Ő is háromkerekű biciklin kezdte

Kasza Gábor, a londoni olimpia szabadkai versenyzője

A kerékpározás 1896 óta, az újkori olimpiai játékok kezdetétől van jelen a sportágak között. Az augusztusban Londonban lezajlott harmincadik olimpián ebben a sportágban indulhatott el egy 23 éves szabadkai fiatalember, Kasza Gábor is. Vele és családjával beszélgettünk hazatérése után.

GABOR KASAHány évesen tanultál meg kerékpározni? – kérdeztem Gábort, de ő inkább apjára bízta ezt a kérdést.

Mint minden gyerek, Gabi is a háromkerekű biciklin kezdett el gyakorolni – emlékezett vissza édesapja, Tibor. – Hároméves kora körül már tudta hajtani a kétkerekű kerékpárt is. Kezdetben még szaladtam utána, később az utcában lakó gyerekekkel egymást tanítgatták. Akkor még nem is gondoltuk volna, hogy egyszer híres kerékpárversenyző lesz a fiunkból.

Általános iskolás koromban egy bicikliverseny híre jutott el a fülembe – veszi át a szót Gábor. – Elindultam a versenyen, és szép eredménnyel értem célba. A családom bátorítására jelentkeztem a szabadkai Spartacus klubba, ahol megkaptam az első sportkerékpáromat. Néhány év alatt rengeteg érmet és serleget szereztem, de nemcsak ezért szeretek biciklizni, hanem mert így le tudom vezetni a felesleges energiámat, a felgyülemlett feszültséget. Amikor a kerékpáron ülök, minden megszűnik körülöttem. Szabadnak érzem magam, és ez nagyon jó érzés.

Gondolom, nem kevés lemondással jártak számodra ezek az évek…

Nem lehettem itthon sok családi összejövetelen, ünnepen. Ha valaki itthon beteg, nem lehetek mindig mellette. A barátnőmmel már négy éve együtt vagyunk, de nem mehetek vele akkor szórakozni, amikor szeretnék. Nehéz ez lelkileg, de tudom, hogy a szeretteimre mindig számíthatok, mellettem állnak, és ez az, ami erőt ad.

kasza 1A szülők hogyan élik meg Gábor versenyeit?

Nagyon izgulunk – mondja az édesapja. – Amelyik versenyre csak lehet, elkísérjük a fiunkat. Az olimpiai szereplését három televízión követtük, három különböző csatorna közvetítésével, és az internet is be volt kapcsolva. Kicsit vicces, ha visszagondolunk rá, de nagyon izgatottak voltunk. Másoknak egyformának tűnhetnek a versenyzők a televízió képernyőjén, de mi egyből kiszúrtuk, hogy melyik Gabi.

Mennyit utazik?

Könnyebb lenne felsorolni, hogy a világ mely részein nem járt már a sportnak köszönhetően, mint azt, hogy hol járt. Mexikó, Csehország, Anglia, Törökország, Kanada – csak néhány az országok közül, ahova eljutott. Mindenhonnan hoz egy kis apróságot, amelyek a polcot díszítik. Ha valaki vendégségbe jön, örömmel mutatjuk meg neki. Ha elmegyünk vásárolni, gyakran megállítanak a szomszédok, ismerősök, hogy sok sikert kívánjanak Gabinak, vagy csak hogy annyit mondjanak: „Gratulálok neki!”

Nehéz, ha távol van Gabi – vette át a szót az édesanya, Valéria –, ő az egyetlen gyermekünk, de ha tudjuk, hogy jól van, mi is nyugodtak vagyunk. Leginkább interneten és SMS-ben tartjuk vele a kapcsolatot. Mindig bőséges étellel várjuk haza, hiszen a sportolóknak sokat kell enniük – nevet Valéria. – Ha itthon van, akkor is rengeteget edz, még esőben, hidegben is kerékpárra ül. Büszkék vagyunk rá és arra, hogy milyen kitartó! Apja a legnagyobb rajongója. Ha eljön valaki hozzánk, előveszi az érmeket, a képeket, és elmeséli a történetüket. Nem dicsekvésből teszi ezt, csak büszkeségből. Hiszen ki ne büszkélkedne a csemetéje sikereivel?

Gábor, ügyelsz arra, hogy helyesen táplálkozz?

Próbálok időt szánni a helyes táplálkozásra, de előfordul, hogy nincs időm arra is odafigyelni. Fontos a főtt étel, de szerintem belefér néha egy-egy gyorséttermi kaja is. Szükséges a sok folyadék is naponta. Energiaitalt ritkán fogyasztok, esetleg ha hajtok – mármint autót…

Hogyan jutottál ki az olimpiára? Milyen tapasztalatokkal, érzésekkel tértél haza?

Selejteznünk kellett az olimpiára, a korábbi versenyeket pontozták, és így harcoltuk ki a kvalifikációt. A nyelvvel nem volt kint problémám, az évek alatt alkalmam volt elsajátítani az angolt. Új ismeretségekre nem volt lehetőség szert tenni, a versenyre koncentráltunk maximálisan. Láthattam a példaképemet, a svájci nemzetiségű Fabian Cancellarát. Nagyon felnézek rá, csodálatra méltó, ahogyan kerékpározik! Remélem, egyszer alkalmam lesz beszélgetni vele. Szerbiát ketten képviseltük kerékpározásban Ivan Stevićtyel. Száznegyvennégyen indultunk a rajtnál, huszonkilencen azonban nem értek célba. Ez volt az eddigi leghosszabb táv, amelyet egyhuzamban le kellett tekernem. Kétszáz kilométer után úgy éreztem, nem bírom tovább, sajogtak a lábaim, de erőt vettem magamon, és végigcsináltam. Sajnos limitidőn kívül értem be, 112. helyen. Ez elszomorított egy kicsit. Vegyes érzésekkel tértem haza.

kasza 3Hogyan tovább?

Jelenleg egy török klubban, a Calcanóban versenyzek. Anyagilag jobban megéri, mintha egy itthoni klubban lennék. Tőlük kaptam a mostani biciklimet, amellyel indulok a versenyeken. Hogy később mi lesz? Nem tudom. Vannak terveim, de még nem konkretizálódtak.

Van-e valami tanácsod a sportolni vágyó fiataloknak?

A sportot mindenkinek ajánlom, nem csak fiataloknak. A mozgás kell a szervezetnek minden korosztályban. Jó dolog, ha van kire felnézniük, de ne akarjanak olyanok lenni, mint a példaképük. Fontos a saját egyéniség. Ha elkapja őket egy-egy gyenge pillanat, amikor úgy érzik, már nem bírják tovább, gondoljanak azokra a személyekre, akik mögöttük állnak, és bátorítják őket. A szeretett személyek akkor is erőt nyújtanak, ha nincsenek fizikailag jelen.

Megjelenés: www.kepesifi.com, 2012. 09.05.

Győrfi Adrianna

The following two tabs change content below.
Press Szó

Press Szó

Ez a cikk szerkesztőségi munka eredménye, átvétel vagy alkalmi szerzőnk írta, ezért nincs a szerzőjének profilja a honlapunkon.