Mint amikor kívülről nyalogatod a lekvárosüveget

Szögi Csaba belegabalyodása a drótba

Tudjátok a Szögit, a Csabábbik Szögit. Akit minden zentai fiatal (és lélekben fiatal) ismer. Tudjuk róla, hogy a művészetek nagy rajongója, s nem csak kedveli, űzi is eme életstílust, de még hogy!

Szeptember elején Zentán,a Rin tin tinben mutatta be első, Drót című regényének második, bővített és átdolgozott kiadását. Kicsit újragondolta a művet, mivel úgy vélte, az első kiadásnál kimaradtak olyan részek, amelyekre szükség lett volna.

covers_433444

A nagy  eszmecserék után odajött, és átnyújtotta a kötetet, amelyből az est folyamán felolvasott. Itt döntöttem el, hogy nem interjút fogok vele készíteni, ahogy azt korábban elterveztem, hanem elolvasom, és egy kis ízelítőt, kedvcsinálót írok róla! Már az megalapozta a mű hangulatát, hogy egy kocsmában tartották a könyvbemutatót, ami kis Vajdaságunkban egyelőre még! nem szokás. A beszélgetés után az est megkoronázását a Lucy Dreamin’ koncertje jelentette hatalmas psychedelic, stoner dallamokkal, a közönség köreiben pedig általános reakció volt a táncolás és a dülöngélés.

Ami Szögi Csaba Drót című  regényében rögtön az elején érdekesnek találtam, az a szabadszájúság, ami végigkíséri az egészet. Egyszóval az egyszerű ember gondolatai, érzései, mondatai tabuk nélkül. Megjelenik a szexualitás, néhol trágárba csap át a mű, jelen van a filozofálás a narkotikumokról és azok használata. A fiatalságot már ennyi is képes megfogni. Persze, félreértés ne essék, maga az író nem ezzel szeretne a fiatalság közelébe férkőzni, de nekünk egy Egri csillagok után mindenképpen meghökkentő, jóleső és csábító stílus.

DSCN2854

Az elején nehéz belerázódni, de megéri, ne dobjátok rögtön félre!

Ahogy (akkoriban) minden fiatal férfinak, Csabának is be kellett vonulnia sorkatonának. Művének legfőbb motívuma az ottani légkör, a bezártság, a dolgok szabályokhoz kötöttsége és természetesen a szerelme hiánya. Itt már értelmet is nyer a cím. A bezártság, a drót! S milyen egy drót? Vannak rajta lyukak, hézagok, ahonnan látja a külvilágot, a történéseket, a szépet, de mégis bent tartja. A fecskéi és a felhői tartják benne a lelket leginkább, hiszen ők is visszajönnek hozzá egyszer, ezért biztos benne, hogy ki fog jutni onnan. Az ottléte alatt a legnagyobb reménysugarai is többet voltak tőle távol, mint vele, mégis ezekbe kapaszkodott!

Plátói szerelem, mint amikor kívülről nyalogatod a lekvárosüveget. Azzal a különbséggel, hogy ő belül volt!

Napról napra, írásról írásra láthatjuk, ahogy egy kicsit mindig meghal benne valami, mégis mennyi mindent helyre tudott tenni, fel tudott fedezni magában. Elkeseríti azonban a szabadság elvesztése, mint minden művészhajlamút. E kettősség állandóan rángatja a lelkét.

Elmélkedések az életről, a vallásról, a szerelemről, önmaga megtalálásáról! Az élvezetek hajszolásáról, a múlt édes, bódult pillanatairól barátokkal, szerelmével, egyedül.

Jó szívvel ajánlom az érettebb korosztálynak, az ő számukra nosztalgikus olvasmány lehet, fiatalkori élményeiket idézi fel. Illetve mindazon huszonévesnek, akik most csöppennek bele ebbe az időszakba, hogy tudják, nincsenek egyedül önmaguk nehézkes megtalálásával!

Drót a szögben, belevájta magát a drót az író lelkébe. Szög a dróton, mely bemutatta az ottani, egyszeri művész életének ezen stádiumát.

A Szög bizonyult erősebbnek a drótnál, eljöttek érte a fecskéi!

6366_DSC_0119-jj

The following two tabs change content below.
Fekete Ági

Fekete Ági

,,... Fiatalon a legtöbbünktől nem áll távol a lázadás, csak aztán később sajnos belesavanyodunk a megszokásba. Nem arról van szó, hogy nem kell felkészülni az életre, hogy nem kell diplomát szerezni. A hiba akkor kezdődik, amikor az ember elhiszi, hogy az, ami társadalmilag elismert, az akkor is úgy kell, hogy maradjon, ha ő maga beledöglik. Amikor elhiszi, hogy kívülről mondhatják meg, hogy neki hogyan jó az élet!" – Sándor Anikó