„Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az öröm csakis vagy elsősorban az emberi kapcsolatokból származik. Isten mindenüvé rejtett belőle. Benne van mindenben, abban is, amit átélünk, tapasztalunk. Csak vennünk kell a bátorságot, hogy szembeforduljunk megszokott életmódunkkal, és újfajta, a hagyományostól eltérő életet kezdjünk.” (Christopher McCandless)
Az a február 10-i vasárnap késő délután is olyannak tűnt, mint a többi, talán kicsit fagyosabb volt, a reggeli hófúvástól még didergősek voltak a kanizsai Art Caféban összesereglett emberek. Zsúfolásig tömve volt a kis művészklub, a háttérben halk zongoraszó, az asztaloknál csillogó szemmel várakozó nők. Mert jóformán csak nők ültek az asztalok körül.
Nevettünk is Orsival, hogy talán nem itt lenne a helyünk, olyan fiatalnak éreztük magunkat, főleg, hogy csajos estét csapva az egykori gardimamákat idéző anyukáinkkal érkeztünk. Helyet foglaltunk, kisvártatva elhalkult a zongora is, és az emelvényen, a lámpafényben a vörös hajzuhatag tulajdonosa, a Nők Lapja hasábjairól ismerős Schäffer Erzsébet írónő jelent meg, aki a legújabb könyve, a Káprázat az élet! megjelenése kapcsán látogatott el békés városkánkba.
Ahogy ő is elmondta, mielőtt beült volna közénk, a teagőzös, jó-ott-lenni kávézóba, a Tisza-parton sétált, és megfigyelte a csöndet, az úszó farönköt a folyón, mint ahogy azt is, milyen tornyok látszanak a töltésről. Rávilágított olyan dolgokra, amit talán még egyikünk sem figyelt meg, akárhány éve éljen itt. Azt, hogy szép a téli táj, a nyáron gyerekzajtól hangos móló most üresen áll, a tömzsi városháza tornya kitűnik a többi közül, csak meg kell állnunk egy pillanatra, és nézni. És ő mindent néz, figyel, kutat, kérdez, mint egy kisgyerek. Mert a lelke mélyén maga is az, amikor leállítja az ismeretleneket az utcán, és nem restelli az idejét, másokét sem, mert szakítani kell perceket ezekre a pillantásokra, amiket akkor élünk át, amikor kicsit lenyugszunk. Ilyenkor érzi át az ember, milyen fontosak a kapcsolatok az életében.
Az emberléptékű élettörténetek rengetegébe kalauzolt bennünket az írónő, amelyeket átélt, vagy amit fel kell fedeznünk magunk körül, önmagunkban. Nem egyszer hangos kacagásban tört ki a nézőközönség, amely addig feszült idegekkel szívta magába azt a sok bölcsességet és élettapasztalatot, amit az előttünk, a köztünk ülő törékeny, idősödő, ám energikus és vidámsággal teli hölgy osztott meg velünk. Öröm volt végignézni a mosolygó arcokon, ahogy a nagy meséskönyv kitárult, és érdekesebbnél érdekesebb történetek kerültek belőle elő az ország minden tájáról. Hogy kalandorok kíméljenek? Szó se lehet róla! Schäffer Erzsébet körül nem áll meg a világ, vagy ha meg is állna, ő tenne róla, hogy tovább forogjon a film. A kalandor vonatra ül, színházba megy, sétál az utcán, gyalogol, mert ez az egyedüli olyan jármű, ami mindig kéznél van (akarom mondani: lábnál), de mindezt sosem egyedül. Útitársa néha csak egy könyv és egy pálinkásflaska, de ezek azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyek össze tudják hozni az embereket. És pontosan ez az, amit folyton-folyvást keres: a kapcsolatokat ember és ember között. Kiemelte, hogy számára a kis történetek jelentik a legtöbbet, mint az a legtöbb művéből is kitűnik.
Mesélt bátorságról, szerelemről, jónak és rossznak az összemosódásáról, játékról. Tulajdonképpen egy apró, izgalmas szeletet kaptunk a nyüzsgéssel teli életéből. Nagyon meghökkentő dolgai vannak, ezt hozzá kell hogy fűzzem. Olyan dolgok, amelyekhez nemcsak egy jó adag merészség, hanem fantázia is szükségeltetik. Ki hallott már olyanról, hogy leszólítják az utcán szállást kérő vadidegenek? És a felfedező ezt csinálja. És ami a legmeglepőbb: talál is magának szállásadót, holott bérelt szállodai szobája van. Felrúg minden szabályt, minden kötelet, hogy újakat tudjon kötni ismeretlen, leleményes, nevető szemű nénikkel és bácsikkal, akiket amellett, hogy jól megismer, és talán évek múlva meg is keres telefonon, elraktározza a hosszú meséiket.
A mesedélután aztán későig elhúzódott, két és fél órája ültünk ott, de az ember, ahol jól érzi magát, és ahol (újra) megtalál valami belső nyugalmat, az anyai szeretet melengető érzésére vagy a humoros, velünk is megtörténő kalandokra gondolva, ott otthon van, és azt az időt észre sem veszi.
A tartalmas találkozás után az írónő kötetlen beszélgetés keretében dedikálta régi és újabb könyveit az érdeklődőknek. Kérdésemre, hogy a férfiak vajon hogyan viszonyulnak az írásaihoz, azt válaszolta, hogy egyesek nagyon is szeretik, más könyvbemutatóin nagyobb arányban szoktak megjelenni a férfiak. Hiszen ők is megtalálják benne a személyes vonzerőt, a parányi darabkákat az életünkből.
***
Vallomásos írásai után Schäffer Erzsébet legújabb könyvében kinéz a világba. Kötete, a tőle megszokott izgalmas válogatásban, ismert és ismeretlen emberek életmeséinek fűzére. Ajánlása személyes találkozásaitól átfűtött üzenet. Kincsemberek között élünk. Ha elveszíted a kedved, ha reggel nem akarsz felkelni, gondolj rájuk. Sokszor mesének is beillik a történetük. Pedig egyiküké sem mese. Exupéry írja valahol: „Mily kevés zajt csapnak az igazi csodák!” Találjanak rá a csodákra. A könyvben… és önmagukban is. Részlet az egyik beszélgetésből: „Sétálunk a nyíregyházi kiserdőben, a gyerekek most szanaszét vannak. Orosz Anikó rám néz: A megoldások az egyszerűségben vannak. Egyszerűen kellene élni. Ha bajod van, menj ki az erdőre, ne akarj semmit, a fák lehajolnak,
és elveszik a gondjaidat. Hallgatod egy patak csörgedezését. Csak úgy. Megtisztulsz. Amit nézel, azzá leszel. Ha óriásplakátot nézel, plázába jársz, üres leszel. Ha erdőben jársz, ha mozogsz, keringeted az energiáidat, táncolsz, úszol, szeretkezel, jól leszel. Ha begubódzol, rosszul leszel. Eredj ki a természetbe, dörzsöld át magad, válts hideget, meleget, jól leszel. Nem bonyolult, egyszerű.”
***
Schäffer Erzsébet Pulitzer-emlékdíjas újságíró, író, publicista csaknem húsz éve a Nők Lapja főmunkatársa. Hétről hétre megjelenő, irodalmi igénnyel megírt miniesszéi, embermeséi a lap egyik legismertebb, legkedveltebb újságírójává tették. Hét könyve jelent meg, emellett hangoskönyvei is sikert aratnak. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is elismerték.
Megjelenés: www.kepesifi.com, 2013.02. 20.
Berec Sári
Legutóbbi írásai: Berec Sári (összes)
- Amikor egy egész ország a virág lázában égett - 2017-10-26
- „Nekem az ő mássága mindig is normális volt” - 2016-01-11
- 48 évesen is ugyanolyan vonzó - 2015-04-27
- „Mindenki a piaci trendekre figyel és a kurátoroknak teszi a szépet” - 2015-02-03
- Az igazi kalandor - 2014-02-03