Ozora, a varázsló kertje

Megjártam stoppal a Fekete-tengert (IV.)

Az évet egy nem mindennapi stoppos naplóval zárjuk. Szerzőnk a decemberi vacogás, a zord és sötét reggelek idején, téli álmukat alvó szökőkutak mellől idézi meg felejthetetlen nyári kalandját. Szegedről indulva egészen a Fekete-tengerig jutottak el párjával, jóravaló sofőrök, kartonok, filctollak, némi útiszerencse és felfelé tartott hüvelykujjuk segítségével. Napról-napra tettük közzé utazásuk eddigi állomásait, mígnem az előző részben megérkeztek a Fekete-tenger partjára, Burgaszba. Ezzel stoppos kalandjuk ugyan véget ért, a nyári emlékek felidézése azonban még nem: szerzőnk naplóját egy közelebbi, ám cseppet sem kevésbé izgalmas célponttal folytatja. 

10616430_10203327698622033_4567011855746409821_n

2014, december: Úgy döntök, mégis mennem kell. Nem hiányozhatok az óráról csak azért, mert nincs kedvem bemenni. Szeged, 10 óra, a reggeli troli. Mindenki kedvtelen arccal néz maga elé. Teljesen átjár, belém költözik az emberek komorsága, ha nem vigyázok, az én szám is elkezd lefelé görbülni, talán még a gondolataim is elsötétülnek. Teljes a csönd, hallatszik a kabátok susogása és a cipők türelmetlen dobogása a busz padlóján. Ami mégis felkelti a figyelmemet, az a mellettem álló fiú fülhallgatójából búgó zene. Mennyire igaza van! Zenével viszek színt a szürkeségbe.

2014, július 28. Reggel. Ákos ránk töri az ajtót.

– Becsomagoltatok, indulhatunk? – mire mi vállvonogatva mutogatunk a sarokban heverő két hátizsákunkra, amiben nincs más, csak pokróc és egy váltás ruha.

– Ti vagytok a főnyeremény, több nem is férne már be az autóba! – majd fontoskodva elindul, mi pedig utána.

– Bejutunk, ne aggódjatok.

– Én nem aggódok, nekem az is jó, ha nem, csak látni akarom. Még ha csak kívülről is.

Éjjel 1 óra. Ozora első hangjai, a távolból jövő, valahogy mégis a cipőm orrától induló hangos, morajló kutyaugatás. Egy pillanatnyi összerezzenés, majd futás, egyenesen a közepébe, a sátrak közé. Teljes sötétség, hátizsákokkal kószáló, a helyüket kereső emberek. Nulladik nap, pihenés, mosolygás, barátkozás. Boldog hátba veregetés: De jó, hogy itt vagy! De jó, hogy itt vagyok!

1461356_10203327697702010_3146331639537454970_n

Ozora

A következő napokban kiderül, Ozora egy egészen egyedi világ. Reggel 6-tól reggel 6-ig folyamatos ébrenlét szinte minden színpadon, a fesztiválozó pedig napszakhoz illően választ helyszínt. A hangulatra épül minden: kerek formák, feltűnő színek, gigantikus – égig érő – méretek, kreativitás és művészet. Egy pillanatra sincs lehetőség kilépni a mesevilágból, éber maradsz Alice álmában. Az első sétát tátott szájjal teszem meg, azon gondolkodva, mi mindenre lenne képes az emberi elme, ha elég teret kapna.

2014, december: A buszsofőr fékez. Kibillenünk az egyensúlyunkból, mindenki kapaszkodó után nyúl. A közösségi érzés első pillanata, együttes erővel szidni a sofőrt, és úgy általában a tömegközlekedést. Felhangosítom a zenét, tekintetemet az ablakon át a Tiszára szegezem.

2014, július: A harmadik napra megtanultuk, mikor hol jó lenni. Reggel a sátrainknál, kora délután a Magic Gardenben, késő délután a Dragon Nest-ben, utána sodródni a Chill Stage-en át egyenesen a Main Stage-ig.

1012953_10203378851820831_5638982876589845561_n

A sátraink adtak helyet a reggeli kávé melletti beszélgetéseknek, amelyek témája sokszor a „vajon ki hol veszett el az éjszaka?” volt. A zacc már az elköszönő mosoly és egy gyenge próbálkozás kísérője:

– Találkozzunk tíz órakor a magyar sziklánál!– még akkor is, ha tudjuk, óra senkinél sem lesz.

A Magic Garden volt az aktív pihenés tere, ahol az előző est fáradalmai értékes energiává alakultak át. Egy egész kertnyi öröm, a csend, az ízletes ételek, a kreatív elfoglaltságok és a testmozgás fáradhatatlan helyszínei. Innen egyenes út vezetett a sárkány fészkébe, a Dragon Nest-be, ahol a hangszerek, a népi dallamok és a különleges hangzások jutottak központi szerephez. Ezek az eksztázis első pillanatai, amelyben a közönség izzadtan és sikoltozva tekeredett rá a húrokra és vált egy közös massza részévé.

10550947_10202505930678348_5715823732786956426_n

A Chill Stage megközelítése a napi kaland része volt. Akadt itt szakadó eső, alkalmi folyó, sár és kavics – mintha meg kellett volna küzdeni érte. Ott pedig ambient és chill-out szólamok, puha homok, letisztult dekoráció, lágy színek és homályban úszó fények vártak. De félreértés ne essék! Mindez egy jól felépített ugródeszka volt egyenesen a Main Stage-be. Láttam, ahogy a félmeztelen mezítlábasok magukba szívják az energiákat, majd felkészülve a robbanásra, elraktározzák későbbre.

Folytatjuk!

Olvasd el az előző részt!

The following two tabs change content below.
Dobroka Alexandra

Dobroka Alexandra

Mindegy, hogy Portugáliából stoppolok Budapestre vagy barátaim történeteivel úszok térben és időben, a cél mindig adott: ellenállni a mozdulatlanságnak az új, az ismeretlen megismerése érdekében. Szabadkán nőttem fel, és még ha vajdasági gyökereim olykor szorosan fognak is, a sodródó ár könnyen magával ránt. 2013-ban fejeztem az újságírást Szegeden és jelenleg is az egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékén tanulok, immáron mesterképzésen. Témáim leginkább a kultúra, a művészetek és az emberi kapcsolatok irányába mutatnak, melyekre nagy hatással vannak utazásaim és természetesen az egyetemi tanulmányaim.