19. TINI-IFJÚSÁGI TÁNCDALÉNEKES VETÉLKEDŐ

„Akinek jobb volt a mozgása, gyengén énekelt, aki meg jól énekelt, nem túl jól mozgott” - A korábban Tini-döntős, tavaly Vive-győztes Molnár Csikós Gábor értékelése

Ami Magyarországon a Megasztár vagy az X-faktor, az a vajdasági magyarság számára a temerini Tini-ifjúsági táncdalénekes-vetélkedő. Szabó Péter néhai temerini kultúraszervező indította útjára 1992-ben a „Tini”-t, amit az elmúlt szombaton 19. alkalommal tartottak meg a temerini sportcsarnokban. Az eseményt élőben közvetítette a Vajdasági Televízió 2-es csatornája. A versenyen való részvételből idén kiöregedő, 26 éves Molnár Csikós Gábort, a Vive (vajdasági magyarnóta- és csárdásfesztivál)tavalyi győztesét – aki korábban a Tinin is döntőbe jutott, illetve a Megasztár selejtezőjében is elindult – kértük fel, nézze meg a közvetítést, s értékelje a Képes Ifi olvasói számára.
Molnár Csikós Gábor a VIVE díjátadáson

Molnár Csikós Gábor a VIVE díjátadáson

***

 

MOLNÁR CSIKÓS GÁBOR:

Szívesen vállaltam ezt a feladatot, már csak azért is, mert egy kis nosztalgiának is jó ez a számomra, hiszen korábban én is eljutottam a Tini döntőjébe, bár őszintén szólva arra sem emlékszem, pontosan melyik évben történt ez. Az a kép azért élesen él bennem, hogy a sportcsarnok öltözőjében vártuk a sorunkat, majd a produkciónk után Figura Terézia, az Újvidéki Rádió riportere készített velünk egy röpke interjút.

Kezdeném azzal, hogy tavaly, amikor sikerült megnyernem a Vive fesztivált, előtte mi egy igen hasznos felkészítő táborban vettünk részt. Nem tudom, manapság hogy van, de amikor én voltam a Tinin, ilyesmi nem létezett, és őszintén szólva a szombat esti produkciókat végignézve mintha még most sem létezne. Persze, értem én, hogy ez jelentősen növelné a szervezés költségeit, de ettől jóval profibbá is válhatna a rendezvény.

tini3Egy ilyen felkészülés során ugyanis, ha mást nem is, de az alapokat el tudják magyarázni a fellépőknek. Például azt, mi történik a testünkben, mikor rosszul énekelünk, és minek kell történnie ahhoz, hogy jó legyen az ének. Megmutathatnak légzőgyakorlatokat, felhívják a
tini 1figyelmet a beéneklés jelentőségére. Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyszerűen, jól szóljon a hangunk, hogy edzettek legyenek a hangszálaink, hogy kitisztuljanak a légutak, nyíljon a tüdőnk. Fontos, hogy jól tudjunk gazdálkodni a levegőnkkel, mert az embernél nem úgy megy, mint az orgonánál, hogy a kompresszor fújja vég nélkül a levegőt, hanem ugyanazzal a légútrendszerrel kell felvennünk is a levegőt, mint amivel kiadjuk. A színpadi mozgás fontosságára és mikéntjére is felhívhatják egy ilyen előkészületen a fellépők figyelmet. Szombat este Szőnyi Csongor például úgy énekelte végig a Ki visz haza című számot, mint akinek odaszögelték a lábát a színpadhoz, pedig ehhez a dalhoz jóval lendületesebb színpadi játék dukált volna. De ez sajnos a legtöbb fellépőről elmondható. Kicsit úgy festett a képlet, hogy akinek jobb volt a mozgása, az gyengén énekelt, viszont aki meg jól énekelt, nem túl jól mozgott.Ez biztos azért van így, mert fiatalon, színpadi gyakorlat, biztató eredmények nélkül bátortalanabb az ember, vagy egyszerűen örül, hogy elénekli rendesen a dalát, és azmár sok volna, hogy közben még a külsőségekre is odafigyeljen.Nekem is sokáig hiányzott az igazi színpadi előadásmód az énekléseimből.tini4

Nagyon jól meg kell tanulni a dalt, hogy azon már ne idegeskedjünk, és akkor majd lazán oda lehet figyelni a közönséggel való testbeszédre is. Persze a hibákat magán nem olyan könnyen veszi észre az ember. Mereven figyel az előadás közben minden másra, ezért nagyon fontos meghallgatni mások véleményét, és ami még ennél sokkal objektívabb, felvételeket kell magunkról nézegetni, hallgatni!

Szerintem az idei Tini mezőnyéből hárman emelkedtek ki: Nagy Csongor, Zsidai Lívia és Kurcinák Arnold. Elég tisztán énekeltek, sőt náluk akadt még egy kis plusz is. De hogy kinek mi tetszik, természetesen ízlés dolga is.

Mindenki valamilyen (ismert vagy kevésbé ismert) feldolgozást énekelt. Nem könnyű egy agyoncsépelt számot eredeti módon elénekelni, de azért lehetséges. Az én technikám, hogy magamban vagy baráti társaságban különféle dalokra mindenféle variációkat találok ki. Színpadra lépéskor így spontán jönnek az ötletek, de persze abban mindig akad egy kis gyakorlat is, mivel jókedvemben gyakran múlatom ezzel az időt.

Végezetül, ami a zsűri döntését illeti, nagyjából egyetértek a kihirdetett eredménnyel, egyedül Pápista István harmadik helyezésével nem, őt én nem díjaztam volna, tini kategóriában viszont Komáromi Annamáriát dobogóra érdemesnek éreztem.

 

A vetélkedő tavasszal induló selejtezőire több mint negyvenen neveztek be, közülük tizenkilencen jutottak be a szombati döntőbe, ahol egy versenyző nem lépett színpadra. A műsort Battyányi-Bosznai Amarilla és Gőz László vezette. A zsűri tagjai: Erős Ervin,Kovács Anikó, Verebes Rudolf, Csizmadia Anna és Hevesi Tibor voltak. A dalokhoz a zenét a Bugyi Zoltán, Kanalas Róbert, Kucsera Csaba, Kucsera Zoltán és Bugyi Dániel összeállítású zenekar játszotta.

 

A végeredmény13–17 évesek:
1. hely: Bíró Mónika (Temerin) Aprócska blues
2. hely: Kurcinák Arnold (Temerin) Az ünnep
3. hely: Faragó Georgina (Temerin) Meghalok, hogyha rám nézel18–25 évesek:
1. hely: Nagy Csongor (Tiszakálmánfalva) Aki mellénk áll
2. hely: Zsidai Lívia (Óbecse) Legyen ez egy őrült vágy
3. hely: Pápista István (Tiszakálmánfalva) AcélszívA zsűri különdíját Kaszás Roland 13 éves tiszakálmánfalvi fiú érdemelte ki, míg a közönségdíjas Bíró Mónika lett.

A képaláírások Molnár Csikós Gábor értékelései néhány versenyző teljesítményéről:

 

Papp Emma(1)

Papp Emma (Temerin) – Az Álom volt c. számot énekelte:„Láthatóan nagyon igyekezett a színpadi játékával jól teljesíteni, igazán vagány lányt láthattunk, viszont ez, azt hiszem, a falsolását jelentős mértékben nem kárpótolhatta.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Komáromi Annamária (Bácsföldvár) – Mr. Alkohol„Egy csinos lányt láthattunk a színpadon, aki ráadásul nagyon szépen énekelt. Valószínűleg a gyakorlat teszi, mivel ő már harmadik alkalommal jelentkezett a versenyre.”

Komaromi Annamaria(1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Faragó Georgina (Temerin) – Meghalok, hogyha rám nézel„A komoly bőrszerelése és a fülében lógó lemezek feledhetetlenek maradnak, az éneklése már nem annyira.”

Farago Georgina(2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kószó Emília (Szentmihály) – Általad vagyok: „A magyar kiejtése nem volt az igazi, de igyekezett szépen énekelni, bár itt-ott azért picit belefalsikázott.”

Koszo Emilia(2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kokrehel Elina (Tornyos) – Ajtók mögött„A dal első részében furcsán billegett, próbált végig valamiféle érzéki mozgást produkálni. Tetszett a szép, lágy hangszíne, szinte teljesen tisztán énekelt, csak a kitartott hang nem sikerült túl fényesen.”

Kokrehel Elina(2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kurcinák Arnold (Temerin) – Az ünnep„Nagyon szép éneklést hallhattunk. Egy szép dal, amit illik szépen énekelni, neki igazán sikerült is. Kicsit szégyenlősen mozgott, viszont gyönyörű, nagyon tiszta hangon énekelt.”

Kurcinak Arnold(1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kaszás Roland (Tiszakálmánfalva) – Szállj fel, szabad madár: „A 13 éves fiúból még ki tudja, mi lesz, ha kimutálja magát, mert az előadásmódja nagyon jó volt, valóban nagy beleéléssel szerepelt. Aranyos volt, ahogy ezt a kemény dalt a magas hangjával előadta, jól csinálta. A vad tekintete elég meghatározó volt. Mindemellett nagyon sokat rontott a szerbes kiejtése, ehhez a dalhoz ez elég cikisen párosult (»Kárpátok dzsűrűjéből«).”

Kaszas Roland(1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Peričić Diana (Újvidék) – Rövid utazás: „Kedves mosolyához szépen zengő hang is társult, beleéléssel szerepelt, viszont nem énekelt elég tisztán.”

Perisic Diana(1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Csongor (Tiszakálmánfalva) – Aki mellénk áll: „Erős, nagyon tiszta hanggal énekelt. Az volt a benyomásom, mintha Demjén Ferencet hallanám fiatal korában.”

Nagy Csongor-1(1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jurić Andrea (Szabadka) – Magányos csónak: „Parádés produkciót láthattunk. Andreának mély, erős hangja van, a kitartott hangok szép tisztára sikerültek, de olykor azért mégis hol kicsit, hol pedig elég durván befalsolt.”

Juric Andrea(2)

 

 

 

 

 

 

 

 

Pápista István (Tiszakálmánfalva) – Acélszív: „Igyekezett nagyon vadnak hatni, erős ordibálásokkal spékelte meg produkcióját, ez még hagyján, viszont szörnyen hamis volt.”

Papista Istvan(1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Majoros Zsuzsanna

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2010.11.10.

Molnár Csikós Gábor

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.