Bár éreztük a vesztünket, mégis a legszebb évek voltak

Ismerkedjünk külföldön élő zentaiakkal (III.)

Portrésorozattal hangolódunk a város elvándoroltjai számára megálmodott I love Zenta fesztiválra (augusztus 14–15., Tisza-part, Oaza előtti tér). A gazdag programkínálat részei lesznek a Press Szó beszélgetős estjei is, ahol az elvándoroltak és az otthon maradottak közötti kapcsolat serkentésére fókuszálunk. Addig is kövessétek portréinkat, amelyekben külföldön élő zentaiakkal ismerkedhettek meg.

„Azok voltak a legszebb évek, még ha úgy is gondolok vissza rájuk mindig, mintha éreztük volna a vesztünket” – emlékezik a képen látható halászcsárdai jelenet kapcsán Martinné Sípos Teodóra.

Baloldalt kalapban Teodóra (fotó: Dragan Milutinovits - Facebook)

Teodóra baloldalt kalapban (fotó: Dragan Milutinovits – Facebook)

A mintegy 20 évet Magyarországon, az elmúlt hármat pedig Németországban leélő zentai származású gépészmérnök akkoriban még Újvidéken koptatta az egyetem padjait. Közben alig várta, hogy a hétvégéken szülővárosába utazhasson: „Kiforrott, összeszokott társaság volt a miénk. Lučić Viktor is közénk tartozott és amikor visszatért Németországból, pontosan tudta, ránk alapozhat, ha meg akarja nyitni a Mojót. A Zyntharew együttes körül tömörültünk, a próbáikon együtt énekeltünk velük, amikor pedig már élesben ment a koncert vagy a felvétel, akkor a háttérből szurkoltunk.”
1991-ben ahányan voltak, annyifelé szaladtak a világban. Teodóra későbbi férje után ment, a Szeged melletti Domaszéken telepedtek le. Diplomáját csak közel egy tucat különbözeti vizsgával honosíthatta volna, ezért előbb mezőgazdasági gépkereskedésben dolgozott, majd az utolsó négy magyarországi évét a Scania Hungária Kft. szegedi márkaszervizében mint szervizszolgáltatás-értékesítő töltötte.

dora 3

A szintén zentai származású Csanák Károly szervizvezető irányítása alatt dolgozott: „Mi zentaiak valahogy mindig együttműködünk. Emlékszem, Újvidéken a más városból származók mindig csóválták a fejüket, hogy ti de összetartotok… Akivel Zentán még csak köszönőviszonyban sem voltunk, ha máshol találkoztunk, egyből nagy haverok lettünk.” 

MEG VOLT RÓLA GYŐZŐDVE, HOGY ZENTÁN ÉLI LE AZ ÉLETÉT

„Ha a férjem nem hozza meg ezt a döntést és nem lett volna ennyire fontos számomra, hogy a család együtt legyen, akkor még most is a Scaniánál dolgoznék” – avat be Frankfurt mellé költözésük hátterébe. Szabadkai származású párja Szegeden a Porsche Hungária Kft.-nél volt alkalmazásban, ahol elsajátította a német szaknyelvet. 2011-ben egyedül vágott neki a kevesebb munkáért jelentősen több hasznot ígérő országnak. Teodóra és két gyermekük fél évvel később ment a családfő után: „Rettenetesen erős volt bennem a dilemma, hogy kirángassam-e a megszokott közegből a gyerekeket és saját magamat. Olyan típus vagyok, aki nagyon ragaszkodik a bejáródott dolgokhoz. Gyerekként meg voltam róla győződve, hogy az életemet Zentán fogom leélni.” Ehhez képest immáron a második országváltáson van túl, meg is tapasztalta annak minden előnyét és hátrányát. Diplomájának soha nem tudott érvényt szerezni: „Zentán élő édesanyám a mai napig azt kérdi, miért csináltam meg azt a nehéz egyetemet, ha nem használom.” Teodóra nem tagadja, nagyokat nyel, amikor azt olvassa, a gépészmérnökök Németországban 6 ezer eurót keresnek, míg neki Magyarországon a diplomáját, Németországban pedig a szakmai tapasztalatát kérdőjelezik meg. 2 év kemény nyelvtanulás után mégis boldog, hogy sikerült új hazájában is munkát találnia. A frankfurti repülőtér Duty Free Shopjában árufeltöltéssel foglalkozik, illetve besegít a pénztárban is. „Nem igényel nagy képesítést, nem mondhatnám, hogy nyugdíjas állásként ezt képzelem el magamnak, de kezdetnek teljesen jó. Lehet kapcsolatokat építeni és erősíteni a nyelvtudást. Hál’ istennek gyorsan sikerült csapatvezetővé válnom, elismernek, viszont mindenképp tovább kell majd lépnem innen.”

Offenbach am Mainban, a 70 százalékban külföldiek által lakott, 120 ezres városban telepedett le a család. A Frankfurt vonzáskörébe tartozó településen megszokottak a más országokból érkezők (mintegy 192 nációt tartanak számon Frankfurtban), ezért a beilleszkedésüket is sok tényező segítette. Ilyen a hétvégi magyar iskola, melybe gyermekeiket járatják, vagy a Frankfurti Magyar Bál és Táncház, amelyen január végén ők maguk is részt vettek.
Teodóra igyekszik felvenni az elvesztett kapcsolatokat, Facebookon meg is keresett sokakat a szép emlékű évekből, de „istenigazából ennek akkor van ereje, amikor az ember hazamegy Zentára, és ott összefut valakivel a régiek közül. Olyankor megszűnik az idő és ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk.”

Teodóra a kép jobb szélén (fotó: Dragan Milutinovits - Facebook)

Teodóra a kép jobb szélén (fotó: Dragan Milutinovits – Facebook)

Elvándoroltál Zentáról? Gyere haza a fesztiválra, ápoljuk a kapcsolatot!

Otthon élsz? Gyere ki az I love Zentára, ismerkedj meg az elvándoroltakkal.

Itt erősítheted meg részvételedet:

I love Zenta

Beszélgetés az elvándoroltakkal

Programunkat zentaZenta Község Önkormányzata támogatja a civil szervezetek számára meghirdetett 2015-ös pályázati kiírásának keretében.

 

 

 

 

Olvassátok el, hogy él a zentai származású Alzheimer-kutató Lipcsében, illetve a kelta eredetű törpenyelvet tanulmányozó lingvista Helsinki mellett. 

The following two tabs change content below.
Laskovity J. Ervin

Laskovity J. Ervin

2007 óta amikor publikálok, beírok a nevembe egy J. betűt. Ez az írásjel mindent elárul, amiről cikkeim tanúskodni kívánnak. Négy személy nevének kezdőbetűjére utal: édesanyáméra, Juditéra (elhunyt 2007-ben), akitől íráskészségemet örököltem, édesapáméra, Józsefére, akitől némi szorgalmat tanultam, Knézy Jenőére, akinek a közvetítéseit nézve 10-11 évesen kijelentettem, hogy (sport)riporter leszek és Kubát János újságíróéra, akitől biztatást kaptam és ellestem a szakma csínját-bínját. Metaforikusabb értelemben a J. betű üzenete tovább éltetni egy értékrendet, amit az életemben a fenti emberek képviselnek: a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást, és az újságírás iránti szenvedélyt. A J. betű használatával nagyjából egyszerre találtam ki az újságírói tehetséggondozó Árok-programot is, ami ugyanezeket az értékeket akarja átvinni „a fogában tartva, a túlsó partra.”