Plavi orkestar: Infantilisnek tűnünk, de extrém szituációkban megálljuk a helyünket

Ikonikus ex-jugoszláv zenekar töltötte meg a budapesti Akváriumot

„Ittasnak lenni jobb, mint idősnek” („Bolje biti pijan nego star”) – harsogtuk a színpadon teli torokból 14 évesen a ballagáson. Utólag talán bizarrnak hat, akkor természetesnek tűnt. Persze, leginkább a „žao mi je što smo bili samo dobri drugovi” (Sajnálom, hogy csak jó barátok voltunk) és a „čekat ću te moja, buco, kraj I Gimnazije” (várlak kedvesem, az Első Gimnázium mellett) részekre rezonált a lelkünk. A Plavi orkestar-opus számtalan más ex-jugoszláv slágerrel egyetemben azóta is szól bennem. Azt hiszem, szükségtelen ecsetelnem, mekkora öröm volt személyesen találkozni az ikonikus énekessel, Saša Lošićtyal. Sok-sok évvel a ballagás után, Budapesten, az Akvárium Klubban.

Loša a színpadon (Fotó: Kovacevic Géza és Szélig Károly)

Loša a színpadon (Fotó: Kovacevic Géza és Szélig Károly)

A koncertet követően a frontember azt nyilatkozta, hogy az, amit a zenei életben képviselnek, olyan nekik, mint egy álom. Számomra pedig – bármily szentimentális is – akváriumbéli fellépésük volt az, ahol szinte az eredeti, 1983-as felállásban láthattuk őket: Lošát (ritmusgitár, vokál, szövegíró, zeneszerző), Samir Ćeremidát/Ćera I (basszus), Admir Ćeremidát/Ćera II (dob) és Saša Zalepugint (gitár).

Az elsők között játszották a Ti si moja sudbina (Te vagy a végzetem) és a Sačuvaj zadnji ples za mene (Őrizd meg nekem az utolsó táncot) című dalokat, többet nem is jegyzeteltem a telefonomba, inkább kipirult arccal törtettem előre a tömegben és köszöngettem az ismerősöknek. A közönség nagy örömére a hosszúra nyúlt, kétórás koncert alatt az összes híres számukat eljátszották, köztük a viszonylag új – négy évvel ezelőtti – Sedam címűt és egy számomra ismeretlen, erősen Dubioza Kolektivre hajazó nótát is. Nem lehet véletlen, az énekes az interjú során emlegette is a boszniai zenekart. És ahogy most utánanéztem a neten, a Revolucija tulajdonképpen közös alkotás a Dubiozával.

12743666_923424541080426_627529191847943515_n

Forrás: a Yu Party Facebook oldala

A Plavi orkestar az ex-jugoszláv paletta érzelmesebb színfoltja. A kezdeti, 80-as évekbeli újhullámos, punkos lendület később popos, népzenei, romantikusabb vonulatba váltott – úgy, hogy végig megtartotta a zenekarra jellemző stílusjegyeket.

Örültem, hogy öltözékemül egy lenge ruhát választottam, és kicsit sajnáltam az énekest, aki a szokásos kalapban és egy vastag sálban állt a reflektorfényben. Megkönnyebbülésemre ez utóbbi kiegészítőtől egy idő után megszabadult. Legszebb pillanatként az maradt meg, ahogy már sokadjára adja át nekünk a szót, és hagyja, hogy skandáljuk az ismert strófákat, hátralép, és meghatottan nézi az üvöltő közönséget.

12745899_923424877747059_2277362738050710268_n

Forrás: a Yu Party Facebook oldala

„Nagyon őszinte, romlatlan arcokat láttam magam előtt. Először is, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan eljönnek a koncertünkre, és arra sem számítottam, hogy az emberek fejből tudják majd a dalokat, mégiscsak Magyarországon, Budapesten vagyunk… Úgy voltam vele, hogy legfeljebb 5–6 számot ismernek majd. Ezek a visszajelzések nagyon fontosak a közönség részéről. Amikor nincs feedback, az egész zenekar elkedvetlenedik, mi ilyenek vagyunk. De ma este szárnyaltunk!” – mesélte Saša Lošić beszélgetésünk elején.

SZARAJEVÓ, HÍRNÉV

12747382_923077944448419_5119119179747449829_o

Mivel az újságírók több felvonásban faggatták az énekest, próbáltam kerülni azokat a kérdéseket, amiket már feltettek előttem, így elővettem az egyik kedvencemet, a „misztikus jugoszláv rocktörténelem” témát.

– Tito halálával vákuum keletkezett. Nem tudtuk, hogy mi fog történni, és ebben az 5–6 évben született meg a „novi val” (új hullám), a művészi szabadság egyik kifejeződése. Nehéz elmagyarázni a ti generációtoknak, hogy mennyire gondtalan időszak volt ez. Nem szeretnék unalmas sztereotípiákkal élni, de Jugoszláviában abban az időben bárhol leparkolhattad a kocsidat, és biztos lehettél benne, hogy nem lopják el. Macedóniában 5 órát aludtunk az autópálya mellett és fel sem merült bennünk, hogy bántódásunk eshet. Az emberek a tengerparton kötetlenül, nemzeti hovatartozástól függetlenül barátkoztak egymással.

Akkor még nem voltak ilyen arrogáns dúsgazdagok, akiknek a házában könyvet hiába keresel, helyette csak hi-tech tévét találsz. És a nők is másmilyenek voltak. Szakadt költőkért, művészekért rajongtak, nem pedig különböző alfahímekért. Ma nagyon anyagias világban élünk.

12705597_923424394413774_7390693460438152812_n

Forrás: a Yu Party Facebook oldala

Szarajevó a régi Jugoszláviában afféle szellemi-művészeti fellegvár volt. Olyan zenekarok alakultak ott, mint a Bijelo dugme vagy a Crvena jabuka. Mitől ilyen különleges ez a hely?

– Erre nagyon nehéz racionális magyarázatot találni. Mitől lesz valaki jó sofőr? Azt hiszem, az egyik összetevő mindenekelőtt a humor, egyfajta normális hozzáállás az élethez. Attól, hogy befutott sztár lettél, Szarajevó még nem engedte meg, hogy elszállj magadtól. Megkaphattad a Nobel-díjat vagy bármilyen rangos elismerést, eladhattál egymillió lemezt, lehettél ismert személyiség – senki sem állított meg az utcán, hogy autogramot kérjen. Ez a város visszarántott a földre, úgyhogy azt hiszem, mi nagyon egészséges közegben nőttünk fel.

Abban az értelemben is, hogy hegyek között laktunk, és mindig azt képzeltem, hogy mögöttük a tenger hullámzik. Melankolikus, költői volt, ahogy fénylett valami a csúcsok mögött. Ezen a vidéken a mentalitás is teljesen más, érdekes kérdés, hogy a földrajzi környezet hogyan befolyásolja a személyiség kialakulását.

IMG_1753

Fotó: Felmérai-Almási Éva

Nagyon fiatalok, tinédzserek voltak, amikor a Plavi orkestarral befutottak. Hogyan dolgozták fel a derült égből jött hírnevet?

– 19 évesek voltunk, alighogy elhagytuk az iskolapadot, leszereltünk a katonaságból és elsőévesek lettünk az egyetemen, hirtelen a teljesen anonim gyerekbandából Jugoszlávia elsőszámú hírességeivé léptünk elő. És ezzel megjött minden, ami vele jár: rajongók hada, a lányok… A postás mindig duzzogva hozta a leveleket egy nagy krumpliszsákban. Amíg kisebb mennyiségben érkeztek, visszaírtam. Sok érdekesség lapult bennük, volt, aki küldött pár száz márkát, más öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem válaszolok.

Később elfajult a helyzet. Szarajevó külvárosában laktam, ahová középiskolás kiránduló buszok érkeztek Jugoszlávia legkülönfélébb pontjaiból: Rijekából, Ohridból, Vajdaságból. De nem csak hozzám, a zenekar többi tagjához is. Sohasem volt kiírva az ajtóra a nevem, mégis mindig tudták, hogy hol lakom. Egyszer rengeteg gyerek jött, és befestették a házamat. Éveken keresztül fizettem a közös képviselőnek a tatarozást, a lift javítását, majd megelégeltem és elköltöztem.

Manapság hogyan viseli a hírnevet?

– Még mindig feszélyez a nyilvánosság, megmaradt pár paranoiám. Például az, hogy kéthavonta cserélem a telefonszámomat, már több mint 150 darab SIM-kártyám van. Az egyik barátom azzal heccel, hogy kiállíthatnám őket egy tárlaton.

ÖRÖK IFJÚSÁG

Bolje biti pijan, nego star... (Fotó: Kovacevic Géza és Szélig Károly)

Bolje biti pijan, nego star… (Fotó: Kovacevic Géza és Szélig Károly)

Még mindig ugyanaz a fiatalosság sugárzik Önből és a zenekarból, mint a kezdetek kezdetén.

– Néha eltűnődöm rajta, hogy milyen buta voltam abban az időben, pedig mindent akkor hoztunk létre. 19 évesen írtam a Bolje biti pijan nego star című számunkat, és a hatása a mai napig érződik. Lehet, hogy az ember pont ebben a nagyon fiatal korban a legerősebb. Másrészt talán furcsán hangzik, de azt gondolom, hogy a felnőttség korlátoz. Már a gimnáziumban is voltak olyan barátaim, akik alig várták, hogy felnőjenek. Ha ma találkozunk az utcán, fiamnak szólítanak. Ezek az emberek érettek, autoriter személyiségek akarnak lenni, de igazából nagyon is bizonytalanok. Nem tudják, hogyan kell szélsőséges helyzetekben reagálni. Mi a zenekartagokkal vagy a fiúkkal a Dubioza Kolektivből folyton ugratjuk egymást, viccelődünk. Nem értem meg azokat az embereket, akik felhúzott szemöldökkel szónokolnak arról, hogy milyen az igazi művészet. Lehet, hogy infantilisnek tűnünk, de extrém helyzetekben megálljuk a helyünket.

12717714_923079977781549_5885384982157086655_n

Forrás: a Yu Party Facebook oldala

Meglepi Önt, hogy a magyarok ennyire szeretik a zenéjét?

– Nem tudok rájönni, honnan ered ez a sok szeretet a magyarok részéről. A háború előtt szinte népzenei mozgalommá nőtte ki magát, hogy egyes zenekarok, mint a 3+2 vagy a Szivárvány, lefordították magyarra a számainkat. Lehet, hogy jólesik nekik az a melódiavilág, amit játszunk, lehet, hogy vannak közös zenei gyökereink? – tűnődött az énekes.

Az utolsó utáni kérdésnél a házibulikról kezdtem beszélni, ahol gyakori jelenség az, hogy amikor a hangulat a tetőfokára hág, előkerülnek a régi jugoszláv slágerek, amire Loša viccesen megjegyezte, hogy ő már 5 éve, 4 hónapja és 6 órája nem iszik… Valahol ennél a gondolatnál intett a menedzser, hogy a csapat indulásra kész, az interjúnak vége.

Mi pedig belevetettük magunkat a balkáni ritmuskora dübörgő DJ-buliba.

Az eseményről készült hivatalos videó:

A Yu-partykon készült korábbi interjúink:

Davorin Bogovićtyal (Prljavo kazalište),

Dražen Žerić-Žerával (Crvena jabuka),

Željko Bebekkel (Bijelo dugme)

The following two tabs change content below.
Csillik Blanka

Csillik Blanka

„Mikor a gyermek gyermek volt”, az utcabélieknek gyerekolimpiát szervezett, Kölyök-lapot szerkesztett osztálytársainak, verset fabrikált és Doorst hallgatott. Később Szegeden angolt tanult „középiskolás fokon”, egyetemi szinten Újvidéken, szerkesztő-újságíróvá Budapesten lett, ahol „a körúton járkál a november”, de eltéphetetlen szálak kötik a tájhoz, „a régi szerelmek lábnyomához”, hol tudja, „merre mennek, kik mennek az uton”. „Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most belefeledkezni csak a munkába tud.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!