Útikalauz naivaknak

Alászállásom a chates perverzek világába

13 éves korunkban hatalmas dolog volt az éteren keresztül beszélgetni (de talán már fiatalabban elvették a virtuális szüzességünket). Ismeretlen emberekkel csevegtünk informatikaóra közben, titokban. Ma már nem tudom, az volt-e benne a klassz, hogy hülyét csináltunk a tanárból, vagy valóban a chat adta az örömet. Azóta jártam színházba, berúgtam, káromkodtam, hittem, tagadtam, beismertem, híztam, fogytam. Változtam.

arok2A nyáron egy napozás és két limonádé között az az ötlet pattant ki a fejemből, visszagondolva a 13 évesen folytatott, immáron primitívnek mondható beszélgetésekre: vajon most hol tart az éterbeli társalgás? Abban biztos voltam, hogy még létezik ilyen, de korántsem gondoltam, hogy több ezer ember van rászorulva erre (ennyien folyamatosan online vannak a legismertebb magyar chatoldalon, amelyen magam is kutakodtam). Vagy ez nem jó szó? Lehet, hogy ez nem rászorulás, lehet, hogy élvezik, örömüket lelik benne, mint ahogyan mi is közel 10 évvel ezelőtt? Ám legyen, időm van, pénzembe nem kerül, és még jól is elsülhet. Regisztráltam. Egy frappáns nickname, nőies, titokzatos, mégis sokatmondó. Neeem, kedves olvasó, nem fogom elárulni, hogy mi, mert még kiderül, hogy beszélgettünk, és akkor majd fogod a fejed, hogy mik derültek ki Rólad! Határozottan indultam neki a kutatásnak. Két hetet tűztem ki magam elé, ez idő alatt mindennap minimum egy órát akartam ezzel foglalkozni.

És első nap ez durván megsokszorozódott, mert hajnali 4-ig pattogtam a billentyűzeten, kávé nélkül, tehát felkeltette az érdeklődésemet. Másnap folytattam, szintén sok időt töltöttem el a virtuális ismerkedés fortélyával. Igazi nevemet csak egy alkalommal árultam el, de erről később. Szóval teljesen anonim, a valóságot inkább csak körbeírtam, de nem vallottam be. Két hétig az voltam, aki csak akartam lenni! Szabad voltam. Nem érintett meg a másik, nem kellett hallanom a beszédhibáját, vagy látnom a zsíros haját, éreznem a parfümjét. Azt írtam, amit akartam, nem mondta senki, hogy „nono, ezt ne írd le, mert ez csúnya, sérti a másik önérzetét”. Szabad voltam. Te tudod, mit jelent ez? Ennyit.

15–20 közöttiek

Az ismerkedés több formáját megismerhettem, mégis leginkább az elkorcsosult vulgáris nyelvjárás (ez már nyelvjárás lett?!) és a

arok3szexualitás fordult elő. Mindez pedig a 15–20, 20-on túl, 30-on túl elnevezésű szobákban történt. Ugyebár, ez a korosztályokat jelöli. Soha nem kételkedtem abban, hogy vannak kivételek, ezt még most is tartom, de: a 15–20 nevű szoba volt az, ahol bárki, ismétlem, bárki, aki beszélgetést kezdeményezett velem, még csak a köszönést is ritkán engedte meg magának, azonnal a lényegre tért. Hadd idézzek és kérjek elnézést az illető nevében, neki úgysem jutna eszébe: „szia, lenne kedved meghallgatni telón ahogy kiverem? 18 cm, borotvált” – vajon mennyire kell ostobának lenni ahhoz, hogy felfogja, a telefonon keresztül nem látom a borotvált, igen méretes nemi szervét, vagy egy másik, szintén ebből a bandából: Melegvizes konyharuhával segítem a vérkeringésemet a faszomon, aztán nyújtom”. Ez még a szelídebb, diszkrétebb üzenetek közé tartozott, és végtelen sorry, de ez van! Nem is tudok tovább idézgetni, kavarog a gyomrom. Kérdezlek titeket, akik kivételek vagytok, miért nem teszünk ez ellen valamit? És kérdezlek titeket, akik nem vagytok kivételek, mire jó ez? Csak még egyszer, hogy fájjon azoknak, akik kivételek: nem chateltem közületek egyetleneggyel sem! Nem kivételek: döfnék még egyet rajtatok, de döfködni inkább ti akartatok elölről, hátulról, még úgy is, amit nem is ismerek, ohh. Ebből a korosztályból épp kinőttem, de mivel hiszek az értékekben, amik ebben a korban is igen befolyásolhatóak, hát megvizsgáltam, találok-e ilyesmit. És tessék, az értékeknek még csak a közelébe sem értek azok, akikkel megpróbáltam beszélgetni. Nem ment. A „Szia, van camed?” után elhalt a beszélgetés.

30-on túliak

A 30-on túliak is szexuálisan túlhevültek, de már találni lehet köztük mondjuk kedves zenetanárt vagy targoncásfiút. No persze friss házast is, aki közös vacsira invitált magához és kedves feleségéhez a családi fészekbe… De köztük voltak a csalódottak és az örök romantikusok díszpintyei is, akik Celine Diont hallgatnak, és bort isznak az ágyban pamutpizsiben. A nagyutazó kispolgárok, a hencegők, de szeretni valóak. Akik 10 évet letagadtak, és akik azonnal kocsiba ültek volna, hogy találkozzanak egy „egzotikus” szerbiai magyarral. 30-on túl Szerbia már egzotikus? Akkor egy kicsit várom ezt az időszakot. Ott voltak köztük a pénzesek és akik emiatt szenvednek, azok, akik oda visznek, ahova csak akarom, és akik fizetnek, hogy hátulról belém hatoljanak. Akikkel a feleségük nem szeretkezik, akiknek beteges vágyaik vannak, akik bármit megtennének néhány kedves szóért, a magányosak és szánni valóak, akiknek zátonyra futott az életük fiatalon, és akik nagy álmokat kergetnek. Akik csalódtak, és többé nem bíznak. arok1Azok, akik kedvesen cseverésznek órákig, mire rátérnek a szex dologra, akik köntörfalazás nélkül „ki akarták nyalni a pinám”, és azok, akik tetszenek, de nem találkoztam velük a virtuÁl világban. A 40-en túliak ugyanilyenek, csak közéjük kell venni az örök agglegényt és a csalódott, frissen elvált üzletembert.

20-on túliak

 Aztán itt vannak a 20-on túliak. Na ide veletek – gondoltam, ez már fincsi lesz. Itt már vannak egyetemisták, intelligensek és kevésbé, művészek meg fizikusok, viccesek és komolyak. Naiv optimizmusommal álltam hozzájuk. És tessék: szia van kedved szerepjátékozni?”, áll a faszom, msn?”, izgulok ha nézik ahogy masztizok”,szia, van képed esetleg? szivesen kielégíteném magamat. Bocsánat ha megbántottalak volna ezzel vagy ha már beszéltünk”. Na, ennyi elég is az elrettentő példákból. Ez most komoly? Ennyi? Ennyi jutott? Megfogadtam, hogy én nem kattintok senkire, nem is volt rá szükség, mert folyamatosan rám írt valaki, de a két hét alatt négy értelmes beszélgetést folytattam anélkül, hogy a nemi szervek előkerültek volna. Ez azért nem egy jó arány, valljuk be. És legszívesebben abbahagytam volna az egészet a 6. napon, de végig akartam csinálni. A nővérem szerint ebben az elkorcsosult szexőrületben csak az a jó, hogy nem lesz belőle gyerek. Ez igaz, félek, a gyerekek is ilyenek lennének…

De nem szabad így viselkednem, ők is emberek, és lehet, hogy tényleg ez a jó nekik… A jóhoz pedig joguk van. És lehet, hogy azért csinálják chaten, mert itt azok lesznek, akik akarnak, itt lehetnek perverzek a szendék, sármosak a kevésbé kapósak, belevalóak a könyvmolyok, romantikusak az érzéketlenek. Olyan beszélgető lehet, aki „kint” nem. Maguk mögött hagyhatják mindazt, ami fáj, és beleléphetnek a másik életükbe. A felhasználói nevüket olyanná alakítják, ami vagy tükrözi az igazságot, vagy nem, és egyébként a chat önmagában egy nagy vagy-vagy. Vagy jót beszélgetsz, vagy nem, vagy az igazat mondja, vagy nem… Persze van valami izgalom abban, hogy nem látod a másikat, hogy olyannak képzeled el, amilyennek akarod, van ebben valami sanyarú idill, itt a békát is herceggé csókolhatod. Minden a képzelet szüleménye, miközben füledbe cseng a billentyűzet zaja. Itt nem fáj a visszautasítás, mert nem is igazán az, ami a való életben. Itt csak képeket utasítasz vissza, és a Te képedet utasítják vissza, nem pedig az énedet. Itt beszélgethetsz anélkül, hogy azonnal kiderüljön, hogy mennyire is csonka valakinek a lelke.

Lassabb ismerkedés, későbbi csalódás. Egy találkozóhely ez, és egy kifejező eszköz, ahol az idő átalakul velünk együtt.

Találkozás B.-vel

 Amikor már kezdtem elveszíteni a hitemet a fiatalokban, írt valaki, akit a továbbiakban B.-nek nevezek. Szóval írt nekem B. Gyorsan kiderült, hogy Ausztráliában, Sydneyben él kb. 10 éve. Húú, ez már nem semmi, persze hogy felkeltette az érdeklődésemet. Órákon át beszélgettünk zenéről, irodalomról, magunkról, úgy beszélgettem, ahogyan a két hét alatt ritkán tudtam. Az időeltolódás miatt csak meghatározott napszakokban tudtunk chatelni, vagy ő volt fáradt, vagy én, de fel sem tűnt. Másnap, harmadnap is csevegtünk, aztán áttelepültünk a jól ismert közösségi portálra (nem reklámozom), folyattuk a napokat faló társalgást, míg el nem jött hazalátogatásának ideje… Olyanba mentem bele, amibe soha nem gondoltam volna, hogy belemegyek. Kicsi, szánalmas, kiszámítható, szürke életemet felráztam. Megbeszéltünk egy találkát Szegeden, ő is jött, én is mentem. Néhány órás csodás út után drága sinónk és én berobogtunk. B. már útközben hívott, hogy egyszerre fogunk megérkezni. Szuper, akkor majd ő felismer engem, nem nekem kell keresgetnem. Keresgetésről szó sem volt. Ő már várt. Lábremegés, ismerkedés. „Most mi lesz” érzés. Rögtön taxi, ami már várt ránk, a legpuccosabb kávézó. Jegeskávé, koktél (miért kell jegeskávét innom, ha nem szeretem?). És miért kell ez a kreált jó modor? Séta a Tisza partján, estébe nyúló beszélgetés. Itt már kezdett kattogni az agyam, hogy mi lesz velem… Nincs az Ezüstvillám, éjjel nem megy, és nálam csak egy pulcsi van, meg a Tata pálinkája, mert megígértem, hogy viszek valami vajdaságit. Itt már kicsit túlzásnak éreztem a figyelmességét, a közeledését, az ajándékokat, Párizsból szív alakú (szív alakúúúú?!) desszert, Sidneyből kenguruból készült pénztárca (szegény állat!)… Kinek flancolsz, faszikám? Nekem nem kell, én egy egyszerű vajdasági lány vagyok, tornacipőben, aki hazai csokit eszik, és nyaranta dolgozik, és a családján meg a barátain kívül nincs más vagyona. Ennyi vagyok. És mindezt akkor láttam be, ott, egy nagyképű ausztrál-magyar kellett hozzá, hogy belássam, mi mindenem van, és hogy én ezt az életet tartottam szürkének? Ezt, amiben család és barátok vannak? Ennél több nem kell, nem, Kedves Olvasó, 21 évesen nem. Egy kis séta után visszakeveredtünk oda, ahol már egyszer jártunk, csodálkozva is kérdeztem, hogy mit keresünk itt. De válasz helyett egy eszméletlenül csillogó hotelben csoszogtam fel a lépcsőn… Folytassam? Akarod tudni, mi történt? Kattant a szoba ajtaján a zár, mielőtt még leesett volna, hogy én belül vagyok, nem pedig az ajtón túl. Faragott szekrény, amiben a bőröndje van??? Mi van??? Lassan összeállt a kép, nem egyszerre érkeztünk, mert ő már addigra szobát is foglalt, mire én bezötyögtem. Én és a jóhiszeműségem karöltve. További ajándékok, a Viagra az éjjeli szekrényen. OLYMPUS DIGITAL CAMERASikoltottam belülről, hogy ez tényleg velem történik? És ez tényleg ő? De hogyan? Nem ilyen volt…? Most mi lesz…? Nem tudom, éjjel miért nem szöktem el… Másnap kora délután járgányra szálltam, és végre biztonságban éreztem magam.

A sors iróniája, hogy öt nappal később Pestre mentem kiruccanni, és ő ezt tudta. Találkoztunk, bár akkor már úgy intéztem, hogy még véletlenül se legyek kiszolgáltatott helyzetben. Nem zártam be az ajtót mögöttünk, pár szó és noszogatás után kizavartam a lakásból és az életemből is. Örökre. Nem akarok az ismerkedés virtuális módja ellen szólni, de mindenkit, fiút, lányt (őket főleg), férfit és nőt figyelmeztetek, hogy óvatos legyen, mert a való életben is csalódunk, sokszor. Ne legyünk elégedetlenek azzal, amink van, ne legyünk mohók, és ne hajszoljuk feltétlenül az ismeretlent. Mert fáj.

A chat lehetőségeket ad, de ezt okosan kell kihasználni, talán azért fordulunk e felé a világ felé, mert valamit hiányolunk az életünkből, én is hiányoltam valamit. A kalandot. Bár megkaptam, mégis inkább elfeledném, de nem tenném nem megtörténtté, hiszen tanultam is belőle. Jobban becsülöm, amim van, és hálás vagyok, hogy nem történt velem semmi, ami történhetett volna a találkozás ideje alatt.

Ez az alvilág, ahol nemi szervekkel üzérkednek a lakosok. Köszönöm, nem kérek.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.11.30.

The following two tabs change content below.
Rózsa Szabina

Rózsa Szabina

1990-ben születtem Topolyán. Gyermekkoromat a versek vették körül majd a színház világa kezdett csalogatni. Középiskolai tanulmányaimat 2009-ben fejeztem a topolyai gimnáziumban, miközben a szabadkai Színitanodában tanultam, játszottam. Innen indultam el... felfedezni, megcáfolni, változtatni, újraváltozni és újjá változni. Nekifutottam a színművészet akadémiájának, ahonnan aztán az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakára pottyantam, onnan pedig a bájos Andalúz olíva hegyek közé sodródtam, s jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán vagyok spanyol-olasz szakos hallgató. És még ez is változhat.