Fellini-feeling az olívafák árnyékában

Visszhangzó kacaj az ország legkeletibb pontján – Olasz hétköznapok II.

„Amikor szépet nem tudsz mondani, akkor inkább hallgass” – mondaná a nagymamám. Szóval összeszedem a legpozitívabb gondolataimat és írok. A természetről, az útról, a szépről, a felemelő(bb)ről.

1Otrantót, a pici falucskát egy turisztikai reklámújságban szemeltem ki az ideérkezésem utáni első héten. Azonkívül, hogy az ország legkeletibb pontjáról van szó, egy tóról készült mutatós kép is odavonzott. Sokat nem tudtam róla. Leginkább csak olaszul olvashattam utána. Bár azért vagyok itt, hogy tanuljam a nyelvet, mégis jól esett volna, ha találok valamit számomra érthetőbb nyelven is. Internet híján persze ez nem kivitelezhető (erről talán máskor írok bővebben – ha megoldódik és nem csak keserűséggel szólhatok róla). A kis kirándulást két erdélyi és egy lettországi diák társaságában élveztem. Bár a falucska nincs messze Leccétől, mégis csak átszállással tudtunk eljutni. Ez némi balkáni nosztalgiával töltött el, mivel a második „vonat” olyan volt, mint a jó öreg ezüst sinó, még ha kék is volt és nem gyümölcsösök, hanem olívafák mellett haladt el. A kis padokkal és ócska régi függönyökkel kellemes dolce vitát adott. Amolyan Fellini-feelinget. Térkép nélkül, magamhoz képest felkészületlenül vettük nyakunkba a települést.

A kicsi macskaköves utcák végén kéklő foltként rikít a tenger. A mára már nem túl nagy jelentőségű kikötő mellett emelkedik a vár, illetve érdemes még megemlíteni a falu 1088-ban épült katedrálisát. Híres a mozaik padlózatáról, bár az én tekintetemet erősen vonzotta az oltár is, mely mögött a nézelődőktől üveggel elválasztva koponyák sorozata tornyosul.

.

.

Később ez a szimbólum kápolnák bejáratain is megjelent, mint kiderült, az 1480-ban a törökökkel vívott harcok emlékére. Ahmed pasa flottája elfoglalta a várost és több mint 12000 embert mészárolt le. A történet szerint 800 embert felvittek Minerva hegyére és választás elé állították őket: vagy áttérnek az iszlám hitre vagy lefejezik őket. (Több mint 500 évvel később sem elképzelhetetlen egy ilyen szituáció.)

.

.

Az ő koponyáik még ma is a dóm falait „díszítik”. Egyébként a part mellett haladva többször is olyan tornyokat láthattunk, melyek a török katonák érkezését figyelték.

A szemem előtt viszont továbbra is a színes fotó lebegett a turisztikai reklámból… Jelzőtáblák és térkép nélkül egy nagy séta és némi kérdezősködés után végre meg is találtuk. Nem csalódtam. A Bauxit-tó a napsütésben ezer színben játszott a szemünk előtt. Az emberi kézlenyomat és a természet csodás erőinek összműve ez. Ami még tökéletesebbé tette a helyet, az az üresség. Nem voltak turistacsoportok. Csak mi. Visszhangzott a kacaj, felengedett a feszülő test, egy rövid időre eltűnt minden aggodalom, nem voltak megpróbáltatások, akadályok, üres ígéretek. De ott volt a látvány, tisztító, kócos szél, szabadság, gondolataimban pedig a Kedves – neki is látnia kellene.

15

Itt húzódik a Costa Otranto-Santa Maria di Leuca e Bosco di Tricase regionális park is, amely 57 kilométert ölel magába. Egy nagy kört tettünk vissza Otrantóig a tenger mellett. Sziklákkal telített zöldülő mezőkön, sokkal inkább skandináv, mintsem dél-olasz látvány mellett haladtunk kilométereken át a tenger vonalán. Olyan szívesen kisétáltam volna hosszabb időre is abból az egészből, ami kitölti a napjaimat. Helyette még egy gyors kávé a szieszta idejére megüresedett egyébként is csendes kis faluban, majd vissza Leccébe a nosztalgia-járgánnyal. Ahol várt mindaz, amiről nem kellett tudomást vennem néhány órán keresztül.

Szabina olasz hétköznapjainak első fejezetét itt olvashatod.

The following two tabs change content below.
Rózsa Szabina

Rózsa Szabina

1990-ben születtem Topolyán. Gyermekkoromat a versek vették körül majd a színház világa kezdett csalogatni. Középiskolai tanulmányaimat 2009-ben fejeztem a topolyai gimnáziumban, miközben a szabadkai Színitanodában tanultam, játszottam. Innen indultam el... felfedezni, megcáfolni, változtatni, újraváltozni és újjá változni. Nekifutottam a színművészet akadémiájának, ahonnan aztán az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakára pottyantam, onnan pedig a bájos Andalúz olíva hegyek közé sodródtam, s jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán vagyok spanyol-olasz szakos hallgató. És még ez is változhat.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!