NŐNAP: egy világünnep, ami nem illet meg minden nőt

Néhány ország még mindig nem ismeri el a szebbik nem jogait

„Szavazati jogot a nőknek!” (Fotó: http://www.madihaismyname.com)

„Szavazati jogot a nőknek!”
(Fotó: http://www.madihaismyname.com)

Március 8-a: a nők napja. A nap, amikor a virágárusok forgalma megnő és megcsappan az üzletek csokoládékészlete. A nap, amikor a férfiak kedveskednek a nőknek. A nap, ami feleleveníti a nők évszázados harcait az egyenjogúságukért. És a nap, ami a nők iránti tiszteletről szól. De vajon mindenhol?

Egy – két évszázaddal ezelőtt még normális volt, hogy a nők nem jártak iskolába, nem dolgoztak, és a férfi volt a kenyérkereső. A helyzet azonban sokat változott az 1866-ban elfogadott határozat óta, amely szerint a nők hivatalosan is munkát vállalhattak. Ezzel szerettek volna véget vetni az évezredek óta fennálló sztereotípiának, azaz, hogy a nők helye otthon van. Ma, a XXI-ik században a világ nagy részén a nőket ugyanannyi jog illeti meg, mint a férfiakat. Ennek ellenére még vannak olyan országok, ahol továbbra is semmibe veszik őket és velük együtt jogaikat is. Ezek főleg ázsiai országok, ahol a vallás és a hagyományok még mindig nagy mértékben befolyásolják az emberek életét.

Pakisztánban minden harmadik – negyedik órában megerőszakolnak egy nőt, és sokszor ezért semmilyen büntetést nem jár a vétkes férfinak. A bíróság elé csak akkor járulhat az áldozat, ha a bűntettet több tanúval tudja bizonyítani – ellenkező esetben ő kerül börtönbe. Egyes helyeken a nők fogolyként élnek otthonaikba bezárva. Betegápolás sem jut nekik férfi kíséret nélkül.

Iránban a nők szabadabban élhetnek, de persze itt is korlátozzák őket. Minden kilenc évnél idősebb lány és nő hidzsábot (földig érő, fejüket eltakaró kendőt) visel, de ma már egyre bátrabban öltözködnek, néhányan színes kendőket, divatos kabátokat hordanak. Autót is vezethetnek, viszont a buszra csak a hátsó ajtón szállhatnak fel, a metrón pedig külön kocsiban ülnek a férfiaktól.

Volt olyan idő Irakban, amikor egyetemre járhattak, és munkát is vállalhattak az ott élő nők, ám az amerikai csapatok bevonulásával szertefoszlott ez a szép világkép. Újra tabunak számított a tanulás és a foglalkoztatás a nők körében, a felsőoktatás sem látta már őket szívesen. Megint a hagyományoké lett a „főszerep”. Fejkendőt viselnek, ritkán mehetnek el otthonról és akkor is csak férfi kísérettel léphetnek ki az utcára.

Kongói nő (Fotó: http://www.itdawnedonme.wordpress.com)

Kongói nő
(Fotó: http://www.itdawnedonme.wordpress.com)

Az arab országok közül Szaúd – Arábiában vonatkoznak a legszigorúbb törvények a nőkre. Előírja számukra a hidzsáb viselését, nem szabad vezetniük, buszon és vonaton pedig csak férjük vagy valamelyik férfi rokonuk jelenlétében utazhatnak. A testmozgás is tiltott számukra, mert a legfőbb vallási vezetők úgy vélik, a szűz lányok akár el is veszíthetik szüzességüket sportolás közben.

A világ egy másik kontinensén is találhatunk olyan országokat, ahol semmibe veszik a nőket. Egy kutatás szerint Kongóban 2006 és 2007 között 12 hónap alatt 400 ezer 15 és 49 év közötti nőt erőszakoltak meg – naponta ezer százat, óránként negyvenötöt, három percenként pedig kettőt. A szomorú adatok mellett itt van még az egyik legveszélyesebb szexuális úton terjedő nemi betegség, az AIDS is – tíz nőből három szenved ebben a betegségben. Egy másik afrikai államban, Maliban a lányok 90%-a esik át körülmetélésen, amelyet szakszerűtlenül és érzéstelenítés nélkül végeznek, így rettenetes fájdalommal jár. Szomáliában sem jobb a helyzet: minden lánygyermeknek át kell esnie a nemiszerv – csonkítási procedúráján.

De nem kell másik kontinensre utaznunk ahhoz, hogy jogaiktól és becsületüktől megfosztott nőket találjunk. Szerbiában és Magyarországon sem mutatnak jobb eredményt a statisztikák. Szerbiában minden második nő lelki, minden harmadik pedig fizikai bántalmazásnak van kitéve. Magyarországon minden héten legalább egy nőt meggyilkol a társa, vagy korábbi párja, 23 százalékuk pedig átélt valamilyen fajta fizikai erőszakot. Az áldozatok többsége csak akkor jelenti az esetet, amikor már a halál kapujából tér vissza az élők közé.

A fenti példákból kiderülhet, hogy hiába az évtizedek óta tartó harc, a megszámlálhatatlan szervezet, amely a nők jogaiért küzd, nem sikerült elérni a kívánt eredményt. A normális, békés családi környezetben élő nők közül csak kevesen tudják elképzelni azoknak a helyzetét, akiknek már a mindennapjaikhoz tartozik az erőszak, a bántalmazás. Így ha megkapjuk a nőnapi virágunkat és a mellé járó gratuláló puszit, gondoljunk arra, hogy abban a pillanatban valahol, a Föld egy másik pontján a kedveskedő szavak helyett egy pofon jár a nőknek az ünnep alkalmából.

The following two tabs change content below.
Göblös Nikoletta

Göblös Nikoletta

Anyukám születésem előtt a következő kijelentést tette: ,,Szőke hajú, kék szemű kislányt szeretnék!". Kívánsága 1991. március 20-án teljesült, amikor is megszülettem, így gyarapítva Zenta lakosságát. Az általános és középiskolát is drága szülővárosomban fejeztem be, 2012-ben azonban elszakadtam tőle, és megkezdtem újságírói tanulmányaimat az Újvidéki Egyetem Bölcsésztudományi Karán. Azóta igyekszem, hogy megismertessem írásaim és magam, elsősorban Vajdasággal, a többi pedig a jövő titka.