Tudósítottam Orbán Viktor ünnepi beszédéről

Újságírói gyakornokoskodásom a Magyar Hírlapnál

Mindig azzal ijesztgetik a fiatal újságírókat, hogy gyakornokként egy vagy két évig csak kávét főzni járhat be egy szerkesztőségbe, aztán majd megírhat egy hírt is. Na, hát ez nem egészen így megy Budapesten. De ne szaladjunk ennyire előre, mert ha már Budapest, akkor először azt kellett megtanulni, hogy merre van Buda és merre Pest, merre a Tesco, hogy melyik irányba kell felszállni a villamosra meg a metróra (mert hát elég trükkös lények…), meg hogy hol lehet kapni olcsó sört és minden mást, ami olcsó vagy akciós. És ezután jöhetett csak a Magyar Hírlap meg a belpolitika.

A kávéig vezető út

Ez az út valamikor a nyár vége felé kezdődött, amikor az Árok-programosokkal belestünk néhány budapesti szerkesztőségbe tudást lopni. A legvendégszeretőbbek a Magyar Hírlapnál voltak velünk, úgyhogy egy hónap pestiség után belevetettem magam a sűrejébe, és jelentkeztem gyakornoknak. Magam nekivágtam a városnak, naivan azt mertem feltételezni, hogy tudom, hogy hol vagyok és hogy merre kell mennem, bíztam a Google úttervezőben is, pedig nem kellett volna… Úgyhogy végül kénytelen voltam a főszerkesztő-helyettest, Szentesi Zöldi Lászlót megkérni, hogy igazítson útba. Mivel a város másik végében voltam valamiért, ezért egy elég kínos bő félórás késéssel érkeztem meg a megbeszélésre, ahol kiderült, hogy nincs választásom: két-három hetem

Szentesi Zöldi László

Szentesi Zöldi László

van a belpolitika rovatnál, másnap kezdek.

Az a bizonyos kávé

Azt hiszem már kijelentettem párszor, hogy a politikát nemhogy nem értem, de nem is igazán érdekel. Ehhez képest nagy lelkesedéssel vágtam neki az első napnak. Most már időben érkeztem, kedvesen magyarázkodtam a portás bácsinak, és vártam a jó szerencsét a szerkesztőség ajtaja előtt, hogy engedjenek be. Persze azt nem vettem észre, hogy a csöngőt talán meg kellett volna nyomni… Előbb-utóbb sikerült bejutni, mindenki kedves, közvetlen volt, rögtön mutatkoztak is be sorra az emberek, én meg persze szinte egy nevet sem tudtam megjegyezni, mert közben koncentráltam, hogy majd a sajátomat jól mondjam ki. Leültettek egy géphez, hogy olvasgassam a híreket – ezt csinálja a jó újságíró, tájékozódik –, és hogy várjam az első feladatom. Én vártam, vártam, olvasgattam az Indexet meg az Origót, próbáltam a belpolitikai témákra koncentrálni, hátha megértek valamit. Már az összes cikket elolvastam, ami érdekelt, meg azokat is, ami nem. Több mint három órája ültem ott, de semmi. Mennek a poénkodások egymás között, néha mosolygok, néha nem, de már alig bírom tovább. Hát jól van, most már bejelentkezek egy kicsit a Facebookra, halálra unom magam. Alig egy perce böngészem a Facebook-híreket, amikor a semmiből mögöttem terem valaki, és megkérdezi, hogy én a Facebookon végzem-e a gyakornoki teendőimet. Oh, I’m fucked – gondolom, és próbálom elmagyarázni, hogy nem tudom eldönteni, hogy nem kaptam-e még feladatot, vagy hogy az az első megpróbáltatás, hogy mennyi ideig bírom ki a gép előtt. Erre azt mondja a titokzatos alak, hogy akkor az első feladatom az, hogy kövessem. Nincs más választásom, megyek, de nem tudom, hova, a következő kérdés pedig az, hogy hogy iszom a kávét. Itt már kezdtem megnyugodni, a kávétól felüdülni meg megörülni, hogy Végh Attilával, a költővel ülök szemben. Mire visszaértünk a szerkesztőségbe, már ott volt Petán Péter, a belpolitika rovatvezetője, és minden magyarázat nélkül csak annyit mondott, hogy írjak neki öt hírt, amiről csak akarok. Én, kezdő, naiv kis bölcsész gyakornok ezt készpénznek vettem, és írtam híreket a Nobel-díjasokról meg eseményekről, rendezvényekről. De még mindezek előtt tudatosodott bennem, hogy igazából nem is tudom, hogy kell hírt írni. Gondoltam: oh, I’m fucked again. Aztán nagy nehezen mégis összehoztam valamit, leraktam Péter asztalára, és végre mehettem haza.

A kávén túl…

Az árokos-csapat a Magyar Hírlapnál

Az árokos-csapat a Magyar Hírlapnál

Hát hírt írni tényleg nem tudtam, ez másnap kiderült, de akkor már el is mondták, hogy a hírnek a Ki?, Mikor?, Hol?, Mit?, Hogyan?, Miért? kérdésekre kell válaszolnia, meg hogy tényleg nem olyan egyszerű pár mondatban érthetően elmondani minden fontos tudnivalót. De azt hiszem, hogy ha mást nem is, de hírt írni biztosan megtanultam, mert három hétig mindennap tíz hírt le kellett tennem Péter asztalára. Ugyanis a hír a legfontosabb egy napilapnál. Aztán tudósítottam az ’56-os díszünnepségen Orbán Viktor beszédéről, amit a habkönnyű rasszisták és öreg nénikék/bácsikák között hallgattam végig egyre növekvő magyarságomban. Riportot is készítettem a fáklyás felvonulásról, ahol megint rá kellett jönnöm, hogy kicsi a világ. Mert hát persze (mint mindenhova) késve érkeztünk, már hömpölygött a több száz fáklyás ember, mi meg a felvonulás szélén próbáltuk kitalálni, hogy hova álljunk be, amikor megláttuk a kosztolányis volt töritanárunkat meg néhány tanítványát, sőt később még a moholi szomszédunkkal is összefutottam. Na, hát nem is olyan nagy ez a Budapest…

Szóval szinte minden műfajban kipróbálhattam magam, a legtöbb írásom persze a szabadság napja témában született, úgyhogy szakértője lettem a témának. Hasznos tanácsokkal láttak el, és már magában az a tudat, hogy a Magyar Hírlapnál lehettem gyakornok egy otthonos kis szerkesztőségben, elég jó lehetőségnek számít… Néhány szerkesztőségi kávéval, egy hónapos intenzív belpolitikai információáradattal a fejemben és egy jó kis tapasztalattal gazdagodtam.

P. S.: Végül már kifejezetten örültem, hogy a belpolitikával kellett foglalkoznom, mert itt, Budapesten, ha jártas vagy a politikában a sok zsidózás meg jobbikozás között, néhány sör után már egész kellemesen el tudok csevegni bárkivel az Orbán Viki meg az IMF kapcsolatáról vagy épp a Bajnai szövetségeseiről…

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012.12.19.

The following two tabs change content below.
Szőke Timea

Szőke Timea

A 21 évemmel gondoltam már magam sok mindennek. Voltam lila hajú moholi punk kislány, büszke kosztolányis Szabadkán, szerbiai (vagy szibériai?) csitri Amerikában, most meg egy kis egérlyukból cincogó vajdasági bölcsészlány vagyok Budapesten és mintha megint lilás lenne a hajam... Több-kevesebb sikerrel próbálgatom a szerencsém meg az élet kis játékait. Aztán meg majd lesz valami!
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!