A magunk Uraim legyünk!

Mezei Kinga színésznő gimis évei

Révész Róbert és Mezei Kinga

Révész Róbert és Mezei Kinga

Nem tudták, hogy is kellene a színházasdinak kinéznie, csak ösztönösen elkezdtek gondolkodni, és a saját világukat felfedezni. Zentai gimis fiatalként a kilencvenes évek elején komolyan vették magukat, és egymást is. Bluesos mojós esték, nagy beszélgetések, közös filmezések, KMV-k és színházi bemutatók – emellett pedig mindennap irány az iskola. Meglepődnénk, hogy a vajdasági magyar színjátszás jelenlegi élszereplői közül hányan ebben a csapatban kapták életük első szerepét, mondja Mezei Kinga, aki már több éve budapesti közönségnek játszik és rendez, bár jelenleg inkább főállású anya és zenepedagógus. Az újvidéki Művészeti Akadémián azután még jobban összerázódtak, ahol már harmadéven főszerepeket osztottak rájuk. Kinga az újvidéki nézők biztatásán túl a magyar államtól is elismerést kapott: Jászai Mari-díjas lett 2003-ban. A legszorosabb munka és baráti kapcsolatai jelentős része a gimis érettségijével egyidősek.

 • Pörögtek a gimnáziumi évek?

– Igen, igen, koncertekre, fotós kiállításokra, a múzeumba filmvetítésekre jártunk. A Mojo nagyon fiatal hely volt, esténként bementünk, és tudtuk, legalább két ember ott lesz, akivel beszélgethetünk. Említhetem akár a Valkay Zolit, aki építész, vagy az Urbán Andrist, aki rendező, vagy a Verebes Ernőt és a bátyámat, Szilárdot, akik zeneszerzők… Tisztán emlékszem, verseket írtunk. Nem inni vagy enni ültünk be, hanem vitáztunk, igen jókat. Fontos időszak volt, rendkívül meghatározó.

• Akkor gyűrűzött be az életetekbe a színház?

– Körmöci Petronella rendezte az első darabot, erre hirdettek casting-szerűséget, huhh, utálom ezt a szót, no de valami ilyenre nagyon sokan megjelentek a gimiből. Én akkor nem. Egy énekelni tudó embert kerestek utána, így lettem halkirálynő, szóval teljesen véletlenül kerültem oda. Az ének, a zene olyan nekem most is, mint másnak a C-vitamin – ez erősít! Ha gondom van, csak eldúdolok egy népdalt, és a vele járó kiadós nevetés vagy bőgés felszabadít. Zene nélkül nincs is valami vagy akármi vagy bármia számomra. Bodor Anikó volt a zeneóvodában a tanárom, persze, így elindulni könnyű.

A képen Nagy Abonyi Saroltával

Nagy Abonyi Saroltával

• Ha jól számolom, még csak 16 évesek voltatok.

– Különös, de komolyan vettük a helyzetet. Gyorsan kiderült, hogy ez nemcsak arról szól, hogy gimisek vagyunk, és akkor most játszunk egyet-kettőt. Kovács Frigyes és Hernyák György kezébe kerültünk. Akkor lehetett a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjének a fénykora, bár lehet, hogy most is erős a program, csak én nem követem. Amikor elsős vagy másodikosok voltunk, meg is nyertük. Olyan komolyabb előadásokon dolgoztunk akkor már, mint a Holdbéli csónakos, ebben Nagypál Gabi is játszott. Péter Ildi is. És Szloboda TibiSzorcsik KrisztaPuskás ZoliGyarmati Kata. Gyorsan kivált két csapat, Szloboda Tibi a saját műhelyét, mi, lányok, a nő maffia az Uraim csoportot vezettük. A zentai színháztól teljesen függetlenül rendeztünk, Nagy Abonyi Sacival például 20 perces performanszot állítottunk össze.

• Valóban, mindenki neve ismerős, ma is jól cseng. Szerencse, tehetség, vagy mi tartott együtt benneteket?

– Adott volt néhány feltétel, a gimisek, a színház, és Hernyákék jelenléte. Mi pedig aktívak lettünk. Valamiért elkezdtük ezt nagyon akarni. Nem tudom, hogy például a KSZV létezése mennyire erősített meg bennünket, mert mi mindig alkottunk, nem csak a vetélkedőre. Szinte majdnem annyit dolgoztunk gimisen, mint egy normális színház. Ha belegondolsz, ez egy különleges helyzet volt, hiszen amatőrként csináltuk. Minden bemutató esemény volt a városban, jöttek az osztálytársak is, hiszen olyanok játszottak nekik, mint ők maguk.

• Mondhatnánk azt is, hogy színház mellet jártál egy kicsit iskolába is?

– Igen, rengeteg hiányzásom volt, rengeteg. Főleg negyedikben.

mezei 3• A tanároknak a hiányzás általában fájó pont…

– A magyartanárnő például szeretett bennünket, büszke volt ránk, megértette. Mi egyébként nem voltunk rossz tanulók, sőt, negyedikben én színkitűnő lettem. Tanultunk, készültünk – ahogy csak tudtunk. Értékelték sokan, aztán eljöttek, és megnéztek bennünket a színházban. Persze, egyes helyzetekből nem lehetett nyertesen kikerülni. De az élet azt igazolta, hogy a döntéseink nem voltak rosszak.

• Mikor vettétek észre, hogy ez tartósabb, mint egy diákszerelem?

– Ez nem látszott. De valami mégis történt ott, ha már utána színművészetin kötöttünk ki. Nekem azóta is legfontosabb a színházat tekintve az ösztönösség. Előtapasztalatunk nem volt, semmi, semmi… ösztönösen kezdtük a saját utunkat keresni, saját magunkkal foglalkozni. Persze, utána jöttek a táborok, kurzusok, szakemberek…

• Ahol felfigyeltek rátok?

– Nem azt mondom, hogy nagyon jók voltak az előadásaink, nem, erről szó nincs, hanem a szárnypróbálgatásainkra figyeltek fel. Arra, hogy van több fiatal, akik valamin elkezdtek gondolkodni. Nem lehetett számon kérni azt, hogy színházilag ez micsoda. Ahogy mi játszottunk, annak akkor más értéke volt.

MEG AKART DOLGOZNI AZ ÉRETTSÉGIÉRT

• Életre szólóaknak tűnnek az akkori barátságok?

– Nagypál Gábor most is a legjobb barátom, arra is emlékszem, mikor ismertem meg. Épp székelyviccet mondott… Együtt mentünk főiskolára, majd Újvidékre a színházban, és Budapesten is közösen dolgoztunk. Gyarmati Kata is ebből a korszakból jött. Az utolsó zentai darab után nem volt kétséges, hogy mi, néhányan ott leszünk az újvidéki színművészeti felvételin. Már ismertük a főiskolás osztályfőnököt, Hernyák Györgyöt. Velünk emiatt talán keményebben is viselkedett. Addig barátok voltunk, hátba veregetés, szevasz, majd utána meg „Jó napot, tanár úr!”. Ezt ő nehezebben viselte, mint mi. :)

• Abból, hogy zentai vagy, evidens volt, hogy a helyi gimnáziumba iratkozol?

– A folklórnak éltem-haltam, mióta kinőttem a földből, ezért jelentkeztem a szabadkai zeneiskolába, ahova fel is vettek. De nagyon fiatal voltam, a szüleimmel megbeszéltük, ha bekerülök a gimibe, akkor maradok Zentán. Értettem én az ő aggodalmukat, de tizenöt évesen az ember dacol, és még szerelmes is voltam egy szabadkai fiúba. Szenvedtem „kicsit”, vonzott a szabadkai lét. Eléggé ismertem a zeneiskolásokat, sokat is lógtam ott egyébként.

• 1992–93 környékén milyen presztízse volt egy gimnáziumnak?

– A zentai akkor jó giminek számított. Úgy érzem, hogy akkor jelentett valamit, hogy gimnazista vagyok, hogy komolyabb általános műveltséget ad. Erős volt pl. a magyarunk, és végül is a törink is, habár a tanár ugyanúgy szenvedett attól, hogy alig van magyar történelem a tantervben, mint mi. Ezt a hiányt én a mai napig érzem.

mezei 2• Neked milyen gubancokat hoztak az első hónapok?

– Az elejére biztos rányomta Szabadka a bélyegét, és hirtelen problémát okozott a földrajz, sok tanár megfordult nálunk. Meg a fizika, abból hármas lettem (pedig a kémia ment). Hármas? No, előtte sose volt ilyen gyenge jegyem… Sőt, valamiből kettest is kaptam… Miből is? Igen, földrajzból, mert beszélgettem, és ezért beírt egy egyest a tanár, ami lehúzta a jegyem.

• Nem ő lehetett a kedvenced. Kinek az óráit szeretted?

– Hm, Kóródi Mártát például, filozófiát tanított, és nagyon kemény volt. Különös embernek tartottam, komolyan vette a tantárgyát. A filozófia is vonzott, nemcsak szerettem, hanem tudni is akartam! Végül ebből is érettségiztem. Zenével vagy képzőművészettel simán megúszhattam volna az érettségit, de én azt akartam érezni, hogy megdolgoztam érte.

• És nagyon megdolgoztál?

– Igen, nagyon. Platón és Arisztotelész művészetelméletőből írtam A mimézis fogalmacímmel. És utána jött még a négyéves tananyagra épülő vizsga logikából és filozófiából.

• Szerinted min múlik, melyik órára mész be szívesen?

– Vagy tud valaki valamire serkenteni, vagy nem. Nagyon függ attól, milyen egyéniség a tanár, milyen módszereket használ. De nem csak az iskolában van ez így… Nyilván engem a humán tárgyak vonzottak, de nagyon szerettem a biológiát is – persze, nem feltétel nélkül. Egyes részek kifejezetten érdekeltek.

• Jól gondolom, hogy az emberrel kapcsolatos leckék?

– A Bocsánat című darabunk a Virágot Algernonnak című regény alapján készült. Ezt szintén az Uraim csoport vitte színre. Mivel a darab egy fogyatékosról szólt, elmentünk, hogy találkozzunk ilyen emberekkel. Szemtől szembe, hogy megismerjük őket. Akkor tanultunk a gimiben a génekről, és pont egy ilyen találkozó után szólított fel a biológia-tanárnő, hogy beszéljek a Down-kórról. Nem azért kaptam ötöst, mert leültem megtanulni, hanem, mert a saját életemben is volt egy ilyen megtapasztalás, és vágy arra, hogy tudjam, ez mi.

• A házi olvasmányokat mindig elolvastad?

– El, jó tanuló voltam. :) Nem stréber, de jó tanuló. Amire futotta, becsületesen megcsináltam. A szüleim életemben nem ültek le mellém, hogy tanuljunk, legfeljebb anyukám a szerb házimban segített, magam képtelen voltam szerb fogalmazásokat írni.

Kinga manapság

Kinga manapság

• Változott ez?

– Újvidék valamennyire megtanított szerbül, de amikor odakerültünk gimi után, kézzel-lábbal vakaróztunk mindannyian, az összes zentai.

• Milyen volt az osztályod hangulata?

– Nagyon jó osztályunk volt, igaz, sok lánnyal. De az a kevés fiú fasza gyerek volt. Vajda Ata és Nyuszi, a Bolondkristófok, állandóan padokat hurcoltak a folyosókon, beköszöntek a termekbe a tanároknak, de hogy miért, fogalmam sincs… és mindig beetették velünk, hogy elmarad az óra, aztán két perc múlva megjelent a tanár…

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.03.06.

Ambrus Kinga

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.