Ünnepélyes bemutatkozás

„Költők, korok, forradalmak” – az újvidéki Magyar Tanszék elsőéveseinek előadásában

Az ünnepek manapság valamiféle átlényegülésen mennek keresztül, a forma és a látszólagos tartalom azonos marad, ám a szerep és a valódi jelentés megváltozik. Ilyennemű átlényegülés történt a tanszéki ünnepséggel is, a forradalmi emlékezés az évek során összeforrt az elsőévesek nyilvános bemutatkozójával. Fél évük volt, hogy megismerjék egymást és beleszokjanak az egyetemista életbe: most nyilvánosság elé kell állniuk, meg kell mutatniuk magukat a nagyközönség előtt.

tanszek3(1)A terem zsúfolásig tömve: tanárok, vendégek, egyetemisták. A műsor lényege az új generáció felmérése. Hatalmas a nyomás az elsősökön, mivel kevesen tartoznak a gyakorlott színpadra lépők sorába (s talán a bemutatkozás ezért nem fog teljes képet adni róluk). Bebizonyosodik az is, hogy a tanszékesek nem csupán szavalásra termettek (habár nem ártana ehhez is konyítaniuk legalább egy picit). Emlékszem, tavaly mi is szorongva várakoztunk a műsor előtt, olyan pletykákból született rémképekkel a szemünk előtt, hogy a negyedikesek hangosan röhögnek rajtunk. Ahogy mondani szokás, nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és mint kiderült, a tévhírrel csak fokozni próbálták félelmeinket. Nem született mindenki színpadra, tudja ezt a közönség is, és azt is tudja, a fellépés kötelező, mégis elvárjuk, hogy aki kiáll elénk, az teljesítsen.

tanszek6(1)A kezdés erős és az utolsó verseket is a legjobb szavalók kapják. Az összeállítás jól kidolgozott: kortárs versek jelennek meg a már megszokott programversek mellett; a régi versre válaszol az újonnan ráíródott; verscsoportok bontják részekre a műsort.

Magabiztos, nyugodt, de túlsúlyban mégis a remegő, néhol elcsukló hangok váltják egymást, és van, akinek a keze jobban remeg, mint a hangja. A feladatot teljesítették: begyakorolta mindenki a maga részét, mégis, valami hiányzik. Hosszú, nagyon hosszú, úgy érzem, sohase ér véget, de mindig, mire elkezdhetnék rendesen unatkozni, jön egy-két jobb szavalat. Nem szeretem a programverseket, mivel túlkoptatottnak tűnnek és sokkal nagyobb felkészültséget igényel az elmondásuk. Talpra magyar! Kétségbeesek. Itt nem lesz semmilyen forradalom, ülünk tovább és nézelődünk. Egy csepp vér sem folyik a színpadon, minden hang egyszínű, egybeolvad. Kell egy kis melankólia, nem azt mondom, de nekem csak ez nem elég.

Oláh Tamás, a gyakorlott színpadra lépők egyike

Oláh Tamás, a gyakorlott színpadra lépők egyike

El kell gondolkodnom. Mit vártam? Mi lett volna jó? Miért ültem be egyáltalán a műsorra? Valószínűleg tényleg csak az elsősök miatt. Végigmértem én is őket, meglepődve vettem tudomásul, hogy ennyien vannak, alig találkozok néhánnyal a folyosón.

Szollár Anna (balról) és Léphaft Ágnes – Ars poetica és Ars politica

Szollár Anna (balról) és Léphaft Ágnes – Ars poetica és Ars politica

Az ünnep meg közben elveszett. A történelem egyre távolabb, s az emlékezés egyre nehezebb. Ezek már nem a mi emlékeink. Csak a versek sejtetik, hogy forradalom. Egyenlőség, szabadság, testvériség! Mi már nem csinálunk forradalmat. Nem is gondolunk mélyebben bele, nem is érünk rá ilyesmire. Nem is tudjuk átélni, nem is akarjuk.

Hallgatom a verseket. Lassan kezdek beletörődni mindenbe, a székem kényelmes, a hőmérséklet kicsit magas, de még ezt is el tudom viselni. Aztán észreveszem, hogy már nem a konkrét forradalom szól a versekben. Halotti beszéd… Szeretem Márait, kicsit beleborzongok megint, mint amikor először hallottam a verset. Bartók Amerikában. Az idegenben élés furcsa húrokat pendít meg bennem. Mintha a székemmel időn és téren túl sodródnék. Aztán vége, ennyi volt. Minden fellépő feláll, meghajol, taps, kivonulunk a teremből. Kicsit szédülök, talán a melegtől, talán valami egészen mástól.

tanszek8(1)

Ez az ünnep-dolog még mindig kavarog bennem. Március 15-e vagy bemutatkozó? Úgy tűnik, mindegy, a lényeg, hogy az ember az év 365 napjából a naptárban pirossal jelölt napokon ünneplőbe öltözhessen, végigjárja a szertartásokat, majd megkönnyebbülve hazatérjen és kibogozza a csomót a nyakkendőjén. A jelentőségek csökkennek, a valóságok eltűnnek az ünnepek mögött, így aztán kérdésessé válik a jól ismert József Attila versrészlet is az igazi lélekről meg az ünneplő ruháról:

„Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan
őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az
ünnepekre.”

Megjelenés: 2010.03.15, www.kepesifi.com

Mikuska Judit

(Fotók: Ótos András)

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!