Az óbecsei származású Pavlovski Róbertről hallgatói körében az a hír járja, hogy kiváló tanár, rendkívüli ember, amit már titulusainak hosszú sora is sejtet. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának doktorandusza, filozófia szakos bölcsész, etikatanár, író, előadó és dalszerző. Nagy érdeklődéssel vártam tehát a találkozást, Róbert ugyanis január közepén szülővárosában tartott előadást, ahol környezetvédelmi elképzeléseit osztotta meg a természettel szimbiózisban élő emberről. A Than Emlékházban ezen apropóból faggattam.
AZ IDEOLÓGIAI MEGDERMESZTÉST A SZÉLSŐSÉGESEK SZORGALMAZZÁK
Miután megengedte a tegeződést, először az engem leginkább érdeklő kérdést tettem fel:
- Filozófusként mely ideológia követője, „hirdetője” vagy?
Ez egy nagyon izgalmas kérdés – mondja, miközben megsimítja az állát. – A filozófia tág fogalom, kutatásom szűkebb területe a környezetesztétika. Ez áll hozzám a legközelebb a pragmatista filozófia (amerikai eredetű filozófiai irányzat, amely szerint egy elmélet igazsága vagy helyessége annak gyakorlati működőképességében és eredményességében nyilvánul meg – szerk. megjegyz.) és az esztétika kapcsán. Ez a filozófia eltörli a Descartes óta kialakult meggyőző duális világképet, mint a test és az elme vagy a mentális és fizikai világ kettőse.
- Mi motivált arra, hogy megtartsd ezt az előadást?
Jobbára Magyarországon tevékenykedem, és ott azt látom, hogy a környezetesztétika egyelőre kiaknázatlan terület. A Kultúra & Identitás Mozgalom Egyesülettel, melynek elnöke vagyok, olyan művészetekkel és kulturális tevékenységekkel foglalkozunk, amelyek az ember, a környezete és az etika problémáit vizsgálja. Marcsi, az egyesület titkárnője a fentiekkel kapcsolatban követi a nagyvilág eseményeit és mindig azt mondja: „Robi, ez azért van a világban, mert a filozófusok nem csinálnak semmit – mosolyog –, nem állnak ki és tanítják meg az embereket, hanem elvannak az ő kis könyvtárukban…” Ez persze mindig pozitív, konstruktív „rugdosás”, de én sem tudom úgy elképzelni az életemet, hogy csak rigid akadémiai módon foglalkozzam a dolgokkal. Azt gondolom, hogy az akadémiai oktatás belső megreformálásán kívül cselekvővé kell tenni a filozófiát, fontosnak tartom, hogy a változáshoz minél több eleven kisközösséget hozzak létre.
- A közösség állandóan megújuló tér. Fontosnak tartod, hogy ehhez hasonlóan az eszmeiség is folyamatosan megújuló tendenciát mutasson?
Igen, a közösségi eszmék folyamatos megújulást igényelnek, hiszen az eszmék nem arra valók, hogy vakon kövessük őket, hanem a világ értelmezésében és saját helyünk megtalálásában van szerepük. A közösségformálás mindig egy eszmei kiindulópont és tapasztalat, a közösség pedig olyan dinamikával bír, amit egyénileg nem tudunk átélni. A hallgatóimat is arra ösztönzöm, hogy csoportban, közösségben készüljenek, mert így teljesen más aspektusok merülnek fel. Az eszméknek dinamikusnak kell maradniuk, hiszen az ideológiák megmerevedését a szélsőségesek szorgalmazzák, mindazok, akiknek az a célja, hogy egy adott politikai testből profitáljanak.
A MOTIVÁLÓ FILOZÓFIA
- Elhangzott az előadásod során, hogy az ember életútja során különböző nehézségekkel találkozik. Egy hegyet hoztál fel példának, amelyen felfelé haladva hatások érik az embert. Ki van téve a hidegnek, a hónak, a szélnek, lavináknak… Viszont a célnak, a csúcsra jutásnak ott kell lebegnie az ember szeme előtt. Úgy fogalmaztál, hogy „az agy örömét a csúcstól lefelé a siklás hozza.” Te hol tartasz ezen a képzeletbeli lejtőn? Felfelé küzdesz, vagy eljött a gondtalan öröm, a sikeres siklás élménye?
Szeretem az ilyen informális előadásokat, amikor nem kötött, akadémiai témákban és stílusban, hivatkozásokkal ellátott lábjegyzetekben kell magamat kifejeznem. Így a hallgatóság érdeklődését is jobban felmérhetem. A pragmatista filozófia eleve egy cselekvő filozófia, így végre a filozófus maga is motiválóvá tud válni, tudatosságra ösztönözheti az embereket. Nem is kimondottan a munka, hanem a közösségek hiánya miatt beállt űr hozta el azt a szükségszerűséget, az érzést, hogy ha nem történik valami, akkor „robbanok”. Úgy gondolom, most vittem fel a szánomat a hegy tetejére. Küzdelmesen, hóban, széllel szemben, hogy megkezdhessük a lesiklás örömét.
- A környezettudatosságról az egyetemen azt tanítják, hogy környezetközgazdászokat kell kinevelni, akik majd a természeti kincseket a pénz nyelvére lefordítják és így meg tudják védeni. A mai előadás célja is ez volt?
A ma esti előadással kapcsolatos elképzelés az volt, hogy a lehető legközelebb hozzam egymáshoz a filozófiai esztétikát és a környezettudatos gondolkodást. Nagyon fontos a környezetvédelem, de általában ökoperformanszokkal, szélsőséges esetekben különböző környezeti terrorcselekedetekkel találkozunk. Ezek az olajlobbi és más sötét pénzügyi manipulációk hozadékai.
- Igazi polihisztornak tűnsz. Véleményed szerint mit jelent manapság annak lenni?
Úgy gondolom, hogy a sokrétű tudás megszerzése nemcsak a filozófusok, hanem a modern ember számára is elengedhetetlen. Vegyük csak a digitális írástudást. Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy az alapvető kommunikációt az interneten és különböző közösségi oldalakon folytassuk, vagy például diktafonon rögzítsünk valamit. Nem volt benne a mindennapi gyakorlatban. Ma már egy érett, posztmodern személyiségnek jártasnak kell lennie a politikában, a közügyekben, a tudományokban, tudnia kell, hogyan működik az emberi psziché. Igen, úgy érzem, a polihisztorság felé tartok, hiszen ugyanúgy foglalkozom zenével, irodalommal és filozófiával, és ugyanúgy szeretek jártas lenni a természettudományokban is. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy egy környezettudatos modern ember érett demokratikus attitűdökkel rendelkezzen, és tisztában legyen szavazata súlyával, a nevelés kérdésével, irányítani tudja saját sorsát.
Nézd meg galériánkat!
AZ ÖNFEJLESZTÉS VÉGTELEN FOLYAMAT
- Önmegerősítés, a személyiség kibontakoztatása, lélekerősítés. Mit jelentenek ezek a kifejezések a szótáradban?
A pragmatista filozófia szerint az önfejlődés egy végeláthatatlan folyamat, nem tudunk eljutni egyik pontból a másikba. Richard Shusterman egyik könyvében arról ír, hogy önmagában a test meghatározza a gondolkodásunkat. A személyiség kibontakozása, képességeink kifejezésre juttatása elsősorban a fizikai világ, társas környezetünk, a legszűkebb értelembe vett városi köreink és belső identitásunk szinkronizálása, a válasz tehát az, hogy személyiségünket, környezetünket és vágyainkat minél inkább össze kell hangolni. A vágyainkra azonban lecsapott a tömegmédia és a fogyasztói kultúra. Ezeket az eredendő energiákat vissza kell szerezni a fogyasztói manipulátoroktól és a természeten keresztül összekapcsolni személyes jelenlétünkkel. A test tudatos gondolkodásával, reflexióival tudunk közelíteni az önmegvalósításhoz. Az önkibontakoztatás végső soron belső értékeink, kreativitásunk, vágyaink kifejezése, azok helyes megélése.
- Amikor megláttam a nevedet a plakáton, John Dewey pragmatista filozófus jutott az eszembe, mivel a kutatásaid és értekezéseid nagy része róla szólnak. Az ő hitvallása szerint az iskola maga az élet. Ebben a kontextusban az iskolát mint intézményt kell felfognunk? Az iskolának kell az életre nevelnie, vagy fordítva, az élet az ember iskolája?
Nagyon örülök, hogy pont őt hoztad föl. Amitől Dewey irtózik, az az egyén intézményekbe zárása. Nem azt állítja, hogy nem tudnak életre nevelni, hanem azt mondja, hogy egész egyszerűen megnyomorítják a gyerekeket. Az élet iskola, tehát a nevelés maga az élet. De Dewey túlságosan tágnak és megfoghatatlannak tartja az életet, az élet iskolája alatt pedig magára a társadalmi rendszerre gondol. Nem az kellene, hogy ennek a struktúrának a lényege legyen, hogy X mennyiségű tudást belesajtolunk a diákokba, akik elsajátítják az adott rendszer ismereteit, kapnak egy diplomát és ki van pipálva az élet. Nem! Ezek inkább azt mutatják, hogy egy meghasonlott világról van szó. Mert mire készít fel az iskola? Egy esetleges munkanélküliségre? Vagy a kapitalista rendszer kizsákmányolására? Az iskola abból a szempontból maga az élet, hogy mi magunk is folyamatosan fejlődünk, növekedünk. A cél pedig a lehető legtöbb ember boldogsága, ami azt jelenti, hogy az adott egyén a közösségben megtalálja számításait. Ha valaki történetesen több millió berendezést kezel, és abban találja meg magát, akkor csinálja azt. Marx víziójában a személyhez egy termelési eszközt rendel, a te esetedben például a diktafont, amely elindítja benned azt a hatást, hogy újságíró vagy. Dewey ennek az ellenkezőjét állítja. Ő önmagában az eszközt tartja nagyon fontosnak, de ez alatt az önismeret fogalmát, mint erkölcsöt, saját kompetenciát kapcsolja be, nem pusztán a matéria szempontjából áll hozzá. Eljött az idő egy Dewey-fajta revitalizációnak!
- A helyi társadalmunkat érintő égető kérdés a fiatalok elvándorlása. Szerinted összefüggésbe hozható ez az etikával, úgy is kérdezhetném: etikus az elvándorlás?
Igen, ez mindenképpen etikai kérdés, amit a közösségi balansz szempontjából közelítek meg. Vegyünk egy nagymamát, akinek levonnak 200 dinárt a nyugdíjából, és nem tudja megvenni a gumicukorkát az unokájának, ami miatt a gyerek is feszült lesz, mert érzi a nagymama bizonytalanságát. A demokráciának egy életmódot, jólétet, „jól élést”, személyiségünk kibontakozását kellene jelentenie, nem pedig kormányzati politikát. Demokrácia az, hogy nem csak azért szerzel magyar állampolgárságot, hogy kimenj Angliába dolgozni, vagy hogy eladd magad valamilyen kizsákmányoló rendszernek. Egész egyszerűen azért történik ez meg mégis, mert a demokráciát választási rendszernek és nem életmódnak könyveljük el. Egy igazi dewey-i értelembe vett demokráciában mind a nevelés, mind a demokratikus életmód arról szól, hogy ott, ahol vagy, jól érezd magad. Természetesen világot láthatsz, de találd meg a helyed és adjanak is helyet! Sajnálatosan éppen a fordítottját tapasztaljuk. Éppen ezért az elvándorlás nagyon súlyos etikai probléma, mely három dologra világít rá: a politikai korrupcióra, ennek implikációjaként az „élettér” eltűnésének jelenségére, valamint e kettő eredményeként arra, hogy az emberek elveszítették bizalmukat a rendszerben. Nem érzik, hogy felemelnék őket, vagyis az egyéni sors magára maradt! Ha az ember egy picit is felelősségteljesen kíván viseltetni önmaga és családja iránt, erkölcsi megfontolásból vállalnia kell a külföldön való bizonytalanságot és a megpróbáltatásokat. Persze, politikailag lehet az elvándorlást egy az Európai Unión belüli szabad munkaáramlásnak nevezni, de ez csak egy politikai szemfényvesztés, közérzetünket nem csaphatjuk be!
A profitorientált és materialista nézetekkel szemben Pavlovski Róbert és testvére, a Lucy, Teddy, Globy projekt grafikusa, illusztrátora, Pavlovski Péter megalkottak egy szépirodalmi gondolatokkal tűzdelt ökológiai falinaptárat. Üzenetük: „egymás iránti szeretetünk csakis a Föld szeretetével teljes!” Így igyekeznek segíteni bennünket egy környezettudatosabb életvitel felépítésében, a tárgyiasított természet és kettészakadt világképünk erkölcsi és etikai nehézségeinek leküzdésében.
Olvass még filozófiai témájú cikket és az újvidéki diáktüntetés elemzését!
Ferencz Lajos
Legutóbbi írásai: Ferencz Lajos (összes)
- A Fingerbang első klipjéig vezető lépcsőfokok - 2015-04-28
- Óbecsén szóltak az „örökké Tankok”* - 2015-03-27
- Ne legyenek sértő megjegyzések! - 2015-03-07
- Etikus-e elvándorolni, a természet jelentősége és egyéb filozófiai kérdések - 2015-02-03