Harcsa Veronika a vadóc díva szerepében

A babaarcú énekesnő budapesti és újvidéki fellépésén jártunk

Egy szuper színvonalas előkarácsonyi, ráhangolódós koncerttel ajándékozott meg minket személyes nagy kedvencem, a Bin Jip zenekar. December 21-én teljesen megtöltötték a Művészetek Palotáját és óriási sikerrel mutatták be régóta várt új, Heavy című albumukat.

Harcsa Veronika különleges énekére, Andrew J produceri munkájára, és Gyémánt Bálint egyedi gitárhangzására épülő projekt tagjai három éve dolgoztak az új lemezen. Az eddig is rendkívüli, kísérleti elektro-jazz dalok után az új album még dinamikusabb és hangzásában még bátrabb lett, amihez Veronika is alakult, hiszen eddig soha nem látott, dívás, vadóc attitűddel robbant be a színpadra. Nem lehet nem kiemelni a fantasztikusan csinos vörös fényvisszaverő anyagú estélyit, amit viselt, villódzó effektjeivel még többet tett a színpadképhez.

.

.

Emellett a plusz vizuális háttérhangulatért a Kiégő Izzók nevű nemzetközileg elismert vizuális csoport felelt, a zenekar fölé épített gigantikus félgömbre vetített térhatású animációikkal.

.

.

A koncert vendége a világhírű trombitás, a francia Erik Truffaz volt, akivel a zenekar már másodszor lépett fel együtt.

Eric Truffaz

Erik Truffaz

Elhangzott az összes nagy kedvenc dal a korábbi Enter című albumról is, a suttogástól a sikításig, szinte meditatív állapottól az őrjöngésig mindent láthattunk a színpadon az egyre színesebb és sokoldalúbb Verától.

Elég nagy kihívást jelentett végigülni egy ilyen energiatöltetű koncertet, hisz más helyszínen végigtáncoltuk volna. A végén szerencsére megtört a jég, az utolsó, nagyon pörgős számra (No Way Boy) majdnem az egész Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem egyként pattant fel a székéből, és ugrálta végig. Mindenki erre a 8 percre várt, és ezt a zenekar is tudta.

.

(Fotók: Kotschy Gábor – Művészetek Palotája)

Az együttessel és Truffaz-val a Recorder magazin készített interjút a koncert előtt. A rajongók már számolhatják a napokat a következő budapesti lemezbemutató koncertig, ami február 20-án lesz az A38 hajón, jegyek már kaphatóak.

Valamivel több mint egy hónappal budapesti fellépése előtt, november 13-án Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a 16. Újvidéki Jazzfesztivál vendége volt, ahol székvárosi munkatársunk, Botka Csaba is meghallgatta őket a Szerb Nemzeti Színház nagytermében. Így emlékszik a duó akkori szereplésére: „A nagyterem teljesen megtelt, különféle generációk lelkes jazz-rajongói vonultak fel. Veronikáék nyitották meg az estet, elegáns megjelenés, hibátlan gitárjáték, és nem utolsó sorban, varázslatos hang jellemezte a produkciójukat. A duó már az első pillanattól kezdve a közönség szívébe lopta magát, minden dalt és dal közbeni énekjátékot és gitárimprovizációt nagy tapssal jutalmazott. Harcsa Veronika a számok között megosztott néhány gondolatot a közönséggel. Mint megtudtuk, néhány éve fellépett az újvidéki jazzkedvelők által nagyon jól ismert Wheels nevű füstös kis jazzkávézóban, és megtisztelőnek érezte, hogy második szereplésére már a tradicionális fesztiválon került sor. A duó a legtöbb számot 2013-as közös lemezéről játszotta, amely a Lifelover címet viseli. A koncert közepén Veronika előrelépett és gitárkíséret nélkül egy magyar népdal jazz verzióját énekelte el. Ez elsőre a meglepetés erejével hatott, de annál nagyobb volt azután az ováció, én is teljesen beleborzongtam.”

Sarnyai Rita

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.