Ne akarjunk mindennel egyetérteni!

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS

A legtöbben nászútra járnak Velencébe, mi azonban még csak ismerkedni mentünk a magyarkanizsai Venezia étterembe, ahova a környékbeli felfedezettjeinkből hívtunk meg négy kanizsai, egy zentai és egy adai „Árok-programost”. Közülük néhányan most találkoztak először egymással, de – bizonyára a szűkös helynek is köszönhetően – hamar szoros kapcsolat alakult ki a vélemények között.

balról jobbra: Mikuska Judit, Csehák Mirella, Illés Eszter, Oláh Tamás, Magosi Lóránd, Sóti Anett

balról jobbra: Mikuska Judit, Csehák Mirella, Illés Eszter, Oláh Tamás, Magosi Lóránd, Sóti Anett

• Melyek azok a beszédtémák, amelyeket szükségesnek éreztek behozni a fiatalok látókörébe?

Sóti Anett: – Idén van az európai önkéntesség éve. Hallottam ugyan, hogy Vajdaságban is több helyen voltak ezzel kapcsolatos tájékoztató előadások, de szerintem ennek több teret kellene kapnia a fiatalok beszélgetéseiben, mert nagyon jó lehetőség. Külföldön nagymértékben szélesedhetne a látókörük. Nem elsősorban szakmailag, hanem egyénileg fejlődhetnének ezen munkák során, úgy értem, az empátiájuk, toleranciájuk, kommunikációs készségük, kapcsolatteremtő képességük. Van olyan ismerősöm, aki így jutott el Dél-Amerikába, ahol egy biofarmon dolgozott. 30 éves korig lehet kihasználni ezt a lehetőséget. 2–12 hónapig tarthat, és mindent az EU finanszíroz.
Oláh Tamás: – A nyáron Franciaországban és Belgiumban utazgattunk a couch-surfing, vagyis kanapészörfölés nevű „szervezeten” keresztül, ami tulajdonképpen egy klub az interneten, ahol a világ minden tájáról bejelentkező tagok ingyen felajánlják a házukat néhány napos ottalvásra. Olyan embert is láttam, aki 10-nél több vendéget tud elszállásolni egy évig. Vajdaságból is vannak tagok, Magyarkanizsáról is. Múltkor Becsére akartam menni egy koncertre, és megnéztem, hogy van-e ott valaki, akinél alhatnék, de végül megoldottuk kocsival.
Anett: – Amikor Pesten laktam, két kaliforniai srácot láttam vendégül, és én is mentem kanapészörfölni, tehát személyes élményt is tudnék róla írni.
Magosi Lóránd: – Szerintem is személyes élményeken keresztül kellene bemutatni, nemcsak ezeket, hanem mondjuk a taizés találkozókat is.
Mikuska Judit: – Megfordítanám egy kicsit a dolgot. Elmondtátok, hogy miért jó kimenni külföldre, de érdemes-e itt maradni? Ha igen, miért?
• Csatlakozok a kérdéshez: melyek azok az események, intézmények, helyek, amelyek miatt ti itt maradnátok Vajdaságban?
Illés Eszter: – Nekem szívügyem a zentai színház. Szeretném látni, hogy fejlődik. Mindenképp hazajövök Szegedről az egyetem után. Nagyon rosszul érezném magam, ha itt hagynám Vajdaságot, mert kevesen vagyunk, és szeretném látni, hova fejlődünk, mi mindent tudunk létrehozni, és részt is vennék ebben. Ezenkívül szeretném körbestoppolni Vajdaságot, mert nagyon sok a látnivaló.
Anett: – El tudnám képzelni, hogy tavasszal ketten-hárman összefogunk, és megcsináljuk ezt, majd írunk róla egy élménybeszámolót.
Lóri: – Ezeket szerintem szívesen olvasnák a középiskolások.
Tamás: – Elmehetnénk vad, egzotikus bánáti falvakba.
Eszter: – Podolszki József csinált ilyeneket, hogy kiköltözött falvakba, mert épp a búcsú körüli felhajtásról akart írni. Az ilyen típusú újságírás nekem tetszik, és olvasni is érdekes lenne.

Gerillák a lövészÁrokban? 
cimlap2• Hogy érzitek, mennyire vannak tisztában a vajdasági fiatalok azzal, hol tart ma а világ? Ha láttok lemaradást, miben nyilvánul ez meg?
Eszter: – Én egy hónapot voltam az Egyesült Államokban, ahol abszolút Amerika-imádó lettem, de szerintem az amerikai fiataloknál mi tájékozottabbak vagyunk. Ennek az lehet az oka, hogy nekünk erre nagyobb szükségünk van. Nekik ott van az a hatalmas országuk, a rengeteg lehetőséggel, útlevél sem kell nekik, és egész életükben röpködhetnek benne, meg alapjában jó anyagi körülmények között élnek. Mi, ha ki szeretnénk menni külföldre, képben kell legyünk ezekben a programokban. Viszont az amerikaiak nyitottabbak nálunk.
Anett: – Szerintem a nyitottság annak is a függvénye, hogy mennyire beszélsz idegen nyelveket. Hiába jönnek idegenek az országba, ha nem tudsz velük kommunikálni. Én úgy tapasztalom, hogy Vajdaságban nem állunk túl jól ez ügyben.
Eszter: – Az idegennyelv-oktatás nálunk annyira elméletorientált, nyelvtani szabályokra épülő, hogy mindenkinek elmegy tőle a kedve. Ha én annyit tudok az angolokról, hogy iszonyatosan utálom a Present Perfect Continuoust, akkor nem is kívánok kimenni Angliába, ahol ilyen hülyék vannak, akik ezt használják. De ha azt tanítanák meg először, hogy milyen viccesek a beszédfordulataik, meg hogy milyen dilisek, hogy 5-kor mindig teáznak, akkor mindjárt ki akarnék menni, hogy megnézzem őket.
• Az újságírásban is sokszor probléma, hogy a magaskultúráról, politikáról stb. hogyan írjunk úgy, hogy érdekes legyen a fiataloknak. Szerintetek hogyan kellene ezt csinálni?
Anett: – Fogyaszthatóan, az ő szájuk íze szerint.
Lóri: – Szerintem nagyon szívesen olvasnának a politikáról szubjektívebben megírt cikkeket. Mert a középiskolások is tudják, hogy az róluk szól, az ő életüket befolyásolja, ezért érdekli is őket. Csak ne keltsük bennük azt az érzést, hogy van egy nagy határ az író és az olvasó között. Hogy én művelt vagyok és tudom a dolgokat, te meg nem, ezért olvasd azt, amit írok.
• A Képes Ifiben megjelent cikkeiteknek éreztétek-e a hatását, voltak-e visszajelzések?
Eszter: – Olyantól nem kaptam visszajelzést, akin meglepődtem volna. Csak szakmabeliektől, kultúrkörben mozgóktól, családtól.
Lóri: – Olyan, aki nem olvas újságot, de véletlenül a kezébe akadt, és az én cikkem fogta meg, nem volt. Nem tudom, milyen témát kellene írnom, hogy érdekes legyen a nálam fiatalabbaknak.
Csehák Mirella: – Beszélgettem egy fiúval, aki azt mondta, hogy nem talál a Képes Ifiben abszolút semmit, ami érdekelné. Kérdeztem, hogy mi érdekelné, erre annyit mondott, hogy hétköznapi témák, például, hogy a lányok hogyan hazudnak a fiúknak. Ezenkívül se zene, se film. Maximum a vicceket elolvassa.
Judit: – Az én cikkemnek nagy reklámot csinált a tanárnőm. Egy egyetemi március 15-ei ünnepségről írtam, amit mindig az elsőévesek szoktak előadni, a tanárnő koordinálásával. Negatívan érintette a cikk, úgy érezte, hogy kritizáltam őt, és ezt többször fel is hozta órán, ezért minden évfolyamtársam elolvasta a cikket.
Anett: – Gerillamarketing! A kritika nagyon jól feldobja az újságot. Ne akarjunk mindennel egyetérteni, mindenről szépet írni.
Tamás: – Botrányszövegeket kell írni.
Eszter: – Akár közéleti témákat is felvethetnénk, és pró-kontra véleményeznénk.
Lóri: – Az én iskolámról egy kifejezetten jó kép alakult ki. Belülről azonban látok olyan dolgokat, amik nem épp jó színben tüntetik fel az iskolát. Kérdés, hogy akarok-e ilyenről írni. Szeretném ugyan ezeket hangoztatni, de kérdés, mit vonna maga után…

Az államháztartás mostohái
cimlap1• Babarczy Eszter magyarországi publicista egy előadásán arról beszélt, hogy a térségünkben a mágnes valahogy rossz irányba húz. Mesélte, hogy amikor kint élt Amerikában, úgy érezte, a mágnes fölfelé húzza, vagyis a rendszer jobb teljesítményre sarkallja, itthon pedig egy visszahúzó erőt érez. Ti tapasztaltok ilyet?
Anett: – Ugyanezt éreztem, amikor Németországban tanultam, ahol magamhoz képest nagyon nagy léptékkel fejlődtem. Aztán amikor visszajöttem Magyarországra, éreztem ezeket a negatív erőket, hogy küszködni kell mindenért. Kint a kicsi dolgokat is megbecsülték, itt meg állandóan azon kell gondolkodni, hogyan tudsz érvényesülni.
Tamás: – Az egyetemen, ha ösztöndíjat akar az ember megpályázni, mindig azt mondják, hogy nem hiányszakmában tanulsz, nincs lehetőséged. Úgy tekintenek rád, mint akit nem lehet ösztönözni arra, hogy dolgozzon, csak azért, mert nem olyan dologgal foglalkozol, ami kell az államháztartás fenntartásához. Szerintem ez nem korrekt.
• A vajdasági magyar médiaszínteret mennyire figyelitek? Milyen véleménnyel vagytok róla?
Eszter: – Nem szeretem az újvidéki tévében a magyarok szerb akcentusát. Egyszer tettem kísérletet, hogy megnézzem a híradójukat, azóta nálam az újvidéki tévé nem játszik szerepet, de az újvidéki rádióban vannak jó műsorok, csak ritkán hallgatom. Az újságok közül a Hét Napot azért nem szeretem, mert állandóan azon nyavalyog, hogy milyen rossz a sorsunk.
Tamás: – A Képes Ifiben kicsit sok a metálzene. A Családi Körben viszont nincs metál. Kicsit meg lehetne osztani.
Lóri: – A Magyar Szót szívesen olvasom, érdekes cikkeket találok benne.
Anett: – Amikor itthon vagyok, szívesen nézem a Pannon tévét. Tetszik a műsorkínálatuk, szerintem a híradó is rendben van. Igaz, vannak minőségtelenebb műsoraik is, de ez szerintem azért történik, mert eléggé kevés emberük van. Dolgoztam egy kicsit ott, ezért ismerem a problémáikat. A Magyar Szót nagyon szeretem, nekem az a szívügyem. Kicsi korom óta azt olvasták a szüleim, mindig ott volt az asztalunkon.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.02.10.

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!