PataKi kicsoda?

Beszélgetés apával és lányával, avagy a történelemszakival és a vízilabda-tehetséggel

Van egy lány, akinek az apja történelemtanár, ő pedig ki nem állhatja a történelmet, és van egy apa, akinek a lánya vízilabdázik, de neki szinte semmi köze a vízilabdához. Mindketten rendkívülien jónak számítanak a saját szakmájukban, de akárhogy is nézzük, a történelem és a vízilabda között nem sok összefüggést találunk. Ezek alapján hirtelen az lenne a benyomásunk, hogy a lány biztos az anyjára ütött, és kevés van benne az apjából. Vagy mégsem?

Akár Pataki Tibor történelemtanárt keressük, akár a lányát, Pataki Zsókát, a tehetséges zentai vízilabdázót, ugyanoda kell mennünk: a Zentai Gimnáziumba. Apának és lányának ugyanis egy és ugyanaz a „munkahelye” – Tibor gimnáziumi tanár, Zsóka pedig második osztályos gimnazista. Zsóka barátnőjeként és egyben apja tanítványaként nem volt nehéz összehoznom velük egy találkozót.

A Zentai Gimnázium épülete

A Zentai Gimnázium épülete

Kicsit térjünk el a szokásoktól. Arra kérlek benneteket, ne magatokat mutassátok be az olvasónak, hanem egymást!

Zsóka: – Apám nagyon szereti a történelmet, természetesen. Egy nagy gyűjteménye is van történelmi könyvekből. Szabadidejében szeret kertészkedni, pecázni, csónakázni a Tiszán, egyszóval a természetben lenni.

Tibor: – Nehéz helyzet ez, nem könnyű bemutatni a lányom. Sok olyan tulajdonsága van, amit nagyon szeretek benne: agilis, érdeklődő, művelt, kitartó. Neki is vannak hibái, mint mindenkinek. A munkát nem mindig veszi komolyan, és a történelemmel is hadilábon áll. Márpedig ha valamit nem szeret, akkor azt nagyon nem szereti. Az utóbbi időben könnyebben és jobban tudunk kommunikálni, aminek szívből örülök. Ezt nagyban elősegítette az, hogy az elmúlt pár évben elmentünk együtt néhány helyre: például a Tátrára túrázni, és Tunéziába is. Próbáltam és próbálom vele megszerettetni a történelmet, elég kevés sikerrel…

• Ennyire távol áll tőle a történelem?


Pataki1Tibor
: – Igen, erről történeteim is vannak. Egyszer elutaztunk Krakkóba, hogy megnézzük a várat, többek között az ott eltemetett magyar királyokat. Mikor odaértünk, azt mondta, hogy ez őt egyáltalán nem érdekli. Hiába mondogattam, hogy itt királyok vannak eltemetve, a válasza csak az volt, hogy utálja a történelmet.

Zsóka: – Itt azért megjegyezném, hogy annak az utazásnak nem ez volt a fő célja, hanem hogy Auschwitzba menjünk, az meg nagyon is érdekelt. A történelem viszont tényleg távol áll tőlem, ettől függetlenül persze tisztelem és becsülöm apám munkáját.

• Fordított esetben mi a helyzet: mennyire áll közel az apához a lánya szenvedélye, a vízilabda?

Tibor: – Nem mondanám magam nagy sportolónak, ebben a lányom messze túltesz rajtam. Kipróbáltam néhány sportot, a régi Jugoszláviában gyephokiban még országos bajnokok is voltunk a csapatommal. Egy rövid ideig vízilabdáztam is, de nem versenyszerűen, csak hobbiból. Kemény sportnak tartom. Aki komolyan veszi, az tényleg rendkívül erős és kitartó kell hogy legyen. Többé-kevésbé azért képben vagyok a vízilabdát illetően. Elolvasom az újságokat, követem az eseményeket, amennyire tőlem telik.

• Nemrég ért véget a vízilabda-Európa-bajnokság Hollandiában, ahol a szerb válogatotté lett az aranyérem. Követtétek a meccseket?

Zsóka: – Sajnos nem sok mérkőzést közvetítettek, és azok is legtöbbször délután zajlottak, amikor én iskolában voltam. Ha lett volna rá mód, az összes meccset megnézem. Főleg a magyarok és a szerbek játékát kísértem, és természetesen a döntőt is megnéztem. A harmadik helyért folyó küzdelmet nem láthattam, de a barátaim folyamatosan küldtek üzeneteket a pillanatnyi állásról, így a végeredményt is rögtön megtudtam.

Tibor: – Én ennyire nem voltam szorgalmas. Azt hiszem, két-három mérkőzést néztem a női és a férfimeccsek közül is. A kézilabda-bajnokságnak kicsit több figyelmet szenteltem, a kettő pedig többnyire párhuzamosan zajlott.

AZ IGAZGATÓ LÁNYAKÉNT…

• Zsóka 2010-ben az igazgató lányaként került be az új, gimnáziumi közösségbe. Befolyásolta ez akkor a beilleszkedést?

Zsóka: – Nem vettem észre akkor sem és azóta sem, hogy a tanárok kivételeznének velem. A felvételi vizsgán a lehetséges 100 pontból 100-at, vagyis a maximumot értem el. Akkor sokan azt hitték, hogy ez apám miatt van, de ahogy telt-múlt az idő, továbbra is jól teljesítettem, így sikerült bebizonyítanom, hogy megállom a helyem, és a sikereket magamnak köszönhetem.

Tibor: – Egy pedagógus gyerekének borzasztó nehéz a helyzete. Sokkal többet várnak el tőle, mint a többiektől, mindig figyelik, hogy mit és hogyan csinál. Az a veszély is fennáll, hogy a nekem szánt pofon rajta csattan. Szerencsére ilyesfajta kellemetlenség pataki3még nem történt, és reméljük, nem is fog.

• Soha nem álltatok tanár-diák kapcsolatban?

Zsóka: – Apu soha nem tanította az osztályom. Egyszer viszont megtörtént az, hogy a történelemtanárunk nem volt az iskolában, és apu bejött hozzánk az óra 10 percére helyettesíteni. Mikor megláttam, hogy ő lép be az ajtón, nagyon meglepődtem. Nem történt semmi rossz, csak szokatlan volt a helyzet.

Tibor: – Biztosan nem lenne szerencsés dolog, ha négy éven keresztül tanítanám a lányom, de ezt egy kicsit sajnálom is. Lehet, hogy jobban megszeretné a történelmet, ha én lennék a tanára, de az is lehet, hogy nagyon tévedek. Nagyon érdekes volt kipróbálni akkor, arra a 10 percre. Mikor bementem, és megláttam a lányom meglepett arcát… Azt filmezni kellett volna!

KÖZÖS IDŐTÖLTÉS

• Mik azok a dolgok, amiket sokszor csinál együtt apa és lánya?

Zsóka: – Havonta legalább egyszer együtt ebédelünk, pizzázunk, vagy pizzát rendelünk. Ilyenkor egyeztetjük az időt a telefonunkon, és fogadást kötünk. Mindketten tippelünk, hogy hány perc múlva érkezik a futár. Mindig nagy kárörvendéssel nevetjük ki a másikat, ha a tippünk közelebb áll a valósághoz, és megnyerjük a fogadást. Szeretünk még közösen kirándulni, nyaralni, túrázni is. Voltunk együtt Tunéziában, Lengyelországban, és tervezzük, hogy elmegyünk Egyiptomba is. Néha együtt csónakázunk és pecázunk, sokat sütünk-főzünk együtt. Apukám a katonaságban szakács volt, igyekszem tőle minél többet eltanulni.

Látogatás Auschwitzban

Látogatás Auschwitzben

• Szakács?

Tibor: – Igen, szakács voltam, sőt, a felmenőim is azok voltak. A tengerparton dolgoztam szakácsként, ahogy az apám és a nagyapám is az Osztrák–Magyar Monarchiában. Mivel itt nincs sem tengerpart, sem katonaság, ráadásul még fiam sincs, ez a hagyomány megszakad. A főzés szeretetét azonban a lányom örökölte tőlem, így örömmel adom át neki a tudásom. A sütéshez is ihlet kell, és ha az megvan, akkor finomabbnál finomabb dolgok készülnek. Ezeken a dolgokon kívül fontos közös program még a kutyasétáltatás és a hosszú beszélgetések, amik alatt megbeszéljük a dolgainkat az iskolától kezdve mindenig, ami csak történt velünk.

• Sok köztetek a hasonlóság?

Tibor: – Sok közös tulajdonságunk van. Mindketten eléggé pörgősek, tudásvágyók, érdeklődők, jókedvűek, kiegyensúlyozottak vagyunk.

Zsóka: – Hasonlítunk például abban, hogy mindketten nagyon szeretjük a kutyákat. Az egyik legfontosabb közös tulajdonságunk azonban az, hogy mindketten szeretjük azt, amit csinálunk. Ő a történelmet, én pedig a vízilabdát.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012.02.22.

Kókai Csilla

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!