Belépés csak a legnagyobb rajongóknak! – Tankcsapda Béoldal turné

A Tankcsapda közel húsz év után megunta a Mennyország Touristot, és úgy döntött, inkább csinál egy turnét, ahol megszabadulhat az összes ,,kötelező” daltól. Szegeden néztük meg, mi sül ki ebből.

Valaki, aki vagy? 14? U.S.? Kérdés lehet száz és száz, de válasz csak egy van: ha mondanak neked valamit ezek a címek, és a rejtett utalásomat is értetted, nyugodt szívvel mehetsz el a Tankcsapda Béoldal turnéjának egyik állomására. A Punk&Rollon, A legjobb mérgen, illetve a Jönnek a férgeken szocializálódott tősgyökeres, ,,régen bezzeg kemény volt a Csapda!”-  rajongók megnyugodhatnak: nem lesz sem Örökké tart, sem Be vagyok rúgva, sem Adjon az ég. (Nekem személy szerint az Alföldi gyerek hiányzott a legjobban, aminek már a puszta megemlítésétől is a hideg futkos a hátamon.)

A zenekar előtt a Rocken Dogs melegített be, ami tökéletesen beleillett a tipikus rockbanda a Tankcsapda előtt kategóriába. Volt bőrdzseki, kendő, menő bevonulás a Terminátor zenéjére – szerencsére a tavalyi előzenekar által elhörgött ,,Tegye fel a kezét, aki utálja a szüleiket!” – féle kiszólás nem vált hagyománnyá. Mindenesetre a három tag kitett magáért abban a háromnegyed órában a nekik jutó egy-egy négyzetméteren, majd félórás várakozás következett A Nagy Magyar Rockzenekarra.

Az utolsó szélgép is a helyére került, és negyed tíz körül hirtelen elhallgatott a rádiós zene. Mindenki feszült figyelemmel fülelte a szokásos hatásvadász intrót, de valami egész mást kaptunk – nevezetesen Louis Armstrong What a wonderful worldje szólalt meg max hangerőn a hangszórókból. A tömeg kissé meglepődött, de aztán vállat vont, és teli torokból, meglehetősen hamisan hozzáfogott üvölteni a dalt. Ezután persze megkaptuk az elmaradt bevonulót, és végre ténylegesen elkezdődhetett a buli.

Természetesen teltház volt, és az odaözönlött kigyúrt metálosokból sejtettem, hogy nem lesz jó vége, ha nem a leghátsó sorból figyelem az eseményeket. A pogónak köszönhetően viszont bejárhattam a küzdőtér valamennyi pontját, és megcsodálhattam Lukácsékat jobbról, balról, közelről, hátulról, mielőtt megtaláltam volna végső helyemet a falnál, egy nálam két fejjel alacsonyabb kissrác mellett, akinek az ötödik félliteres sörétől nem számoltam a fogyasztását.

Azok valóban nem csalódhattak a setlistben, akik a: végigolvasták a turné leírását, b: kívülről fújják az összes albumot. De ugye kivétel mindig van. Jó pár borízű hang szólalt fel a szünetekben a legalapvetőbb számokat kérve, de Lukács Laci amolyan ,,azt lesheted, hülyegyerek!” arckifejezéssel mindig lepattintotta a méltatlankodókat: Kis orosz lány? Az nem lesz, de a következő is egy legalább annyira szép szerelmes dal! – majd belekezdtek a Biorobotba. (A laikusok kedvéért hozzátenném, hogy az esztétikus cím egy hasonlóan bájos számot takar, néhol hörgés(félével), torzításokkal, szólókkal megspékelve – egyszóval mindent magába foglal, ami egy ,,szép szerelmes dalban” kötelező.)

A különleges koncert persze különleges (értsd: baromi drága) jegyárat kíván, de a lelki stresszen, miszerint a jövő héten csak száraz kiflit eszek csapvízzel, kissé könnyített az, hogy a srácok (bácsik? elvégre Lukács ötven!) két órán át játszottak szinte megállás nélkül.

Hátfájás, izomláz, sípoló fül ide-oda, a Tankcsapdáért megint megérte. Csinálhatnának többször anti-best of turnét, jót tesz nekik.