„Olyan szép vagy, olyan szépen öregszel”

Sokszornézős az Ernelláék Farkaséknál

Hogy miért jó az Ernelláék Farkaséknál? Mert egyszerű, mai, nem akar többet mondani, mint amit a hétköznapi élet, mégsem felszínes, és a mondatok beleégnek az ember fejébe. A történet közeli, a miénk, és minden egyes alkalommal más: érzés, nézet, hangsúly – éppen olyan, mint a hangulat, az állapot, amiben vagy. 

A 2016-os évem színházilag arról szólt, hogy keveset láttam, de ami tetszett, azt többször is megnéztem. Habár sosem voltam híve annak, hogy egy előadást többször megnézzek – kivéve a színházi munkák során –, tavaly ez cseppet sem zavart. Sőt, a Desiré tulajdonképpen elhozta a két kedvencemet: A te országodat és Ernelláék Farkaséknált. Ernelláékat tripláztam, és a cikkből az is kiderül, hogy miért.

A FILM

A premier előtti filmvetítésen megfogott a kiváló humor és a hétköznapok hétköznapi igazsága. Közeli képek, közeli problémákkal, amelyek mindenkit érintenek, mégsem válnak klisévé. Gyönyörű látvány, erős testbeszéd, érdekes kameraállások. A térbe, a helyszínbe különösen beleszerettem. Mint egy lakásszínházi előadás, csak éppen a mozivásznon.

MV5BMjFlMGViZTctZmJhYy00MGRiLThmN2YtNmQwYzFhZmMzZTI5XkEyXkFqcGdeQXVyNTkzMzMyNDA@._V1_

Jelenet a filmből

A lakás Hajduék otthona (Hajdu Szabolcs a rendező – a szerk. megjegyz.), a rendező a film főszereplője, filmbéli családja a valóságban is az, a másik házaspárt pedig a legjobb barátaik alakítják. Nem hiába élt bennem a lakásszínház-érzés sem, hiszen ez a film előbb volt a színházban, mint a vásznon, és az előadásokkal még most is járják az országot. (Nem vagyok egyébként informálatlan néző, csak nem szeretek előre trailert nézni és interjúkat olvasni, hogy mindig a csupasz film/előadás találhasson meg.) A film megnézése után egyértelmű volt, hogy látni kell a darabot is… És ez kétszer is sikerült! Ne kérdezze senki, hogy melyik a jobb, a film vagy az előadás, mert felesleges az összehasonlítás: más élmény, de mindkettő működik, nagyon is. És ami a leglényegesebb: minden alkalommal más.

16831061_1867717323474309_4158923511267682190_n

A TÖRTÉNET

A történet egyszerű: Eszterékhez késő este becsönget a nővére a családjával és sok bőrönddel. Éppen települnek haza Skóciából, de útközben lerobban a kocsijuk Farkasékhoz közel. Négy felnőtt, két gyerek: két család „összezárva”. A problémák adottak: felvonulnak a különféle emberi kapcsolatok, azok minden, a valóságnak teljesen megfeleltethető változatában. Egy kifutón láthatjuk a gyerek–szülő–nagyszülő viszonyok kombinációit, a testvéri kapcsolatokat, a nemi és hatalmi harcokat, és persze az állandó csatát önmagu(n)kkal. A szeretet, szerelem, megbecsülés, tisztelet, önzés és féltékenység érzése mellett olyan történetekkel is találkozunk, mint az elvándorlás-visszatérés problémája, vagy a megcsalás, pénzkeresés, lopás, életcélok, álmok megvalósítása és így tovább.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A SZÍNHÁZI TÉR

Az előadás tere Farkasék nappalija: tágas szoba ebédlőasztallal, néhány székkel, oldalt, kisebb emelkedőn kanapé, mellette dohányzóasztal – nappali és ebédlő egyben, közösségi tér, ahol az előadás magja zajlik. A „szobát” több ajtó veszi körül, amelyek a ház többi helyiségét, illetve a „külső teret” szimbolizálják. Az előadás néha kint zajlik, sőt, 10 percre teljesen egyedül is hagyják a nézőket odabent. Egy ajtó a konyha és a kijárat is, a gyerekszoba és Farkasék hálószobája, ettől függetlenül jól működik a terek illúziója.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A nézők a tér két oldalán, kissé félkörben helyezkednek el, mindenki mindent lát, tényleg mindent, hiszen közel vagyunk: egymáshoz és a játszókhoz is. Lakásszínházhoz hasonló, de mégsem az, hiszen a tér csak „eljátssza” az otthont, a helyiségek mint kiállítóterek és nem mint valódi szobák léteznek a hétköznapokban. Egy család életébe azonban teljes mértékben és maradéktalanul belépünk, bár azzal, hogy folyamatosan láthatjuk a szemben ülő másik nézőt, minduntalan tudatosítjuk magunkban: nem a valóságról van szó.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

SZÍNHÁZI „JÁTÉK”

De valóban játék ez? Ha tudunk a valódi családi kötelékről, akarva-akaratlanul azonosítunk. Hasonló ez ahhoz az érzéshez, amikor egyes szám első személyben írt könyvet olvasunk: az elbeszélő történetei az író történeteivé válnak. Terápiaszerű a darab: mindenki terápiája, hiszen a színészek a hétköznapi problémáikkal foglalkoznak, a nézők pedig lépten-nyomon felismerik magukat ezekben – pontosan ezért nem érdekel egy idő után, hogy a színészek valóságáról vagy fikcióról van-e szó, mivel egyszerűen leválasztódnak a felismerések a helyzetről: már nem az ő hétköznapjuk ez, hanem az enyém, a miénk, a teremben ülőké. Nem játszanak színházat, csak rámutatnak bizonyos tabukra és felszínességekre az életből. Az, hogy ezt éppen a sajátjukon keresztül teszik, egy módszer. Mi a mese és mi a valóság? Mindegy, nem?

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

A PSZICHOANALÍZIS

Két jelenetben nem érzem azt, hogy „életutánzat”, a valóságjátékba kétszer lép be a marionett-játék: mindkét jelenet a gyerekek körül forog, a gyerekek mozgatják szüleiket. Laura mélabúsan, Brúnó keményen és agresszívan.

A gyerekek egyébként is központi szereplői a történetnek, és nem csak mint személyek és lények, hanem a gyermeklét maga is megjelenik. A felnőttek is sokszor térnek vissza emlékeikben a gyerekkorukba. A lányok saját kapcsolatukat az apai viszonyban határozzák meg, Eszter és Farkas is ebben méri kötődésüket és döntéseik magját. Farkas saját kapcsolatából próbálja megérteni anyja és apja viszonyát: „Már látom, hogy apám miért volt ilyen” – mondja. Mindenkori pszichológiai játék, egymás és magu(n)k analízise, sőt a pszichológus konkrétan meg is idéződik: „Na, pont ezt mondja a Vekerdy, hogy ezt nem szabad csinálni a gyerekkel.” vagy „Épp most olvastam erről, hogy a fiatalabb testvérnek mindig könnyebb.”.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

A pszichológusok egyébként mindvégig a nézők. A mondatokból, mozdulatokból, testbeszédből mi ismerjük fel Farkas mély érzelmeit, büszkeségét gyermeke iránt, az újra és újra feltépődő sebeket és sérelmeket, vagy például azt, hogy Laura miért vonzódik Farkashoz.

A szeretet- és a boldogságvonal minden kis történetben megjelenik, és valamiféle bizonytalanságot áraszt mindenkiből. Az arrogáns Farkas mondatai mögött ott a büszke tekintet gyermeke és felesége iránt, de többször megtörik az önbizalma. „Lehet, hogy boldog vagyok, csak nem tudok róla.” Eszter kapcsolatukba vetett bizalma gyenge lábakon áll, de valahogy olyan ez, mint ami minden nap megjelenik egy ponton, aztán elmúlik. Ernella nem hisz és nem is bízik a családjában, mások előtte a példa, és ebben Albert sem nyújt neki támaszt. Ezekből a bizonytalanságokból fakadnak a gyerekek nyugtalanságai és érzelmi bizonytalansága. Brúnó kérdései és a saját válaszai tökéletesen szíven ütnek mindenkit: „Neked van fájdalomfád? Neked van fájdalomgyökerezésed? Mangószíved van? Nekem van!”

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

MINDEN ALKALOMMAL MÁS

Ha valaki megkérdezné, hogy miről szól ez a történet, vagy ha azt kellene megválaszolnom, hogy mi volt a központi kérdés, nem tudnék válaszolni. Nincs ilyen. Vannak történetek, és a fő történetszál mindig ott és akkor derül ki, amikor a darab él. Más volt nekem is mindkét alkalommal, mást éltem meg. Az a legszebb a darabban, hogy az csordul ki belőle, ami éppen akkor abban a pillanatban fontos – neked és a színésznek –, mert nyilván ebben ők is részt vesznek: mások a megszólalások, mások a hangsúlyok. Nincs két egyforma előadás, mert azok a jelenben élnek. Talán itt jön képbe újból a lakásszínház.

Régen láttam már ekkora természetességgel csengő mondatokat, ilyen őszinteséget színházban. A címben szereplő mondat is ilyen, a házastársak összekacsintása, a világ legszebb bókja. A végén pedig feltesszük magunknak a kérdést, hogy amit láttunk: színház-élet vagy játék-valóság?

A film plakátja

A film plakátja

The following two tabs change content below.
Kovács V. Sára

Kovács V. Sára

1990, Zenta. Érettségi a Zentai Gimnáziumban, diploma a szegedi Vizuális kultúratudomány tanszéken. Színház, performance-művészet, film, fotó. Örök naiv.