Lábakat összezárni!

„…ha azok, akiknek számít ennek a lapnak a jelene és jövője, nem harcolnak minden eszközzel azok ellen, akiknek nem számít (noha jóval nagyobb befolyásuk van annak alakulására), akkor hamarosan megáshatjuk a Magyar Szó sírját” – írtam 2009. május 26-án Árok Ferencnek címzett e-mailemben. A levélváltás eredményeként megegyeztünk, hogy a havi 6 ezer dináros anyagi támogatást, amit előbb kolléganőmnek, majd nekem szándékozott adni (ez volt a „minden eszköz”), fordítsuk inkább arra a célra, hogy „a lapnál megjelenő tehetséges fiataloknak egy-egy jobban sikerült írásuk után kisebb jutalmat adhassunk, hátha így sikerülhet minimális mértékben nyomatékosítanunk, hogy a lap számít rájuk”. Már elkoptatott szófordulat ez a „megáshatjuk a sírját” a Magyar Szóval kapcsolatban, és lám, nekem sem jutott jobb az eszembe az utánpótláshiány veszélyének láttán. A Magyar Szót sajnos máshogy nehéz is elképzelni, mint egy hatvan feletti madámot, aki állandóan ott egyensúlyozik az erkölcsi sírgödör szélén, szorosan összebújva pár hónappal fiatalabb kishúgával, az akkorra már-már mindenre kaphatóvá vált Képes Ifivel. Sokat megélt kollégákat végighallgatva, akik a napilap születésétől végignézték, hogyan tették a különféle hatalmak hol finomabb, hol durvább módon magukévá a szűzleányságról álmodó, de erejét vesztett hölgyeményt – döntöttem, majd döntöttünk: építkezni kell!

hatlap_finish kicsi

***

Hogy miért költi rájuk munkája bérét a Sir?* Talán mert Sir Frank Aroknak – akit maga az angol királynő ütött lovaggá a labdarúgásban felmutatott kiváló eredményeiért –, a sport világában (és egy demokratikusabb Ausztráliában) élve le életének jelentős részét, arra álltak be a reflexei, hogy a győztesek, az eredményesebbek díjakat kapnak, a gyengébbek pedig edzés útján próbálják behozni a lemaradásukat.

Ennek a világ sok pontján természetesnek tűnő rendnek a bevezetéséért próbálunk harcolni: hivatalosan ma 1 éve.

Az írásteljesítmény ugyanis korántsem olyan magától értetődő, mint a sportteljesítmény (nálunk meg pláne! – szoktuk mondani). Hiába veri ki a szemét a hozzáértők többségének X. Y. istenadta tehetsége, mivel nem tudja úgy földhöz kenni ellenfelét, mint a tehetségesebb és szorgosabb birkózók a felkészületlen antitalentumokat, ezért könnyebben megkérdőjelezhetik az erőviszonyokat azok, akiknek ez érdekében áll. Mindig kell hozzá politikai, szerkesztői, társadalmi akarat, hogy egyáltalán pályához juthasson a tehetség.

Miért ragaszkodtunk épp a Képes Ifi gyepéhez? Mit akartunk a tisztességtelenségébe végül beleőszült hölgytől? Egyrészt – lehet, hogy naivan, de – hiszünk abban, hogy a legtöbb lány azért jár ágyról ágyra, mert nem találja meg a neki való hódolót, másrészt mert nincs is más pálya. Ez az egy vajdasági magyar ifjúsági lap van, ez jut el hozzátok. (Ezért is hívom általában az egyetlen csatatérnek.)

Vegyétek ma alaposan szemügyre tartalmunkat, megpróbáltuk bemutatni azt az irányt, amit az elmúlt év felfedezettjei képesek lennének járni, és ha esetleg kipattan bennetek a szikra, akkor harcoljátok ki ti is, amit kell! A minőség mindenkori feljebbvalóságát az értéktelennel, hazuggal, vacakkal szemben.

Laskovity J. Ervin, az Árok-program egyik tehetségkutatója

* A Jegyzetek a karosszékben című rovatáért járó tiszteletdíjat ajánlotta fel

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2011.02.09.

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”