Eurovíziós dal hivatalos remixét készíthette el a zentai dj-páros

A hatodik helyezett lettországi versenyző számát értelmezték újra

Belec Norbert és Hangya Zsolt, avagy Beller és Hansol. Két fiatal zentai dj, akiknek a szerzeményeit egyre többen játsszák a világ minden táján. Az elmúlt években főleg önálló zenéikkel hívták fel magukra a figyelmet, most azonban GVRMNT név alatt egy remixszel rukkolnak elő: a 2015-ös Euróvíziós Dalfesztivál hatodik helyezettjének, a lett Aminatának Love Injected című versenydalát dolgozhatták fel, melybe a nyugati piacra kerülés előtt elsőként nálunk hallgathattok bele.

Beller: Ez egy teljesen új projekt a részünkről, amely progresszív-melodikus hangzást próbál megütni. Már régebb óta a terveink között szerepelt, hogy belevágunk valami újba, de körülbelül három hónapja kezdtünk el komolyabban foglalkozni ezzel a vonallal.

Hansol

Hansol

Hogyan jutottatok el eddig, hogy felkérést kaptok nívós dalok újraértelmezésére?

Hansol: Az elmúlt években a saját stílusunkkal (igazán a tech house világában érezzük otthon magunkat) elértünk egyet s mást, fontos ismeretségeket szereztünk, amiket most kamatoztathatunk. A Londonban élő német lemezkiadó-tulajdonos, D.O.N.S. segít a legtöbbet, nála jelenik meg ez a projekt is. Amikor megjelentették az első remixcsomagot, Norbival úgy gondoltuk, hogy mi is össze tudnánk hozni erre a témára valamit. A lett versenyző remek hanggal rendelkezik, így erre a vokálra lehetett építeni.

Beller: Zsolt az, aki folyamatosan tárgyal D.O.N.S.-szal, ezeket az üzeneteket továbbítja nekem, így eredményesen tudunk együtt dolgozni. Egészséges kommunikáció volt, saját ötlettől vezérelve választottuk pont ezt a dalt, remek alapanyagként szolgált.

Hogyan sikerült megszerezni a jogokat a hivatalos remixhez?

Hansol: D.O.N.S. még az Eurovízió előtt zenélt Rigában, akkor hallotta Aminatát és követte a fellépéseit. Neki is nagyon tetszett a zene hangzásvilága, ezért tüstént megszerezte a kiadási és a remixelési jogokat. Jó volt az alapanyag, könnyű volt vele dolgozni, így nagyon gyorsan piacra dobtak egy remixcsomagot, mi pedig a kiírt felkérés második körében csatlakoztunk a többi bátor vállalkozóhoz.

Beller: És az már csak hatalmas plusz, hogy Lettország egészen közel került a dobogóhoz, hiszen a jogok megszerzésekor még D.O.N.S. sem tudhatta, mi is lesz az eredmény, de úgy látszik, megérzett valamit.

Az Euróvíziónak elég ellentmondásos a megítélése, sokak szerint az eredményt is sokszor a baráti országok, politikai szövetségesek száma, semmint a valós teljesítmény dönti el. Ti követitek a versenyt?

Beller: Őszinte leszek: soha nem néztem a Dalfesztivált. Aminata előadását is csak akkor hallottam, amikor eldöntöttük, hogy valami újra adjuk a fejünket, de nem bántam meg, hogy meghallgattam.

Hansol: Tisztában vagyok vele, mi fán terem ez a hatalmas show-műsor, de tüzetesebben én sem követtem, sem most, sem régebben. Hogy politika-e az egész, azt nem tudom, az énekesnőnek azonban szerintem remek hangja van, ezért is szerettük volna feldolgozni a dalát.

Több saját szerzeményetek is megjelent már külföldi kiadóknál, most azonban remixszel próbálkoztok. Könnyebb ezzel befutni?

Beller: Fontosnak tartom, hogy ne szürküljünk bele a mezőnybe, mert jelenleg alig van figyelemreméltó egyéniség az elektronikus zene ezen szférájában. Szerintem ma egyformán szükséges a saját zene és a remix. Utóbbinak megvan az az előnye, hogy alapból több emberhez eljut és az eredeti szerző is profitál, hiszen az átdolgozott verzió újabb löketet adhat a dal népszerűségének.

Beller

Beller

Hogy áll össze egy koprodukció?

Hansol: Szerencsére teljesen szabad kezet kaptunk, olyanná alakítottuk a számot, amilyenre mi akartuk. A remixeknél nem a nulláról indulunk, van egy alapanyag, ezt formáljuk mindig egy kicsit a saját képünkre. Sajnos ritkán tudunk egy légtérben tartózkodni, de már jó ideje ismerjük egymást, ezért teljesen demokratikus módon meg tudjuk beszélni a felvetődő kérdéseket. Ha valamelyikünk úgy érzi, hogy hiányzik valami a helyes receptből, leülünk és próbálkozunk. A végső simításokat szinte mindig közösen végezzük el.

Egyből megakadt a szemem a remix címén. Melyikőtök agyából pattant ki a GVRMNT elnevezés, mit jelent ez?

Beller: Ez egy belső poén. A GVRMNT elnevezés a government (kormányzat) angol szóból ered, a divatnak megfelelően kihagytuk a magánhangzókat a címből. A tanulmányainkkal valamilyen szinten mindketten kötődünk a gazdasági témákhoz, így kicsit beleképzeltük magunkat az országfők helyébe. Mi a zenén keresztül nyilvánulunk meg.

Mi lesz a remix sorsa, hogyan tervezitek népszerűsíteni?

Hansol: Leadjuk a zenét, onnantól kezdve pedig a kiadóval karöltve közösen promotáljuk. Külföldi és internetes rádiókban biztosan lehet majd hallani, valamint fellépések alkalmával is bármikor felcsendülhet a dal. Ha lesz rá lehetőség, én is játszani fogom, mert úgy érzem, sikerült jó munkát végeznünk.

A debütáló remix első 2 perce:

Olvasd el Hansol angliai lemezszerződéséről készült korábbi interjúnkat is!

Itt pedig az írás angol verzióját találjátok!

The following two tabs change content below.
Fehér Miklós

Fehér Miklós

Abban az évben születtem, amikor meghalt Kurt Cobain és megszületett Justin Bieber. Kicsit szégyellem is magam emiatt, szóval azóta próbálom jóvá tenni a dolgokat. Polihisztor szeretnék lenni egy polihisztormentes világban. (Újság)írok, olvasok, tanulok (valamit minden nap). A kurblimadarat is keresem, de eddig még csak a hangját hallottam, és utálom, ha megkérdezik hogy vagyok, mert soha nem tudok őszintén válaszolni.