Azt hiszem, senki sem bánta meg, hogy eljött a Lábos Electric Orchestra Mojo clubos koncertjére, hiszen egy hamisítatlan, ízig-vérig vajdaságias, ugyanakkor szürreális elemekkel tűzdelt szombat esti láznak lehetett résztvevője.
Mert mi kell egy jó kis mulatsághoz? Elsősorban barátok, ismeretlen ismerősök, régen látott cimborák, akik akár Dániából, Amerikából vagy akár egyenesen Indiából röppentek közénk. Vagy csak barátságos arcok, akik nyitottak elmélkedéseinkre. Második fontos elem a helyszín és a kellemes muzsikaszó. Nos, ezt is kipipálhattuk, a Mojo hangulatát senkinek sem kell ecsetelni, azt hiszem. Meg egy kis fröccs, csapolt sör, ki mit preferál. És a fellépőkre se panaszkodhattunk, hiszen a vajdaságias psycho-jazz/fesztiválpop stílusban nyomuló Lábos Electric Orchestra és előzenekera, a Carry egész estére birtokba vette a színpadot, és tették a dolgukat, már ami a szórakoztatást illeti. A fentiek hangulata magával ragadta a nagyszámú közönséget is, és nem kellett mást tennünk, mint jól érezni magunkat, és sugározni a pozitív energiát. Meglehet, hogy az este sikeréhez hozzájárult az is, hogy a koncert napján szukcesszív approximációs eljárással jelentős fluxust mértek Zenta térségében. Egy szó mint száz: minden klappolt.
Az est egyik főszereplője tehát (a nagyszerű közönség mellett) a Lábos Electric Orchestra zenekar volt. Első fellépésük is a Mojóban volt 2010 végén, innen datálja az együttes az alakulását. (Erről az eseményről anno született egy írás a Képes Ifibe, A muzsikáló pettyes lábos címen Eperke tollából, amelyet megtalálhattok az újság weboldalán.) Az akkor Lábos Orchestra néven futó együttes idővel hozzáillesztette az Electric kifejezést a nevéhez, hiszen a különféle edényekből készült hangszerek, mint a hegedű, a basszusgitár, a bendzsó, a gitár, a mandolin, a dobfelszerelés/lerni, a mosódeszka, idővel tökéletesedtek, és némelyikük elektromos kütyükkel egészült ki. Ugyan nem mindenkinek van lábosból készült zeneszerszáma, de folyamatosan születnek új hangszerek a „Teremtő” (Raffai Róbert) által. Meg amúgy is, mindenki azon zenél, amin akar (illetve amihez valamelyest ért vagy nem ért), így a színpad összképéhez hozzátartozik többek között a szaxofon, a trombita, a nagybőgő, a fuvola, a didgeridoo, a tejesedény és egyéb zajkeltő eszközök, na meg a csinosabbnál csinosabb jánykák és a daliás ifjak éneke.
A tagok száma változó, mégis általában 15-en aktívan részt vesznek a zenélésben egy koncerten. Ehhez még hozzá kell számítani a zenekar holdudvarát, a látványfelelősöket, a menedzsert, a támogatókat és a koncert alatt megihletett lelkes egyéneket, akik a vidám muzsikaszó hallatára kedvet kapnak, és az általában amúgy is szűkös színpadon bemutatják ének- és/vagy hangszertudásukat (lásd a képeken). Az együttes fontosnak tartja a közönséggel való kapcsolattartást a koncert alatt (és előtt és után), és minden spontán helyzetet örömmel fogadnak.
Visszagondolva mint holdudvartag kijelenthetem magam és mások nevében is, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtunk a két év alatt, nem csak a fellépések során, hiszen nem kell ahhoz ünnepnap, hogy a társaság kisebb-nagyobb része összegyűljön és vigadjon. A tagokat a szoros barátság és az örömzenélés szeretete köti össze – ennek köszönhetően született a zenekar is. Mindazonáltal sok mulatságon részt vettünk a két év során, gyümiztünk, ifijátékoztunk, dombosfesteztünk, feketicsi meggynapoztunk, káemvéztünk, windmilleztünk, floydoztunk, halloweenkor pantáztunk, és persze betonkeverőztünk, edeégetést és bemérést végeztünk, körmöt festettünk, mivel nálunk egész évben farsang van, tanyán vendégeskedtünk, interjúztunk tévéseknek, miközben lelkesen támogattuk a Rudi-féle pincészetet „Hjúsztön, vi höv ö pröblöm!” felkiáltások kíséretében, és talán kijelenthetem, hogy a nyarakat élveztük legjobban (szómagyarázatért és az eredetmagyarázó mondáért keresd Fan Clubunkat a Facebookon). Egy szóval: felejthetetlen. És mi jön még csak ezután?
Mindezt ünnepeltük meg január egyik estéjén. Egy lelkes támogatónk mondta újév előtt: „Jobban várom a koncertet, mint a szilvesztert!”, hiszen a banda különös figyelmet fordított erre a fellépésre, ami a felkészülést és a menedzsmentet illeti, és mindenki igyekezett a legjobb formáját hozni. Amiben, azt hiszem, nem volt hiba.
Visszatérve a mojós összejövetelre: annyi ember jött, hogy egy gombostű nem sok, annyit sem lehetett a földre ejteni. Így aztán, amikor a hangulat a tetőfokára hágott, senki nem ment sehova, se fel, se le, mindenki maradt a helyén, és ott táncolt. Mindazok ellenére, hogy bármerre pillantottam, ismerős arcokat láttam, nem volt lehetőség arra, hogy mindenkivel váltsak pár szót, főleg, amikor táncolni is kellene a zenére. De más is hasonló „gondokkal” küzdött. Olyan slágerek pszichedelikus feldolgozását hallhattunk, mint a Kraftwerk, a Break On Through, az I Feel Good, a Summertime, de nagy sikert arattak a saját szerzeményekkel is, a Nagymama, a Kotkodács, a Country, a Techno című számokkal. Amúgy egyik kedvenc jelenetem az volt a koncert alatt, amikor a zenekar megpróbált egy ötperces frissítő szünetet tartani, „addig is zenéljetek valamit!” felkiáltással, ámde a színpadon maradtak oly nagy erővel kezdtek bele egy klasszikus ragasztós lakodalomnótába, hogy a szünetből nem lett semmi, és a hangulat tovább fokozódott.
További infók, bulifotók és sztártitkok:
https://www.facebook.com/LabosElectricOrchestra
https://www.facebook.com/pages/Carry/152868468133127
Megjelenés: www.kepesifi.com, 2013. 1.23.
Merzsa Ildikó
Fotó: Triznya Dóra
Legutóbbi írásai: (összes)
- Megszüntetve őrizték meg - 2024-02-01
- Sportot űzött a tehetségek felkarolásából - 2021-01-13
- Nem túl hihető, de legalább Queen - 2018-11-13
- A Virágvölgyben nem sebeznek eléggé a tövisek - 2018-09-06
- SZINte hihetetlen, hogy már ötven - 2018-09-05