„Valamit jól csinálni csak úgy lehet, ha maximálisan hiszel benne”

Beszélgetés Rózsa Judit Tae Bo edzővel és aero kick-box step Európa-bajnokkal

2013 őszén jártam először Rózsa Judit Tae Bo óráján. Rendkívül felkészült, karizmatikus edzőnek tűnt már az első néhány alkalommal is. Itt is a hitelesség, a minőség a lényeg, erről ismerszik meg a jó edző, no és arról, hogy az emberek szeretnek hozzá járni.

1

Balról jobbra: Rózsa Judit, Sík Márta és Kiss Judit a 2006-os Országos Bajnokságra készül

Érdemes kipróbálni a Tae Bo-t, mert energiaigényes, intenzív, oldja a mindennapi feszültséget, és átformál. Ami pedig engem illet: azt hiszem, lassan megtanulom okosan beosztani az energiáimat közben, mert ha ösztönösen tudom, hogy ki kell tartanom az óra végéig és még számtalan nehéz gyakorlat vár rám, akkor  értelemszerűen nem fújok ki ezerrel az első 10 percben, hanem próbálom szétosztani, tartalékolni az erőm. Minden alkalommal megtanulok túllépni egy kicsivel saját korlátaimon, legyőzni önmagamat. Ezt a hozzáállást és fejlődést az edzőmnek köszönhetem. Életem számtalan területén, a munkámban adódó váratlan helyzetekben köszön vissza egy-egy gyakorlatsor tanulsága.

Mikor kezdtél el sportolni?

– Negyedikes lehettem, amikor elkezdtem kézilabdázni. Ez a sportág az egyetemi évekig elkísért, ahol egyetemi csapattag voltam.

Aztán kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, láttam, hogy vannak nálam sokkal jobbak, így más sportokat is kipróbáltam. Egyszer a barátnőm párja elhívott egy Tae Bo-edzésre az albérletem melletti edzőterembe. Szuper volt! Izgalmasnak találtam ezt a mozgáskultúrát, az óra lendületesnek bizonyult, tele energiával, adrenalinnal. Éreztem, hogy ez kell nekem. Sokáig csak tanulgattam, ismerkedtem az ütések, rúgások kombinációival. Sokat kellett csiszolni a mozgásomon, de a nyűglődés gyorsan szenvedéllyé vált. Olyan erős szenvedéllyé, hogy a 2005-ös Kick-box Világbajnokságon aero kick-box csapat step versenyszámban második helyezést értem el.

A lisszaboni EB-n pedig első lettél, majd ugyanitt egyéni step kategóriában második. Az aero kick-box csapatban a step jelző egyébként milyen mozgásformát takar?

– Az aero kick-box a küzdősportok sokszínűségét ötvözi az aerobik mozgásvilágával. A step egy aerobik óratípus, ahol egy lépcsőn végzünk gyakorlatokat az alsó testrészekre koncentrálva. Ezek koreográfiás egyvelege az aero kick-box step. Az előre betanult gyakorlatot tatami szőnyegen kell előadni, szigorú szabályok figyelembe vételével. Többek között a koreográfiát, a mozgáskombinációt, az együttmozgást pontozzák.

Kimagasló eredményeket értél el, te mégis visszahúzódóan élsz a családoddal. Igaz, a sportban nem nagyon lehet „elszállni”, mert hatalmas teherbírást követel, ugyanakkor edzőként karizmatikusnak, akaratosnak kell lenni. Hogy is van ez?

– A sportra kezdetben hobbiként tekintettem. Éreztem, hogy jót tesz az egészségemnek, mindig is szerettem mozogni. Amikor kicsit komolyabbra fordult a dolog, el kellett döntenem, mit is szeretnék: maradjon csak hobbi, vagy ennél többet akarok? Bár az elért eredmények motiváltak, nem éreztem késztetést a kiteljesedésre. Fontosabb volt számomra az anyagi biztonság, így az időközben megszerzett közgazdasági diplomával próbáltam elhelyezkedni. Miután ez a cél megvalósult, jöhetett a családalapítás, a gyerkőc. Gyorsan, szinte egy időben váltam feleséggé, háziasszonnyá és anyává. Más feladatok, más életszakasz. De nem volt elég.

Rozsa_Judit 017Mindig is motoszkált bennem, hogy meg kellene osztanom másokkal a tudásomat és átadni a mozgás szeretetét, így belevágtam az edzősködésbe. A magánéletemet összehangolni az edzői szerepvállalással nehezebb volt, mint gondoltam, de amikor számos pozitív visszajelzést kaptam és láttam, hogy milyen eredményeket hozott a befektetett energia, éreztem, hogy megéri. Ez átsegített a mélypontokon.

Én nagyon hiszek a Tae Bo-ban. Szerintem az egyik legjobb alakformáló és zsírégető óra. A helyesen elsajátított mozgásformával hatalmas átalakuláson mehet át a tested. Ezt tapasztaltam, ezt követem, ezt terjesztem. Valamit jól csinálni csak úgy lehet, ha maximálisan hiszel benne.

Edzőként mi motivál? Az óráidon van egyfajta strukturáltság, pontos rendszer, odafigyelés és maximalizmus. Ez ritka, és kevés edző módszeréről mondható el,  főleg a hobbisportok területén.

– A maximalizmust nem lehet tanulni. Ilyennek születtem. 110 %-on szeretek dolgozni, nem tudok megváltozni és nem is akarok, mert ide ez kell. Ki kell hajtani az emberekből az energiát, mert igazán az vezet eredményre. A maximalizmusom okán OKJ-s aerobik sportedző szakképesítést szereztem Szegeden 2014-ben, illetve elvégeztem egy személyiedző-képzést is Budapesten, ahol októberben fogok vizsgázni. Úgy gondolom, hogy egy olyan szakmában, ahol az emberek egészsége a tét, nem lehet játszani. Fontosnak tartom, hogy valamiben ne csak jó legyél, hanem támaszd is alá papírral, diplomával. Csak így lehetsz hiteles.

Hogyan rakod össze egy-egy edzés anyagát és válogatod ki a zenéket?

– Kezdetben nagyon izgultam. Minden lépést, mozgássort előre be kellett tanulni. Ma már ez másképp megy. Egy idő után akkora rutint szerez az ember, hogy fel tud építeni egy órát ad hoc módon is. Ezt azért ritkábban választom. Igyekszem változatossá tenni az edzéseket, folyamatosan újdonságokon töröm a fejem. A Generáció Civil Szervezet segítségével tavaly megnyertünk egy pályázatot, és a pénzt eszközbeszerzésre fordítottuk. Gumiszalagot, slam ballt, ugrálókötelet, lábsúlyt, kézisúlyt vettünk, valamint én is igyekszem új eszközökre szert tenni. Nagyobb volumenű dologba is szívesen belekezdenék, meglátjuk, mit hoz a jövő. Fontos, hogy az ember mindig meg tudjon újulni. A csoportos edzésnél nehéz megfelelni mindenkinek, mert vannak az órákon kezdők, haladók, soványabbak, testesebbek, jó és rossz ritmusérzékkel rendelkezők, pörgős órát kedvelők vagy éppen olyanok, akik inkább erősítenének. A társaság  tehát nagyon vegyes, eltérők az igények, lelkiállapotok, állóképességek. Van, aki egy edzést erősnek, van, aki könnyűnek, unalmasnak vagy lendületesnek érez. Úgy kell órát tervezned, hogy ezekkel a változatosságokkal számolj. Nehéz meló.

A Tae Bo mozgásforma elsajátítása azonban nem az. Ami fontos, hogy minden mozdulat tökéletes legyen. Máshogy ég a kalória egy laza ütésnél és máshogy egy kőkeménynél, amikor az egész tested beleviszed és számos izomcsoport vesz részt a mozgás kivitelezésében, nem csak a karod.  Látom azt, hogy napról napra mennyit fejlődnek a lányok, és ez nagy büszkeséggel tölt el. Sokan hatalmas változásokon esnek át. Mások már az elején elvéreznek. Kitartónak kell lenni és nem szabad feladni.

Milyen típusú zene ideális egy olyan energikus, pörgős sportformához, mint a Tae Bo?

– A techno és a dance is szóba jöhet, a lényeg, hogy a bpm jól válaszd meg. Legyen gyors, de azért kapj levegőt. A hangerő is sokat tud dobni a lelkesedésen.

Kiknek ajánlható elsősorban a Tae Bo-t?

– Mivel kőkemény zsírégetésről van szó, magas állóképességet követel. Ezért igazából azoknak ajánlanám, akik fogyni szeretnének. Egy rossz állóképességű személy is gyorsan belejön, de kitartás kell hozzá.

Rozsa_Judit 008

Van példaképed az edzők, sportolók közül?

– Nincs igazi példaképem. Iglói Dénestől régebben rengeteget tanultam, mostanában pedig Péntek Enikőt kedvelem nagyon. Belőle merítem a sport iránti szeretetet és a lelkesedést. Nagyon jó erősítő órákat tart, de talán azért is kedvelem, mert látom benne magamat. Bár személyesen nem ismerem őt, úgy gondolom, hogy ő is maximalista lehet, mindig 110 %-on pörög és nagyon hiteles. Ez nálam sokat számít.

Mik a terveid az edzéseket illetően a közeljövőben?

– Még többet szeretnék sporttal foglalkozni és nagyon sok mozgásforma érdekel. Jó lenne továbbképezni magam és színesíteni a palettát. Igény van rá, az biztos.

Milyen sportokat űzöl még a Tae Bo-n és a kick-boxon kívül?

– Az aerobik- és a Tae Bo-órák töltik ki most az életemet, illetve szoktam a párommal futni a töltésen. Nincs is annál jobb, mint szabad levegőn sportolni azzal, akit szeretsz. Más életérzés, más hangulat.

Ha valaki odafigyel a táplálkozására és a rendszeres edzésre, valóban változásokra számíthat élete szinte minden területén? Komoly betegségekből láttam talpra állni embereket a tudatos mozgás és a kiegyensúlyozott étrend segítségével.

– Minden bizonnyal. Az egészséges lét két alappillére a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres mozgás. Nagyon sokan banális hibát követnek el, és diétát diétára halmoznak. Nem az a jó, ha nem eszel, hanem az a nem jó, ha minőségtelen, kalóriadús ételekkel tömöd magad. Minőségi táplálékkal, rendszeres étkezéssel és heti 2-3 óra mozgással kialakítható egy egészségtudatos életmód. Sokan jönnek oda hozzám edzés után azzal, hogy „semmit sem fogyok”. Na, ez is egy alapvető tévhit. Nem a súly számít, hanem a centik. 67 kilóval jöttem ki a kisfiam születését követően a kórházból és most is 67 kiló vagyok. Csakhogy a testem nagy változáson ment át, átalakultam. Szálkásabb lettem, centiket, sőt egy méretet fogytam. Az izom nehezebb, mint a zsír, ezt kéne megjegyezni és elővenni egy mérőszalagot!

Mi számít túledzésnek, testképzavarnak? Miért van az, hogy annyian elégedetlenek saját magukkal?

– Nem azt látod, amilyen valójában vagy. Én ezt a betegség kategóriába sorolnám, de egy orvos biztos jobban tudja. A mai rohanó világban, ahol állandóan azzal küzdesz, hogy érvényesülni tudj, sajnos nincs idő minden napodat lépésről lépésre megtervezni. Sokszor készülök én is futni, reggel még nagy a lelkesedés, de aztán, amikor késő délután hazérek… Ott a gyerkőc, akit nem láttál egész nap, a férjed, akivel jól esne beszélgetni, ebédelni, közös programot csinálni, szóval annyi más fontosabbnak tűnő dolog akad a hosszú munka után, hogy te magad háttérbe szorulsz. Aztán belenézel a tükörbe és hirtelen azzal szembesülsz, hogy nem tetszik az összkép. Nem azt látod, amit a magazinok oldalán, elkeseredsz, de továbbra sincs időd magaddal foglalkozni és ez egy önsanyargató, tükröket messzire elkerülő életmódhoz vezet. Sokaknak a kezdő lökés hiányzik, míg mások nem elég kitartóak. Életmódot kell váltani, nincs mese.

Szerinted milyen az ideális testsúly – a testtömeg-indexen és a számokon túl? Hogyan legyünk reálisak ezen a téren, anélkül, hogy az egész életünket koplalással töltenénk, ami egyrészt „jojó-effektushoz” vezet, másrészt komoly rosszulléteket okozhat?

– Szerintem az az ideális testsúly, amellyel jól érzed magad a bőrödben. Lehetsz sovány is, ha nem zavar, hogy lóg a feneked, és lehetsz túlsúlyos is, ha tudsz az alakodhoz mérten öltözéket választani és nem okoznak gondot a pluszkilók. Ez utóbbinál igazából az ezzel járó egészségügyi kockázatot látom problémának.

2

A lisszaboni EB után, 2006-ban: Sík Márta, Rózsahegyi Ágnes, Kiss Judit és Rózsa Judit

JUDIT TANÁCSAI:

11262009_10207252284923732_1948164783_oNe diétázz, helyette inkább válassz minőségi ételeket!

Egyél rendszeresen!

Legyél elkötelezett egy sport iránt és sportolj hetente minimum 2-3 órát!

Érezd jól magad a bőrödben, ha nincs így, tegyél érte!

Judit augusztus eleje óta tart alakformáló/Tae Bo edzéseket Magyarkanizsán az Ifjúsági Otthonban kedden és pénteken 20 órától. Az óra egyik felében komoly zsírégetés folyik Tae Bo elemekkel, aztán pedig erősítés következik változatos formában, saját testsúlyos és eszközt igénylő gyakorlatokkal.

 

 

 


Iratkozz fel hírlevelünkre és kövesd a Press Szó új írásait!

The following two tabs change content below.
Bicskei Flóra

Bicskei Flóra

Nagyon sokféle témában írtam már cikkeket, és nagyon sokféle emberrel készítettem interjút az elmúlt évek során. Rengeteget tanultam közben a világról, az életről, önmagamról. Szeretek rákattanni egy-egy témára a neten, és abban keresni-kutatni. Lehetetlen felsorolni, mennyi minden érdekel. Ez gyerekkorom óta így van. Magamról nem, vagy alig tudok írni. Kicsit figyelemhiányos vagyok, ismeretlenek között zárkózott. Szeretek futni, közben jó zenéket hallgatni, általában este. Ez teljesen feltölt. Szeretem Budapestet, nagyon. Szeretek rajzolni, újabban. Játszani a színekkel. Az írásban tudok igazán kiteljesedni.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!