Red Hot Chili Peppers – másnap

Californication Budapesten

img_8797

Forrás: Recorder.blog.hu

Májusban bombaként robbant a hír, hogy 20 év után ismét Magyarországra jön a Red Hot Chili Peppers. Nem csoda hát, hogy én is, aki szintén nagy rajongó hírében állok, rögtön megterveztem a komplett szeptember 1-jémet, azt a szent napot, amikor a kaliforniai (fél)istenek színpadra lépnek Budapesten. Valahogy úgy nézett ki a dolog a fejemben, hogy az évnyitó után elkapom az első vonatot, és ha kell, ünneplőben zarándokolok el a Sportarénáig, ahol a zenekar természetesen már tárt karokkal vár, barátok leszünk, és együtt folytatjuk a turnét. Egy hiba esett azonban látszólag tökéletesen megkomponált tervembe: egy órán belül elfogytak a jegyek.

14215259_1018068088306190_1407200572_o

A szerző felvétele

Mire felocsúdtam a letargiából, és befejeztem a filozofálást a „Miért ver engem az isten?” típusú kérdésekről, a szervezők is észbe kaptak, és gyorsan megbeszélték a srácokkal, hogy ismételjék meg a bulit másnap. Erre a koncertre sikerült is jegyet szereznem az utolsó utáni pillanatban – ráadásul meglepően jó helyre , így örömmel nyugtáztam, hogy a 2016/2017-es tanévet igen jól kezdhetem.




Teltek-múltak a napok, és a kelleténél még gyorsabban érkezett el a szeptember, ezzel együtt pedig a nagy nap. Mivel ülőhelyünk volt, a szokásos két-három órás várakozást ezúttal megúsztuk, épp csak beértünk a Deap Vally nevet viselő duó koncertjére. „Nem rossz zene, nem rossz zene, csak ne látnám őket!” – fogalmazta meg kritikáját a mellettem ülő anyukám. Hogy miért mondta ezt? Nos, a látvány tényleg elég furcsa lehetett elsőre, a két amerikai lány ugyanis színes kezeslábasban és tupírozott hajjal adta elő a nagyjából félórás szettjét. Nem igazán vonták be a közönséget, néha mondjuk bepróbálkoztak egy-egy közös tapsikálással, ám ez a nagy többségig nem jutott el. A fellépés végén persze az egekbe dicsértek minket, szinte éreztem is, ahogy a jó magyar felfogás képviselőinek mormogása áramlott a teremben: ,,Najóvammá, ne köszöngessed, nem miattad jöttünk el!”

img_8775

Forrás: Recorder.blog.hu

A fiúk meglehetősen pontosan kezdtek, a maguk negyedórás késésével még mindig a korrekt előadók közé tartoznak. Kezdésnek személyes kedvencemet, a By The Wayt választották, épp ezért fájt annyira, ahogy Anthony Kiedis énekes görcsösen próbálkozott jó hangszínben előadni – mondanom sem kell, pont ezért nem sikerült neki. Reményem, miszerint csak azért rontotta el, mert ez egy nehéz dal, és a többi szám hibátlan lesz, bejött, az est alatt annyi hamis hanggal találkoztam, mint üres székkel: vagyis nem sokkal. Egyébként a zenekar tagjai teljes erőbedobással szórakoztattak minket, mindig belefért egy-egy poén a szünetekben. Főleg Flea volt nagyon elemében, aki egyszer kézen állva jött vissza a színpadra. Számomra mégis Josh Klinghoffer Beatles-feldolgozásai voltak az este fénypontjai, mert bár a gitáros volt a legpasszívabb az egész bandából, remekül eltalálta a Blackbird és az I Want to Hold Your Hand kis részleteit. Talán azért, mert mindkét fellépésre mást terveztek, talán azért, mert a fülükbe jutott, hogy a magyar közönség a régebbi számokat ismeri és szereti, de tény, hogy a dallista merőben eltért az előző napitól és úgy általában az elvárttól. Hallhattuk a Californicationt, az Otherside-ot, a Snow-t, voltunk a híd alatt is… Lemezbemutatót kaptunk? Nem mondanám. Négy–öt szám érkezett a legújabb albumról, ami jóindulatúan is csak az egynegyede az elhangzott daloknak. És ezért lehet is hőbörögni, bár lefogadom, hogy titkon mindenki ebben reménykedett, aki 20 éve nem kapott belőlük. Kaptunk egy nosztalgiázós-együtténeklős best of műsort, ami nekem tökéletesen megfelelt.




14215571_1018068168306182_1149444185_o

A szerző felvétele

Bár nem olvastam semmilyen kritikát előzetesen, azt azért lehetett tudni, hogy a világítást hihetetlenül látványosan oldották meg. Biztosan vannak erre szebbnél szebb szakszavak, ám én ezt a hosszú idő alatt megtervezett zseniális szerkentyűt úgy láttam, mintha a színpad elé megannyi világító vizespoharat lógattak volna fel, amelyek varázslatos módon mindig tudták, hol kell eltérő színeket felvenniük ahhoz, hogy a mérnöki pontossággal megtervezett kép villanjon fel belőlük. Rá lehet fogni, hogy „Peeersze, lecsúsztam az egész koncertről, mert ezeket az emelkedő-süllyedő lámpákat figyeltem!”, de aki akart, úgyis teli torokból üvöltözött.

Összességében: a Red Hot Chili Peppers kétszer is bebizonyította, hogy nem csak 20 évenként kéne ellátogatniuk Magyarországra, és reméljük, hamarosan ismét tiszteletüket teszik nálunk.

img_8717

Forrás: Recorder.blog.hu


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

Októberi médiaajánlat

A koncertbeszámoló angolul is olvasható: ITT! 

The following two tabs change content below.
Almási Fanni

Almási Fanni

Írói pályafutásomat 8 évesen kezdtem az akkori barbis naplómmal, és úgy érzem, azóta fejlődtem pár dologban. Komolyabb lettem? Dehogyis. Majd 18 éves fejjel (hogy repülnek az évek! Már kezdem kapni a „Hova tovább?”, a „De nagy kislány lettél, pici Fannikám!” meg a „Most kezdődik csak az élet!” típusú megjegyzéseket, és innen szeretném üzenni, hogy máris elegem van belőlük!) ugyanolyan lökött vagyok, sőt. Különleges képességeim közé tartozik többek között a sétálás közbeni olvasás és az álmodozás minden lehetséges helyen – különösen órákon, hogy a lehető legkínosabb legyen a felébredés. Ha nem az előző két kedvenc tevékenységemet gyakorlom, a kutyámmal és/vagy a barátaimmal vagyok, gitározok, koncertekre járok – utóbbi közben pedig lelkesen gyűjtöm az ötleteket, hogy be tudjak róluk számolni a Press Szó olvasóinak.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!