Nagy-Britannia egyben maradt, a családok és a barátságok sem estek szét

Népszavazás utáni skóciai tudósítás a Press Szónak

A skót nép egy hazafias, büszke nemzet, ezt már az elején le kell szögezni. Nem szélsőségesen nacionalista, mint sok otthoni párt mellüket verő hívei, de nem is akarják az egész országot három lyukas garasért szétosztogatni, mint arra szintén látni számos hazai példát. Szeretik az országukat és büszkék arra, amit elértek. Kikérik maguknak, ha valaki „lebritezi” vagy még inkább, ha „leangolozza” őket. Ők skótok, akik az összes ünnepnapon hagyományos skót öltözetben jelennek meg, akik a hagyományos nyári játékaikat mind a mai napig tartják, akik büszkék a hegyeikre, a birkáikra, a nemzeti italukra, a szörnyükre, a királyaikra, és úgy általában, az egész történelmükre. Ezzel együtt is befogadóak, hiszen helyet talál itt magának a pakisztáni, a nigériai, a lengyel, az olasz, a filippínó, a magyar és a nepáli is. Érdeklődőek, nyíltak, segítőkészek. Ha kíváncsi vagy, akkor lelkesen mesélnek a királyi családról, az angol ismerőseikről, és a brit konzervatív pártról is. Kedvenc kirándulóhelyeik között egyformán helyet kap az angliai Blackpool, London és a skót nyugati partvidék.

AZ ELMÚLT KÉT ÉV

Mikor két évvel ezelőtt megalapoztuk az életünket itt, már nyilvánvaló volt, hogy szavazás lesz az ország jövőjével kapcsolatban, a dátumot is pontosan tudta mindenki, mégsem szított indulatokat az elszakadás kérdése. Egészen az elmúlt fél évig csak említés szintjén jött szóba a téma, néha egy-két kiszólásban viccesen elhangzott, hogy okozhatnak a skótok még egy-két álmatlan éjszakát David Cameron brit miniszterelnöknek.

David Cameron, brit miniszterelnök

David Cameron, brit miniszterelnök

Körülbelül fél éve kezdtek az emberek először a szavazásról beszélni egymás között. Mivel az angol és a skót történelem már nagyon régóta komolyan foglalkoztatott, természetesen örömmel vetettem bele magam a témába, csatlakoztam a beszélgetésekhez, olvastam a brit sajtót és hallgatóztam, mit mondanak a helyiek. Vérbeli szerb-magyar állampolgárként, aki a Balkánon nőtt fel, arra számítottam, hogy vérre menő veszekedések, szemkikaparások, de legalábbis örökös kiátkozások fognak történni egy ilyen fontos esemény eldöntésekor, mint amilyen egy országrész önállóvá válása. Legnagyobb csodálkozásomra azonban nem történt semmi különös. Az emberek egymás között beszélgettek a témáról ugyanolyan hangsúllyal, mintha csak a ködről társalogtak volna, ami itt a nyár közepén is olyan gyakori, mint Londonban a szitáló eső. Ha két személy nem ugyanazon a véleményen volt, egyszerűen, higgadtan elmondták, mit gondolnak, a másik megköszönte és szemmel láthatóan fontolóra vette az eltérő álláspontot, jól megrágta és lehet már aznap délután utánajárt a kérdésnek, talán meg is változott a véleménye. Barátok, szomszédok, társaságok, közösségek, iskolatársak és a családok is békében megvoltak egymás mellett attól függetlenül, hogy ki milyen nézeteket vallott. A munkahelyemen többen is mondták, hogy a család egy része nem arra szavaz, amire a másik, és nincs is ezzel semmi baj.

Skót népszavazás

SKÓT MINDENNAPOK

Edinburgh felé utaztunk vonattal a szavazás előtti héten és az egyik faluban felszállt egy csapat diák. Középiskolások lehettek, és mivel itt 16 éves kortól már lehet voksolni, ezért nem is lepődtünk meg azon, hogy kitűzőkkel szálltak fel a vonatra. Az egyik szőke lány zakóján a YES (elszakadást pártoló) kitűző virított, a másikon a NO három színben. Mégis együtt viccelődtek, beszélgettek. Számomra ez hihetetlen élmény, hisz a klikkesedéshez szoktam, valamint ahhoz, hogyha a jobboldal erős, akkor a baloldali gondolkodásúak mind hülyék és a társaság képes kirekeszteni azt, aki nem a többség szerint gondolkodik. Azután négy év múlva fordul a kocka és a baloldali, hogy bosszút álljon az eddigi négy évért, dupla olyan erővel próbálja sarokba szorítani a szomszédot, unokatestvért, volt tanítót. Az egész itteni kampány arról szólt, hogy az emberek megbeszélték, mit is gondolnak. Ahogy közeledett a szavazás, persze előjött egy-két nagyhangú törtető akarnok, aki harsányságával próbálta bizonyítani az igazát, de ez olyan ritkán fordult elő, hogy inkább nevetségesnek tűnt, mintsem ijesztőnek vagy neadjisten komolynak. Az egészről egy nagyon szép mondat jutott eszembe, amit a kolléganőm mondott az íróasztal mögött ülve: „Különválni? Nem tudom… olyan idegennek tűnik ez a szó. Én büszke skót vagyok, de arra még büszkébb, hogy brit, büszke vagyok a királynőre. Nem… szerintem ennek nincs értelme.”

skot 14

A KAMPÁNY – VISSZAFOGOTT – HEVÉBEN

Az otthon megszokott sárdobálós, mindenkit befeketítő és egymásra ígérgetős kampánynak itt nyoma sem volt. A két párt szépen csendben tette a dolgát, megjelent néhány óriásplakát, de a tíz ujjamon meg tudom számolni, hogy mennyit láttam belőlük országszerte. Nem a lejáratásról szólt, nem hallottuk az ellenfélről, hogy az a baj, hogy zsidó, cigány, gazdag vagy szegény. Két televíziós vita volt, ahol kulturáltan bemondogattak egymásnak, de az emberekben nem ébresztettek gyűlöletet a másik iránt. A kampány nem tolakodott a képünkbe, a mindennapjainkban, mint otthon, inkább a háttérben maradt. Az emberek dolgoztak, tettek-vettek, élték a napjaikat. Nem mérgezte a munkahely hangulatát, nem ütötte ki a szemem minden reggel, hogy Pistike rosszabbul él, mint négy éve, nem rajzoltak Hitler-bajuszt Alex Salmond skót miniszterelnök plakátjára és nem a kampányban derült ki, hogy az ellenzék vezérének papája két bányával lett gazdagabb az elmúlt egy hónapban. Az egész folyamat érvekről és ellenérvekről szólt, gazdaságról, tervekről, hazafiságról és összefogásról. Mindkét fél hangsúlyozta, mennyire tiszteli az ellenfél táborát, ami számomra szintén furcsán szokatlanul hatott. Csendes kampány volt, olyan, amilyennek lennie kell egy demokratikus országban. Volt szerencsém tavasszal az európai parlamenti választásokat is végigkövetni, ami ugyanilyen légkörben zajlott. Jövőre általános parlamenti választások lesznek. Ha az is így zajlik, akkor megértem, miért tart a nyugati politikai élet fényévekkel az otthoni előtt.

Alex Salmond skót miniszterelnök és akik egyetértenek vele

Alex Salmond skót miniszterelnök és akik egyetértenek vele

Természetesen minden újság és tévé a saját hovatartozása szerint tájékoztatott „objektíven”, ez mégsem okozott rossz szájízt. A párthovatartozás a legtöbb esetben abban nyilvánult meg, hogy az ellenzékről egy-egy vicces grimaszú fotót jelentettek meg, míg a saját támogatottról egy komoly képet. Ha csak a televíziót nézem, nem is tudtam volna, hogy kampány van. A híradókban persze elmondták, hol volt nagygyűlés, hol járt az ellenzék, hol a függetlenség leghangosabb szószólója, a Skót Nemzeti Párt (SNP), de mégis fontosabbnak hatott a hír, hogy a királynő és férje, Fülöp főherceg épp Skóciában tartózkodnak a nyári rezidenciájukban (ami mellesleg itt van 30 kilométerre tőlünk) és nap mint nap szóba elegyednek a látogatókkal.

Erzsébet brit királynő és a függetlenségért harcoló skót miniszterelnök

Erzsébet brit királynő és a függetlenségért harcoló skót miniszterelnök

AHOGY MI MEGÉLTÜK

Az itteni magyarság is eltérőn nyilatkozott a kérdésről, és amilyen kis számban vannak jelen, annyira sikerült összebalhézniuk. Főleg a közösségi oldalakon ment az anyázás és lánccsörtetés, az igenesek azért hülyék, mert ki akarnak lépni az EU-ból, a nemet képviselők meg azért, mert London uralma alá akarnak kerülni. A vég nélküli vitákban már inkább otthon éreztem magam, pedig teljesen kimaradtam belőlük.

Bár jogilag minden itt élő EU állampolgár szavazhatott volna, tartózkodtam a voksolástól. Nem azért, mert nem volt véleményem, hanem mert nem éreztem magam ténylegesen jogosultnak arra, hogy két év itt tartózkodás után beleszóljak egy nemzet sorsába, még akkor sem, ha ez a nemzet időközben a szívünkhöz nőtt. Személyes véleményünk a nem felé hajlott, mivel féltünk az EU-ból való kilépés következményeitől és az új pénznemtől, a bizonytalan gazdasági jövőtől. Elvégre éltem már néhány országban anélkül, hogy akár várost is váltottam volna, nem hiányzott még egy szakadás. Másrészt viszont tetszik az az egészséges hazafiság, igazi nemzetszeretet, amit itt látok. Emiatt az igen felé is hajlottam egy kicsit.

skot 2

Az eredményhirdetés éjszakáján a BBC Scot műsorát néztem és nagy megkönnyebbülés volt számomra, hogy végül is minden marad a régiben. Azért egy kicsit sajnáltam is azokat az ismerőseimet, akik alulmaradtak és szomorúságuknak adtak hangot másnap. Mindkét oldal az ellenfelet méltatta, megköszönte a kampányt és a másik tábornak is, hogy szavaztak, majd ezt követően lemondott a skót kormányfő, aki az elszakadás híve volt. Az élet ugyanúgy zajlik tovább, esetleg egy-két igazán csalódott fanatikus temette bánatát skót whiskybe.

skot 4

Az elmúlt két nagy politikai esemény és szavazás egyértelművé tette számomra, hogy bizony van mit tanulniuk a szerbiai és magyarországi politika szereplőinek. Ki kellene néha kacsintani Nyugatra, hogy megtanulják, hogyan kell tisztelni az ellenfelet, hogyan legyenek türelmesek és hogyan próbáljanak meg vitatkozni a határtalan ígérgetések helyett. A népnek is van mit tanulnia, mert egy-egy nézet ellenére a szomszéd ugyanaz az ember, akivel egy hete még beszéltünk, a családban sem mindenkinek kötelező egyfelé voksolnia. A magam részéről örültem, hogy részese lehettem ennek a történelmi eseménynek és reményeim szerint át tudok majd az itteni légkörből adni valamit egyszer valakinek, ő pedig továbbadja, hogy változhasson az otthoni szemlélet és picit jobbá tehessem azokat az országokat, amelyeket a hazámnak tekintek.

skot-12-600x375

                               (Kattints a fotóra és nézegess további hangulatképeket a skót népszavazásról!)

Vartus László / Aberdeen (Skócia) 

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!