,,Fa vagyok, de néha folyó lennék”*

Beszélgetés a legtöbbet utazott magyar hátizsákossal

vandor 1Néhány hónapja eszembe jutott, hogy valahol olvastam egy magyar hátizsákosról, aki stoppal járja a világot. Kíváncsi voltam, vajon merre járhat mostanában. Kutatás közben a blogjába botlottam, ahol kiderült: a neve Csonka Gábor, a beceneve pedig Vándorboy. A fél életét utazással töltötte, immáron 22 éve van mozgásban a világ és önmaga megismerése felé. A low budget traveller elnevezéssel arra a nem mindennapi módszerre utal, amelynek segítségével már majdnem 150 országot sikerült bejárnia, érintve olyan helyszíneket is, mint például Szomáliföld, Csád, Szudán, Pápua Új-Guinea, Etiópia vagy Afganisztán. A stoppolás számára nem a spórolást, hanem a kalandot és a nyitottságot testesíti meg. Mostanában sokat van Magyarországon, ahol világjáró találkozót szervez. Nem is volt kérdés, hogy részt veszek-e a Járatlan utakon nevű fesztiválján a budapesti Müsziben, ahol több száz utazó gyűlt össze, hogy megosszák egymással az élményeiket. A nagy nyüzsgésben már éjfél is elmúlt, mire sikerült elcsípnünk a rendezvény szervezőjét, aki egyben a legtöbbet utazott magyar hátizsákos stoppos.

• Mit kaptál az utazástól?

– Felismerést, világ- és főleg önmegértést. Amikor a határainkat feszegetjük – és erre az utazás számos lehetőséget teremt –, olyan szélsőséges helyzetekben ismerjük meg magunkat, amelyek addig ismeretlenek voltak számunkra. Amikor már meghaladtad önmagadat, rájössz egy új aspektusodra, és egyszer csak azt veszed észre, hogy jé, hát ezt is tudod. Olyan dolgok ezek, amiket az élet tanít meg neked, nem lehet őket könyvből elsajátítani.

.

.

• Az utazásaid nagy részét stoppal tetted meg. Működőképes ez a módszer?

– A stoppolás egy önfenntartó módszer lehetne, viszont az emberekbe beleépítik a félelmet és emiatt nem veszik föl a stopposokat… Kérdés, hogy érdemes-e úgy élni, hogy még ennyi nyitottságunk sincs az ismeretlen felé. A stoppolás épp erről a nyitottságról szól, csak a legtöbb ember ezt elveszítette – leginkább a média hatása miatt –, ezek a tudati szennyeződések pedig a világ szépségét rombolják le. A stoppolás egyébként oda-vissza működik, ha a sofőrnek tudsz adni sztorikat és megnyitsz előtte egy új világot, elmeséled, hogy a te otthonodban hogyan gondolkodnak az emberek, ebből ő is táplálkozik. Sokan kérdezik tőlem, hogy lehet ezt csinálni. Erre a válaszom mindig az, hogy le kell mondani a megszokottá vált komfort- és higiéniaigényről, és a dolog már működik is. Viszont az emberek ragaszkodnak a saját kialakított világukhoz és nem mernek kilépni belőle. Az utazásoknak a kíváncsiság a titka, a gondolat, hogy gyerünk, próbáljuk ki, hátha nem is olyan rossz! De megszokták a kényelmet. Ha nincs elég pénzük, akkor nem mennek el nyaralni és panaszkodnak. Pedig mondhatnák azt is, hogy lássuk, mennyi pénzem van és ebből mit lehet kihozni. Például most nem szállodában fogunk lakni, hanem sátrazunk, vagy nem ülünk kocsiba, hanem megyünk busszal vagy stoppolunk. De nem teszik meg ezt a lépést.

* Michel Onfray: Az utazás elmélete – A földrajz poétikája
(részlet)

Úton lenni. 
Feszült csodálkozásban élni, 
és elhagyni útközben 
a régen cipelt terheket. 
Mindenhol utak kezdődnek, 
és mind végtelennek tűnik. 
Úgy olvasom a térképet, 
mintha regény lenne.
Magam mennék, 
örökös vitában magammal. 
Legurulnék a 66-os úton, 
megkerülném a Horn-fokot, 
végigjárnám az El Caminot, 
és átrobognék egy kontinenst 
a Transzszibériai vasúton.
Tudom, tudom… 
Végül is jól van így: fa vagyok. 
De néha folyó lennék.

.

.

• Mitől válhatunk nyitottá az effajta szemléletmód felé? 

– Ez a családi, illetve a társadalmi neveléstől is függ. Illetve, hogy tudsz-e tenni ez ellen, tudod-e érvényesíteni önmagadat. El tudod-e hinni, hogy valóban szeretnéd megismerni a világot. Nekem például nem elég az, hogy a híradóban azt látom, Afganisztánban milyen rosszak az emberek, kíváncsi vagyok rá, hogy valójában milyenek. Ha rádöbbensz, hogy nem az a valóság, amit a televízióban látsz, akkor meg fog benned erősödni ez a kritikus gondolkodás és megkérdőjelezel dolgokat. Nem fogadsz el mindent megrágva és rádköpve. Ám mindez sok harccal jár a társadalmi elvárásokkal szemben, és ez nagyon sok energiát vesz igénybe. Például ha írok egy utazós blogot, sokszor érnek támadások, pedig nem adtam rá okot. Ez lényegében az ő frusztráltságukból ered, nem feltétlenül rólam szól, de ha mindenki úgy látná a dolgokat, mint ők, akkor egy elég savanyú világ képe bontakozna ki. Én úgy döntöttem, hogy nem akarok napi nyolc órában frusztrálódni, mégis iszonyú sokat dolgozom, csak azt csinálom, amit szeretek.

• Azt látom, hogy akinek mindene megvan, az inkább nem kockáztat, közben pedig valamiért mégsem boldog. Azok nyílnak ki végül mégis és indulnak el, akiket valami kilök. Egy családi probléma vagy egy pofon az élettől. Keres valamit, nem tudja, hogy mit, csak azt érzi, mennie kell…

– Sokan kérdezik, hogy menekülésből utazom-e. Ezen néha el is gondolkodom, de mindig arra jutok, hogy nem. Hiszen én az itthoni viszonyokkal is meg tudnék küzdeni, csak más a kérdésfeltevés, más a problémakör. Tehát nem gondolom azt, hogy elmenekülök. A kíváncsiság viszont nagyon fontos, kérdéseim mindig voltak: hogyan működik a világ, ez miért így van, az miért úgy. Sok mindenre itthon nem tudok választ kapni, csak az út során tapasztalhatom meg. Ez egy tanulási folyamat, persze sok szép dolog is szembe jön közben, szép történelmi épületek, szép hegyek, de az csak plusz. Az utazás legfontosabb része a személyiségünk fejlődése.

.

.

Vándorboy: Mi is az utazás?

(részlet)

Élt és megélt világok, melynek részese és része voltam, lehettem,
Élni az emberek önzetlenségét ( – vel ),
Örülni a gyermekek őszinte nyíltságának, az idősek békés bölcsességének,
Szembesülni a váratlan fordulatokkal, melyből egy új világ szökken szárba,
Hagyni, lenni,
A pingvinek totyogása, a koala lassú nyugalma, a kenguru erszénye megtöltve,
Kicsinek érezni magam egy vulkán kráterében, a feltörő kéngázok folytatásában belépni az alvilág birodalmába,
Harmónia,
Lebegve egy vulkáni mocsárban átélni a végtelen mélységet alattam,
Egy hegytetőről gondolatban felrepülni a mennyországba és beszélgetni Istennel,
Az előttem kitörő vulkán mellett érezni a lét semmisségét, egy földrengés közben pedig a földanya erejét,
Élvezni az áldást, mely stoppolás közben egy mellettünk felbukkanó szeder vagy málnabokor képében jelenik meg,
Mikor a falu széli házból kijön a szegény idős néni mert meglátott a falu szélén stoppolni, hogy adjon a terméséből. Hogy megossza az örömét, hogy a természet megosztotta vele gyümölcsét

.

.

• Egy tanárom azt mondta, hogy nekünk, akik ilyen extrém módon utazunk, túl magasan van az ingerküszöbünk, nem tudunk megelégedni azzal, ami adott, ezért nem vagyunk képesek egy helyben maradni…

– Nem vagyunk megelégedve? Hiszen nagyon nehéz körülményeket vállalunk a kalandért és a történetekért. Jelenleg egy utazási irodának dolgozom, nemrég egy afrikai szafarira vittük el az embereket. Nekem ez egy kényelmes út volt, sőt, álomút. Volt járművünk, kiláttunk az ablakon, nem kellett nyomorogni, minden adott volt. Másoknak ez sokkal nehezebb, nem szoktak hozzá a meleghez és az ilyen körülményekhez, váratlan helyzetekhez. Rá kellett jönnöm, hogy aki kiszakad az otthoni kényelemből, annak ez egy komoly megpróbáltatás. Ami nekem alap, az nekik nem az.

• Te magad mondtad, hogy ez neked is egy tanulási folyamat volt…

– Korán kezdtem… 1971-ben születtem, nehéz életünk volt, így ez nekem nem volt egy nagy ugrás lefelé, a mai viszonyok között viszont az. Nem szálláson alszol, bárki megtámadhat, állandóan hangyák és szúnyogok vesznek körül. Ilyet nem lehet ma elvárni az emberektől, ezért is érdemes fiatalon kezdeni, amikor még rugalmasabbak és kompromisszumképesebbek vagyunk.

.

.

• A közeljövőre vonatkozóan milyen terveid vannak?

– A Balkán környékén utazok a télen, utána nekivágok a világnak. Kelet-Európa mindig is a szívem csücske volt, kíváncsi vagyok, mennyit változott. Huszonnégy éve jártam ott utoljára, már csak emlékfoszlányaim maradtak. Ezúttal kocsival megyünk, a barátnőmmel. Neki túl extrém lenne az, amit én csinálok.

• Ő mit gondol az utazásaidról?

– Eddig nem sokat utazott, nem az ő műfaja. Most kóstoltatom meg vele, hogy milyen az, amikor kikerülsz a mókuskerékből. A buddhizmus is valami ilyesmit tanít, rá kell ébredned, hogy egy mókuskerékben vagy, amíg ezt nem veszed észre, addig nem is gondolkodsz azon, hogy kikeveredj belőle. Ez az első lépés, meg kell ízlelnie, hogy milyen az utazás és abból az aspektusból is megnéznie a mindennapi életet.

.

.

• Tehát marad továbbra is az életedben az utazás?

– Amikor az embernek már családja van, mások lesznek a prioritások, ez visszaszorul. Ha nem is maradok egy helyben, de statikusabb leszek. Ezt is ki kell próbálni, ez is egy életforma, újabb kihívás. Úgy érzem, kicsit belefáradtam ebbe és más irányba indul el az életem. Az biztos, hogy lesz egy bázisom, ahova vissza tudok térni és mintát mutatni a fiatalabb generációnak egy alternatív létformára, világlátásra. Erről szólna a Járatlan utakon fesztivál, amit szerveztem. Meglepetésemre sokkal több érdeklődő jött el, mint amire számítottam, tehát lesz folytatása áprilisban.

• Gyerekkel is utazol majd?

– Ezt még nem tudom… Attól függ lesz-e elég energiám.

• Átadod a stafétabotot?

– Sokszor tartottam előadásokat, vetítéseket olyan találkozón, ahol a jelenlevők jegyzeteltek. Soha nem értettem, mi az, ami a történeteimből hasznos lehet számukra… Majd pár év múlva néhányan elkezdtek hasonlóan utazni, mint én és később elmondták, nagyon hasznos tanácsokat kaptak tőlem. Tehát úgy tűnik, akár már nyugdíjba is vonulhatok, hiszen lesz egy ifjabb generáció, aki továbbviszi ezt a gondolkodásmódot, aminek nagyon örülök.

Itt nézegetheted Vándorboy további képeit:

vandor-kazah-2

Éjfél után a helyszín már kihalt volt, mindenki belevetette magát az éjszakába, ami vasárnap lévén még Budapesten is nyugodt volt. Elgondolkodtam azon, vajon találkozok-e még ezekkel a mosolygós, kíváncsi vándorokkal… Hiszen egy ilyen közegben az ember soha nem lehet biztos benne, hogy a jövőben még újra látja a beszélgetőpartnerét. Csavargók ők, akik azért lettek utazókká, mert hajtja őket a tudat, hogy mindig van mit megismerni, van egy jobb világ, aminek részesei lehetünk.

Fotók: www.vandorboy.com

Szerzők: Dobroka Alexandra és Oláh Viktor

The following two tabs change content below.
Dobroka Alexandra

Dobroka Alexandra

Mindegy, hogy Portugáliából stoppolok Budapestre vagy barátaim történeteivel úszok térben és időben, a cél mindig adott: ellenállni a mozdulatlanságnak az új, az ismeretlen megismerése érdekében. Szabadkán nőttem fel, és még ha vajdasági gyökereim olykor szorosan fognak is, a sodródó ár könnyen magával ránt. 2013-ban fejeztem az újságírást Szegeden és jelenleg is az egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékén tanulok, immáron mesterképzésen. Témáim leginkább a kultúra, a művészetek és az emberi kapcsolatok irányába mutatnak, melyekre nagy hatással vannak utazásaim és természetesen az egyetemi tanulmányaim.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!