Ozora, a varázsló kertje

Az évet egy nem mindennapi stoppos naplóval zárjuk. Szerzőnk a decemberi vacogás, a zord és sötét reggelek idején, téli álmukat alvó szökőkutak mellől idézi meg felejthetetlen nyári kalandját. Szegedről indulva egészen a Fekete-tengerig jutottak el párjával, jóravaló sofőrök, kartonok, filctollak, némi útiszerencse és felfelé tartott hüvelykujjuk segítségével. Napról-napra tettük közzé utazásuk eddigi állomásait, mígnem az előző részben megérkeztek a Fekete-tenger partjára, Burgaszba. Ezzel stoppos kalandjuk ugyan véget ért, a nyári emlékek felidézése azonban még nem: szerzőnk naplóját egy közelebbi, ám cseppet sem kevésbé izgalmas célponttal folytatja. 

2014, december: Úgy döntök, mégis mennem kell. Nem hiányozhatok az óráról csak azért, mert nincs kedvem bemenni. Szeged, 10 óra, a reggeli troli. Mindenki kedvtelen arccal néz maga elé. Teljesen átjár, belém költözik az emberek komorsága, ha nem vigyázok, az én szám is elkezd lefelé görbülni, talán még a gondolataim is elsötétülnek. Teljes a csönd, hallatszik a kabátok susogása és a cipők türelmetlen dobogása a busz padlóján. Ami mégis felkelti a figyelmemet, az a mellettem álló fiú fülhallgatójából búgó zene. Mennyire igaza van! Zenével viszek színt a szürkeségbe.

2014, július 28. Reggel. Ákos ránk töri az ajtót.

– Becsomagoltatok, indulhatunk? – mire mi vállvonogatva mutogatunk a sarokban heverő két hátizsákunkra, amiben nincs más, csak pokróc és egy váltás ruha.

– Ti vagytok a főnyeremény, több nem is férne már be az autóba! – majd fontoskodva elindul, mi pedig utána.

– Bejutunk, ne aggódjatok.

– Én nem aggódok, nekem az is jó, ha nem, csak látni akarom. Még ha csak kívülről is.

Éjjel 1 óra. Ozora első hangjai, a távolból jövő, valahogy mégis a cipőm orrától induló hangos, morajló kutyaugatás. Egy pillanatnyi összerezzenés, majd futás, egyenesen a közepébe, a sátrak közé. Teljes sötétség, hátizsákokkal kószáló, a helyüket kereső emberek. Nulladik nap, pihenés, mosolygás, barátkozás. Boldog hátba veregetés: De jó, hogy itt vagy! De jó, hogy itt vagyok!

A következő napokban kiderül, Ozora egy egészen egyedi világ. Reggel 6-tól reggel 6-ig folyamatos ébrenlét szinte minden színpadon, a fesztiválozó pedig napszakhoz illően választ helyszínt. A hangulatra épül minden: kerek formák, feltűnő színek, gigantikus – égig érő – méretek, kreativitás és művészet. Egy pillanatra sincs lehetőség kilépni a mesevilágból, éber maradsz Alice álmában. Az első sétát tátott szájjal teszem meg, azon gondolkodva, mi mindenre lenne képes az emberi elme, ha elég teret kapna.

2014, december: A buszsofőr fékez. Kibillenünk az egyensúlyunkból, mindenki kapaszkodó után nyúl. A közösségi érzés első pillanata, együttes erővel szidni a sofőrt, és úgy általában a tömegközlekedést. Felhangosítom a zenét, tekintetemet az ablakon át a Tiszára szegezem.

2014, július: A harmadik napra megtanultuk, mikor hol jó lenni. Reggel a sátrainknál, kora délután a Magic Gardenben, késő délután a Dragon Nest-ben, utána sodródni a Chill Stage-en át egyenesen a Main Stage-ig.

A sátraink adtak helyet a reggeli kávé melletti beszélgetéseknek, amelyek témája sokszor a „vajon ki hol veszett el az éjszaka?” volt. A zacc már az elköszönő mosoly és egy gyenge próbálkozás kísérője:

– Találkozzunk tíz órakor a magyar sziklánál!– még akkor is, ha tudjuk, óra senkinél sem lesz.

A Magic Garden volt az aktív pihenés tere, ahol az előző est fáradalmai értékes energiává alakultak át. Egy egész kertnyi öröm, a csend, az ízletes ételek, a kreatív elfoglaltságok és a testmozgás fáradhatatlan helyszínei. Innen egyenes út vezetett a sárkány fészkébe, a Dragon Nest-be, ahol a hangszerek, a népi dallamok és a különleges hangzások jutottak központi szerephez. Ezek az eksztázis első pillanatai, amelyben a közönség izzadtan és sikoltozva tekeredett rá a húrokra és vált egy közös massza részévé.

A Chill Stage megközelítése a napi kaland része volt. Akadt itt szakadó eső, alkalmi folyó, sár és kavics – mintha meg kellett volna küzdeni érte. Ott pedig ambient és chill-out szólamok, puha homok, letisztult dekoráció, lágy színek és homályban úszó fények vártak. De félreértés ne essék! Mindez egy jól felépített ugródeszka volt egyenesen a Main Stage-be. Láttam, ahogy a félmeztelen mezítlábasok magukba szívják az energiákat, majd felkészülve a robbanásra, elraktározzák későbbre.

Folytatjuk!

Olvasd el az előző részt!