Online filmklub

oli

Mélyen tisztelt publikum, itt a mozigépész beszél. Mindenki állítsa optimális szögbe székének támláját! Párnákat az ülepek alá, elő a popcornt és az extra nagy kólát! Ha mindenki kényelembe helyezte magát, akkor nagy levegő, és villany leolt! Rendhagyó online filmklubunk következik. Igazi grindhouse élményben lehet most részetek. Négy film, négy téma, négy látásmód. Hogy mi köti össze őket? Az égvilágon semmi, ha csak nem az, hogy mindannyian az én önkényes szelekcióm eredményeként kerültek ma terítékre. És hogy miért? Azért, hogy bebizonyítsam: a tíz perc alatti kategóriába nem csak filmelőzetesek, mosóporreklámok és csili-vili videóklipek tartoznak, hanem az utolsó képkockáig művészi szinten kimunkált, csontig ható mesterművek is. Első körben a következő shortokat húztam felszínre a legnagyobb videómegosztó óceánjából. Kössétek fel az alsóneműt! Öveket becsatolni! Indulunk.
(Azt még futtában hozzátenném, hogy a mellékelt vélemények, benyomások és egyéb, szöveg formájában megnyilvánuló tartalmak elolvasása előtt ajánlott megtekinteni az éppen tárgyalt munkát. Már csak azért is, nehogy a poénok halmokba lövöldözve heverjenek előttetek, mielőtt még a csúszka végigmászott volna azon a bizonyos piros csíkon.) 

Kezdjük mindjárt egy velejéig sötétben ázó darabbal. Ha kiejtem David Lynch nevét, a filmfalók többségének nem valami habkönnyű tinirománc jut eszébe, sokkal inkább egy nagysebességű hullámvasutazás a tudatunk alatt megbúvó vidámparkban. Az ősz mester egész estés filmeket csak nagy ritkán készít – az utóbbi időben rendre hatévente –, ezért még sokat kell várnunk, hogy a moziban is elárasszon bennünket hűvös mozgókép-zseléjével. (Utolsó rendezése, az Inland Empire 2006-ban debütált.) Ne higgyük azonban azt, hogy az öreg tétlenül tölti nyugdíjas éveit a kandalló tövében. Lemezt készít és weboldalán video-art projektekkel csal libabőrt a rajongók hátára. A fenti film azonban ezeknél sokkal régebbi, pontosan negyvenkét évvel. Lynch ekkor még festőnek tanult, de néha, kísérletező hajlamából adódóan, kamerát is ragadott, hogy dinamikussá tegye rémálomszerű képeit. És ha már itt tartunk, a mű keletkezéséről annyit tudni, hogy a direktor felesége egy éjszaka álmot látott, melyben az ábécét énekelte újra és újra. Lynch ezt gondolta tovább, festett, spriccelt és maszatolt, majd az asszonyt is a felvevő elé állította. A tarkón rúgó vizualitásra nem érdemes kitérnem, magáért beszél. Az alkotás tartalmával már más a helyzet, ugyanis csak nehezen lehet szavakba önteni, és valahol itt van a kutya elásva. Lynch a beszéd teremtő és romboló erejéről mesél ebben a pokoli három percben. A nyelv mindent elsöprő hatalmáról. Születésről a nyelvből, és nyelvbe való hanyatlásról a nyelv által. A filmben egyetlen mondat hangzik el: „Please remember, you are dealing with the human form.” Azaz: ne feledd, nem mással, mint az emberi formáddal kereskedsz. Másod sincs. A léted van a mérleg serpenyőjén, mint egy tányér betűtésztás levesben. Hagyjuk ülepedni.

Jan Švankmajer: Sötétség/Fény/Sötétség (Tma/Svetlo/Tma)

Nem sok ember dicsekedhetne azzal iddogálás közben, hogy olyan követői vannak, mint Terry Gilliam vagy Tim Burton. Jan Švankmajer megteheti, még akkor is, ha nem szokott barátaival iszogatni. A cseh származású stop-motion fenegyerek elég régóta van a szakmában ahhoz, hogy filmjeit világszerte ismerjék és elismerjék. Kétségtelenül az animáció élvonalába küzdötte fel magát. Ha mindenáron skatulyába szeretnénk tuszkolni, talán a szürrealizmus lenne a legmegfelelőbb, annak is egy groteszkebb, ám mégis humoros válfaja. Sötétség/Fény/Sötétség (Tma/Svetlo/Tma) című munkája ezt tökéletesen alátámasztja. Adott egy fénytelen üres szoba, melynek ajtaján egy agyagból formált kéz kopogtat, majd mászik be, s lőn világosság, mondá Isten. (A Sixtusi kápolna mennyezetfreskójának teremtésábrázolása ugrik be elsőre erről az aktusról.) Majd szépen sorjában kéredzkedik be a „színpadra” a többi testrész is, hogy az, egy kis gyurmázás, és néhány vaskosabb poén után szűknek bizonyuljon nekik. Hatásos allegória ez. Bejöttünk, pedig senki sem nyitott nekünk ajtót, és mi leszünk azok, akik a végén majd magunkra oltjuk a villanyt.

Juande Marfil: Homeland

Itt a kiváló bizonyítéka annak, hogy miként lehet grafitceruzával, szénrúddal, néhány köteg megsárgult papírral, és nem utolsósorban egy eredeti vizuális ötlettel maradandót alkotni. A Szülőföld (Homeland) című rövidet a Busho programjában láttam pár évvel ezelőtt. Képzelhetitek, mekkora hatása lehetett nagyvásznon, tökéletes hanggal. Nos, letaglózó és mégis intim. Megindító és lélekmelengető. A csodálatos, filmhez tökéletesen illő muzsika gyönyörűen támogatja a halvány, visszafogott képeket. Tökéletes példa ez arra, amikor a médiumok találkoznak és szintézisük eredményeképp valami új, szívet és szemet gyönyörködtető alkotás születik. Ideális találkozása ez egy lírai érzelemnek és egy érzékeny alkotónak. Az anyaföldből születő gyermek lassan kinövi az ismerős tájat, mennie kell. De egy örökké gombolyodó fonal mentén, melyet mi szeretetnek hívunk, bármikor hazatalálhat.

Daniel Wirtberg: Love child

És a végére egy tetőtől talpig élőszereplős nyalánkság, akár a szamócalekvár. (Előre is elnézést az angolul nem olvasóktól, de szerintem elég egyértelmű a dolog.) Ideális család, piszeorrú kislány, gyönyörű ház. Ám apu és anyu ahelyett, hogy egy kistesón dolgozna, egy tündi-bündi cicuskát szerez be. Nem szeretném lelőni a csattanót, a lényeg az, hogy a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogyan azt elvárnánk. Merthogy komédia ez, de nem a felnevetős, hanem az odakarmolós fajtából. Bizarr, nem is kicsit, de éppen emiatt nem megyünk el szótlanul mellette. Egyszerű történetvezetés, tárgyilagosság, linearitás. A végső pofon igencsak odacsap, majdhogynem szociodrámává (áttételes értelemben) avanzsálja a látottakat. A legmegrázóbb az egészben talán mégis az, hogy az utolsó képkockával semmi nem ér véget.

Függöny. Teremfény. Ennyi mára, mélyen tisztelt közönségünk. Reméljük, jól szórakoztak, és legközelebb is bennünket választanak. Reklamációkat nem fogadunk el, és a jegyek árát sem áll módunkban visszatéríteni. További jó éjszakát!

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2010.12.29.

The following two tabs change content below.
Oláh Tamás

Oláh Tamás

1990-ben születtem Zentán. A Zentai Gimnáziumban érettségiztem. Az újvidéki Magyar Tanszéken diplomáztam. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány Tanszékén mesterhallgatok. Magyarkanizsán élek. Színházi előadásokat rendezek. Nem vagyok újságíró, nem is akarok az lenni. Írni szeretnék csak, és írás előtt megélni. Nem ismerem a szabályokat, és nem is igazán érdekelnek. Az esszé az asztalom, a kultúra, színház, film, irodalom.
Oláh Tamás

Legutóbbi írásai: Oláh Tamás (összes)

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!