Tamás Gáspár Miklós: Szenvedésünk érdekes intellektuális kérdés

Főbe lőtt szavak

„Rettenetes, hogy a tényektől sose jutunk el a valóságig!” (Rilke)
Tamás Gáspár Miklós

Tamás Gáspár Miklós

Egykori filozófiatanárnőm szerint minden gondolatnak helye van, s minden gondolat jó, amely gondolkodásra és vitára késztet. Október derekán Újvidékre látogatott Tamás Gáspár Miklós (erdélyi származású) magyar filozófus, közíró. Az ő előadásai ennek a kívánalomnak maradandóan eleget tettek. De mondanak-e a számomra mást, mutatnak-e valamely járható utat a szavai? – morfondíroztam magamban, míg az Art Klinikáról és az újvidéki Magyar Tanszék előadóterméből hazafelé ballagtam.

A Grčkoškolska utca sötétsége (noha Újvidék belvárosában járunk!) mintha metaforája lett volna annak, amelybe az emberiség tart, s melyet felismert az utóbbi időben (vagy éppen most kezd felismerni, a hisztéria ennek lenne a jele). Mintha valami földalatti kommunista szervezet összejövetelére csöppentem volna, ez az érzés fogott el az Art Klinika lépcsőin lefele haladva, s ezt az érzést erősítette bennem a (romkocsmára hajazó) klubban elhangzott bevezető előadás is. Pedig elég nagy volt az ellentét aközött, hogy a beszélgetés több nyelven (igen, magyarul is!) folyt, bölcsészhallgatók, újságírók és jogászok gyűltek össze, s aközött, hogy éppen a kapitalizmust temettük. Az előadás lényegi részéhez – szerintem – akkor érkeztünk, amikor Tamás Gáspár felvetette, megdönthető-e a kapitalista rendszer? Lényegi válasz nem érkezett, sem magyarul, sem – a briliánsan fordító Losoncz Alpár filozófus jóvoltából – szerbül. Tamás Gáspár forradalomról beszélt, az én vállaimra pedig csendesen rátelepedett a kétkedés. Természetesen nem a gondolkodók feladata a tett, nem Tamás Gáspár fogja megdönteni a kapitalista rendszert (már amennyiben ez lenne a követendő út). Viszont az volt a sejtésem, hogy mint rendesen, a szavak alól, mint főbe lőtt ló, kidőlt a valóság. Mert egy, amit Tamás Gáspár Miklós a maga egyedi zsenialitásával ki szeretett volna fejezni, s más, ami hozzám eljutott, melyre befolyással volt az Art Klinika „földalatti” szelleme, a bevezető előadás támadó hangvétele, s személyes gondolataim. S e kettőt (csak e kettőt is) lehetetlen egybehangolni. Kétkedőn ültem a helyemen, előttem egy fiatalember kortyolt a söréből, valakinek megcsörrent a mobiltelefonja, más tüsszentett és a tarkóját vakargatta, Tamás Gáspár Miklós pedig a kapitalizmus haláláról és a forradalomról beszélt. Nem tudok rajongani, nem tudok lelkesülni, nem tudok hinni (kivált a politikában és a politikának nem!), csak az út kötelessége van, hogy mozduljunk valamerre. Látjuk, a Tamás Gáspár által hivatkozott amerikai és európai megmozdulások sem egyértelműek, sok a szélsőséges szándék, az elfedett arcú, csak a pusztítás lehetőségét kereső „forradalmár”. „Foglaljuk el a Wall Streetet! Az emberiség a vesztébe rohan! Feléljük a természetet! Csak egy aránylag vékony réteg dúskál, a többség nyomorog! Egyenlőtlenség, a pénz uralma, a tőke monopóliuma, multicégek!” S közben elfeledjük, hogy a kapitalizmus mennyire kényelmes a számunkra, az akol melege. (Csak a csámcsogást és a dagonyát, azt feledhetnénk!)

Előadott a Magyar Tanszéken is

Előadott a Magyar Tanszéken is

Tamás Gáspár arra figyelmeztet, hogy nacionalizmus helyett immár etnicizmusról érdemes beszélnünk. Tehát ma már az uralkodó többség nem a maga alakjára akarja formálni a kisebbséget, a gyengébbet, a történelme által hátrányosabbat, ennél tovább megy. Azt mondja, hogy te más vagy, érdekeink összeegyeztethetetlenek, tűnj el innen! A problémák megoldásának kétségkívül egyszerűbb és időkímélőbb megoldása ez. S az emberiség kétségbeesettségének egy megjelenési formájára ismerhetünk, tehetem hozzá. Egyféle válasz ez arra, hogy a Földön immár nincs mindannyiunknak hely. S ez már nem csak filozófiai és etikai gond, de gazdasági is. Tamás Gáspár Miklós szerint a kisebbség válasza az etnicizmusra idejétmúlt. Ami nem mindenképp rossz, hiszen ideái színesítik a politikai gondolkodásunk palettáját. De a világ, mely számára a gazdaság a legfőbb fokmérő, másfele halad. Számomra az egyik legnagyobb kérdés, hogy vajon a kisebbségi politikának a kultúra-intézmény-hagyomány-védő elgondolásai (nem a pártos politikáról beszélek!) útját állhatják-e az etnicista hengernek? Egyáltalán: a kisebbségi kifejezés életképes-e a 21. században? S hogy a kisebbség terminus lehet-e metaforája valami nagyobbnak, az ellenállásnak például, anélkül, hogy ez szűklátókörűséggel járna? Vagy marad az elvándorlás, az elmenekülés, a sodródás. Tamás Gáspár Miklós azért vigasztaló szavakkal zárja mondandóját: ha szenvedünk is (a mondat alanya szabadon választható: mi, a kisebbség, mi, a magyarság, mi, az emberiség), tehát ha szenvedünk is, vigasztaljon a tudat, hogy szenvedésünk nem érdektelen, hanem egy izgalmas intellektuális kérdés.

Igen, rágódnunk az elkövetkező időkben is lesz min.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.10.22.

Fotó: Ótos András

The following two tabs change content below.
Kocsis Árpád

Kocsis Árpád

1988, Kishegyes.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!