Ünnepi lájk a szülinapos Lajkának

A második évfordulóval egybeeső státusváltás: állatvédővé lett a zentai Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesülete

„Ha én, mint egyszerű idős asszony, annyira sajnálom az embereket, akkor, úgy vélem, a felsőbb lénynek még több együttérzést kell tanúsítania. Hisz borzasztóan szerencsétlen teremtmények vagyunk – gonoszak, szánalmasak, ostobák. Hogyne kellene bennünket sajnálni? Nézze csak meg, mennyivel jobbak az állatok!” (Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű limlom)

puli

Illusztráció: Penovác Endre pulit ábrázoló festménye

Ki nem állhatom a tipikus hollywoodi filmeket, mert szerintem kártékonyak. Mi értelme annak, hogy másfél órára elkábulunk egy teljesen valószerűtlen, hupilila sztoritól, amelyben sematikus fekete-fehér figurák tűnnek föl és hitetik el velünk, hogy mindez az életben is megtörténhet? Hogy aztán az utcára kilépve arcul csapjon bennünket a szürke valóság?  Pedig néha tényleg összejön…

… A HAPPY END

És pont karácsonykor, a legcukormázosabb alkotások időszakában. Kemény mínuszokat éltünk meg ezen a télen, és ezt Füles, a fekete kóbor kutya is rosszul viselte. Először próbáltuk figyelmen kívül hagyni, majdcsak odébb áll, hazatalál, de nem tágított. Akkor dobtam be végleg a törölközőt, amikor – vastag bundája ellenére is – egész testében reszketve megláttam a küszöbünkön. Mondanom sem kell, elválaszthatatlanok lettünk – már amennyire ezt a vizsgaidőszak nyújtotta keretek lehetővé tették. De nem kellett félteni, a család többi tagjával is gyorsan megtalálta a hangot és mindenkivel vérmérséklete szerint viselkedett – rám például szüntelenül felugrált és folyamatos dögönyözést követelt.

Nem ért volna azonban boldog véget a történet, ha nincsenek a címben szereplő lajkások, a Zenta és környékén szabadon kószáló „házi kedvenceink” őrangyalai, akik hívásunkra Fülesért is becsöngettek. Mivel nálunk nem maradhatott, az egyesület önkéntesei vették kézbe az ügyet, és a jámbor juhászkutya már másnapra szerető családra talált. Hála az egyik kedves lajkás lánynak, Kosiczky Katának, pár hét múlva meglátogathattam a csillogó szőrű, gyönyörűre hízott ebet, akit szinte már csak az ugatásáról ismertem meg. Jobb sorsot és otthont el sem tudtam volna képzelni ennek a sokat látott, okos állatnak.

1000175_433564706751548_1369664854_n

Balról jobbra: Gondi Martina és Kosiczky Kata

„NE NÉZD MEG A KÉPET!”

Sajnos nem volt ilyen szerencséje annak a kutyának, akivel kapcsolatban a következő utasítást kaptam: „Ne nézd meg a képet, kikötözték és úgy halt meg, mint egy szobor!” Mivel azonban úton-útfélen összetalálkoztam a fotóval a Facebookon, kénytelen voltam szembesülni vele, itt ti is megtehetitek. A képen, amelyet egy Nagykikinda területén kiránduló család készített, fához kötözött szerencsétlen állat teteme látható. Úgy halt meg elképzelhetetlen kínok közepette, hogy még a fejét sem hajthatta le. A brutális állatkínzás nagy port kavart Szerbiában és Magyarországon is, a Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesülete pedig bűnvádi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen állatkínzás bűntettében, ezzel új mérföldkőhöz érve: „Ez a feljelentés a Lajka új szülinapja (mert most lettünk kétévesek), amikor állatbarátból állatvédővé lettünk valóban. Nagy-nagy hála azoknak a tagoknak, akik az újjászületést levezényelték! Csak így léphetünk fel valóban azok védelmében, akik nem tudnak maguk segítségért kiáltani!” – írta ki a legnagyobb közösségi oldalra az egyesület elnöke, Gondi Martina.

11066806_10205748012960500_8748397222871840178_n

Az egyesület március 4-én ünnepelte fennállásának második évfordulóját. Ennek örömére március 6-án, pénteken jótékonysági bulit tartottak a zentai Sportszövetségben. Az est folyamán 19 000 dinár gyűlt össze, valamint kutyaeledelt, pórázokat is adományoztak a Lajkának.

Mint kiderült, a mi Fülesünk története „fehér holló” a lajkás sztorik sorában. Pető Beáta és Lengyel Zsófia, a két oszlopos aktivista, bár irigylésre méltó lelkesedéssel és elkötelezettséggel beszélt, mégis elkeserítő helyzetjelentést adott a szerbiai állatvédelem és a házikedvenc-tartási kultúra jelen állásáról. Nyugis hétköznap este volt, amikor összegyűltünk a Mojo egyik kockás terítője körül, hogy „lajkázzunk” egy kicsit.

ÍGY „LŐTTÉK KI” A LAJKÁT

Honnan jött az ötlet, hogy állatbarát egyesületet alapítsatok?

B.: Tulajdonképpen kerestük egymást az alapítókkal. Nekem elveszett a kutyám, pedig volt chipje, mégsem tudtuk megtalálni, és ahogy utánaérdeklődtünk, megtudtuk, hogy ez sűrűn megesik. Elviszik őket Nagykikindára a befogadó állomásra, és onnan vagy hazakerülnek vagy sem. Szerettem volna segíteni a munkájukat, hogy a kutyusok hazajussanak, ezért a magyarkanizsai mancsosokkal fölvettem a kapcsolatot, és ők mondták, hogy vagytok ti ott Zentán többen is, akik így gondolkoztok. Így találtuk meg egymást  (Gondi) Martinával és (Szép) Hédivel, az alapítókkal, majd szépen szaporodtunk – mesélte Beáta, az egyetlen szakmabeli a csapatban, aki végzettségét tekintve is ért a házikedvencekhez. Technikus, Topolyán végezte az állategészségügyi középiskolát, tulajdonképpen „állatnővér”.

1185226_10201047434762804_1142949814_n

Pető Beáta

Megtaláltad végül a kutyád?

B.: Nem, sose lett meg. És egy másik is szőrén-szálán eltűnt, teljesen érthetetlen.

A jogász Zsófi már nem is tudja pontosan, hogyan keveredett a történetbe, pedig még csak másfél év múlt el azóta:

Zs.: Valahol láttam, hogy nyilvános gyűlés lesz a Riniben, de nekem fogalmam sem volt, hogy mi ez. Öten-hatan voltak, és utána már tényleg nem emlékszem, valahogy odaragadtam. Ez egyre fokozódott, sőt mostanra tetőzött, mára napi szinten foglalkozom vele. Most épp nálam van a „Lajka-telefon”, és pont ma mondta a húgom, hogy ha csörög, és megkérdezik, hogy „Lajka?”, akkor mondd, hogy „igen, én vagyok!” (nagy nevetés)

Kinek a fejéből pattant ki ez a találó név?

A Facebookon tettük föl a kérdést, és ha jól tudom, az egyik tagunk, Gyetvai Orsi (szintén aktív tag) apukája találta ki. Ahogy a Lajka az űrben, mi is úgy elvagyunk. (nevetés)

11050699_10205748013080503_81669823866004673_n

Elöl: Lengyel Zsófia, mögötte Lengyel Katalin, Simon Vladiszláv és Mucsi Krisztián

HOGY KERÜL EGY ÁLLAT AZ UTCÁRA?

Kicsapják? Elzavarják őket?

B.: Nyilván igen. Mert amelyiket nem zavarják el, azt keresik, mint a háborodott. Egyébként az a kutya, amelyik nincs ivartalanítva, a párzási időszakban szokott elcsavarogni. Ezt próbáljuk tudatosítani az emberekben. Az ivartalanítás azért is fontos, mert így sok betegségtől és kellemetlenségtől is megkímélhetjük az állatot, de süket fülekre találunk.

Mert pénzbe kerül…

B.: Még akkor sem, ha nem kerül pénzbe, mert vannak állatorvosi állomások, ahol ingyen elvégzik a beavatkozást, de hiába. Még azzal is próbálkoztunk, hogy vállaljuk az elszállíttatást, ha ez a probléma, de a kutya sem keresett meg bennünket.

Zs.: Az is gond, hogy túlszaporodnak. Mi sem szülünk annyi gyereket, amennyivel az ég megáld bennünket. Ugyanígy kellene szabályozni az állatoknál is, mert az emberek befogadóképessége véges, a kutyaszaporulat azonban végtelen. A macskáknál valahogy nagyobb az elhullás, akármennyire is pátyolgatod, „elszivárognak”, és nem annyira láthatóak. De egy eb elélhet akár 12 évig is, és addig annak a családnak nincs szüksége másikra.

1011358_433560783418607_2002008349_n

Általában mi történik az után, hogy találtok egy kutyát vagy macskát?

B.: Attól függ, hogy milyen állapotban van, de először mindenképpen elvisszük az állatorvoshoz, már csak azért is, mert muszáj leellenőrizni, nem vihetsz be beteg állatot a többi kutya közé. Ha az utcán volt, nyilván van baja, az orvos ellátja, és utána döntünk róla, hogy hova tesszük. Korlátozottak a lehetőségek, mert a Lajka nem menhely, ezt mindenhol hangsúlyozzuk, vastagon kiemeljük, aláhúzzuk…

Saját állatorvosotok van?

B.: Több állatorvossal működünk együtt. Az ellátásért való fizetség változó, valamennyivel mindig támogatnak bennünket.

A lajkásoknak mentett és saját állataik egyaránt vannak, a lányok szomorú esetek sorát osztották meg velem: „van olyan, amelyiket az utcán találtuk meg félholt állapotban, olyan, amelyik a petárdák elől menekült. Az egyik annyira le volt gyöngülve, hogy a fejét sem tudta fölemelni, egy másikért pedig azért fizettem 60 eurót, hogy ne pusztuljon el. Az egyetlen szerencséje, hogy elhoztuk az ebtenyésztőtől, illetve termesztőtől…” – mondja Beáta.

1010446_433559383418747_634839523_n

Gondi Martina Gyetvai Orsolyával

A LAJKA NEM HÍMZŐ SZAKKÖR

Beszélgetőpartnereim és a nem középiskolás korú tagok kivétel nélkül munkahelyen dolgoznak, a „lajkázásra” szabad idejükből áldoznak, de ezt az emberek sajnos sokszor nem értik meg. „Vannak pillanatok, amikor nem tudunk ugrani, mert nem dobhatjuk félre a munkánkat. A Lajka-telefon pedig csörög, lényegtelen, hogy éjfél van vagy hajnal öt óra, esetleg vasárnap” – mondja Bea.

Hány tagot számlál az egyesület?

B.: Ez mindig változik, kb. nyolc-tízen vagyunk állandó tagok, a keménymag, akik Lajka-életmódot folytatnak.

Zs.: „Ellajkáztam”: ez egy új kifejezés (cinkosul nevetnek, tudják, miről van szó). Érthetsz alatta pénzt, időt, családot, bármivel be lehet helyettesíteni. Összesen kb. tizenöt emberre mondhatjuk, hogy lajkás. De mindenkinek van saját élete, egyszer vizsgaidőszak van, egyszer beteg vagy, egyszer terhes, egyszer elváltál, megvannak azok a fázisok, amikor kevesebbet tudsz vállalni, máskor többet.

B.: Tavaly karácsonykor szóvá tettem a páromnak, hogy folyton dolgozik és keveset van otthon. Ahogy befejeztem a monológomat, csörög a telefon. Martina az, mondja, hogy elhagyott kiskutyákat láttak. Úgyhogy szenteste 8-tól fél 10-ig kerestük az állatokat Zenta és Ada között a semmi  közepén…

Zs.: Igen, ebből nálunk is nagyon sok konfliktus volt.

B.: Hiába, ez nem hímző szakkör, a kutyákat-macskákat naponta el kell látni, rendezni.

Zs.: Meg ott van ugye a Lajka-phone, menj ide, menj oda. Múltkor is megkérdezték tőlem, hogy „maguk ezért kapnak pénzt?” Mondom neki „jóember, tudja maga, hogy nekünk ez mennyibe kerül? Mennyi idő? A család?” Múltkor az egyik kolleginának a párja megírta a címüket, hogy hazataláljon…

10428517_612086475566036_697942657404683555_n

Balról jobbra: Recskó Hajnalka, Gyetvai Orsolya és Kosiczky Kata

B.: Hős amazonok, végül csak mi maradunk, meg a kutyák. (újabb nevetés)

Zs.: Viszont van ennek a Lajka-létnek nagyon sok pozitív oldala is.

B.: Más egyesületek, akik hetente tartanak gyűlést, megbeszélik a szervezettel kapcsolatos teendőket, és mindenki megy a dolgára, csodálkoznak, hogy nálunk ez nincs. Mi szinte együtt élünk, bármilyen privát probléma adódik, mindig együtt próbáljuk megoldani, segítünk egymásnak.

Zs.: Azt a sok energiát, fáradságot kárpótolja, hogy a másik oldalon meg rengeteget kapsz. Persze nem pénzt, benzint, hanem más formában. Ragaszkodsz a tagokhoz és ragaszkodsz a kutyákhoz is, csak így tud működni. Valamelyik nap egész délután sáros ruhában kószáltunk a buszállomás környékén, csak otthon vettem észre, hogy még az arcom is sárfoltos volt! A pékségben, ahova járok, mondták, hogy nagyon szerethetnek a kutyák, mert meglátszanak a nyomok!

B.: Vannak ilyen horror napok, amikor csak azért imádkozol, hogy ne most találkozz a herceggel fehér lovon, mert maximum a szagod miatt fog észrevenni! (nevetünk)

Nézd meg az egyesület kisfilmjét!

NEM KELL MINDENKINEK A SÁRBAN TAPICSKOLNIA

A lányoktól megtudom, hogy a Lajka-lét a személyiséget is keményen megedzi, és nem mindenki viseli jól, ha az ügy érdekében az én zárójelbe kényszerül. A tagcserének azonban számtalan oka lehet, többen azért morzsolódtak le, mert külföldre költöztek, de van, aki onnan is segíti az egyesületet, Matók Martin például Németországból fordít.

Zs.: Van, aki úgy vesz részt a munkában, hogy plakátot tervez, Tóth Alisa és Nagy Abonyi Dávid a designereink, Baráth Hajni cicakórházat, Popov Márta kutyakórházat üzemeltet. Aztán olyan is van, aki fél az állatoktól, de nem is kell mindenkinek nyakig kutyakakisnak lennie. (Gyetvai) Orsi például az adminisztrátorunk, ő kezeli a Facebook oldalunkat, szerkeszti a honlapot, és legyőzhetetlen! Semmi sem kerüli el a figyelmét, mindent „megmaszekol”, képes húsz embert kordában tartani. „Unalmaskodik”, ezerszer fölhív, hogy közölje, „már csak egy heted van, hogy a chipet átírasd!”. Ha az Orsi nem lenne, azt se tudnánk, hogy vannak-e szerződések, meg hogy hol vannak. A fiatalabbakat (Simon Vladiszláv, Újhelyi Patrik, Mucsi Krisztián) pedig még egy kicsit koordinálni kell. Korukból kifolyólag nagyobb rá az esély, hogy esetleg elalszanak, de ha én egy kicsit pesztrálom őket , szólok, hogy kettőkor megyünk, akkor 00-kor ott vannak, még egyszer sem hagytak cserben. Megint csak az a lényeg, hogy mindenkinél figyelembe kell venni az erősségeit és a gyengéit, így tudjuk a maximumot nyújtani.

11056984_10205767502207719_972699957_n

Együtt a csapat

Az aktívabb tagok között elhangzott még Kosiczky Kata, Pilisi Éva, Almási RékaVirág Viktória, Bognár Márk és Huszák Anita neve, majd a lányok kicsit elméláznak azon, hogy vajon miért nem jelentkeznek új tagok. „Miért érzik úgy az emberek, hogy ez egy zárt közösség?” – teszi fel a kérdést Zsófi.

B.: Ezt mondta is valaki, hogy hozzánk nem lehet csak úgy csatlakozni, pedig mindenhol hangoztatjuk, hogy szeretettel várjuk az újakat.

Zs.: Szerintem nem mi vagyunk zártak, hanem az emberekben nem elég erős a kezdeményezőkészség.

B.: Nem érdekli őket. Sajnálja, de továbbmegy, itt kimerül. Az, hogy tegyen valamit…?

Zs.: Hányszor kerestünk már arra embereket, hogy kutyát sétáltassanak. Nem vérebeket, hanem ilyen kis mütyüröket, és mégsem… Sok mindenkinek jót tenne. Idősebbeknek, de fiataloknak is, akiknek egy kicsit is üres az életük. Befejeznek egy középiskolát, nem találnak munkát, a szüleik nyakán élnek, és még ha tudják is, hogy ez így nem egészséges, a változás nagyon nehezen jön. Pedig terápiának is megteszi! Van miért fölkelni, kiért felelősséget vállalni, valami hasznosat csinálni.

ÉS KUTYA BAJOD SEM LESZ!

Beátának papírja is van arról, hogy a kutyázás gyógyír. Magyarországon felvezető és segéd kutyakiképző OKJ-s tanfolyamot végzett, amit az önkormányzattól nyert pályázat során hasznosíthatott is az Emlékiskola kisdiákjain.

B.: Vizsgázott terápiás kutyákkal tartottunk órákat alsós tagozatosoknak. A lényege, hogy játszunk a gyerekekkel, beleszőjük a tananyagba. Például akadálypályát csinálunk, és az eb vezeti őket. Próbáljuk már ebben a korban elmagyarázni a chipezés, ivartalanítás, felelős állattartás fontosságát.

Zs.: Igen, ha a gyerek valamit az iskolában hall, és hazaviszi, „azt mondta a tanító néni, hogy…”, az mélyebben megmarad.

Nézd meg galériánkat!

1476138_520866798021338_1054359932_n4-720x540

Bea otthon is fogad szellemileg sérült gyerekeket, akiket speciálisan kiképzett kutyáival kezel.

B.: Járnak hozzám gyerekek, többnyire autisták, akiknek fejlesztő foglalkozásokat tartunk terápiás kutyákkal, mert az állatnak jobban megnyílnak, mint nekünk. Ezek a kutyák nagyon komoly szelekción esnek át, vannak olyan finom motorikus mozgásfejlesztések, ami rengeteg türelmet követel meg tőle. A gyerek simogatja, csipkedi, ütögeti, fogja a csipeszt, és úgy telerakja, mint egy karácsonyfát. Aztán kiszedi belőle, az állatnak pedig szó nélkül kell ülnie és tűrnie, azt is, amikor nyúzzák, húzzák a farkát.

Visszatérve a Lajkára, azért ezt lelkileg is bírni kell, látni a sok borzalmat, a szomorú sorsokat.

Zs.: Megterhelő, de sohasem az állatok miatt, hogy eteted, vagy takarítasz utánuk, hanem mindig attól, amit az emberek művelnek. A nagyon szélsőséges eseteket leszámítva 99%-ban a kutya, ha rendes körülmények között tartják, rendesen bánnak vele, szocializálódik és normálisan fog viselkedni. Semmiféleképpen sem az a megoldás, hogy lapáttal verik vagy kiteszik az utcára, esetleg szólnak nekünk, hogy vigyük el…

Nem pozitív a végszó, ahogy a helyzet sem rózsás vagy rózsaszín, mint egy hollywoodi film. De ilyen példaértékű összefogást látva nem festhetünk teljesen sötét képet sem. Az igazság most is valahol középen lesz, a sárga köves úton, amit mindenkinek magának kell megtalálnia és peckesen végigjárnia. Lehet, hogy a tiéd éppen a csillag közé, a mosolygós Lajkához vezet?

laika-post-e1320517417597

.

The following two tabs change content below.
Csillik Blanka

Csillik Blanka

„Mikor a gyermek gyermek volt”, az utcabélieknek gyerekolimpiát szervezett, Kölyök-lapot szerkesztett osztálytársainak, verset fabrikált és Doorst hallgatott. Később Szegeden angolt tanult „középiskolás fokon”, egyetemi szinten Újvidéken, szerkesztő-újságíróvá Budapesten lett, ahol „a körúton járkál a november”, de eltéphetetlen szálak kötik a tájhoz, „a régi szerelmek lábnyomához”, hol tudja, „merre mennek, kik mennek az uton”. „Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most belefeledkezni csak a munkába tud.”