve nucleus accumbens. Ez szabályozza a dopamin termelődést, ez az a régió, mely „felvillanyozódik”, amikor egy játékos nyer, egy drogos megkapja az adagját vagy orgazmusunk van. Milner és Olds ezt örömközpontnak nevezték el. Egy ketrecben elhelyezett krómkar időnként küldött kis elektromos jelet a patkányok nucleus accumbensébe, amikor hozzáértek. Nagyon tetszett nekik, még az evésről és az alvásról is megfeledkeztek. Miután már jó ideje éhesek voltak, ignorálták az ízletes ételt, ha megvolt a lehetőségük a kiskróm kar megnyomására. Még a szex lehetőségét is figyelmen kívül hagyták. Újra és újra megnyomták a kart, míg el nem pusztultak a kimerültségtől és az éhségtől.

Nem emlékeztet minket ez valamire? Egy 30 éves férfi ugyancsak meghalt Kínában, miután három napig folyamatosan videojátékot játszott. Egy másik Koreában halt meg, ő 50 órája játszott egyhuzamban, amikor szívmegállás végzett vele.

Minden alkalommal, amikor útjára indítunk egy e-mailt, egyfajta teljesítményt nyugtázunk magunkban, agyunk pedig jutalomhormonnal töltődik, mely azt mondja nekünk: elértünk valamit. Valahányszor frissítjük állapotunkat a Facebookon, úgy érezzük, jobban kötődünk másokhoz (még ha furcsa, személytelen módon is), ennek megint jutalomhormon az eredménye.

aaeace76-cd7c-4ea3-b300-98fd6c11768b-2060x1488

Ám ne feledjük, hogy ez csupán az agyunk néma, újdonságkereső része, mely a limbikus rendszert irányítja és amely előidézi ezt az örömérzést, leszorítva a tervezést, ütemezést, magasabb szintű gondolkodást elősegítő központot a prefrontális kéregben. Ne áltassuk magunkat: az e-mail, a Facebook vagy a Twitter-ellenőrizgetés sajnos függőség.

Forrás:

http://www.theguardian.com/science/2015/jan/18/modern-world-bad-for-brain-daniel-j-levitin-organized-mind-information-overload

The following two tabs change content below.
Búcsú Adrienn

Búcsú Adrienn

Van, aki szerint ez az érzés idővel elmúlik, de nálam nem úgy tűnik. Általános iskolásként kerültem Magyarországra, még gyerekként. Kecskeméten végeztem a képzőművészeti középiskolát és Szegeden a kommunikáció szakot. Ma budapesti vagyok. Sosem felejtettem azonban el vajdasági gyökereimet. Szegényebbnek érezném magamat, ha nem lennének. Sokat jelent a délvidéki életérzés, sokat jelentenek az onnan származó emberek. Valahol talán törvényszerű volt, hogy egyszer csak róluk írni is elkezdek...
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!