Felelősnek érzem magam a Földünkért

A biogazdának készülő fotós története

Raffay Rékával Dániában találkoztam. Teljesen véletlenül kerültem az „otthonába”: nyílt napon jártam a mezőgazdasági iskolában, ahol tanul. Csillogó szemű, csupa öröm lány, aki azért él, hogy a természetben és a természettel dolgozhasson. Számára ez is alkotás.

Raffay Réka

Raffay Réka

Honnan indultál?

Budapesti születésű vagyok. Egy nagyon mélyen szerető és minden érdekes vonássommal együtt teljességében elfogadó és támogató, értelmiségi-érzelmiségi, szabadgondolkodó családban nőttem fel, amelyben a legfontosabb kötőanyag a nevetés, a humor és az evés volt! Meglehetősen kezelhetetlen és nevelhetetlen gyerek voltam, ezért visszagondolva csak azt mondhatom, a legnagyobb ajándék a családomtól, hogy soha nem akartak „elkezelni” vagy megnevelni. Hamar a kezembe adták a sorsomat, én voltam felelős a döntéseimért – és ez természetesen még mindig így van. Hagytak vadnak és szabadnak lenni, olyannak, amilyennek születtem. Azt hiszem, már akkor eldőlt, kivé válok mára.

Most Dániában tanulsz, a Kalø iskolában. Milyen képzésben veszel részt?

Global Organic Farmer – azaz szabad fordításban biogazda. Szerintem jelenleg az a legfontosabb, hogy értsünk a földhöz, az állatokhoz, a növényekhez. Én ezért érkeztem ide. Tenyésztés és termelés szinten tanulunk mindenről, és lehetőségünk van sok gyakorlati dolog kipróbálására is (például traktort vezetni, juhok körmét vágni, tehenet fejni, állatokat gondozni, hegeszteni, szántani, ágyásokat készíteni, üvegházban dolgozni stb.). A képzés hároméves, az első szakaszban minden gazdálkodási területről tanulunk egy kicsit, ezután pedig rajtunk múlik, hogy milyen szakirányban tervezzük az oktatásunk folytatását. Ebből a szempontból elég szabadnak érzem ezt az iskolát. A második és a harmadik év teljes mértékben a gyakorlatról szól. Egyénileg választhatjuk ki a gyakorlatunk helyszíneit bárhol a világban, ám az ott tanulást magunknak kell megszervezni. Természetesen a tanárainktól bármikor kérhetünk segítséget. Az egész képzésről elmondható, hogy egyszerre nemes szándékú, de hasznos és piacorientált is. Közgazdaságot, vállalkozást és üzleti ismereteket is tanulunk, mezőgazdasági szemszögből.

Kik és miért választják ezt az iskolát? Mivel globális szintű oktatásról van szó, milyen nemzetiségűek az osztálytársaid?

Érdekes az összetétel. A legtöbben 19 és 36 év közöttiek. A csapat fele dán, a másik fele pedig vegyes összetételű, a világ sok pontjáról: izlandi, norvég, angol, spanyol, cseh, litván és magyar osztálytársaim is vannak. Ketten vagyunk magyarok! Sokuknak farmer múltja van, és azért jönnek ide, hogy még több dolgot sajátíthassanak el, de többen teljesen más területről érkeztek, van például építész, jógaoktató, irodalmár, zenész, mérnök, én pedig fotós vagyok. Nagyvárosi lányként rengeteg a tanulnivalóm a természetről, a természetközeli munkákról és életről, de eddig nagyon élvezem!

A dániai üzletek polcain minden második termék organikus, míg itthon vagy Magyarországon örülünk, ha van egy sarok a boltban, ahol megtalálhatjuk ezeket az általában jóval drágább készítményeket. Sokan úgy képzelik el a biotermékeket, hogy nincsenek vegyszerezve. Ám ez sokkal több ennél… Ott van például az organikus állattenyésztés. Meg tudnád fogalmazni, hogy mi a különbség a organikus termesztés és tenyésztés, valamint a konvencionális gazdálkodás között?

A legegyszerűbben egy példán keresztül tudnám szemléltetni a különbséget. Egy sertésterméket akkor nevezünk organikusnak, ha a malacoknak az év minden szakaszában – leszámítva a megtermékenyítési periódusra szánt hat napot – lehetőségük van a szabadba való kijárásra. Egy konvencionálisan nevelkedett sertésnek ezt nem kell biztosítani. Tehát a biogazdálkodásban az állatok sokkal egészségesebb környezetben nőnek fel, mint egy hagyományos farmon. Természetesen a termékek és a takarmány sem lehetnek vegyszerezve. Az organikus gazdálkodás előírásai igen szigorúak, de ezek életigenlő szabályok! Erről még rengeteget kell tanulnom.

Honnan jött az ötlet, hogy fiatal fotográfusként éppen erről tanulj?

Felelősnek érzem magam a földért és a Földünkért. Fontosnak tartom, hogy mit teszek az alatt a csekélyke idő alatt, ami nekem adatott. Szeretném, hogy az élet ezer színbe forduló játékához egy természetes, őszinte és szabad alkotómunkával teli sorsot adjak hozzá. Tizenhárom évesen olvastam először részleteket Thoreau Waldenjéből, és ekkor találkoztam Walt Whitman Fűszálak című verseskötetével is. A természetközeli gondolkodásmód már akkor nagyon nagy hatással volt rám. Ekkoriban kerültek a kezembe a „nagy életkérdést” felvető művek: Az ember tragédiája, a Faust, az Isteni színjáték. Mindig az igazságot kerestem. Most úgy érzem, hogy akkor a fény és a képek világában megtaláltam azt – bár ki tudja, mi vár még rám. Tizenöt évesen magával ragadott a fekete-fehér képkészítés folyamata és a kész képek világa. Ahogy a sötétben fény, majd ebből kép születik.

Persze nem egyenes út vezetett Dániába, vagyis ebbe az iskolába… Fotóriporter és képszerkesztő szakon végeztem Kaposváron, diplomamunkám témájául az El Camino zarándokutat választottam, melynek képanyagából készítettem egy kisfilmet is.

Később több képzést is elkezdtem, amelyeket egy év után rendre félbehagytam. Foglalkoztatott az alternatív gyógyászat és a pszichológia, jártam jógaoktató-képzésre, és tanultam grafikus illusztrátornak is. Kerestem a saját utamat. Közben persze sokat vándoroltam és dolgoztam különböző munkakörökben, voltam például éjszakai szerkesztő egy politikai-közéleti újságnál, büfés kislány egy hegyi menedékházban, teremőr egy patinás múzeumban, illetve dolgoztam a szakmámban is, mint szabadúszó videóriporter és képkészítő. Önkéntes munkákban is kipróbáltam magam, ifjúsági szervezeteknél, hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó csoportokban és ökológiával foglalatoskodó csapatokban is munkálkodtam. Rengeteg felismerést köszönhetek a Pandora Egyesületben folyó műhelymunkáknak is. Dániában az első utam egy Népfőiskolára vezetett.

Akárhonnan nézem, az utamat végigkísérte a képalkotás és az írás. Már középiskolában foglalkoztatott a médiumokon keresztüli történetmesélés. Vannak olyan találkozásaim az élettel és az életben, amelyek nagyon meghatározóak voltak. Az egyik, amikor tizenhat évesen rádióriportot készítettem egy huszonnyolc éves, HIV-hordozó fiúval, akinek a betegágya mellett ott ült a kezét fogva az édesanyja, és a fiú nem emlékezett, hol, hogyan és kitől kapta el a a vírust. A másik, amikor egy húszas éveiben járó lánnyal találkoztam, aki az utcán strichelt, miközben a gyermekére otthon a stricije vigyázott – aki nem is volt az édesapja. Mindketten értelmes, csillogó tekintetű emberek voltak… Ezek számomra meghökkentően borzalmas történetek. És van még egy, ami benne maradt a tudatomban: amikor egy szilveszteri ünnepséget fotóztam a Dankó utcai hajléktalanszállón. Ezek olyan mélyen megélt találkozások voltak a valósággal, amelyek korán egyértelművé tették, hogy merre induljak el.

Az elmúlt három évben a Pilis-hegység lábánál éltem egy kis faluban, és a szabadidőm nagy részében az erdőket jártam, forrást tisztítottam, fák gondozásában segítettem. Alkotás közben engem az ember személyes életcéljának felfedezése és a természethez való visszakapcsolódásának a megélése érdekel. Egy olyan létállapot megélése és elmesélése, amiben élni jó és alkotni öröm. Szeretek boldog és lelkes emberekről képet készíteni, szeretem megörökíteni azt a fényt, ami belőlük árad, és a természetben szinte mindenhol jelen van. Ennél már csak az jobb, amikor én is egy vagyok közülük. Így találtam rá az utamra! A természet és a természetben végzett munka lelkesít, és alkotásként élem meg. Úgy érzem, jobb helyen nem is lehetnék most, mint ifjú mezőgazdasági tanulók társaságában!

Voltál már Dániában, te is Népfőiskolán tanultál. Miért döntöttél úgy, hogy újra ezt az országot választod?

Dániát az egyik otthonomnak tekintem. Ezt már nagyon régóta így érzem. Az első idehívó magok talán akkor pottyantak az életem földjébe, amikor alsósként elolvastam a Hamletet. Megragadott Ophelia karaktere, sőt a főhősben feszülő kérdések és motivációk is foglalkoztatni kezdtek. Az elmúlt hét évben folyamatosan jöttek a lehetőségek, hogy induljak Dániába, de valami mindig visszafogott. Most teljesen biztosan éreztem, hogy itt az ideje az indulásnak. Sokféle utat bejártam, éltem Norvégiában, Németországban, Portugáliában, Spanyolországban, és ahogy említettem, Dániában is… Ide nagyon visszahúzott a szívem.

Milyennek látod a dán embereket?  

Fantasztikusak, akárcsak a magyarok vagy bármilyen más nemzetiségűek, akikkel kapcsolatot teremtek és ápolok. Általánosságokról nem tudok mélyrehatóbban válaszolni, mert szerencsére mindig abban a kiváltságban volt részem, hogy szubkultúráknak vagy kistérségek csoportjainak vagyok a tagja. És most itt is sok a külföldi, tehát nem csak dánokkal töltöm a mindennapjaimat. Nagyon szeretek így élni. Az a kisközösség, amelynek jelenleg a tagja vagyok, szociálisan nyitott és érzékeny emberekből áll.

Ti is kis csoportokban dolgoztok inkább? Nekem ez a munkamódszer újnak számított, de nagyon tetszett is! Talán itt a közösségi létre nagyobb hangsúlyt is fektetnek, mint az egyénire, de közben egyáltalán nincs olyan érzésem, hogy az egyén kevésbé lenne fontos. Ez lehet a híres dán demokrácia alapja?

Igen, az egyéni tevékenység abszolút része a csoportmunkának, a csoport pedig nem egyszer összedolgozik több másikkal. Ami nekem ebben nagyon tetszik, hogy te azt teszed hozzá a csoport munkájához, amiben a legjobb vagy, ha viszont valami nem az erősséged, nem kell belefeszülnöd a megoldásába, hiszen a csapatban úgyis van valaki, akinek az fekszik a legjobban. A munka, a jó érzés és a sikerélmény így össze van kapcsolva. Örömmel oldjuk meg a feladatokat, és mindig van lehetőség arra, hogy kiválaszd, amit a legjobban te tudsz megcsinálni. Talán ez a  demokrácia alapja. Én úgy fogalmaznám meg, hogy ez az egészséges közösségi együttműködés.

 

Hol képzeled el a jövődet? Szeretnéd az itt megszerzett tudásodat hazavinni, vagy már nem vágysz vissza Magyarországra?

Az itt kiérlelt tudást és a már otthon megszerzettet is a világba szeretném beletenni. Nagyon szeretek úton lenni, akár fizikai, akár lelki vagy szellemi értelemben, engem ez éltet. Ha visszatekintek az életemre, nem emlékszem rá, hogy valaha éreztem volna honvágyat, késztetést a továbblépésre viszont annál többször. Bár nagyon szeretek a szellemi és lelki tartalmakkal dolgozni, a jövőben sokkal több fizikai munkát szeretnék végezni a természetben vagy a természettel.

Marad időd fotózni? Inspirál a környezet?

Nagyon. Az inspirál a legjobban, hogy szeretem az életem minden részét. Talán patetikusan hangzik, de nem múlik el nap anélkül, hogy ne érezném ezt. Egy erdő szélén élünk, közös házban az egész osztállyal – kivéve azt a pár embert, akik a legközelebbi nagyvárosban laknak, és minden nap utaznak. Október 1-jétől november 17-éig, a harmincadik születésnapomig szinte minden nap lejártam úszni az óceánhoz. Queen of the Sea, Daugther of the Ocean, Hardcore Lady – így hívnak az osztálytársaim. Egy mártózás nálam nagyjából 10–20 percig tart, a viszonylag jeges vízben is. Ilyenkor mély kapcsolódást élek meg az óceánnal, és nagyon más a hőérzetem is. Ezekről az alkalmakról naplót is vezettem, mert minden egyes nap magában rejtett egy gyönyörű történetet, ezeket próbáltam megfogalmazni. Ha itt lesz az ideje, lehet, hogy publikálom majd.

Az erdőbe sétálni vagy futni is rendszeresen kijárunk. A birkákhoz, a tehenekhez és a malacokhoz is. Heti kétszer jógázunk – milyen jó, hogy az egyik fiú jógaoktató –, illetve amikor hallom a zenészeket, mindig megállok egy kicsit. Dolgozom a regényem első kötetén, illetve van egy kisfilmtervem is, amit Berlinben szeretnék forgatni egy táncosnőről. Verseket is folyamatosan írok, emellett pedig elkezdtem komolyabban festeni. A vásznon az olaj még meg se száradt, a képem befejezetlenül hevert a kanapén, amikor többen is meg akarták venni. Noha egyelőre nem érzem késznek magam arra, hogy eladjam a festményeimet, egy alkotónak ez nagyon nagy élmény. Amikor hegeszteni tanultunk, én azonnal készítettem egy szobrot ócskavasból. Egy közös ünneplés alkalmával nyílt színpadot rendeztünk, ahol a capella énekeltem magyarul. Ez volt az első alkalom, hogy közönség előtt zenéltem. Még másnap is odajöttek hozzám, hogy elmeséljék az élményt, amit közben éltek át. Nekem azok az igazán nagy pillanatok az életben, amikor összeköthetem a szellemi, a lelki és az anyagi világokat a pillanat jelenében, és megélhetem ennek a szépségét.

Sok mindennel foglalkozol, és ezek a dolgok valahogy mintha a természetben és a művészi alkotásban fonódnának össze. Ahogy mesélsz a körülötted zajló dolgokról, szinte ragyogsz. Noha előtte nem ismertük egymást, a szavaidból valamiféle beteljesülést érzek. Te hogy írnád le ezt a mostani periódust az életedben?

Csak két szóval: megtalált boldogság.

A fotókat Raffay Réka készítette, nézzétek meg Réka fotós blogját!

The following two tabs change content below.
Kovács V. Sára

Kovács V. Sára

1990, Zenta. Érettségi a Zentai Gimnáziumban, diploma a szegedi Vizuális kultúratudomány tanszéken. Színház, performance-művészet, film, fotó. Örök naiv.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!