„Hatalmas élmény volt a Gobbi Hilda Színpadon játszani!”

A Kosztolányi lányai csapat sikere a Nemzeti Színház vetélkedőjén

Indítsuk az őszt, kedves olvasóink a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium elmúlt iskolaévének egyik legnagyobb sikerével. Szolgáljon e beszámoló inspirációul az előttünk álló időszakhoz! A Budapesten tartott nemzeti színháztörténeti vetélkedőről szóló márciusi hírünk idején a lányok még csak reménykedtek a döntőbe jutásban, ma pedig már büszkén emlékezhetnek rá vissza: sikerrel vették az akadályokat, és nagyon jól szerepeltek!

A harmadik fordulóban ugyanis Kosztolányi lányai 393 ponttal a 4. helyen álltak, így öt másik csapattal együtt meghívást kaptak a végső megmérettetésre, amelyre a Nemzeti Színházban került sor.

Fordulónként három kihívás várt a lányokra, melyek valamiféleképpen a Nemzetihez vagy a magyar színháztörténethez kapcsolódott. Többségében rendkívül kreatív feladatok elé állították a csapatokat: például egy, a Színház életében jelentős szerepet betöltött művész rajongói Facebook-oldalát kellett elkészíteniük, illetve televíziós híradó-tudósítást kellett összeállítaniuk valamelyik éppen futó előadásról.

nemzetivetelkedo_eosz_3293

A zsűri: balról Rubold Ödön színművész, Ablonczy László színháztörténész, Mátyássy Bence és Udvaros Dorottya színművész. A kép forrása: nemzetiszinhaz.hu

A verseny előtti felkészülésről és a döntőről kérdeztem a résztvevőket.

Novák Lea: Rengeteg időt és energiát fektettünk a feladatok elkészítésébe január óta, sok mindent kellett megszerveznünk. Előfordult, hogy hiányoztunk egy-egy óráról (nagyon-nagyon hálásak vagyunk a tanárok megértéséért!). Sokat kutattunk, főként az interneten, Tolnai Piroska tanárnő is folyamatosan küldött linkeket, és az irodalomtanárnőnk, Berényi Emőke elsősorban könyvek ajánlásával segített. Az alapinformációkon túl azonban mi magunk vehettük kézbe a feladványok megoldását. Szinte folyamatosan ötleteltünk. Felosztottuk őket egymás között: Lajkó Fanni például a filmvágáshoz ért inkább, más kamerázott, míg a többiek szerepeltek a videóban, volt aki az esszéírással foglalkozott. A végén mégis közösen dolgoztuk ki és mondtuk rá egy-egy munkára az áment.

A döntőn talán a legizgalmasabb kihívás az volt, amikor színházi jelenetek képeiből kellett megmondanunk, melyik színész vagy színésznő szerepel rajta, és mi a darab címe. Ez elég jól sikerült. A legnehezebbnek viszont az bizonyult, amikor az egész magyar drámaírás történetéből ragadtak ki monológokat, és ki kellett találnunk, ki mondja, ki írta és mi a címe.

Emlékezetes momentum volt, amikor odajött hozzánk Kákonyi Tibor színművész és gratulált. Azt mondta, nekünk szurkolt, többek között azért, mert ő is szabadkai születésű. Vidnyánszky Attila és Ablonczy László is kiemelték, hogy szépen beszéltünk, utóbbi erre különösen nagy figyelmet szentelt a verseny folyamán. Utólag sajnálom, hogy nem tanultunk többet… 12 kötetnyi szakirodalmat kaptunk az utolsó fordulóra az egész magyar színháztörténettel kapcsolatosan, de képtelenség volt iskola mellett mind elolvasni és megtanulni. Pláne, hogy közeledett a második félév vége, sokaknak javítania kellett, és emellett egyéb elfoglaltságaink is akadtak…

Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy iskolánk arra fekteti a hangsúlyt, hogy kreatívan oldjuk meg a feladatokat, összeszedetten szólaljunk fel és feltaláljuk magunkat, akkor úgy gondolom, igenis helytálltunk.

A megmérettetés előtt

A megmérettetés előtt a Nemzeti Színháznál

Sokan szurkoltak nekünk az iskolában, a tanárok is tudtak a versenyről, kérdezgettek minket a pillanatnyi állásról – mindez ösztönzőleg hatott. Csináltunk pólókat is. A verseny után megnéztük a Don Quijote próbáját, amelyet Vidnyánszky Attila rendez. Szokatlan élményt jelentett egy ilyen nagyszabású produkciót látni, hiszen több színész volt a deszkákon, mint Szabadkán a színházi társulatban! S láttam, hogy bár kisebb, és messze sincs ennyi kellék és speciális effektus például a Szabadkai Népszínházban, mégis milyen nagyszerű módon kihozzák belőle a maximumot az itteniek.

Mi harmadik helyezettként egy négy előadásra szóló bérlettel és egy 20 000 forintos könyvutalvánnyal gazdagodtunk. Az első helyezettek, A szemüvegest csak dísznek hoztuk csapat iskolájába látogatott ki a társulat egy iskolanapra, illetve ők állíthatják össze a feladatokat jövőre.

Lajkó Fanni: A 166 csapatból a top húszba bejutni is elég nehéz, de mikor láttuk, hogy kilencedikek vagyunk az első forduló végén, bizony nagyon meglepődtünk, és tudtam, hogy van esélyünk! Mikor bővítették a döntőben részt vevő csapatok számát a nagy érdeklődésre tekintettel, azaz nem 4, hanem 6 csapat juthatott tovább, már szinte biztosra vettük, hogy sikerül nekünk is bejutni! A felkészülés alatt szinte végig idegeskedtem, mert precíz vagyok, szeretek mindent időben elvégezni, a többiek viszont szép komótosan álltak hozzá, és így sok minden az utolsó pillanatra maradt… Ráadásul az iskolában is folyamatosan teljesíteni kellett, így elég kapkodósra sikeredett a feladatok leadása. Ez kicsit rossz volt, de még ha nehézkesen is, azért összejött!

Egységben az erő

Egységben az erő

Örültem, hogy a három forduló alatt szinte mindegyik feladatnál szabadon engedhettük a fantáziánkat. Mindenki beleadott valamit, és a végén ebből kerekedett egy egész. Jó barátnők vagyunk egyébként is, így az is megkönnyítette a dolgunkat, hogy ott voltunk egymásnak a nehéz helyzetekben. Hasonló az ízlésünk és a gondolkodásmódunk, így általában magától értetődött, hogy ki csinálja majd például a prezentációs feladatot. A legjobban a híradó készítését élveztem, amelyben enyém lett a műsorvezető szerepe, Barbi a riporter, Kati, az osztálytársunk pedig a nővér… Vicces volt, amikor este buszoztunk a kórházba, és Katit nővérnek nézték!

A versennyel egyébként egy régi álmom is teljesült: nagyon szeretem a régies ruhákat, és az egyik feladat során kikölcsönöztük néhányat, majd abban fényképezkedtünk. Ami nehezebben ment, az az esszéírás, mert nem az én műfajom, de szerencsére volt, akinek ez feküdt jobban, és én inkább filmet vághattam. Megéltük azt is, ami a projektek megvalósításánál is mindig megtörténik: a jó ötlet és csúcspont után a mélypont is eljön, amikor kiderül, hogy nem tudjuk úgy megvalósítani, ahogy elterveztük, és hirtelen valami mást kell kitalálni. Előfordult, hogy a leadási határidő előtt elkéredzkedtünk néhány óráról, beültünk valahova összerakni a feladatot, de mégse jött össze. A végére persze mindig megoldottuk.

Németh Antal által 1940-ben rendezett Shakespeare: Rómeó és Júlia című darabhoz készült plakát

Németh Antal által 1940-ben rendezett Shakespeare: Rómeó és Júlia című darabhoz készült plakát

Érdekes volt a felkészülés arra az előadásra, amit Budapesten kellett előadnunk. A zsűri húzta ki, hogy ki melyik darabból adjon elő egy 5 perces részletet. Mi Vörösmartytól a Csongor és Tünde című drámai költeményt kaptuk. Örültem a lehetőségnek, de nem szoktam színészkedni. Hirtelen azt sem tudtuk, melyik részletet válasszuk ki, így segítséget kértünk Oláh Tamástól. Megfogadtuk a tanácsait, és miután összeállítottuk a Mirígy és az ördögfiakkal kapcsolatos részletet, megnézte a próbánkat, és kijavított pár dolgot. A végén ez is jól sikerült!

A vendéglátók örültek, hogy bejutottunk a döntőbe, szinte dédelgettek minket. Kicsit olyan érzésem volt, mintha azt hinnék, elszigetelten élünk valamiféle üvegburában, és küzdenünk kell az információmorzsákért is. Többször hangsúlyozták, milyen nagy dolog, hogy eljutottunk, gondolom a verseny presztizsét is növeli ez. Hátrány lehetett, hogy sok budapesti csapat kihasználta a lehetőséget, és a Nemzeti előtt forgatott. Ugyanakkor előnyben is érzem magam, hiszen, mint ahogy a bemutatkozó filmben is elmondtuk: mi vagyunk a Kosztolányi lányai csapat a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumból Kosztolányi Dezső szülővárosában. Egyszóval: megragadtuk, amink van és amik vagyunk, és ebből kovácsoltunk magunknak előnyt.

Horvát Barbara: Én sem gondoltam az elején, hogy idáig eljutunk. Amikor viszont benne voltunk a top 10-ben, bele kellett húzni, hogy a legjobb négybe is bekerülhessünk. Rengetegen jelentkeztek, és sok érdekes feladatmegoldás érkezett. Csapatunk rendkívül sokszínű, mindenkinek egy kicsit más az érdeklődési köre, de a kreativitás összeköt minket. Feladatonként más és más ember dominált, a végére mégis viszonylag jó eredmény kerekedett. Sok idegeskedéssel és stresszel járt ez az időszak, de motivált a döntőbe jutás lehetősége. Főképp a harmadik fordulónál éreztem ezt, hogy örülünk, hogy együtt vagyunk és szórakozunk, de nagyon akartuk, hogy a végére valamilyen eredményt is fel tudjunk mutatni.

Brainstorming közben

Számomra a legkreatívabbak a forgatások voltak. A plakát- és a prezentációkészítéshez is kellett fantázia, de ott lényegesebb volt a mögötte lévő munka, hogy pontosan tüntessük fel az információkat. A kreatív feladatok tetszettek, izgalmas volt kigondolni, hogy nyúljunk hozzá, hogy kezdjünk neki, de szabad kezet kaptunk. Arra számítottunk, hogy barátkozunk majd a többi csapattal a döntőn, odaköszönünk nekik, de nem éreztem nyitottnak őket, főleg a vetélkedő alatt. Aztán mindenki megenyhült valamelyest, mi is gratuláltunk a többi csapatnak, de úgy érzem, végig megmaradt a rivalizálás. A színészkedéssel kapcsolatban: soha sehol semmit nem játszottam még el! Érdekes, hogy amikor elkezdtünk vele foglalkozni, bár pánikoltam, hogy nem lesz semmi, a végén mégis elég magas pontszámot kaptunk, és ez kihúzott minket. Még meg is dicsérték az előadásunkat, illetve kiemelte a zsűri, hogy mi beszéltünk a leghangosabban, legszebben. Ahhoz képest, hogy minden próbán elrontottunk valamit, ott összeszedtük magunkat, senki sem hibázott, és ez meg is látszott az eredményen.

Gulyás Gabriella: Mivel a Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelyének tagja vagyok, és már gyerekkorom óta érdekel a színjátszás, azt gondoltam, testhez álló lesz ez a vetélkedő. Amikor azonban megkaptuk a feladatokat, rájöttünk, hogy az egész verseny inkább a kreativitáson alapul. A döntőben mégis ki tudtam bontakozni, hatalmas élmény volt a Gobbi Hilda Színpadon játszani Udvaros Dorottya és Ablonczy László, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója előtt! Sokat készültünk, de végül az az öt perc olyan gyorsan eltelt, mintha meg sem történt volna! Talán ez az egyik legnagyobb élményem a versennyel kapcsolatban.

vetelkedo_eosz-3376

A diákok Vörösmarty Csongor és Tünde egy részletét dolgozták fel. A kép forrása: nemzetiszinhaz.hu

Bár a legtöbb dolgot mi gondoltuk ki és szerveztük meg, sokak segítségéért hálásak vagyunk, például Oláh Tamásnak és a riportalanyainknak, Béres Mártának, Kovács Frigyesnek, Búbos Dávidnak, illetve tanárainknak, Berényi Emőkének és Tolnai Piroskának.

A budapestiek örültek, hogy itt is érdeklődnek a színház iránt. A hátrányunk esetleg annyi lehetett, hogy a magyarországiakhoz közelebb álltak bizonyos feladatok, főképp azok, amelyek a történelemmel vagy színháztörténettel álltak kapcsolatban, ismerősek lehettek nekik azok a helyszínek, amelyeket mi csak hallomásból ismertünk. Amúgy a kedvencem a bemutatkozó videó és az Éjjeli menedékhely készítése volt, illetve még az a prezentáció, amely során régi ruhákban szerepeltünk.

Rendkívüli élményt jelentett még a Don Quijote próbáján a munkafolyamatba belesni, hogy egyes részeket hogyan játszanak újra a rendezői utasításoknak megfelelően. Jó volt munka közben látni Bogrogi Gyulát és Revicky Gábortt, nagyon tisztelem a munkásságukat!

Minden jó, ha a vége jó!

Minden jó, ha a vége jó!

Berényi Emőke magyartanárnőTóth Ágota mutatta meg a versenyfelhívást, amit azután bevittem az osztályaimba, és végül két csapat is jelentkezett. A másodikos Márk és a lányok végül 21.-ek lettek. Mikor kijött az első feladatsor, meglepődtünk, mert elég összetett volt. Átpörgettem az oldalt, és azt mondtam: huh gyerekek, nem tudom, mennyire tudok segíteni! Szinte mind nagy számítástechnikai tudást igénylő feladat volt, valóban az ő nemzedékükre szabva, ráadásul a megoldásban nemcsak a generációs különbségek miatt nem tudtam segíteni, hanem mert sajnos igazi technikai antitálentum vagyok. Amiben a segítségükre lehettem, hogy szakirodalmat adtam a kezükbe, és tájékozódási pontokat ajánlottam. Háttéremberként átnéztem a munkákat, amikor pedig végeztek, véleményeztem. Persze akadt olyan feladat, amivel a feltöltés előtt két perccel lettek készek, azt például úgy adták be, hogy nem is láttam. Az biztos, hogy érdekes és feszített tempójú munka volt, havonta három igencsak nehéz feladattal. Ez abból is látszott, hogy a 160 csapatból nem mindenki küldte be az összes fordulóra a munkáját, rengetegen elvéreztek már az első forduló végén. Amikor már látszódott, hogy az iskola egyik csapata biztosan benne lesz a top 10-ben, a másik pedig a 25. hely körül fog tanyázni, már nagyon szurkoltunk, hogy sikerüljön bejutni a döntőhöz szükséges legjobb hatba… és végül a lányok ezt el is érték.

És a végeredmény összesítve. A kép forrása: nemzetiszinhaz.hu

És a végeredmény összesítve. A kép forrása: nemzetiszinhaz.hu

A show-műsor jellegű döntőn jó néhányszor kérdeztek annyira részletekbe menően, hogy én is vért izzadtam, mikor beültem a lányok közé segíteni, de sokszor szerencsénk volt. A két itthon elkészített feladatért kaptuk a legtöbb pontot. Az Oláh Tamás által kitalált jelenetre a lányok nagyon komolyan készültek, bevonták a közönséget, izgalmas előadás lett. A zsűri is meg volt elégedve, külön örömöt jelentett, amikor Udvaros Dorottya több 5 pontos szavazás után a miénkre 10 pontot adott. A kreatív problémamegoldást és a véleményalkotást megkövetelő feladatokban a taroltak a lányok, gyorsan reagáltak, és össze tudták szedni magukat, ha nyilvánosan kellett beszélni.

The following two tabs change content below.
Ildikó Merzsa

Ildikó Merzsa

„...semmivel sem tudott többet sorsáról, mint egy teacserje a Kelet-Indiai Társaság múltjáról.” (Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)