SZINte hihetetlen, hogy már ötven

Fél évszázada SZINezzük át az estéket a Partfürdőn

Idén lett 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok, és ha fellépőivel nem is, ezzel a szép jubileummal mindenképpen lepipálta a Szigetet és a Voltot.

Szegediként van néhány fix dolog az életedben: a Borfeszt, a Hídi vásár, és hogy már akkor megveszed a SZIN-bérleted, amikor még azt sem tudod, kivel mész, mikre mész, hogyan mész, mert végső esetben úgyis összefutsz valami régi ismerőssel, akivel megint lehet sztorizgatni, és amúgy is csak két megállónyira laksz. Ennek megfelelően én már decemberben megkaparintottam a lehető legolcsóbb bérletet, és mosolyogva bólogattam, amikor kiderült, hogy jön Jess Glynne meg Sean Paul, mert tudtam, hogy úgyis maradok a szokásos alter bandáimnál, amiket jó esetben megnézek kétszer-háromszor évente.

Az első nap máris ígéretesen indult, már 5-kor Blahalouisiánán forrt az agyvizem az igazi túlélőknek felvert Captain Morgan sátorban, ahol a fesztivál ideje alatt először találkozhattam a később mindenhol felbukkanó kék elefánttal, illetve az együttes új dalával, amit nekünk (csak nekünk!) mutattak be a nagy Budapest parkos koncertjük előtt. A Blahában az ötven fokban sem lehetett csalódni, bár valószínű a közönség egy gyengébb fellépést is elnézne nekik Schoblocher Barbi miatt – a tündéri énekesnő kicsit dobolt, kicsit zongorázott, de legfőképpen nagyot énekelt.

IMG_20180822_172528

Talán az idei SZIN legzseniálisabb húzása a karaoke színpad volt, ahol eleinte jó dalokat énekeltünk, majd mindenkit elragadott a retroőrület, és jöhetett a száguldás, Porsche, szerelem, a jó öreg Rasputin, no meg Szécsi Pál. Így természetesen ezeknek a soroknak az írója valahol arrébb feltartott kezekkel ugrált, és üvöltötte a huszadik Neoton Famíliát, míg Majka a nagyszínpadon bejelentette, Curtis nélkül folytatja tovább annak drogproblémái miatt.

A közös éneklést tízkor tudtuk csak abbahagyni, de szerencsére kiderült, hogy nem pocsékoltam el az egész napot a jó pár vállalhatatlan dal még vállalhatatlanabb ordibálásával, mert Szabó Balázsék 11-kor kezdtek a Jager színpadon. A banda koncertjét – a frontember különleges beszédstílusa miatt – illendőbb lenne „egy kellemes és vidám zenés-táncos mulatságként” jellemezni, ahol ,,mindenki kaphatott valami ropnivalót a talpa alá”, majd ahonnan ,,egy nagy közös kacaj után boldogan térhettünk haza kis otthonunkba nyugovóra térni”. Bevallom, én az utóbbi dolgot már ott, az első sor közepén reprezentáltam, mert éjfélre semmi erőm sem maradt, így még az általam ismert és szeretett dalokat sem énekeltem. Szerencsére a holtponton átsegített az Én már nem, így a koncert második felében már ott voltam lelkileg is, és a kötelező Zaj – Hétköznapi – Bájoló hármast egész szépen végigtáncoltam.

Fotó: Mészáros Anna

Fotó: Mészáros Anna

A csütörtöki nap elillant néhány hosszú babzsákban fetrengésekkel, három Bagossy Brothers Company számmal és egyetlen Honeybeast koncerttel, ráadásul ott is egy esőkabáton ültem a toi-toi vécék kellemes aromafelhőjében – hiába, a több órás karaoke rendesen le tudja szívni az ember energiáját. Márpedig energiára szükségem volt másnap, amikor öttől éjfélig szinte non-stop az első sorban tomboltunk. Bemelegítésnek a Fatal Errorral kezdtünk, és bár kevesen voltunk a már emlegetett és egyre fullasztóbbnak tűnő Captain Morganben, a buli annyira jól sikerült, hogy az egyik szám után Balázs Mihály billentyűs közölte, hogy eltörte a lábát. Misit azonban ez nem túlzottan érdekelte, és ugyanúgy ugrált tovább, mintha mi sem történt volna – igaz, a koncert végén nem jött le a többiekkel a közönség soraiba. (Másnap egyébként tényleg kénytelenek voltak lemondani a következő fellépésüket egészségügyi okokra hivatkozva.)

IMG_20180824_174242jó

Legközelebb Vad Fruttikon tettük tiszteletünket, majd az utánuk következő Brainset megunva csak lézengtünk a fesztivál területén. Belehallgattunk Péterfy Boriba, aki még mindig szerethető és őrült, majd a másik nagy durranásba, a Pet Shop Boysba. Többször megfordult a fejemben, hogy ők mit keresnek az Ifjúsági Napokon, amikor a csúcsot a 80-as – 90-es években érték el kábé öt számmal, amik már akkor kihívást jelentettek még a nagy frizurás, lábmelegítős, diszkózenén szocializálódott fiataloknak is. Részben az idősebb generáció miatt, részben a poén miatt azonban tele volt a Borsodi Nagyszínpad előtti tér, és mindenki egy emberként nézett össze az It’s a Sin című számnál – hiába, mi Szegeden tudjuk, mi a tuti.

Bár elérkeztünk a fesztivál utolsó napjához, szombat reggel voltam a leglelkesebb – ezen a napon lépett színpadra az összes kedvencem: a 30Y, a Quimby, az Esti Kornél és az Ivan & the Parazol – minden, amiről álmodni tudtam. Sean Paul azonban nem csak a porcot törte le a térdéről, hanem az összes reményemet is, amikor lemondta fellépését. A szervezők új húzónév híján átvariálták a programot, és hirtelen a Quimby és a Parazol mellé párhuzamosan berakták az amúgy jóval később kezdő Esti Kornélt is. Félig komolyan, félig a négynapos folyamatos retro karaoke miatt mély filozofálásba kezdtem azt illetően, hogy ,,Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,/ Óóó Istenem, miért nincs két életem?”,de választ már nem kaptam, így a csak félig végigtombolhatott Harmincipszi után fájó szívvel megindultam az idén már négyszer látott, de általam legjobban imádott Ivánék felé – és mennyire megérte! A tavaly bennünk ragadt tüskét az 50 perces késés miatt rögtön kiszedték egy újbóli bocsánatkéréssel és egy, Balla Máté (gitár) által elénekelt Rolling Stones- feldolgozással, hogy arról ne is beszéljek, amikor Iván lejött a színpadról és a külön a mi társaságunknak énekelt, vagy amikor előadták a Modernialt ráadásnak csak a mi diszkréten beüvöltött kérésünk miatt.

IMG_20180825_205034jó

40284184_284415869005975_6783830720100958208_nA fél órás csúszás miatt végül sikerült négy számot elcsípnem a fesztivál másik végében koncertező Esti Kornélból, akik búcsúzásképp még egyszer megköszönték Sean Paul térdműtétjének a nagyszínpadot, majd átadták azt Lovasinak. A szokásostól eltérő módon azonban nem egy Kispál-Kiscsillag best of koncertet kaptunk, amit még én is tudtam volna követni korlátozott ismereteimmel, hanem egy rakat teljesen ismeretlen dalt és majdnem negyven perc túllépett időkeretet. Fél egyre már rendesen meg lehet unni Lovasi jellegzetes nyivákolását, de persze az eddig elhintett Csillag vagy fecske vagy Emese mellé most jött csak a Kockacukor és a Ha az életben, így természetesen muszáj volt maradni.

Szakítás a színpadon, elmaradt headliner, kegyetlen módon kihagyott Tankcsapda – egy biztos, az ötvenedik SZIN még jó sokáig beszédtéma lesz.

The following two tabs change content below.
Almási Fanni

Almási Fanni

Írói pályafutásomat 8 évesen kezdtem az akkori barbis naplómmal, és úgy érzem, azóta fejlődtem pár dologban. Komolyabb lettem? Dehogyis. Majd 18 éves fejjel (hogy repülnek az évek! Már kezdem kapni a „Hova tovább?”, a „De nagy kislány lettél, pici Fannikám!” meg a „Most kezdődik csak az élet!” típusú megjegyzéseket, és innen szeretném üzenni, hogy máris elegem van belőlük!) ugyanolyan lökött vagyok, sőt. Különleges képességeim közé tartozik többek között a sétálás közbeni olvasás és az álmodozás minden lehetséges helyen – különösen órákon, hogy a lehető legkínosabb legyen a felébredés. Ha nem az előző két kedvenc tevékenységemet gyakorlom, a kutyámmal és/vagy a barátaimmal vagyok, gitározok, koncertekre járok – utóbbi közben pedig lelkesen gyűjtöm az ötleteket, hogy be tudjak róluk számolni a Press Szó olvasóinak.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!