Vita a demokráciáról

Van-e más választásunk?

A szerbiai szavazások két fordulója közé érve már az ország szinte összes sajtóorgánuma kinyilvánította nyíltan vagy burkoltan, hogy szerinte melyik párt az üdvözítő. Mi ehelyett az alapokhoz nyúlunk vissza, két szerzőnk, a politológia szakos (Mátyus Ákos) és a „rendszerkritikus” (Losonc Csongor) a parlamentáris demokrácia létjogosultságáról vitázik. 

kotel

A 2012-es esztendő sok tekintetben meghatározó jelentőségű a határon túli magyar közösségek számára. Egyfelől ekkor látnak napvilágot részleteiben az előző év népszámlálásainak adatai, melyek helyzetképet adnak számunkról és társadalmi struktúránkról, másfelől választásokra kerül sor a négy legtöbb magyarok által lakott területen: Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és nálunk, Szerbiában.

Ilyenkor akarva, akaratlanul is beférkőzik privát szféránkba, tudatunkba a többség által gyűlölt politika. Szorgos aktivisták látják el postaládáinkat propagandaanyaggal, az utcára kilépve mosolygós politikusok tekintenek ránk vissza, a reklámokról és egyéb fogásokról pedig már ne is beszéljünk.

Ekkor esnek csak igazán egymásnak a pártok és politikusaik, nem ok nélkül ekkor borul ki a legtöbb „csontváz” a szekrényből, és nap mint nap korrupciós, sikkasztási és egyéb ügyekkel szembesülünk a médiában. Jót maximum csak saját magukról és pártfogoltjaikról mondanak a honatyák, aminek így nyilván semmi hitele, főleg hogy minden más szereplő az ellenkezőjét állítja róluk. Nem nehéz tehát arra a következtetésre jutni, hogy a politikus LOP, CSAL, és HAZUDIK.

Bár az iménti állítás nem teljesen megalapozatlan, mégis árnyalnunk kell némileg a képet, mielőtt a többség az első fára fellógatná a tárgyalt közösség tagjait. Maga a politika mint az emberi viszonyok sajátos jelensége már legalább öt-hatezer éve része az emberiség történetének. Ezen viszonyok és tevékenységek önállósulása, valamint fokozott intézményesülése és koncentrálódása a polgári forradalmaknak köszönhető. Innen azonban még hosszú, rögös út vezetett a DEMOKRÁCIÁIG és az általános, egyenlő, titkos választásokig. Számtalan anomáliával küzdenek a demokratikus rendszerek, ám egyelőre nincs tőlük jobb alternatíva. Az elmúlt bő két évszázadban rengeteg vér folyt azokért a jogokért, amelyek gyakorlásáról ma minden második ember önként lemond. Régen a király egyszemélyű döntéshozatala kiküszöbölte a demokráciával járó megosztottságot, ha pedig ennek ellenére is akadt vitás kérdés, azt egy-kettő megoldották fegyverrel. Döntések ugyanúgy akkor is születtek, csak szenvedő alanyainak nem volt beleszólásuk meghozatalába. Ma a politikusok szócsatározása és érdekrivalizálása – akármennyire visszatetsző is – kulturált levezetését jeleni a feszültségeknek, ahelyett, hogy több ezer jobbágy karddal és kaszával egymásnak rontana.

ifi15-kep2Igaz, kizárólag a periodikusan megrendezésre kerülő választásokon és a fehér holló számba menő népszavazások alakalmával van lehetőségünk elmondani véleményünket, befolyásolni valamilyen módon azon szabályokat, amelyekhez igazítani kényszerülünk életünket. Viszont semmivel sem ér kevesebbet a mi szavazatunk, mint egy vezérigazgatóé vagy magáé a miniszterelnöké. A lehetőség adott a minket képviselő és helyettünk döntést hozó képviselők számonkérésére, azonban a társadalom jelentős része érdektelen a kérdés iránt, vagy nem kíván döntést hozni. Ezzel önmaga felett tör pálcát, hiszen hagyja, hogy mások döntsenek helyette saját sorsának alakulásáról.

Nem különböztethetünk meg feketén-fehéren jó és rossz alternatívát, mindenkinek magának kell kiválasztania azt, amely valóban az ő érdekeihez áll legközelebb. Aki nem él a választás lehetőségével, annak nincs joga bírálni sem a politikát vagy a számára kedvezőtlen döntéseket. A pártok különböző érdekeket, elveket képviselő emberek csoportjai, akik a hatalom birtoklásáért, az irányítás jogáért versengenek szabályozott körülmények között. Az egykor politizált, stabil egzisztenciával rendelkező történelmi elittel szemben mára jelentősen meggyarapodott azok száma, akik nem őszinte szándékkal állnak a köz ügyeinek rendezéséhez. Sajnos minden csoportosulásban található több-kevesebb ilyen személy, ám sokatmondó, ha a pártvezetőknek írnak legtöbbet a rovására. A politikai közegben valóban rendkívül sokan tesznek szert nagy vagyonra, azonban ez túlnyomórészt nem a közpénzek eltulajdonításából származik. Egyrészt a fizetések is versenyképesnek bizonyulnak, másrészt a politikai kapcsolatokat viszonylag könnyű gazdasági haszonra váltani.

Akármennyire erkölcstelen is a politika világa, fel kell ismernünk, hogy ez az egyetlen út érdekeink érvényesítésére, melyet a civil szféra csupán kiegészíteni képes tevékenységével.

Választani kötelességünk, saját és közösségünk jövőjéről szavazunk akkor, amikor döntünk, mely párt vagy pártok elképzelései szolgálják legjobban az érdekeinket.

Mátyus Ákos

Elméletileg ugye a pártok és politikusok a közösség túlnyomó részétől kapott bizalmat és feladatot veszik magukra. Nem kitüntetést, hanem terhet. Milliók megélhetéséért, életszínvonalának emelkedéséért és gyarapodásáért kell vállalni az apostoli feladatot…Nem kitüntetést kapnak, hanem alázatos kihívásokat. Eredetileg senki sem a fizetésért vagy a megbecsülésért lesz politikus, hanem a közösségért érzett mély alázatáért… Vagy mégsem?!

arok2Ideje lenne megkérdőjelezzük: Mi választottuk a demokráciát, politikusainkat, államformánkat, országunkat, lehetőségeinket, szabályainkat? Valóban mi döntjük el, hogyan történjenek a dolgok körülöttünk? Számít a véleményünk bármit is?

Évszázadokig zokogott Európa a feudális államberendezés és királyi dinasztiák olykor rémuralma alatt. S jött a felvilágosodás, a ráció, az ész és erény, hogy felszabadítson minket. Mégis – eltekintve néhány mintaállamtól – változott valami? Valóban a mi érdekeinket képviselik a demokrácia hazug leplébe öltözött, semmihez sem értő, öltönyös, gerinctelen színészek, akik a reklámtáblák és kampánybeszédek mögül uralják az életünket? Segítenek bárkin is a színek és jelmondatok kavalkádjába bújt pártok, üres, túltáplált, diplomatikus szónoki szövegei és hazug, kéjenc, öntelt önértékelései?

Te, mint egy a 10 millió közül, számítasz bármit is az államnak? Figyelembe veszik az akaratod, vagy csak a szavazatod?

Egy színjáték az egész. Ha valaki nyilvánosabban csal és lop, mint a többiek, akkor sincs veszve semmi. Az átláthatatlan pártrendszerekben úgyis lesz, aki meg tudja magyarázni.

Tényleg úgy néznek ki ezek az emberek, akik a nap 24 órájában értünk dolgoznak? Pártzászlótól függetlenül az ország és a lakosok jólétét akarják?

10 millió ember tartja el a 350 ezer semmirekellő, tudatlan bürokratát, hogy cserébe a közösség érdekei érvényesülhessenek. És mit kapunk érte?

Azt, hogy a rendőrök vadásznak ránk a közutakon, hogy féléves fizetésünket elkérjék a legújabb büntető törvények értelmében, bármi banális apróságért is. Igen!!! Ez is minket szolgál, s ez a mi érdekünk is. A mi választott embereink helyettünk is tudják, hogy mi a jó nekünk. Az csak is az én érdekeimet szolgálja, hogy 5000 dinárt kell fizetnem azért, mert véletlenül nincs nálam a személyi igazolványom. Ez csak a hasznunkra válik, és értünk találták ki, nem igaz? Érezzem fantasztikusan magam a bőrömben, és legyek boldog, mert életem legszebb éveiben útiköltségért és bagóért dolgozhatok napi 10 órát. „Másnak még munkája sincs…” – mondják erre. Ez az, ami nemcsak vigasztal, hanem ösztönöz és motivál is. Így már sokkal könnyebb gürcölni a semmiért. Boldognak mondhatom magam, mert azok az emberek, akikben megbíztam annyira, hogy az adóm (fél fizetésem) elköltését rájuk bíztam, hátbavágnak újabb és újabb megszorításokkal. Ebből csak nekem származik hasznom, ha a megélhetésemhez sem elegendő fizetésemet értelmetlen közterhekre kell költenem.

Boldog vagyok, hogy a kiválasztottaink belátták azt, hogy bizalom nélkül nincs boldog együttélés. Ezért meg is szavazták gyorsan, hogy egyhavi fizetésem értékét ellophatja bárki, még csak fel sem jelenthetem a tettest. Itt is látszik, mennyire minket szolgálnak a törvényeik és szabályaik, mert életre nevelnek. A törvény megmutatja a helyes utat: inkább lopj, mint dolgozz. Igen. Ők az én embereim. Azon szerencsések egyike vagyok, akiket Európa második legjobb termőföldjére szült az anyám. Jólesik, hogy a verítékes munkám gyümölcsét megoszthatom, sőt, teljesen odaadhatom a déli semmittevő testvéreinknek, elvégre nekik is valamiből meg kell élniük. Inkább én nélkülözök, mint ők szenvedjenek. Jobb nekem máról holnapra élnem, mert boldogít a tudat, hogy eltarthatom a hegylakókat is.

arok2 (1)

Lassan kezdem belátni, hogy rosszul fogom fel a dolgokat. Elvégre nincs is itt semmi probléma. Választhatok a rossz, a még rosszabb és a legrosszabb közül. Lehetőséget adnak rá. Az adóm a lehető legfontosabb dolgokra költik: a mindenki számára csak hasznot hozó kampányokra.

Lehet, valóban rosszul értelmezem a dolgokat. Az is lehet, hogy csak bennem van a hiba. Elvégre minden a legnagyobb rendben, még mindig jobban élünk, mint Etiópiában. S biztos vagyok benne, hogy ezt is csak a politikusainknak köszönhetem.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012.május.16.

Losonc Csongor

The following two tabs change content below.
Mátyus Ákos

Mátyus Ákos

1990. szeptember 12-én születtem, Zomborban. Egy kis szórvány magyar faluban, Nemesmilitcsen nőttem fel szüleimmel és bátyámmal. Ott jártam ki az általános iskolát, majd a szabadkai Politechnikai Iskolában végeztem középfokú tanulmányaim. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Karának politológia képzésére esett a választásom. Igyekeztem az általános tanulmányi követelményeken túlmenően elmélyedni egy-egy adott témakörben. Ennek során a kisebbségpolitika és a nemzetpolitika vált fő kutatási területemmé. Az alapképzés sikeres lezárása után szükségét érzetem politikatudományi szemléletmódom és ismereteim bővítésének, így a Gazdaságtudományi Kar keretében folytattam mesterfokú tanulmányaim. Az Árok-programmal a Vajdasági Szabadegyetemen kerültem kapcsolatba 2010-ben. Érdeklődéssel figyeltem munkájuk, majd a szakterületemhez kapcsolódó témákban biztatásukra magam is írni kezdtem.
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!