Becsatornázott világunkban akarva-akaratlanul is eljutnak hozzánk a futballvilág fontosabb momentumai, ezért remélem, ma már minden olvasóval kiegyezhetünk abban, hogy a labdarúgás több a „11 ember céltalanul kerget egy labdát” típusú lebutított megállapításoknál, és túlmutat azon a kesergésen is, hogy a profi focisták horribilisan magas fizetést kapnak. A világsztárok rendkívül gyors, taktikus, technikás játékát nézve be kell látnunk, hogy rengeteg munkát fektettek be ebbe a sportágba. De felvetődhet bennünk a kérdés: vajon egy vajdasági magyar fiatal eljuthat-e hasonló magasságokba, mint külföldi kollégái? Vajon a siker tisztán a sportba beleölt energiamennyiségtől függ, vagy eleve hátrányból indul az, aki nem a topligás országokban építgeti a karrierjét? Öt sikeres vajdasági fiatal focistát faggattam az érvényesülési lehetőségekről, a karrierépítés lépcsőfokairól.
MIKOR KELL ELKEZDENI?
Tény és való, hogy nem szállhatunk vitába azokkal, akik szerint a nívósabb európai topcsapatok korosztályos együtteseibe való bekerülés hatalmas előny a karrierépítésben, de az is igaz, hogy nem csak az érhet el sikereket a labdarúgásban, aki a gránátvörös-kék FC Barcelona mezében nevelkedett, és nem csak az érhet oda a kondérhoz, aki már óvodáskora óta csimpaszkodik a manchesteri Vörös Ördögök szarvába. Az általam megkeresett öt vajdasági magyar futballistának annak ellenére sikerült betörnie a magasabb vonalba, hogy a szülővárosuk klubcsapatában tanulták meg a sportág csínját-bínját. Arra a kérdésre, hogy mikor érdemes elkezdeni aktívan foglalkozni a focival, véleményem szerint nincs egyetemes válasz, és ezt az interjúalanyaim változatos feleletei is alátámasztják. Például Bata Csongor már hétéves kora óta rúgja a bőrt, míg Domonkos Csaba elmondása szerint 13 éves korában döntött végleg a futball mellett. Szegényes matematikai tudásomra és a focisták élménybeszámolójára támaszkodva el lehet mondani, hogy kb. 10 éves kortól már nyugodtan el lehet kezdeni a laszti kergetését. A karrierépítésben talán a legfontosabb a vezetőedző instrukcióira való odafigyelés, az elhivatottság és a győztes mentalitás, ami a kérdezettek válaszaiból is visszatükröződik. Takács Tamás is felelősségteljesen fogta fel a játékot már egész fiatal kora óta: „Nagyon komolyan vettem már a kezdetektől a focit, és sohasem maradtam el az edzésekről.”
MELYIK POSZTOT ÉRDEMES VÁLASZTANI?
Azt, hogy milyen poszton lesz sikeres egy adott játékos, legfőképp az illető kvalitásai döntik el, de figyelni kell a kezdetekkor, mert gyakran a karrier elején kiválasztott/kiosztott pozíció a futballista további pályafutását is befolyásolja. Szeretném viszont megnyugtatni azokat az aggódó szülőket, akik e sorok láttán csaptak a homlokukra, hogy a kis Gyuluskának mégiscsak a támadó szerepkört kellett volna forszírozni – a posztok közötti mozgásra, idő során történő változtatásra azért akad lehetőség. Vannak olyan focisták, akik már a kezdetekkor megtalálják a nekik megfelelő helyet, ennek ékes példája Ikotin Gábor, aki már 10 éves korában a kapusposzt mellett tette le a voksát, és azóta is kirobbanthatatlan a hálóőri szerepkörből. Akadnak viszont olyan játékosok is, akik az évek során több poszton is szerencsét próbáltak, és nem vallottak szégyent. Pócs Tamás: „Balszélső támadóként kezdtem, majd játszottam bal oldali hátvédet és középpályást is!”
A való világ (nem a televíziós szappanopera, hanem ez a hús-vér) nem úgy működik, mint a számítógépes játékok által kreált futballszimulációk, ahol a csatárt, amikor csak kedvem szottyan, betehetem a kapuba, de ahogy a példák mutatják, igenis lehetősége van a focistának a váltásra, ha azt a helyzet megköveteli.
AKIKRE ÉRDEMES FIGYELNI
Sokakban felmerülhet a kétely, hogy a vajdasági magyar fiatalok az elhivatottság, az alapos szakmai felkészültség ellenére sem tudnak a hazai futball-ligákban könnyen elhelyezkedni, nemhogy még külföldön próbáljanak szerencsét. Nos, én úgy vélem, hogy a kérdés megválaszolásáig félre kell tennünk a „minket, magyarokat még az ág is húz” hozzáállást, és csupán az egyéni példákra kell hagyatkoznunk.
Aki kicsit is jártas a szerbiai labdarúgásban, annak nem kell bemutatni a fővárosi OFK Beograd csapatát, amely patinás alakulat a Jelen Szuperligában vitézkedik. Bizonyára sokan meglepődnek majd azon a tényen, hogy a hajdújárási Takács Tamás jelenleg az ő mezükben fut ki hétről hétre a pályára, gólokkal hozzájárulva a fővárosi alakulat sikereihez (2-2 találat a ligában és a szerb kupában). Továbbá a nagyszerű bizonyítványhoz hozzátartozik, hogy az OFK Beograddal két rangos U21-es tornán is részt vett, Hollandiában és Oroszországban, többek között olyan nagy múltú egyesületek korosztályos csapatai ellen játszva, mint a Dinamo Moszkva, az Everton, a Freiburg vagy a Villarreal. Ráadásul Tamásnak a holland tornán még a gólkirályi címet is sikerült megszereznie! Az pedig, hogy a hollandiai első ligás Twente csapatánál edzhetett kétszer 10 napot, már csak hab volt a tortán.
Külföldi játéktapasztalatok terén a többi, általam kérdezett vajdasági focistának sincs oka a panaszra. A zentai Pócs Tamás elmondása szerint nevelőegyesületével, a Zenta Labdarúgóklub csapatával sokszor vett részt külföldi tornákon (javarészt Magyarországon). Jelenleg Szegeden tanul, és kilátásban van egy ottani klubban való szereplése. Ikotin Gábor temerini focista is a sikeres külföldi tornákat emelte ki beszámolójában, több turnén védte már eredményesen a kaput. A hálóőr első magyarországi állomása a Videoton Puskás Akadémia volt, jelenleg pedig az NB I.-es Kecskeméti TE mezét ölti magára, a magyarkanizsai Domonkos Csaba társaságában. Utóbbi védekező középpályásként az első csapat tartalékjai között játszik. Végül, de nem utolsósorban a tóthfalusi Bata Csongorral szeretném zárni a sort, aki a maga 19 éve ellenére már szinte veteránnak számít a magyarországi labdarúgásban. Természetesen nem az elfújt szülinapi gyertyák száma teszi őt azzá, hanem az, hogy immáron a negyedik csapatában játszik. A középcsatár jelenlegi klubja az első ligás Paks FC, ahova fél éve szerződött.
KÜLFÖLDI KONTRA HAZAI FOCI
A focisták élménybeszámolói szinte egybehangzóan arra mutattak rá, hogy a külföldi játék gyorsabb, dinamikusabb. Interjúalanyaim véleménye szerint itthon nem a tudással van a fő probléma, inkább a mentalitáson kellene változtatni. Bata Csongor szerint külföldön valóban „Gyorsabb a játék ritmusa, azonban alapképességekben nem múlták felül az itthoni csapattársaimat.” Ha kifejezetten a játékstílust vesszük górcső alá, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a külföldi csapatok valamilyen szinten esztétikusabb, szebb támadófocit játszanak, talán a hozzáállásbéli különbségeknek köszönhetően. Domonkos Csaba szerint „a magyarországi játék technikásabb, a támadófutballra épül, míg otthon a defenzív játékot preferáló csapatok vannak többségben”. Ikotin Gábor szavai szerint pedig: „otthon több a párharc, keményebbek a játékosok”.
Sokan kilátástalannak vélik a vajdasági magyar focisták helyzetét, és meg vannak győződve arról, hogy kár ebbe a népszerű sportba túl sok energiát fektetni, mivel úgysem érhetnek el kimagasló sikert, de szerintem a fent említett példák az ellenkezőjét bizonyítják. Igazat kell adnunk a közmondásnak, miszerint mindenki a maga sorsának a kovácsa, igenis sokat számít a hozzáállás, a sikerbe vetett hit, és a pályán kiszenvedett minden egyes izzadságcsepp előrelendíti a leendő focistákat a magasabb cél felé.
Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012.02.01.
Lóri
Legutóbbi írásai: Lóri (összes)
- Nálunk is ugyanúgy gurul a labda - 2014-04-07
- Tudás vagy szerencse? - 2014-03-22
- Fiam, te röplabdázni akarsz, vagy egyetemre járni? - 2014-03-22
- A KMV-s fiúk és a foci - 2014-02-01
- A magyar és a székely himnusz között - 2014-01-28