A modern kori nomadizmusról készít lemezt

A Helsinkibe sodródott bajsai származású zongorista saját életútját zenésíti meg

Amikor először láttam játszani, olyan ideges volt a fellépés előtt, hogy az üdítős pohár széttört a kezében. Középiskolás volt, tele nagy reményekkel. Ma Helsinkiben él, sofőrködik, teázót vezet és persze jóval magabiztosabban ül a zongora előtt, mint egykor. A bajsai származású Kókai Levente céltudatosan halad álma, a saját lemez elkészítése felé. De amíg ide eljutott, még „annyi minden történt…”

11004136_944564685562812_1970814401_n

Kókai Levente

A fent említett tőserdei fellépés óta 15 év telt el. A vajdasági Bajsáról tizenévesen Kecskemétre került Kókai Levente már középiskolásként is több helyen játszott akkori zenekarával. Ám hosszú, nehézségekkel, sorsfordító élményekkel teli évek teltek el, mire az álmát megvalósíthatta: végre saját lemezét készíti… Finnországban.

Kecskeméten, még középiskolásként kezdtél el szintetizátoron játszani, sőt, együttest alapítottál, nem is egyet. Volt talán a családodban zenész? Hogyan fordultál ilyen korán a zene irányába?

Nincs a családomban zenész – tudtommal nem is volt… Ami a zenélés felé terelt inkább, az a szüleim zene iránti rajongása volt. Emlékszem, hogy 7-8 évesen már Bijelo dugme koncerten voltunk egy stadionban, talán Újvidéken vagy Szabadkán, meg R-GO-n! Aztán ’90-ben a Népstadionban megnéztük az István, a király Illés-koncertet. Visszagondolva, a szüleimmel rengeteg koncerten voltunk…

10523771_942181449134469_1015424703_n

.

Azt hiszem, azóta szerettem volna felkerülni a nézőtérről a színpadra. Magával ragadott, ahogyan egy zenész vagy zenekar kiáll a pódiumra és egy másik világot teremt, ami egyszeri és megismételhetetlen… és a zenével, az egész produkcióval hatással van a közönségre, akár koncerteken, akár hanghordozókon keresztül.

Mely zenészek, zenekarok voltak rád nagy hatással?

Abból az időszakból számomra meghatározó volt a Pink Floyd, Bob Dylan, Simon & Garfunkel, a magyarok közül pedig az LGT, Illés, Demjén, Omega. Később a Tátrai Band Charlie-val, Sting, Eric Clapton, Dire Straits, Goran Bregović, Boban Marković, David Bowie… és közülük majdnem mindenkit láttam azóta élőben. Ezenkívül még nagyon sok más zene volt és van rám hatással, akár a keményebb rock, vagy a dzsessz világából is. A fiatalabbak közül Both Miklós tevékenysége tetszik nagyon.

Annak pedig különösen örültem, hogy tanulmányaim során, már Pesten, a Kőbányai Zenei Stúdióban tanárom volt Victor Máté. Ő alakította Asztrikot az István, a király ’90-es előadásában, zeneszerző, zenetörténész… Solti Jánostól dobolni tanultam, Halász János zongoratanárom volt, aki többek között Charlie billentyűse és zeneszerzője is. Stark Tibor zeneelmélet órái nagyon nagy hatással voltak rám, Tóth János Rudolf pedig maga a rock and roll!

11005955_944564678896146_493694455_n

.

Gyerek voltál még, amikor a Vajdaságból Kecskemétre költözött a családod, érettségi után pedig Budapestre kerültél. Hogyan élted meg vajdaságiként a kecskeméti, majd a pesti létet?

A régi Jugoszláviában magyarként éltem, Magyarországon vajdaságinak éreztem magam, Finnországban pedig nem is tudom, minek. De nem sokat foglalkoztam én ezzel… voltak jó és rossz tapasztalataim, mint mindenkinek, bárhonnan is jön az ember. Egyszer-kétszer kaptam a származásomra vonatkozó, negatív megszólítást, de úgy gondolom, ez nem engem minősít. Sokkal több volt az olyan ember, aki nem foglalkozott ezzel, vagy éppen pozitívumként értékelte. Azt hiszem, a beilleszkedés nem jelentett komoly problémát sehol. Mai napig tartó, meghatározó kapcsolataim mind a kecskeméti gimnazista, illetve a pesti kőbányai zenei stúdiós időszakokból származnak.

Én igazából bajsainak tekintem magam, mert onnan vannak az első emlékeim. Az egy kicsi falu, gyalog meg biciklivel jártunk iskolába, bárhova… Talán emiatt is a mai napig sokkal szívesebben tekerek akár naponta 50 kilométert is munkába meg haza, minthogy buszra üljek, vagy autóba…

Mondjuk a tömegközlekedést mindenhol utáltam. Sokszor inkább sétálok, ha olyan a helyzet. Budapesten ezt nem nagyon tehettem meg. Mielőtt kiköltöztem Finnországba, pár évig autóval közlekedtem Pesten – hangszerekkel próbákra meg koncertekre járni tömegközlekedéssel nem nagyon lehet. Viszont mikor órákat ültem dugókban, hogy eljussak egy próbára, az nem volt valami vicces… A budai részt jobban szerettem, lehet azért, mert ott laktam.

Budapesten kezdtél kibontakozni zeneileg, több együttesben játszottál. Mennyire voltál szakmailag elégedett?

Folyamatosan játszottam zenekarokban. De az első együttes, amivel komolyan elkezdtünk saját dalokkal foglalkozni, a VT6 volt. Hargittay Gergő, a zenekar szövegírója és énekese egyszer előjött az ötlettel, hogy dolgozzuk fel Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című regényét. Ebből lett az Utazás című lemezünk… Alapvetően rock lemez, popos, dzsesszes hatásokkal. Sokat játszottuk élőben, a közönség szerette. Elkezdtünk hozzá csinálni egy színházi előadást is zenekarral, táncosokkal, háttérvetítéssel, de elfogyott a lendületünk meg a pénzünk – így ez nem jött létre soha. A mostani produkciómmal, a Red Buggal egyébként tervezek valami hasonlót, egyelőre pozitívak a visszajelzések a résztvevők részéről.

11004951_944564668896147_1269027941_n

.

Úgy tudom, még musical is született…

Igen, a már említett Hargittay Gergő megkeresett, hogy a középiskolai színházi csapatukkal szeretnének egy saját musicalt. Miután évekig játszottak különböző ismert darabokat iskolai, városi rendezvényeken, egyszer valami jogi vitájuk támadt és nem játszhatták tovább ezeket. Ekkor szóltak nekem, hogy írjunk egyet. Mondtam, hogy én soha nem rajongtam a musicalekért, de próbáljuk meg. A történet egy nők uralta társadalomban játszódik a jövőben, különböző viszontagságok után aztán minden jóra fordul. A címe Eumátria. A tervek szerint idén elkészül egy hangzóanyag az előadásból, legalábbis a zenei részéből…

Miért döntöttél mégis úgy, hogy menni kell?

Még a kőbányai zeneiskolában tanultam, amikor 2003-ban jött egy lehetőség, hogy egy már régóta működő zenekarral ki lehet menni skandináv hajókra zenélni. Igazából én már jó ideje terveztem ezt, és így elvállaltam… Elsősorban a pénz motivált, de az évek alatt rengeteg tapasztalatot is szereztem. Évente háromszor-négyszer 6 heteket töltöttünk a hajón, a többit pedig otthon.

Nyilván voltak nehezebb periódusok, néha kiborultunk… 3 évig csináltam. Biztos, hogy ma már egész másképp látnék egy ilyen, 6 hetes hajós melót, de azért ha nem muszáj, nem mennék vissza…

Mindent összevetve jó volt, hasznos volt, beleláttam egy kicsit a skandináv világba – és nem utolsó sorban Bárkányi Mónival, a mostani zenekarom, a Red Bug énekesével is abból az időből származik az ismeretségünk, barátságunk.

11012324_942181452467802_941347287_n

Bárkányi Mónikával

A 3 év hajós zenélés után telepedtél le Helsinkiben az akkori pároddal. Miért éppen Helsinki?

Azt hiszem, ez jórészt a skandináv hajós tapasztalatoknak köszönhető, arra már nem emlékszem, hogy miért pont Helsinki. Valószínűleg azért, mert az még Stockholmnál is nyugodtabb város. Akkor ez tetszett. Most már néha zavar a lassúság, meg a túlságos visszafogottság. Kiszámítható.

Az első pár év nehéz volt. A legnehezebb. Munkát találni, megindulni zenekarokat felkeresni, kiismerni a rendszert, mi hogy működik, kellett kitartás. Sok mindent csináltam. Volt köztük éttermi munka, újságkihordás, sok fölöslegesnek tűnő zenekari próba, rossz koncertek rossz zenészekkel. Ahhoz, hogy kitartson az ember, nagyon tisztában kell vele lennie, hogy miért csinálja. Most már kezd látszani az eredménye!

Egyébként persze, mellette azért kell mással foglalkozni. Főállásban a helsinki magyar nagykövetségen dolgozom. Ez úgy jött, hogy a követség feladott egy hirdetést, hogy sofőrt keresnek. Én meg jelentkeztem és felvettek. A zenélés egyelőre még több pénzt visz, mint hoz, ezért kell állandó bevétel.

11008860_944564675562813_374556313_n

.

Nehéz volt alkalmazkodni az emberekhez, körülményekhez?

A finnek alapvetően kedvesek, de távolságtartók. Nem könnyű velük nagy barátságokat kialakítani. Persze ebben szerepet játszik a nyelv is. A finn meg a magyar nyelvtana elég hasonló, ezért könnyű megérteni a szerkezetét, felépítését, de ezen kívül nem túl sok közük van egymáshoz. Bár én nagyon intenzíven tanultam finnül az első két évben, aztán nem voltam rákényszerítve, hogy használjam. Így nem beszélek túl jól. Értek finnül és meg is értenek, de igazából az angollal nagyon jól elboldogulok. A szaunában meg amúgy se kell sokat beszélni…

Mondják, ha egy finn meghív a szaunájába, akkor már barátodnak tekint, és ebben van valami. Ott kinyílnak, és elkezdenek beszélni dolgokról, amikről normál beszélgetésnél soha nem esne szó.

Hogyan éled meg a mindennapokat, szeretnél-e teljesen integrálódni?

Az adott ország kultúráját, szokásait nyilván el kell fogadni és tiszteletben tartani, de nem feltétlenül kell átvenni. Ez egy hihetetlenül szabálykövető nép, ami nehézkessé teszi az egész rendszert. Mindenre van szabály meg törvény, és néha, illetve sokszor a szabály fölülírja a logikát. Te meg ott állsz, és nem érted. De mostanában ez változóban van… vagy én vagyok itt túl régóta. De az is lehet, hogy én vagyok változóban…

Egyébként mindig kapok rokonoktól meg ismerősöktől vajdasági házi pálinkát, azzal általában sikerül áthidalni a kulturális különbségeket. Fogalmuk sincs, hogy mi az, de imádják! Olyan, mint náluk a szauna. Csak annak adok, aki érdemes rá.

Milyen sűrűn sikerül hazajutni?

Évente kétszer-háromszor megyek haza rövidebb időkre, meg hozzánk is – a barátnőmmel élek együtt – szoktak jönni, család, barátok, többször egy évben. Mindenki csinálja a dolgát, aztán találkozunk, amikor kijön a lépés.

11004173_944564682229479_1849071403_n

.

Ma már egy teázó társtulajdonosa is vagy Helsinkiben, ahol zongorán játszol esténként. Hogyan sikerül összeegyeztetned a követségi munkát a zenéléssel és a teázóval?

Barátnőmmel, Andreával közösen csináljuk a teázót, ami egyben kezd egyfajta kulturális központtá, találkozóhellyé is válni. Az ő ötlete volt a teázó létrehozása, én csak segítek, főleg a kreativitást igénylő dolgokban. Mostanra már rendszeresek a zenei rendezvények, művészeti kiállítások, összejövetelek a teázóban. Szerencsére a követségi munkában én is, és a munkaadóim is elég rugalmasak, így általában találunk megoldást a problémás időpontokra. Nem feszültség nélküli ez az életforma, de összeegyeztethető…

Többször említetted a jelenlegi zenekarodat, amellyel nagy terveid vannak. Min dolgozol most velük, mi a nagy álom?

Nekem most a Red Bug zenekar a legfontosabb. 2013 őszén kezdtem el szervezni, addigra állt össze annyi dal, amiből össze tudtam rakni egy albumot. Ez egy koncepció lemez, a modern kori nomadizmusról, azokról az emberekről, akik elindulnak, mert ahol addig éltek, már nem érzik jól magukat, vagy éppen menniük kell, például egy háború miatt. Ennek vannak előzményei, okai, következményei, hatásai. Ezeket tárgyalja a lemez. Tematikailag az egész lemez az én utamat követi nyomon Jugoszláviából – avagy Vajdaságból – Finnországig.

Az album címe Maze of Oblivion, ami Emir Kusturica: Hogy jövök én a képbe? című könyvének olvasása közben ugrott be. Ő ír az egyik fejezetben a költözésekről, a cipősdobozból előkerülő fényképekről, és a képek által bevillanó emlékekről, vagy azok hiányáról. Azokról az emlékekről, amik idővel a feledés labirintusába vesznek.

A zenekarom neve, a Red Bug, vagyis katicabogár, fontos szimbóluma a balkáni kultúrának. Én úgy értelmezem, a szerencse, valami jó dolog eljövetelének szimbóluma. A névválasztásnál szerepet játszott, hogy legyen egy jelző meg egy főnév, ahogy például a Bijelo Dugme, a Pink Floyd esetében. Ez jól be is határolja, hogy „hova kell belőni” a zenekart zeneileg.

11007550_944564672229480_1001655763_n

.

Az egész tavalyi évben készültek a felvételek a lemezre, Finnországban és Magyarországon, finn és magyar zenészekkel, énekesekkel. Magyar zenészkollégák voltak kinn Finnországban többször, és néhány énekessel Budapesten dolgoztunk. A zenekar fő énekese Bárkányi Mónika, de néhány dal erejéig eljött Garda Zsuzsa és Baricz Gergő is. A lemezt egy finn producer barátom keveri, Joel Attila, és remélhetőleg pár hónapon belül elkészülünk mindennel. A borítón szereplő fotót szintén egy magyar fotós lány készítette, Tokai Bonita.

A fő célom az volt, hogy összehozzak egy nemzetközi társaságot erre a lemezre, ami hitelesen tükrözi a mai helyzetemet, vagy akár a mai helyzetet a világban. Én írtam a dalok zenéjét és szövegét, egy kis segítséggel itt-ott, így elsősorban az én érzéseimet, világlátásomat tükrözi. A felkért zenészek, énekesek mind értették, hogy miről van szó, mert róluk is szól.

Arról, hogy nem az a kérdés, hogy honnan jössz, hanem hogy mit hoztál magaddal. A kulturális része. Engem nem érdekelnek az országok határai, azok bizonytalanok, viszont az, ahogy énekelsz vagy fuvolázol, az vagy jó, vagy rossz. Nem túl bonyolult.

Azt elképzelhetőnek tartod, hogy valaha visszaköltözz Magyarországra?

Nem valószínű. De soha sem tudni…

Kókai Leventét a facebook-on a Red Bug Music név alatt tudjátok megtalálni.

Fotók: Christopher Senn

The following two tabs change content below.
Búcsú Adrienn

Búcsú Adrienn

Van, aki szerint ez az érzés idővel elmúlik, de nálam nem úgy tűnik. Általános iskolásként kerültem Magyarországra, még gyerekként. Kecskeméten végeztem a képzőművészeti középiskolát és Szegeden a kommunikáció szakot. Ma budapesti vagyok. Sosem felejtettem azonban el vajdasági gyökereimet. Szegényebbnek érezném magamat, ha nem lennének. Sokat jelent a délvidéki életérzés, sokat jelentenek az onnan származó emberek. Valahol talán törvényszerű volt, hogy egyszer csak róluk írni is elkezdek...