A Virágvölgyben nem sebeznek eléggé a tövisek

Céltalanul az élet sodrásában

Vannak történetek, amelyeknek ütniük kellene, felhorzsolni a kérgessé váló bőrt, hogy a felszín alatt végre eljussunk a mélyebb rétegekhez. Hogy a képmutató, szépen csomagolt társadalmi viselkedésünkről lerántsa a vakolatot. A Virágvölgy (2018) történetében egyértelműen benne rejlik ez a potenciál, a film azonban nem képes élni a lehetőséggel. Csuja László első nagyjátékfilmjének premierjén jártam a Toldi moziban.

virágvölgy plakát 2

A Karlovy Varyban díjat nyert alkotás főszereplője Bianka, aki a kezdeti képsorokban kocsmában és utcákon lézeng, és látványosan unatkozik. Ezt az életérzést az első néhány perc után gyorsan átveszem, Bianka ugyanis végtelenül un mindent és mindenkit, leginkább valószínűleg önmagát. A lány egy játszótéren aztán gondol egyet, és ellop egy csecsemőt babakocsistól, pelenkástól, cumisüvegestől. Teszi mindezt ad hoc, mert ehhez kevés az a vérszegény magyarázat, hogyan ordítozott az anyja szegény gyerekkel. Így indul el a sajátos road movie, ahogy Bianka lázasan keresi fel korábbi viszonyainak partnereit. Mindegyiknek azt bizonygatja, hogy övé a gyerek. A sikertelen kísérletek közben akad Lacira, az enyhe értelmi fogyatékkal élő fiatalra, aki minden további nélkül segít a lánynak,  és magára vállalja az apasággal járó felelősséget. Nem örül ennek a fiút kihasználó, gyámként is működő nagybácsi, aki bútorszállító cégénél nagy hasznát veszi unokaöccsének, és persze az utána járó kedvezményeknek.

Vass Gergely operatőr számtalan közelit használva, kézi kamerával forgatta le a filmet, mégsem képes megteremteni azt az egyedi atmoszférát, amivel berántana a történetbe. A hiány leginkább abban nyilvánul meg, hogy magam sem tudom, mégis mi akar lenni ez a kísérlet. Mert a Virágvölgy valóban olyan, mint egy kísérlet, mely nem tudja eldönteni, hogy reális képet akar alkotni a mai magyar valóság egy szegletéről – főszerepben a huszonéves generáció egy szeletével –, vagy művészfilm szeretne lenne, esetleg Bonnie és Clyde-szerű, „szemben a világgal” életérzés mementójaként született. Halványan felmerül bennem Kerouactól az Úton is, de tényleg csak nagyon érintőlegesen.

virágvölgy 7

Tény, hogy a Virágvölgy számos költői képpel operál, a többnyire Biankára fókuszáló kamera pedig érzékletesen prezentálja, hogy szép ez a lány, de ennyi sajnos kevés ahhoz, hogy másfél órában ne fulladjon ki a film. Bianka persze fotogén is, balhés is, ráadásul remekül hazudik, bár van a realista alapokon nyugvó filmnek olyan gyenge pontja, amikor még a profin manipuláló lány magyarázata is szánalmasan átlátszó. Berényi Bianka Instagram-sztár, zenész, modell és Réti László speciális olimpiai bajnok láthatók a főbb szerepekben. Csuja egyértelműen az amatőr színészek felé hajlik, sok szempontból érthetően. Ahogyan a rendező egy interjúban nyilatkozik erről, a színészek személyiségét az évekig tartó oktatással lebontják, hogy bármilyen szerepbe képesek legyenek belebújni. Amatőr színészekkel szeret dolgozni, mert ők még természetesen viselkednek a kamera előtt. Ennek valóban vannak előnyei, de Bianka egyedi személyiségén túl nem rendelkezik sokrétű eszköztárral, amely egy egész estés játékfilmhez sajnos kevés. Aki ugyanis izgalmas szereplő lehetne, az leginkább Laci, de neki a szerepéből adódóan kevés megnyilvánulási lehetősége van. Pedig ő az, aki olyan érzelmi mélységeket és kérdéseket hordoz magában, amelyek valóban érdekfeszítőek lennének. Mit jelent kapcsolódni, kötődni valakihez, kitörni végre magányos mindennapjainak keretei közül? Családot teremteni annak, akinek valószínűleg sose volt?

virágvölgy 4

Persze értem én, hogy a film nem erre épül, Csuja lineárisan meséli történetét, miközben nem foglalkozik a szereplői előéletével, érzelmeikről is csak leheletfinoman, a képek nyelvén beszél. A rendező ugyanakkor remek témához nyúl, amikor a húszas éveik elején járó generációt állítja középpontba. A fiatalok egy része közönyösen éli mindennapjait, kiszolgáltatja magát a szülőkkel, élvezi a mamahotel nyújtotta előnyöket. Elvégre anyuka mindig kéznél van, főz, mos, takarít, és mindent elnéz. Másik részük gyermekotthonokból vagy nevelőszülőktől jön, érzelmi sérüléseik hálójában vagy totálisan kiégve vergődik. Nem kevés azoknak a száma sem, akik alkoholista vagy bántalmazó szülőkkel nőnek fel, vagy egyszerűen csak nem akarják követni azt a robotszerű életmódot, amelyben minimálbérért gürcöl az idősebb generáció, akiknek az egész napos munka és a háztartás után már nincs erejük foglalkozni a gyerekeikkel. Ott van aztán az egyetemista réteg, egyre jobban kitolódó gyermekkorral, közülük sok csapongó, szakot váltó, identitást kereső fiatallal. A fentiek persze nem fedik le a fiatal felnőtt generáció teljességét, de attól még ezek a kérdések nagyon is aktuálisak. A felelősség hiánya, a rapid módon meghozott döntések, és a „mindig a másik a hibás” kellemes projekciója ugyancsak ismerős lehet.

virágvölgy 6

Csuja ugyanakkor remekül mutatja be mellékszereplőivel a mélyszegénységben élők mindennapjait, vagy az adósrabszolgaként élve eltemetkezők hétköznapi drámáját. Utóbbiak persze nem kerülnek be a hírekbe, mint a magyar gazdaság rendkívül dübörgő fejlődése. A realista aspektusokkal a film tényszerű látlelet is lehetne, ha a rendező nem próbálná művészivé tenni a költői kameraállásokkal, a felnőttet játszó, virágkoszorúval a fején ténfergő kislány fotóival teletűzdelve.

Akad azért humor is a történetben, a legemlékezetesebb jelenetek a kempingben zajlódnak, ahol egy karaoke-est is rögzítésre került. A mesterséges beállításokat nélkülöző jelenetet a stáb úgy vette fel, hogy a kempingezők gyülekezni kezdtek a zenére, majd a készítők addig játszották le újra és újra a Jó nekem c. számot, amíg a résztvevők már betéve tudták. A félig részeg, jó hangulatú közös éneklés az Ocho Macho hátborzongatóan jól eltalált dalával, a filmtörténet egyik legemlékezetesebb és legszebben fotózott karaoke-jelenetével ajándékoz meg, miközben ismét bebizonyosodik, hogy sírva vigad a magyar. Ha valamiért, ezért érdemes megnézni a filmet.

Fotók: Elf Pictures, FocusFox Studio

The following two tabs change content below.
Csernák Zsuzsa

Csernák Zsuzsa

„ Hol voltam, hol nem voltam. Hogy higgyem is, ne csak lássam. Hogy tegyem is, ne csak várjam. Aztán meg ágról szakadtam. Tetejetlen fa ágáról. Hetedik ég magasából. Hogy akár esik, akár fúj. Hogy akár tetszik, akár nem. Hogy miért ne, ha netán mégis igen. Világló falevél országában születtem, de aztán csillagporos köpönyeget lobogtattam. Felhővé gomolyogtam, de a tetejébe még forgószéllé is kerekedtem. Holott forgószél képében is csak magamat kergettem… Azóta csak forgok az áramlásban, mert nem lel szilárd helyet a lábam. Azóta csak örvénylő tenger ragad magával, mert sodródom, nincs megállásom, s állni sincs ám már hol megállnom.” Toót-Holló Tamás: Üsse Kő