A zentai lány, aki London Váci utcájában nyitott divatszalont

Megfogadta nagymamája tanácsát: szegénységben, gazdagságban – varrónőre mindig szükség van

556848_110926769075846_1353425388_n

A Regent Street London szívében

Zentán Zsuzska vagy Zsozsóként ismeri mindenki, Londonban Susannah lett, de a lényeg mit sem változott. Lánykori nevén Molnár Szipán Zsuzsanna most is ugyanolyan ízesen beszéli a magyart és összetéveszthetetlen szívből jövő, harsány nevetése, viccesebbnél viccesebb történeteinek aláfestő zenéje. Varrónőként kezdte, ma pedig az angol főváros előkelő bevásárló utcájában, a Regent Street-en működtet saját divatszalont. Kalandos életútját vakmerő történetek kövezik, sikereit is ennek a „mindent vagy semmit” hozzáállásnak köszönheti. Mégsem „szaladt el vele a ló”, mindig készségesen segít, ha vajdasági ismerősei, barátai Angliában próbálnak szerencsét.

AZ ELSŐ ÖLTÉSEK

10581275_909674782381492_1407829743_n

Zsozsó Londonban

Zsuzska szakmai tudását illetően nehezen tudok elfogulatlan lenni. Elemistaként jártam nála először zentai varrodájában, majd Szegedre is „követtem”. Ott jártam gimibe, és ebben az időszakban már ő is áttette székhelyét a Napfény Városába. Extravagáns, haskivillantós szettem, amit Zsozsó álmodott meg nekem az érettségi bankettre, a mai napig megállja a helyét. De ugorjunk vissza az időben, meséljen ő a kezdetekről:

–          A pályafutásom a kötődével kezdődött Zentán, a Pink Style-lal, ahol pulóverekkel, női, férfi és gyermek kötöttáruval foglalkoztunk. Már az első logómat is (a szintén zentai – a szerk. megj.) Molnár Csikós lányok tervezték, és Hajnival azóta is együtt dolgozunk – a magyarországi olvasók már biztosan találkoztak a munkáival egy-egy hipemarketben, többek közt ő tervezett egy csomó reklámanyagot a Millinek vagy a Pöttyösnek, és most nekem is. Ez pár évig tartott, utána nyitottam ki a Zsuzska varrodát az Egészségházzal szemben, a mai Mimóza virágüzlet mellett, majd otthon, a Tűzoltó laktanyánál volt a műhelyem. Utána jó 8-10 évig Szegeden volt varrodám a Hajnóczy utcában. Majd gondoltam egyet, és kiköltöztem Angliába. Ennek szeptember 20-án lesz 8 éve.

Ugorjunk vissza még egyet, kitől tanultál meg varrni?

– Öt éves koromban varrtam az első táskát a macimnak. A nagymamám sokat vigyázott rám, amikor kicsi voltam, és az ő legjobb barátnője, a Franciska néni, varrónő volt. Amikor meglátogattuk, ők beszélgettek, én meg elvarázsolva néztem, ahogy le-föl jár a tű a varrógépben. Később, kiskamasz koromban nem tudtam eldönteni, hogy mi leszek, ha nagy leszek. A nagymamám pedig erre azt mondta: „kislányom, legyél varrónő, mert arra mindig szükség van, a népek mindig varratnak. Ha szegények az emberek, foltoztatnak, átalakíttatnak, ha gazdagok, akkor meg azért csináltatnak ruhát, hogy különlegesek, szépek legyenek.” Nem ezért lettem varrónő, de ez is hozzájárult. Eszembe szokott jutni, hogy jé, milyen igaza volt a nagymamámnak. Erről beugrott egy vicces történet is. Amikor kicsi voltam, nagyon vágytam egy játék varrógépre, mert a Márta barátnőmnél állandóan nyüstöltem az anyukája varrógépét, amiért ő érthető módon nagyon haragudott, mert félt, hogy tönkreteszem. Amikor nekem lett lányom, 5-6 éves korában vettem neki karácsonyra egy kis varrógépet. Ennek az lett az eredménye, hogy a Sárika le se bagózta, én viszont el sem mozdultam az ajándék gép mellől, szakadatlanul varrtam a Barbie ruhákat. A többiek meg jót röhögtek rajtam, hogy milyen hülye vagyok, még ezt a pár nap szabadságot is munkával töltöm.

JÓL SÜLT EL EGY KITOLÁS  ÍGY KERÜLTEM HAYES-BE

Elégedett vedég levele: Susanna, hihetetlen, ahogy átalakítottad a ruhámat – tökéletesen áll rajtam, és olyan, mintha nem ugyanaz a ruha lenne. Mesésen érzem magam benne. Nagyon büszkén fogom viselni a nővérem esküvőjén.

Elégedett vendég köszönőlevele: Susanna,
nem akarom elhinni, hogy ilyen csodálatosan átalakítottad a ruhámat – tökéletesen áll rajtam, és olyan, mintha nem is ugyanaz a ruha lenne. Mesésen érzem magam benne. Nagyon büszkén fogom viselni a nővérem esküvőjén.

Miközben beszélgetünk, Zsozsóból egyre csak dőlnek a történetek, mindenről eszébe jut egy-egy jó sztori, amik utólag többnyire viccesek, de akkor át- és túlélni, bizony rázós lehetett. Nem képez kivételt a „hogy került Angliába” történet sem.

–          Semmi nyelvtudásom nem volt, amikor kijöttem, mert előtte németet tanultam. Gyorstalpalón próbáltam felzárkózni még otthon, meg a Sáfrány Ferivel gyakoroltam az angolt, aki akkoriban szintén Szegeden élt. Az első évben nagyon össze kellett szorítani a fogamat, tisztítóban dolgoztam, takarítottam, gyerekekre vigyáztam, négy munkahelyem volt. Mindent elvállaltam, hogy az álmaimat meg tudjam valósítani.

Hogy bírtad fizikailag?

–          Úgy, hogy remegtem a fáradtságtól. Mindenem fájt, nem bírtam enni, de hál’ Istennek, gyorsan véget ért ez az időszak. Az érdekes az volt, hogy míg én takarítani jártam, meg gyerekre vigyázni, otthon mindig volt bejárónőm. Nem dohányzom, nekem ez a mániám. Azon a pénzen, amin más cigarettát vesz, én bejárónőt tartok. Még olcsóbb is, hiszen egy doboz cigi olyan 7 font, én meg, amikor dohányoztam, napi egy-másfél dobozzal szívtam…

Jelenleg London délkeleti részén, egy kisvárosban élsz. Miért pont Hayes?

–          Mert egy kitolás jól sült el (nagy nevetés). Az olasz szabó, akivel együtt dolgoztam, vett egy házat hitelre, és hirtelen kellett neki albérlő, aki fizeti a törlesztő részleteket. Minket meg bepalizott, hogy költözzünk oda. Sokat tétováztam, hogy fölmondjam-e azt a lakást, ahol voltunk, mert szerettem ott, a gyerekek is oda jártak iskolába. Mégis otthagytam, és beköltöztünk a hitelre vásárolt házába. Csakhogy az olasz elfelejtette közölni, hogy neki más tervei vannak a házzal, és karácsonykor szólt, hogy költözzünk ki, mert föl szeretné újítani, és két kisebb laskást fog belőle csinálni. Persze utána visszaköltözhetünk ugyanannyiért, a feleakkora lakásba. Ráadásul mindez karácsonykor történt, úgyhogy újévre szépen kidobott bennünket, három napot adott, hogy kiköltözzünk. Hiába mondtam neki, hogy „ne csináld már ezt, karácsony van, ilyenkor nem költöznek az emberek.”

Zsozsó Dressmakers karácsonyi dekoráció 2013

Zsozsó Dressmakers karácsonyi dekoráció 2013

Erre mit léptél?

–          Amikor probléma adódik, én bepöccenek, és turbó módban elkezdek intézkedni. Azonnal találtam Hayes-ben egy lakást nem túl messze – az egyik mostani varrodám fölött –, és oda beköltöztünk. Minden szuper, továbbra is járok vissza dolgozni az olasszal. Mígnem fölfedezem, hogy az alattunk lévő helyiség kiadó. Még foglalóra se volt pénzem, de megoldottam. Itt nagyon hosszadalmasak az adminisztrációs ügyek, de mivel a tulajdonostól béreltem a lakást is, megengedte, hogy beköltözzek a műhelybe, és csak akkor fizessem ki az albérletet és a foglalót, amikor már megvan a hivatalos papírmunka. Így tudtam nulla fontból műhelyt bérelni Londonban, de hat hónap alatt megkerestem a szükséges pénzt. Aztán hosszú évekig ott dolgoztam, beilleszkedtem, a hayes-i emberek megszerettek. De egyébként ez jellemző rám, mindig ilyen merész döntéseket hozok, mottóm: mindent vagy semmit.

Mesélj még ilyen merész történetet!

–          Ez egy korábbi sztori, az előtt történt, hogy önálló varrodát nyitottam, hiszen sok személyes tárgyam, a bútoraim, a szerszámaim még Szegeden voltak. Gondoltam egyet, fölhívtam az egyik ottani fuvarozót, hogy mennyiért hoznák ki a cuccaimat, és azt a választ kaptam a fickótól, hogy 800 fontért. Mondom neki: „le van foglalva”, de még egy fillérem se volt rá. Szerencsére pár hónappal későbbi dátumot mondott, mert annyira el voltak foglalva. Úgy gondoltam, addigra majdcsak megkeresem a rávalót. Az volt a csel, hogy amikor megrendeltem a kamiont, még fogalmam sem volt, hogy hova fogom lepakolni azt a sok cuccot. Az albérletbe, ahol laktunk, helyszűke miatt nem vihettük. Még akkor sem tudtam, hogy hova cuccolok le, amikor Szegeden elindult a rakomány, de az utolsó pillanatban találtam egy garázst. Itt egy hónapig maradtak a dolgaim, és mindent elkövetettem, hogy saját üzletet béreljek. Ekkor beszéltem rá a már emlegetett olasz szabót, hogy nyissunk közösen egy műhelyt.

10588555_909670422381928_470124569_n

10589048_909672122381758_1944165303_n

(A fotókon Zsozsó átlátszó ruha kollekciója)

Milyen volt vele együtt dolgozni?

–          Nem tetszett, minden áron önálló műhelyt akartam, mert nagyon nehéz volt olyan emberhez alkalmazkodni, aki szakmailag alacsonyabb szinten állt tőlem. Csak az leste, hogyan verhetne át. Én meg gondoltam magamban, „Jugoszláviában nevelkedtem, kétszer kell ahhoz fölkelni, hogy engem egyszer átvágj.”




SAJÁT STÚDIÓ A REGENT STREET-EN

A Zsozsó Dressmakers szalon megnyitása előtt pár nappal, 2012 szeptemberében beszélgettünk először Zsuzsival közeljövőbeli terveiről, és arról, hogyan vált valóssággá a karácsonyi kívánság:

Az áhított épület előtt

Az áhított épület előtt

–          2011-ben kezdtem el azon gondolkodni, hogy szeretném magasabb színvonalra emelni a „bizniszemet”. Az volt az álmom, hogy London belvárosában nyitok egy haute couture ( szó szerint: „magas szabászat” – a szerk. megj.) stúdiót, ahol divattervezéssel, mértékre varrással foglalkozunk előkelő vendégkör részére.   Elkezdtem keresni a legalkalmasabb helyet, de valahogy egyik sem volt ínyemre, nem voltak elég profik. Karácsonykor sétálgattunk a barátommal a Regent Street-en, és ámultam, hogy milyen szép itt minden, mondtam is neki, hogy ide már tényleg csak azok jutnak be, akik fönt vannak a csúcson. Még le is fényképeztettem magam egy nagyon szép ház előtt, és azt kívántam, bárcsak itt nyithatnék üzletet.

Pár hónap elteltével kérdezi tőlem a párom, hogy „te föladtad az álmodat?” „Dehogy adtam”, válaszoltam neki, és megint elkezdtem keresni az üzleteket. Erre minden pik-pak összejött, aláírtam a szerződést, és 2012. szeptember 22-én kinyitottam a szalont. Pont abban a házban, amelyik előtt lefényképezkedtem.

ARMANI, DIOR, GUCCI… „Most a nagyokkal focizom”

Tehát ma már Zsozsó a Regent Street-en üzemeltet divatszalont, London fellegvárában, a tömérdek turistát vonzó, előkelő West End bevásárlónegyedben. Megkértem, meséljen a realitássá vált álomról, és arról:

Mi történt a stúdió megnyitása óta eltelt szűk két év alatt?

–          Nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, de küszködöm, nyomom előre, nem adom föl. Tudod, ez nem egy virágoskert, amin végigsétálsz. Arra számítottam, hogy majd könnyebb lesz, de nem is tudom, hogy miért gondoltam ezt, hiszen most nagyon nagyokkal focizom, és kisemberként, hátszél nélkül rettentően nehéz életmagra kapni, érvényesülni. A kuncsaftok kegyeit is nehéz elnyerni, eljutni hozzájuk. Ez egy zárt kör.

A Zsozsó Dressmakers csapat

A Zsozsó Dressmakers csapat

Kikkel dolgozol együtt?

–           Mindig próbálok magam mellé venni embereket, létrehozni egy kis csapatot, de a tagok sokszor nem elég kitartóak. Akkor fordítanak hátat, amikor a legnehezebb, vagy kiderül róluk, hogy lehúzzák a céget, saját zsebre dolgoznak, sajnos ilyenekkel is meg kell küzdenem. Jelenleg csak egy munkatársam van, vele terelgetjük jó mederbe a dolgokat. Olykor padlóra kerülök, de mindig fölállok, és újból kezdem az építkezést.

10590745_909669709048666_1780661466_o

Elképesztő mennyiségű energia van benned. Honnan jön?

–          Ezen én is szoktam csodálkozni, hogy honnan van ennyi erőm, és azt gondolom, hogy egy normális ember már rég föladta volna a helyemben… Emiatt néha hülyének tartom magamat (hatalmas kacagás).  Egy lehetséges magyarázat, és egyben érdekesség, hogy amióta dolgozom, a pince, mint munkahely, mindig benne volt a pakliban. Most két műhelyem van, egy a pincében, és egy a világ tetején. Hogy mindig emlékeztessem magamat: „Zsozsómama, innen indultál!”

Irányítsuk tekintetünket most a csúcsra, a Regent street-i szalonodra, amiről azt mondtad, hogy kiemelt klientúrával foglalkozol majd. Milyen emberek járnak hozzád?

–          Az a jó ebben a nagyvárosban, hogy bármi megtörténhet, semmi sem lehetetlen. Igen, vannak érdekes kuncsaftjaim. Jár hozzám például egy nő gyönyörű ruhákat varratni, Daniela, aki már harmadszor adta oda a névjegykártyáját, én meg mindig félrehajítottam a többi közé. Amikor legutóbb ideadta, látom ám, hogy azt írja rajta: Daniela Oetker. Jé, mondom, „téged úgy hívnak, mint a pudingot”. Azt válaszolta: „igen, mert miénk a puding gyár”. Elmeséltem neki, hogy mi Magyarországon nagyon szeretjük a termékeiket, amire azt mondta, hogy ők is nagyon szeretik a magyarokat, van is ott gyáruk. Beszélgetés közben még az is kiderült, hogy az egyik szülője magyar, de ő már nem beszéli a nyelvet, csak pár szót ért. A hölgy egyébként hetven éves, de nagyon fiatalos. Egyszer még a londoni palotájába is meghívott, mert minden nagyvárosban van egy palotájuk.

998330_184933811675141_1301549585_n

Főispán vendégem is van, a neve Helen Bowcock. Úgy kellett „kiwikipédiáznom”, hogy ez pontosan mit takar, mert nálunk Jugoszláviában nem volt királyság. No, a főispán a királynő területi kirendeltje, amolyan helyi seriff (angolul high seriff). Kéthetente jár hozzám, minden ceremoniális alkalomra új ruhát varrat. De én nem tudtam, hogy ő ilyen magas rangú tisztségviselő. Valamiért kerestem a nevét az interneten, és akkor láttam, hogy csomó képen szerepel a királyi családdal.

1000709_184934735008382_1714126983_nAz egyik fickó, aki rendszeresen jár hozzám, ötvenes évekbeli ruhákat szokott készíttetni, mert nagyon szereti, ahogy varrok, de a legviccesebb és egyben legmorbidabb történet pont egy 90 éves zentai bácsikához fűződik. Azért jött, hogy mielőtt meghal, szeretné a családi kriptában az összes elhunytnál kicseréltetni a selyempárnákat meg a csipkés takarókat. Kiszedette a csontokat, mi pedig megvarrtuk az új „ágyneműt” a rokonságnak. Mire rendbe tetette őket, a bácsika is meghalt.

Hogyan jutottál el erre a szakmai szintre?

–          Mániákusan, autodidakta módon képzem magam, minden alkalmat megragadok, hogy egy új módszert, egy új technikát alkalmazzak, meg persze rengeteget használom az internetet. Folyamatosan fejlesztem magam, kísérletezek az anyagokkal, mert nekem fontos, hogy például egy férfi öltöny 100%-ig úgy nézzen ki, mint amilyet a leghíresebb szabászati utcában, a Savil Row-n viselnek. Ahhoz is megszállottan ragaszkodom, hogy minden gépem elsőosztályú legyen, minden szakszerűen történjen. Képes vagyok órákig dolgozni egy apróságon, vagy újrakezdeni, ha nem olyan, amilyennek szeretném, ha nem tökéletes.

Mit készítesz a legszívesebben?

Rihanna sapkáját is Zsozsó varrta

–           Mindent szeretek varrni. Minél nagyobb a kihívás, annál boldogabb vagyok. Ez már ugye az „haute couture”, a magas színvonalú, nemes kivitelű ruhakészítés. Hosszú volt az út idáig, az elmúlt 25 évben rengeteget fejlődtem… Emlékszem némely ruhára, amit régebben készítettem, és úgy vagyok vele, hogy ha valaki ma úgy varrna, mint én akkor, biztos, hogy nem dolgozhatna nálam. Vicces nem? (ezen is jót nevetünk) Most már szakmailag toppon vagyok, egy szinten és egy utcában a Diorral, a Guccival, az Armanival.  Vannak híres dizájnerek, akikkel együtt dolgozom, meg Rihanna stylistjával, Avigail Collins-szal is szoktak lenni közös projektjeink.  Az egyik tervező haverom, Jason Jennings pedig mindig hozzám jön a kollekcióját megmenteni, mert szerinte én vagyok a legjobb Londonban.b297785c4ac693ca-EEEEE

Esquire Summer Party - Portrait Studio

Zsozsó kreációi Rihanna stylistjának kollekciójából

PageImage-517518-4062301-HarpersBazaar

VAJDASÁGIAK A NAGYVILÁGBAN

Zsozsó történeteit hallgatva minden pofonegyszerűnek tűnik. Nem kell más, „csak” végtelen kitartás, határozott cél, és menetelni előre – rendületlenül. Puttonyukban az elszántsággal, „ha törik, ha szakad, megcsinálom” hozzáállással,  egy jobb élet reményében évek óta tömegek hagyják el Szerbiát, Magyarországot, és ez alól Zenta városa sem kivétel.

Kíváncsi voltam, mit gondol azokról, akik külföldön próbálnak szerencsét?

10589054_909698342379136_692476555_n

A legjobb barátnővel, lelki támasszal, Barkóczy Auréliával a Regent Street-i megnyitó napján

–          Volt otthon egy réteg, akiknek a tagjai mindig azért hápogtak, hogy mi idézőjelben elhagytuk az otthonunkat. Ezt meg is lehetne fordítani, hogy ne árulóknak tűnjünk, hanem a nemzet büszkeségei legyünk. Mindig biztatom az embereket, hogy akiben van egy kis vágy, önbizalom, akarat, kíváncsiság, vagy szereti a kihívásokat, az vágjon bele. Számukra ez a hely kiváló, mert ki tudják próbálni, hogy mire képesek. Itt nem számít, hogy honnan jössz, milyen körülmények közül. Csak az számít, hogy mit akarsz, meg, hogy mire vagy képes. Nem szabad hagyniuk, hogy megtévesszék őket. Mindenkinek olyanok a körülményei, amilyet teremt magának. Nekem sem volt leányálom a gyerekkorom, nem dédelgetett az élet, mégis sikerült. Azt üzenem a zentaiaknak: „Meztelen születünk, meztelen távozunk. Hogy a köztes időt mivel töltjük ki, csak rajtunk múlik.” Rengeteg barátom, ismerősöm jött már ki Angliába, és mindegyiket bátorítottam, érzelmileg, lelkileg támogattam.




Zsozsó azon ritka fehér hollók közé tartozik, aki a Londonban boldogulni próbálóknak ott segít, ahol csak tud. Ha kell, ideiglenes szállást nyújt, eligazít a bürokrácia útvesztőjében, hasznos tanácsokkal lát el, és mindeközben biztos, hogy jó kedvre derít. Ez sokszor több, mint amit egy-két honfitársunk megtesz idegenben szárnypróbálgató „földijükért”. Zsuzskával/Susannah-val, zentaiként méltán büszkélkedhetünk rátermettsége, szívóssága, elnyűhetetlen életöröme miatt.

zentaA cikk megszületését Zenta Község Önkormányzata támogatta a civil szervezetek számára meghirdetett 2014-es pályázati kiírásának keretében, amelyen honlapunk üzemeltetője, az Árok Ferenc Polgári Egyesület 3 cikk megírására nyert támogatást „Zenta nem felejt el” című pályázatával.

 


Ha tetszett a cikk, támogasd a Press Szót, hogy sok hasonlót írhassunk! Kis segítség is nagy segítség! Kattints a képre a részletekért!

The following two tabs change content below.
Csillik Blanka

Csillik Blanka

„Mikor a gyermek gyermek volt”, az utcabélieknek gyerekolimpiát szervezett, Kölyök-lapot szerkesztett osztálytársainak, verset fabrikált és Doorst hallgatott. Később Szegeden angolt tanult „középiskolás fokon”, egyetemi szinten Újvidéken, szerkesztő-újságíróvá Budapesten lett, ahol „a körúton járkál a november”, de eltéphetetlen szálak kötik a tájhoz, „a régi szerelmek lábnyomához”, hol tudja, „merre mennek, kik mennek az uton”. „Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most belefeledkezni csak a munkába tud.”