Zentai techno az amszterdami keménymagnak

Hansol útja a világ legnagyobb gépzenei seregszemléjére

Szinte életcélként tűztem ki magam elé 2014 elején, hogy úgy 5-10 éven belül eljutok a világ legnagyobb elektronikus zenei seregszemléjére, az Amsterdam Dance Eventsre (ADE). Ez nemcsak egy óriási buli, hanem az irányzat legkomolyabb szakmai rendezvénye is, ahol művészeti kiállítások, filmvetítések, workshopok tömkelege vár a látogatókra, a műfajban dolgozók számára pedig az egyik legnagyobb lehetőség a kapcsolatok kiépítésére. Erre mit ad isten, 2 hónap múlva, március elején kaptam egy meghívót a fesztiválra, melyben arra kértek, hogy lemezlovasként lépjek fel az egyik szórakozóhelyen, a Club BlinQben. Ezáltal én lehettem az 57 ország több mint 2000 fellépő művészéből az egyik (20 évemmel a legfiatalabbak között), aki játszhatott a mintegy 350 ezres tömegnek, amely az öt nap alatt (október 15-19.) megfordult a fesztiválon.

.

Partyhelyszín az Amsterdam Dance Eventsen

KELL EGY CSAPAT

A meghívót követő eufóriám eltartott ugyan pár napig, de azért csakhamar el kellett gondolkodnom a felvetődő kérdéseken. Oké, megyek Hollandiába, de mégis kivel, mivel, miből, hol fogok aludni, ki fog segíteni? A családomnak abszolút hálával tartozom, akik nemhogy akadályt nem gördítettek elém, de nagy erőkkel segítették a kiutazásomat. Ők is hatalmas lelkesedéssel fogadták ezt a lehetőséget, miközben jól emlékszem azokra az időkre, amikor rendre benyitottak a szobámba, hogy: „nem lehetne halkabban hallgatni azt a zenét?” :)
Mivel nem vagyok nagy világjáró, sokszor még a szomszédos városba is problémás megszerveznem az útjaimat, így már-már elképzelhetetlennek tűnt, hogy szervezek meg egy amszterdami kalandot. Ám ilyenkor jönnek képbe a barátok! Kissé meg is lepett, milyen könnyen sikerült rábeszélnem két szabadkai kollégámat, a szintén lemezlovas Szalai Zoltánt, avagy Chronót és Veisenberger Ottót, azaz Ascaloont. Kiderült, hogy régi álmuk volt már megnézni ezt a fesztivált. Magukkal hozták még egy szabadkai barátjukat, Dejan Subotint is, aki főleg a trance zenében érzi otthon magát. Így állt össze a négyfős banda. Mivel Ascaloon évek óta az egyik főszervezője a palicsi Summer3p Fesztiválnak, így felbecsülhetetlen tapasztalatai voltak a rendezkedés terén, amit remekül kamatoztatott az utunk során. Ő volt az, aki mindenre gondolt és mindig mindent megoldott. Ha ő nem intézi a szállást, repülő- és buszjegyeket, lehet még most is bolyongnánk hazafelé…

A banda

A banda

REPÜLŐSZÜZEK

De kezdjük a kijutással. A Szabadka-Budapest-Brüsszel-Amszterdam vonalon érkeztünk meg végül a szálláshelyünkre, a város legszebb negyedei közé tartozó Zaandam egyik hoteljébe. Mivel Ottóval együtt addig „szüzek voltunk” repülés terén, ezért nagyon vártuk ezt a légi kalandot. Nagy élménynek bizonyult, még annak ellenére is, hogy mire Brüsszelbe értünk, megfájdult a fejem és a fülem is.

.

.

Éjfél után egy kicsivel értünk Amszterdamba, immár busszal. Ott szerencsére várt minket egy beépített emberünk, Chronóék barátja, Brajan Antunović, aki néhány éve költözött ki Szabadkáról a holland fővárosba. Segítségével sikerült elcsípnünk egy Zaandamba tartó járatot. Azt reméltük, már célközelben járunk, ehhez képest a bőröndjeinkkel felpakolva még legalább 45 percig baktattunk. Az ember azt gondolná, egy hotelt nem olyan nagy ördöngösség észrevenni, viszont ha 10 méterenként sorakoznak a nagyobbnál nagyobb épületek, akkor már nem is olyan egyszerű kiszúrni. Egyébként a továbbiakban a tájékozódás terén viszonylag könnyen boldogultunk, mert szinte minden holland állampolgár kiválóan beszél angolul és rendkívül segítőkész. Ha meglátnak az utcán egy tétován álló, esetleg csomaggal is felpakolt turistát, már érkezik is a kérdés: „Do you need some help?”

Zaandam

Zaandam

PÁRTFOGÓK ÉS PÁRTFOGOLTAK

A megérkezésünk éjjelén már csak egy kiadós alvásra vágytunk, másnap azonban nekivágtunk a város és a fesztivál felfedezésének. Felvettük az ADE-kártyánkat, reggeliztünk és mentünk is az első konferenciára, ahol technikai felszereléseket gyártó cégek mutatták be legújabb termékeiket dj-k számára. Ezt követően végre találkozhattam a „nagyfőnökkel”, a német származású, Londonban élő dj-vel és lemezcég tulajdonossal, D.O.N.S.-al, akinek az „istállójához” tartozom én is mint lemezlovas. Ugyanígy sikerült végre élőben összefutnom norvég dj barátommal, Lars Van Dalennel. Tőle kaptam életem első valamirevaló fülhallgatóját.

Lars Van Dalen, Hansol, Chrono

Lars Van Dalen, Hansol, Chrono

Az igazán érdekes része a dolognak akkor kezdődött, amikor Oli (D.O.N.S.) azt mondta: gyere, bemutatlak egy-két ismerősnek. A Félix hotel előtti sétálóutcán gyülekezett a világ elektronikus zeneiparának a krémje. Olyan emberek jöttek szembe, és váltottunk velük egy-két szót, akikre magamtól kis túlzással ránézni se mernék: Fedde Le Grand, EDX, Chuckie, Amanda Wilson és mások. Természetesen nem én voltam az egyetlen, aki ilyen szerencsében részesült, itt erről szólt minden. A befutott sztárok vitték magukkal a fiatalokat és ajánlgatták őket egymásnak. Leálltunk, a pártfogók elmondták a magukét (mikor, hol, milyen zenéink jelennek meg), névjegykártyacsere (én persze nem vittem…), majd mentünk is tovább. A közeljövőben megjelenő kislemezem (Take me back) kiadójának, a Great Stuff Recordingsnak a vezetőjével is sikerült váltanom néhány szót. Meg volt lepődve a korom hallatán, és azt mondta, reméli, még sokat dolgozhatunk együtt. Természetesen hevesen bólogattam és igyekeztem biztosítani együttműködési szándékom felől.

Tack me back - az új kislemez

Tack me back – az új kislemez, a zentai városházával

VÁRATLAN HÚZÁS

A fellépésemre szombat hajnalban 5 és 6 óra között került sor a már említett lélegzetelállító Club BlinQben. Természetesen nagyon izgultam, hiszen soha nem volt még külföldi fellépésem, és ettől mélyebb vízbe azt hiszem nem is dobhattak volna. Egész este követtem a buli vonalát, figyeltem, ki mit játszik, melyik zenére hogyan reagálnak, és ezek fényében próbáltam fejben összerakni a saját szettemet. Két választásom volt, vagy maradok annál, amit előttem mindenki más játszott, a hamisítatlan house zenénél, vagy váratlan fordulattal technót adok. Mivel mire odakerültem a keverőpulthoz, már főleg a keménymag maradt, őket kellett megmozgatni, ezért az utóbbit választottam. Úgy érzem, ez nagyon bejött.

Odajött hozzám néhány jól öltözött ember, akik az elérhetőségeimre voltak kíváncsiak, hogy holland klubokba hívhassanak meg zenélni. Csak mutattam a főnökre, D.O.N.S.-ra, aki egyből elkezdte rendezni a további fellépéseket. Alig várom a folytatást!

Hansol a Summer3p fesztiválon (fotó: Igor Prčić)

Hansol a Summer3p fesztiválon (fotó: Igor Prčić)

Hansol (Hangya Zsolt)

Olvasd el Hansollal készített korábbi interjúnkat!

Ha tetszett a cikk, támogasd a Press Szót, hogy sok hasonlót írhassunk! Kis segítség is nagy segítség! Kattints a képre a részletekért!

 

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.