Mínusz pár száz kilométer sokat enyhítene a honvágyon

Ismerkedjünk külföldön élő zentaiakkal (II.)

Portrésorozattal hangolódunk a város elvándoroltjai számára megálmodott I love Zenta fesztiválra (augusztus 14-15., Tisza-part, Oaza előtti tér). A gazdag programkínálat részei lesznek a Press Szó beszélgetős estjei is, ahol az elvándoroltak és az otthon maradottak közötti kapcsolat serkentésére fókuszálunk. Addig is kövessétek portréinkat, amelyekben külföldön élő zentaiakkal ismerkedhettek meg.

Sokan lesznek jövő héten? – kérdezi Igor vágyakozással a hangjában Skype-beszélgetésünk elején. Szívesen részt venne az I love Zenta fesztiválon, de sajnos nem teheti meg, hogy csak úgy „hazaugrál“ az 1000 kilométerre lévő Lipcséből. Turković Igor közel tíz éve, 2006 óta él Németországban, ahova eredetileg dolgozni ment ki a jobb élet reményében, aztán mégis a doktorálás mellett döntött.

11245509_648217128613624_8434064073962918474_n

Igor párjával, Fazekas Helgával és kislányukkal, Tinával

– Kémia-biológia szakos tanárként próbáltam meg elhelyezkedni, de az egyik vajdasági pingpongozó haverom, aki molekuláris biológus, megkérdezte, hogy miért nem doktorizok inkább. Nem volt egyszerű, mert hiányzott a gyakorlat, meg pár vizsga is hátra volt még Újvidéken. Több helyre is beadtam a jelentkezésemet és végül a lipcsei Alzheimer-központban kezdtem meg a PhD tanulmányaimat.

NÉMETORSZÁGBAN TÖBB AZ ALZHEIMER-KÓROS, MINT SZERBIÁBAN

Úgy tudom, olyan területtel foglalkozol az agykutatáson belül, amely még viszonylag felderítetlen.

– Így van, az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható fehérjéket nem kódoló RNS-molekulákkal 25 évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni, ami a tudományban újszerűnek számít. Nagyon keveset lehet tudni róla, mert az RNS-molekulák 80-90%-a ilyen, és olyan sok van belőlük, hogy még nevük sincs, csak számozva vannak.

Örökletes betegségről van szó?

– Jelentek meg tanulmányok a témában, de ezek még nem elég meggyőzőek, így nem állíthatjuk teljes bizonyossággal. Itt Németországban már nagyon korán, akár 20 éves korban kimutatható, azt tehát meg tudjuk állapítani, hogy mi váltja ki a betegséget, kialakulását azonban nehéz megakadályozni. Az Alzheimer-kór egyébként inkább a nőknél gyakori, a férfiaknál a Parkinson-kór szokott jelentkezni. Mindkettő neurodegeneratív betegség. Ha a lakosság százalékarányát nézzük, Németországban sokkal több az alzheimeres, mint Szerbiában. Ennek lehetnek genetikai okai vagy az, hogy a Balkánon sok ember nem éri meg a nagyon magas kort, hiszen a kórt az öregek betegségének is nevezik.

Hogyan lehet küzdeni ellene?

– Lassíthatjuk a folyamatot, de megállítani nem lehet. A tudomány még nem tart ott, hogy tudnánk, mivel szabhatunk gátat a sejtelhalásnak, amely később már nem állítható vissza. Előreláthatóan Németországban 2030-ra a mostani duplájára fog nőni a betegségben szenvedők száma.

11698532_1029809787030771_1340786064071019742_n

A vajdasági fiúk és a bajai halászlé

LIPCSEI MAGYAROK – VIRTUÁLIS CSOPORT

Hogy érzed magad Németországban?

– Így, hogy lassan 10 éve itt élek, egész más a válaszom, mint az elején. Amikor kijöttem, még nem beszéltem a nyelvet, nem volt kialakult baráti köröm – időbe telt, mire megtört a jég. Akkor még jól esett sűrűn hazajárni a vizsgák miatt, Zentán megkaptam a kis dózisomat az otthonból, így mindig friss erővel jöttem vissza.

Most már nem vagyok olyan gyakran otthon, de mindig nagyon jól érzem magam, főleg a család és a barátok miatt. Meg persze ott a Mojo, a Tisza… Szerintem az összes zentai ezt fogja mondani, aki elment. :)

Pár hete Zentán jártál, mert a legjobb barátod megnősült, és te voltál a tanú.

– Igen, Misivel (Sóti Mihály) közel 30 éve vagyunk barátok, azóta, amióta elkezdtünk együtt asztaliteniszezni. Sajnos ritkán tudunk kommunikálni, informatikus létére nincs fönt a Facebookon, az e-mailekre pedig három hónap múlva válaszol. De nagyon jól esett, hogy a születésnapomkor felhívott! Attól függetlenül, hogy ritkán beszélünk, amikor találkozunk, olyan, mintha tegnap váltunk volna el, mintha mindent tudnánk egymásról. Ránézek, és rögtön látom, hogy boldog vagy szomorú.

A legjobb baráttal

A legjobb baráttal

Van ilyen barátod Lipcsében?

– Ilyen még nincs, de mostanra széles baráti körünk alakult ki. A magyarokon, balkániakon és a németeken kívül van köztük spanyol, svéd, ukrán, sőt még afrikai, ausztrál is.

Helgával, a jegyesemmel létrehoztuk a Lipcsei Magyarok Csoportját a Facebookon, amely már közel 1000 tagot számlál. Különféle programokat szoktunk szervezni, az ismerkedős buliktól kezdve a véradáson át az ügyintézési segítségnyújtásig. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az újonnan érkezőket hasznos tanácsokkal látjuk el. Annak ellenére, hogy több százan vannak a csoportban, egy grillezésre a parkban jó, ha 10-15-en eljönnek. Bár most, hogy itt a kislányunk, Tina, már mi is nehezebben mozgunk, nagyon hiányzik egy állandóan jelen lévő nagyszülő. János Vámosék szoktak néha kisegíteni bennünket, vele egy éve vagyunk szorosabb barátságban. Ugyanabban az utcában lakunk, összekovácsolt bennünket a sors.

János Vámossal

Grillparti János Vámossal

ZENTÁN MÉG AZ ÉG SZÍNE IS MÁS

El tudnád képzelni, hogy visszaköltözz a szülővárosodba?

– A szakmánk és a munkánk miatt nem igazán. Esetleg biológia- vagy kémiatanár lehetnék, bár nem tudom, hogy mennyit keres egy pedagógus otthon, meg lehet-e abból élni. Gondolom leginkább úgy, ha az ember örököl egy házat. Itt egyébként a lakosság 70%-a albérletben él. Egyrészt rettentően drága saját ingatlant venni, másrészt általában 2-3 évre szól a munkaszerződésük, így jó eséllyel pár év múlva másik városba költöznek.

Mennyire fontos számodra, hogy zentai vagy?

– Nagyon. Már akkor is büszke voltam rá, amikor még Zentán éltem. Annak idején, a régi Jugoszláviában rengeteget utaztunk a pingpongcsapattal belföldre és külföldre egyaránt. Mivel sárga volt a szabadidőruhánk, az asztalitenisz pedig kínai sport, mindig ment a poénkodás, hogy „na, itt vannak a zentaiak, megjöttek a sárgák!”. Jó volt a sárgák közé tartozni, a híres klubban játszani.

Ma, amikor utazom haza és átlépem a határt, libabőrös leszek, már az ég színe is más. Mégiscsak a szülővárosom, ismerem minden zugát. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit mondanak majd a többiek, akik gazdaságilag nem ennyire erős országba költöztek. Miért jobb Magyarországon? Az igaz, hogy sűrűbben tud hazalátogatni, mert közelebb van. Nekem a nagy távolság miatt kétszer is meg kell gondolnom.

Lassan befejezem a disszertációmat, és ahogy küldözgetem az önéletrajzomat, úgy nézem, hogy legalább pár száz kilométerrel közelebb legyek. Ausztriát nagyon dicsérik, onnan akár havonta is haza tudnék járni. Legjobban azt szeretném, ha olyan lehetőségek lennének Zentán, mint itt, akkor visszaköltöznék. Ez a vágyam – zárta Igor beszélgetésünket, búcsúzóul pedig üdvözölte az otthoniakat.

A Zentai Csata Emlékkilátóban

A Zentai Csata Emlékkilátóban

Elvándoroltál Zentáról? Gyere haza a fesztiválra, ápoljuk a kapcsolatot!

Otthon élsz? Gyere ki az I love Zentára, ismerkedj meg az elvándoroltakkal.

Itt erősítheted meg részvételedet:

I love Zenta

Beszélgetés az elvándoroltakkal

Programunkat zentaZenta Község Önkormányzata támogatja a civil szervezetek számára meghirdetett 2015-ös pályázati kiírásának keretében.

 

 

 

 

Olvassátok el sorozatunk első részét is, amelyben a Helsinki Egyetemen doktoráló és tanító Renkó-Michelsén Zsuzsanna azt is elmondja, hogyan tudná segíteni a zentaiakat!

The following two tabs change content below.
Csillik Blanka

Csillik Blanka

„Mikor a gyermek gyermek volt”, az utcabélieknek gyerekolimpiát szervezett, Kölyök-lapot szerkesztett osztálytársainak, verset fabrikált és Doorst hallgatott. Később Szegeden angolt tanult „középiskolás fokon”, egyetemi szinten Újvidéken, szerkesztő-újságíróvá Budapesten lett, ahol „a körúton járkál a november”, de eltéphetetlen szálak kötik a tájhoz, „a régi szerelmek lábnyomához”, hol tudja, „merre mennek, kik mennek az uton”. „Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most belefeledkezni csak a munkába tud.”
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!