Nem a számlaegyenlegünk fog megmenteni minket

Egy nagyszabású performance – és ami mögötte van

Üres tekintetek. Elidegenedés. Közöny. Sáros, szürke robothad menetel az utcán. Merev lépteik kísérteties zaja visszhangzik a térben. Valaki elesik. Átlépnek rajta. Poros arcok néznek rám, de az agyagos réteg alatt vajon hol találom az embert? Egy férfi tántorog, majd üvöltve az arcához kap. Winston Smith szavai futnak át rajtam: „Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából!”

Zombi 1

Így indult Hamburg utcáin az a performance, ami a G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás békés és kreatív módját választotta. Július 5-én először csak egy-két szürke öltönyöst láthattak megjelenni a járókelők és a kávéházak vendégei, aztán lassan összegyűlt a tömeg. A 1000 GESTALTEN (1000 ALAK) csoport több száz önkéntessel és féléves előkészülettel egy merev struktúrákba ágyazódott társadalom ébredését mutatta be. A kétórás koreográfia látványos, szuggesztív és kreatív volt, de vajon mire elég mindez, és mit jelent nekünk?

A boldogságot nem a rendelkezésünkre álló pénz határozza meg, sem pedig az, hogy mink van, hanem hogy kik vagyunk – olvasható a 1000 GESTALTEN honlapján. A csoport szóvivői szerint nem várhatunk többé arra, hogy a legbefolyásosabb államok változtassanak, hiszen mindannyiunknak van politikai és társadalmi felelőssége. A résztvevők emlékeztetni szerették volna a világot arra, hogy a közösség együttérzése és szolidaritása teremti meg a társadalom identitását: „Ami végül meg fog minket menteni, az nem a számlaegyenlegünk lesz, hanem valaki, aki segítő kezet nyújt.”

Egyre gyakoribbá válik, hogy civil kezdeményezések így próbálják a figyelmet egy adott témára irányítani. Minél többször találkozunk azonban valamivel, annál immúnisabbá válunk, ember legyen tehát a talpán, aki az internet világában még tud újat mondani.

A kérdés valójában az, hogy amikor megnézed ezt a videót, milyen hatást gyakorol rád. Beletekersz, mert unod vagy sietsz, esetleg végignézed? Egyetértesz az üzenetükkel, de néhány pillanat múlva már a következő hírt olvasod? Talán unottan vállat vonsz: már megint egy utcai előadás, láttunk már ilyet eleget? Esetleg gondolatokat ébreszt ugyan, mégsem szánsz időt arra, hogy kibontsd azokat?

Vajon a sár, a porréteg csak az a szemét, amit a társadalom pakol ránk, vagy amivel önként kenegetjük magunkat? Vagy ha nem is dagonyázunk benne, teszünk-e érte, hogy lekapargassuk, még akkor is, ha fáj, és a kosszal együtt helyenként a bőrünk is lejön?

Zombi 3

Fontos és nem elhanyagolható szempont, hogy egyénenként hogyan formálhatjuk a társadalmunkat, és mit tehetünk a jövő generációjáért. De vajon akkor, amikor a saját életünkért sem vállalunk felelősséget, ha nem látunk túl önmagunk korlátain, mert nem ismerjük sem a lehetőségeinket, sem a határainkat, hogyan is jöhet szóba a másik ember vagy a közösség érdeke? Mennyire szürkülünk bele a hétköznapokba, fogadjuk el, hogy olyan a munkánk, a főnökünk, a családunk vagy az anyagi helyzetünk, amilyen, és a körülmények játékszerei vagyunk? Mennyit panaszkodunk és kritizálunk naponta, s vajon hányszor hárítjuk másra a felelősséget, ha a saját életünkről van szó?

Mennyire hagyjuk, hogy a szédületesen gazdag választékú és folyton újat kínáló termékek beszippantsanak bennünket? Hogy a tárgyak már ne szolgáljanak, hanem átvegyék az uralmat az életünk felett? Hogy kényszeresen gyűjtsük a legújabb modellt vagy az olyan háztartási és élvezeti cikkeket, amik néhány alkalom után már sosem kerülnek le a polcról? Hogy rendszeresen elmerüljünk az alkohol mámorában, a dohány nyugtató füstjében, szerencsejátékaink és sorsjegyeink kecsegtető kábításában? Hogy a legkisebb fájdalom esetén is azonnal gyógyszerhez nyúljunk, és ne foglalkozzunk a kiváltó okokkal? Meddig függjünk élvezettel a mobilapplikációinktól, a személyes interakcióinkat önként és dalolva cserélve le a virtuálisra? Hogy elvesszünk a média tálalásában, az egymásnak ellentmondó hírek és kutatások, a politikai, kereskedelmi vagy egyéni érdekeknek megfelelő ideológiák és termékek kusza hálójába gabalyodva?

Zombi 4

Mikor állsz meg, és hagyod, hogy ne a csapongó gondolataid irányítsanak? Mikor kezdesz foglalkozni a saját kérdéseiddel, és egyáltalán fel mered-e tenni azokat? Ki mered-e kapcsolni a tévét, a rádiót, kinyomni a telefont, a számítógépet, hogy ne legyen más, csak egyedül te a csöndben? Éled és irányítod az életedet, tudatosan alakítva azt, vagy sodródsz az árral? Észreveszed a jót is a mindennapjaidban? Hogyan viszonyulsz a döntéseidhez? Egyáltalán: fel mersz-e vállalni bizonyos döntéseket?

Ez a performance számomra a kérdésekről szól. És arról az alapról, ami a saját életünket jelenti. Ha úgy élem az életem, hogy elégedett vagyok a hivatásommal (nem a munkámmal, hanem azzal, ami hív), a környezetemben élőkkel, a kapcsolataimmal, akkor tudok kifelé jól figyelni. Akkor tudok tenni a másik emberért, és nem a kritikus, valójában önmagát ostorozó ÉN-ért, aki azért foglalkozik mások hibáival, gyengeségeivel, mert a saját életében nincsenek rendben a dolgok. Ha nem tudsz pozitívan közelíteni másokhoz, és azonnal az összehasonlítás lép a képbe, hogy az embertársad miben más és gyengébb tőled, akkor halvány fogalmad sincs önmagadról. Az önismeret kulcsfogalommá, de egyúttal üzletté is vált az elmúlt egy-két évtizedben, mert ma oly divatos megtalálni önmagunkat. Ha ebben hiszel, van egy rossz hírem: nem vagyunk elveszve. Lehetséges megtalálni a saját erődet, ami már ott van benned, és aminek a kibontásában más talán segíthet, de helyetted nem lépheti meg. Nincs olyan csodamódszer, ami anélkül hatna, hogy foglalkoznál magaddal. Elhiszed, hogy nem lehet jobb az életed? Minél inkább foglalkozol a kívül álló dolgokkal, annál nagyobb a zűr odabent. Minél többet posztolsz, és várod, hogy érkezzenek a lájkok, annál inkább próbálod jóváhagyatni az életed. Tedd a szívedre a kezed: amikor kiraksz egy posztot, sose volt olyan, hogy a lájkokat vártad és számoltad volna?

Zombi 6

Alig két hónapja még sok cikket olvashattál arról is, hogy erőszakkal tüntettek a globalizáció ellen, ezért a békés performance alig szerepelt a magyar sajtóban. De vajon azok, akik a tiltakozásnak más módját választották a kapitalizmus ellen, elérték-e a céljukat? Kétségkívül sokkal inkább irányult rájuk a figyelem, mint zombi társaikra. De az erőszak, bármilyen célért történjen is, hozott-e valaha is jó megoldásokat? Egy tömegben az indulatok, az elfojtott düh és harag még inkább összeadódik és gerjesztődik, míg végül kontrollálatlan agresszivitás válik belőle. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a haragot, ami ilyenkor fellángol, csupán a nagyhatalmak politikája és a kapitalizmus következményei váltják ki. A negatív érzelmek tárháza, akár családi, munkahelyi, vagy egyéb konfliktusokból rakódott le bennünk, ha nem szántunk időt a feldolgozására, a tömeg óvó takarásában, az egyéni felelősség látszólagos megbújásával tör utat magának. Igen, az agresszió ott van létezésünk alapjaiban, de a tudatosságunk határozza meg, hogy birka módjára éljük meg az érzelmeinket, vagy dolgozunk velük.

Ugyanakkor az erőszakos cselekmények hírei elképesztő mértékben áradnak ránk, mégis szinte érdektelenné válunk irántuk, hiszen nem lehet kondicionált félelemben élni. De tévedés azt gondolni, hogyha egy tömeg részeseivé vagy érintettekké válunk egy agresszív eseményben, akkor nem szippanthat be minket a környezetünk. Ezért kell és érdemes dolgozni magunkkal, az érzelmeinkkel, a kapcsolatainkkal, bármennyi energiát és időt is kíván mindez. Néhány napja a barcelonai támadás egyik magyar érintettje nyilatkozott egy kereskedelmi rádióadásban. Ami megdöbbentő volt, hogy nem a félelmet jelölte meg elsődleges reakcióként, hanem a dühöt. Az elképesztő dühöt minden muszlim, illetve burkát viselő ember ellen. Az erőszak mindig egymás ellen fordít minket. És nem csupán a külön csapatban játszókat, mert ezen az alapon csak rövid életű szövetségek köttetnek.

A rioter throws a stone on July 7, 2017 in Hamburg, northern Germany, where leaders of the world's top economies gather for a G20 summit. Protesters clashed with police and torched patrol cars in fresh violence ahead of the G20 summit, police said. / AFP PHOTO / Christof STACHE

Fotó: AFP (Christof Stache)

De térjünk vissza a kérdésekhez. Élvezed a jelened? Elmerülsz a múltad árnyaiban, vagy máris a jövőbe menekülsz gondolatban, hogy az majd jobb lesz? Tudatosan, ésszel használod az eszközeidet, vagy azok használnak Téged?

Ha kemény dolgok történnek, elásod magad az iszapba, netán sodródsz az árral, vagy ha nehéz is olykor az áramlattal szemben úszni, mégis megteszed? Zombi vagy, vagy EMBER? Leveted a szürke egyenruhát, és levakarod a sáros réteget, amivel belepett az elmúlt évek szennyezése?

Itt és most szánj pár percet arra, hogy megnézd azt az embert, aki úgy döntött, élni kezd. Mielőtt azt mondanád, hogy se erőd, se időd nincs a változtatáshoz. Aki nem játszotta tovább az áldozat szerepét, hanem eldobta a mankóit, a szó legszorosabb értelmében. A mankókat, amik kívülről segítségnek tűntek, de valójában csak visszahúzták őt. Ő hozott egy döntést. És Te? Egyáltalán, őszintén, szerinted vonatkozik rád ez a cikk? És mik a Te kérdéseid?

Fotók: 1000gestalten.de; AFP

The following two tabs change content below.
Csernák Zsuzsa

Csernák Zsuzsa

„ Hol voltam, hol nem voltam. Hogy higgyem is, ne csak lássam. Hogy tegyem is, ne csak várjam. Aztán meg ágról szakadtam. Tetejetlen fa ágáról. Hetedik ég magasából. Hogy akár esik, akár fúj. Hogy akár tetszik, akár nem. Hogy miért ne, ha netán mégis igen. Világló falevél országában születtem, de aztán csillagporos köpönyeget lobogtattam. Felhővé gomolyogtam, de a tetejébe még forgószéllé is kerekedtem. Holott forgószél képében is csak magamat kergettem… Azóta csak forgok az áramlásban, mert nem lel szilárd helyet a lábam. Azóta csak örvénylő tenger ragad magával, mert sodródom, nincs megállásom, s állni sincs ám már hol megállnom.” Toót-Holló Tamás: Üsse Kő
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!