Bertolucci szerint filmzabáló az az ember, aki azért ül közel a vászonhoz, hogy elsőként vetüljön rá a visszaverődő fénysugár, s ne csak az „elhasználtak” jussanak neki a hátsó sorban – tudjuk meg Álmodozók című művéből. Igen, ez már fanatizmus a javából, s bár ettől még azért távol állok, bizonyos szintű mozimánia már eluralkodott rajtam. Egyszerűen bizonyos időközönként muszáj felkerekednem, hogy széles vászon előtt, másokkal egy levegőt szívva a félhomályban hangosan nevessek vagy szipogjak.
Latyakos, ramaty idő volt, amikor barátnőmet elrángattam erre az izraeli filmre. Illetve hát indulásunkkor még magyar volt, Zomborácz Virág Utóélete. Csakhogy moziban ritkán tapasztalt élményben lett részünk: a jegyek mind egy szálig elkeltek. Sebaj! Van itt egy jó kis izraeli művészfilm, címe: Válólevél, az is pont most kezdődik, 5 perc múlva – próbál meggyőzni a dörzsölt jegyárus. Bár alapvetően híve vagyok az efféle ínyencségnek, némi habozás vesz rajtam erőt, ám végül a mögöttem álló kalapos hölgy – akiben felismertem a neves filmesztétát – biztatására mi is jegyet váltottunk a filmre.
Művészfilmhez híven szokatlanul indul, a rendező testvérpár (Shlomi Elkabetz és a női főszerepet alakító Ronit Elkabetz) nem mutatja be nekünk a helyszínt, sokáig csak egy férfit (Simon Abkaria) látunk, akiről sejteni véljük, hogy bírósági tárgyalóteremben ül, és akinek hosszasan nézzük rezzenéstelen arcát, ahogy a szapora mondatokat hallgatja. Már ekkor érzem, hogy az „igénybe vevős” film nem fog kimoccanni ebből a fullasztóan zárt térből. Az elkövetkezendő két órában. Félve fürkészem barátnőm arcát, akinek ez szemlátomást még nem esett le.
Komótosan rajzolódik ki előttünk a cselekmény, a szenvedésekkel teli válás, illetve elszánt válási szándék története. A természetességében és 50 évesen is gyönyörű asszony, Viviane Ansallem (Ronit Elkabetz) megelégelte az életet rideg férje oldalán, és a rabbinikus bírósághoz fordult, hogy feloldhassa frigyüket. Nőként óriási ellenállásba ütközik, Izraelben ugyanis a férj teljes beleegyezése szükséges a házasság felbontásához, így az isteni szerepben tetszeleghet, és aki jelen esetben makacs hallgatását leginkább csak egy-egy nemmel töri meg. Az objektívnek még véletlenül sem nevezhető rabbik sem könnyítik meg Viviane dolgát. Olyannyira, hogy az évekig elhúzódó per egyik kritikus pillanatában a bíró le is mond tisztségéről, hogy a helyébe kerülő ítélethozóval az egész kálvária elölről induljon.
A film verbalitásával, rendkívül mély jellemábrázolásával, arcrándulásaival, sandításaival, „félrecsúszott nyakkendővel” mesél. Úgy tárulnak fel előttünk érzékletesen az izraeli társadalom rétegei, hogy szó szerint semmit sem mutat meg belőle. A tárgyalásra behívott tanúk ellentmondóan, sajátszempontúan és elbeszéléseikbe önnön sorsukat is beleszőve a valóság egy-egy szeletét emelik ki. Jobban hozzájárulnak képzelőerőnk meglódításához, mint a per előmeneteléhez. Nem látjuk a válni készülő házaspár boldogabb napjait sem mozgalmas flashbackekben, gyermekeik körében, természetes családi közegben, ahogy a zord férjről sem derül ki, hogyan viselkedik otthona megszokott melegében. Minden igaz lehet – a férfi ennyire szeret vagy ennyire elvetemült –, ahogy mindennek az ellenkezője is. A film az asszonnyal rokonszenvez, ahogy a moziban ülve mi is, mégsem billen ki a mérleg a patriarchális, nőelnyomó társadalom sematikus ábrázolása felé. Annál sokkal árnyaltabban mutatja be az izraeli realitást, hátborzongatóan hitelesen, (ön)iróniával és finom humorral.
Szinte irodalmi, regényszerű az, ahogyan a Válólevél fantáziánkra bízza, mi lehet a háttérben. Olyan, mint egy szépen megrajzolt, üres kifestőkönyv határozott kontúrokkal. Az, hogy főleg hideg vagy meleg színeket használunk hozzá, erősen rányomjuk a ceruzát vagy leheletvékonyan satírozunk, esetleg túlfutunk a vonalon – már rajtunk áll.
A filmet tavaly Cannes-ban a Rendezők Kéthetén is bemutatták, Torontóban a Nemzetközi Filmfesztiválon, idén januárban pedig jelölték a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Golden Globe-on.
Szegeden péntek délután öttől nézhetitek meg a Grand Caféban, Budapesten szombaton és vasárnap negyed háromtól a Cirko-Gejzírben!
Olvasd el egy szándékosan megnézett, Hajdu Szabolcs Délibáb című új filmjéről írott véleményt!
Csillik Blanka
Legutóbbi írásai: Csillik Blanka (összes)
- Boban Marković: „Furcsa népség vagyunk: mindenkinek jó a hallása, és szépen énekelünk” - 2017-07-03
- Szeretnek itt a magyarországi művész haverok, mert más az idő folyása - 2017-06-26
- Matrózokkal csókolózó csajoktól volt hangos a hajó - 2017-06-16
- Visszatérés az éltető őrülethez - 2016-10-12
- „Neked volt egy normális szakmád, erre most felcsapsz kezdő írónak?” - 2016-07-19
Srb
Eng